Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)
1991-09-28 / 266. szám
2 aj Dunántúli napló 1991. szeptember 28., szombat Egyházi vezetők Nagyharsányban (Folytatói az 1. oldalról) Szeretetszolgálat eddigi tevékenységéről szólva kijelentette: bár közvetlen materiális kapcsolat a protestáns és a katolikus szeretetszolgálatok között a jugoszláviai menekültek kapcsán még nem jött létre, azonosan gondolkodnak, s ha kimondottan szükség volna rá, a kézfogás nem maradna el. Lehel László hangsúlyozta: a baptista, az evangélikus, a metodista, a református valamint oz unitárius egyházok, az Üdvhadsereg illetve magánszemélyek által alapított szolgálat a nemzetközi protestáns egyházak támogatását is élvezi. A nagy- harsányi tábort az idén augusztus 27-én nyitották, s ez idő alatt több mint ötezer rászorulót segítettek ruhával, élelemmel, egészségügyi cikkekkel. Tamás Bertalan, a Református Zsinat külügyi titkára ez alkalommal lapunk számára elmondta, hogy a protestáns egyházak - köréből világszerte nagy az érdeklődés a keleti régió iránt, erkölcsi és anyagi támogatásuk egyre számottevőbb, különösen most, o nehéz helyzetekben. Sikerült még a délután szót váltanom Tüski István utrechti lelkésszel, aki negyven éve Hollandiában él, s mint egyetlen magyar, a holland nemesi cím - kitüntető elismerés — birtokosa. Ö hallott már a menekültek tragédiáiról, s kötelességének érezte, hogy tapasztalatokat gyűjtsön. Legutóbb 1943-ban járt ezen a vidékén, a siklósi várbon, amikor ott lengyel menekültek, holland, angolszász, francia katonatisztek kaptak otthont. Kozma Ferenc Tegnap volt o sorsolása annak a játéknak, melyet a Shoe Start Kft., a Citrom utcai Stilus és a Kazinczy utcai Step butik hirdetett meg. Aki az elmúlt két hétben kitalálta, hogy ez a hatalmas cipő mekkora méretű, az pályázhatott. A 145-ös cipő- méretet végül is 12-en találták el, akik közül hárman a kft. 5000, 3000 és 1500 forintos ajándékát nyerték. A szerencsések: Tukora Andrea Komló, Nagyszántó út 7/A, Fischer Imre Pécs, Körösi Csorna 14/A, Kerekes György Komló, Körtvélyes u. 16. A nyeremények a Citrom utcai Stílus butikban vehetők át. Fotó: Läufer László NAGY«-MADI 80/38 Díszdoktorok avatása a JPTE-n (Folytatás az 1. oldalról) csolatban áll, dr. Nemény Vilmos, s ma is tart meghívásra előadásokat tervezéselméleti, gazdasági kibernetikai és döntéselméleti témakörökben. Élenjárt úttörő jellegű oktatási anyagok kidolgozásában. A közgazdasági tudományok doktora, számos nemzetközi testület vezető tagja volt, így többek között az ENSZ EGB keretében működő tanácsadó testület elnökeként is tevékenykedett. Több hazai és külföldi konferencia szervezésében vett részt, tartott előadásokat. Nyugdíjba az Országos Tervhivatal Tervgazdasági Intézetétől vonult, ahol tudományos főmunkatársként dolgozott, s míg korábban főként gazdaság-matematikai kutatómunkát végzett, a tervhivatalban a tervezés és irányításelmélet körében folytatott alapkutatást, élenjárva a gazdasági kibernetika és rendszerelmélet területén. Törvénytervezet a világkiállításról (Folytatás az 1. oldalról) dott tervek szerint 1996 májusa és szeptembere között rendeznék meg a világkiállítást 60 hektár alapterületen, amelyhez kapcsolódóan további 20 hektáron vállalkozások kapnának helyet. Az Expo összköltsége 30 milliárd forint lenne. A szóvivők hozzáfűzték még, hogy a tervezetben foglaltakból adódóan a Programiroda fennmaradna, s megjegyezték azt is, hogy a Jeendő Expo-törv^ny megvitatása kapcsán személyi kérdésekről nem eset szó a kormányülésen. A kabinet elfogadta a szövetkezeti törvény hatályba lépéséről és az átmeneti szabályokról szóló törvényjavaslatnak a kárpótlási törvény előírásainak megfelelően átdolgozott változatát, amelyet szeptember 30-ig ugyancsak benyújt az Országgyűlésnek. Az Özdi Kohászati Művek és társaságaik helyzetével ugyanMOSZKVA: Vezető reformközgazdászokat is bevonva Mihail Gorbacsov szövetségi elnök csütörtökön kinevezte az államfő mellett tevékenykedő és a vállalkozások élénkítésével foglalkozó bizottságot. Rendelete alapján immár teljes gőzzel beindítják a szabad vállalkozások működését segítő politikai és jogi feltételek megteremtését. V RÓMA. A Don-kanyar- b an 1941 augusztusában elesett 214 olasz katona holttestét szállitották haza a Szov*- jetunióból, és temették el katonai tiszteletadással pénteken a Gorizia melletti Redi- puglia nemzeti katonai temetőiében. PRAGA: A csehszlovák közvéleménykutató intézet szeptember elején, 1206 fős reprezentatív mintavétel alapján végzett felmérése szerint Csehszlovákia lakosságának 55 százaléka van azon a véleményen, hogy fel kell építeni a bősi vízierőművet. Szlovákiában 71, Csehországban 47 százalék támogatja az építkezés befejezését. V BONN: Niki Lauda, a Lauda Air osztrák légitársaság tulajdonosa kizárólag az amerikai Boeing repülőgépgyártó vállalatra hárította a felelősséget BOEING-767-esének májusi tragédiájáért, melyben 223-an lelték halálukat - közölte az AFP. A vizsgálat ugyanis kiderítette: a balesetet az okozta, hogy a bol oldali hajtómű a bangkoki repülőtérről történt felszállás közben - kb. 3000 méter magasban - hirtelen fékezésre váltott, s a két hajtómű ellentétes erőkilejtése végzetesen felborította a gép egyensúlyát. csak behatóan foglalkozott csütörtöki ülésén a kormány. Egyetértett azzal, hogy a tömeges munkanélküliség ugrásszerű növekedésének elkerülésére az ózdi térségben egyedi, úgynevezett térségi válságkezelő intézkedések szükségesek. MádI Ferenc tárca nélküli miniszter előterjesztésében, Ko- sóry' Domokos, az MTA elnöke részvételével a kormány megtárgyalta, s első olvasatban elfogadta a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvény tervezetét. A repülésügyről szóló törvény szabályozási koncepcióját is megvitatta a kabinet, s elrendelte, hogy az érintett tárcák kezdjék meg a törvény részletes kidolgozását. A koncepció lényege, hogy megszünteti az állami monopóliumot a légtér felhasználásával kapcsolatosan, s kedvező lehetőségeket nyit a hazai és külföldi befektetők előtt. Az új törvény megszületéséig átV LONDON: A szovjet termelők hatalmas adagokban zúdítanak gyenge minőségű alumíniumot a londoni témpi- acra, hogy keményvalutához jussanak, ezzel pedig vészesen leverik az árakat - mondják City-beli lémkereskedők. Az aluminium ára egy év alatt tonnánként 2100 dollárról 1195 dollárra esett vissza, mert a szovjetek - becslések szerint - legalább 900 ezer tonnát dobtak piacra. Kereskedők szerint az ár még tovább log esni. •ANKARA: Megállapodás született a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről Törökország és Kazahsztán között — jelentették a hírügynökségek. A megállapodás értelmében többek között rendszeres légijárattal kötik majd össze Ankarát Alma Atóval. meneti rendeletben szabályozzák a repülésügyet. Határozott a kormány az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok kiegészítő állami támogatásáról, s elfogadta a második félévi felosztásra tett javaslatot. Az egy évre szóló összesen öt- milliárd forintos keretből 2,9 milliárdot már az első menetben szétosztottak. A második lépcsőben fennmaradó 2,1 milliárdból a 384 pályázó ön- kormányzat közül 220-an jutnak pénzhez. Emellett - pályázaton kívül — ugyanebből a keretből szociális, egészség- ügyi és oktatási célokra 819 kis lélekszámú település kap összesen 985 millió forint támogatást. A budapesti önkormányzatok a javaslat szerint nem jutnak különpénzhez, mivel nem fenyegeti őket működésképtelenség. László Balázs végezetül bejelentette: Antall Józsel miniszterelnök o következő naKAIRÓ: Hármas gyilkosságba torkolló bankrablási kísérletet hajtott végre a Njlus- deltavidéki Manszurában három egyetemi hallgató, akik saját szélsőséges iszlám csoportjuk alapításához akartak pénzhez jutni. A fiatalemberek — a manszurai egyetem hallgatói — mintegy ötezer dollár értékű pénzt raboltak el a kiszemelt bankfiókból, majd lelőtték igazgatóját, utána a banképüetben levő lakásból helyszínre siető tizenéves fiát és felnőtt unokaöccsét. A pénztárost súlyos sebekkel, az igazgató feleségét sokkos állapotban szállították kórházba. V PEKING: Kim Ir Szén észak-koreai államtő és pártvezető rövidesen Kínába látogat - jelentette be pénteken Pekingben a külügyminisztérium szóvivője, de nem közölte a látogatás időpontját. pókban hivatalos látogatást tesz az Egyesült Államokban, ahol felszólal az ENSZ-közgyű- lés 46. ülésszakán és találkozik Bush amerikai elnökkel. Október 5-én érkezik újra Eu;ó- pába: még aznap Krakkóba utazik, ahol a ' lengyel—csehszlovák—magyar csúcstalálkozón vesz részt, majd Varsóban tárgyal. A szóvivői tájékoztatón újságírói kérdés nyomán szó esett orról, hogy a miniszterelnök változatlan formában megismételte a média-alelnökök kinevezésére vonatkozó kérését. László Balázs kijelentette: a köztársasági elnök korábban nem vonta kétségbe a megnevezett alelnökök kvalitásait. A miniszterelnök azóta ismét megkérdezte a jelölteket, vállalják-e a tisztséget. A visszajelzések alapján a miniszter- elnöknek semmi oka sem volt arra, hogy változtasson a köztársasági elnökhöz intézett eredeti kérésen. Bukarestben folytatódtak a csatározások (Folytatás az 1. oldalról) A bányászok pénteken délután visszafordultak a banea- sai állomásról, és azokon a buszokon, amelyek a rájuk várakozó szerelvényekhez vitték őket, az elnöki palota ellen vonultak. Számuk két—háromezer lehet, s a váratlan fordulatnak az lehet az oka, hogy a cotroceni elnöki palotát védőgyűrűbefogó karhatalmisták gumilövedékekkel és könnygázgránátok- ,kal fogadták a Forradalom terén összegyűlt, majd oda vonuló bukarestieket, akik a szakszervezeti központok felhívására a bányászok követeléseit támogatják. Az elnöki palotát rohamrendőrök veszik körül, a környéket is lezárták. A kora délutáni csatározásokban több polgári személy megsebesült. A palota környékét a könnygázgránát maró füstje tölti be, a környéket már megtisztították o tüntetőktől. A bányászok érkezésével újabb, az eddigieknél is hevesebb összecsapások várhatók. A péntek esti bukaresti tévéhíradóban beolvasott hivatalos adatok szerint a rendőrök és csendőrök közül 183-an sebesültek meg, közülük 72 személyt ápolnak kórházban. A polgári lakosság közül a bukaresti rádió adatai szerint 315 a sebesültek száma, közülük százhaton szorulnak kórházi kezelésre. A rádió továbbra is két halottról tud, s mint közölte, egyikük sem bányász. A nemzetközi üzleti világ számára új, egyedülálló központ nyílt meg szeptember 27-én Budapesten. A Kelet—Nyugat Üzletközpontot a Skanska svéd építőipari vállalat épitette, és 15 országból 60 különböző vállalat kapott benne helyet. A képen: Az üzletközpont külső képe. - MTI-telefotó NAGYVILÁGBAN Több millió dolláros beruházás az olasz-magyar vállalkozás telephelyén Rajtra kész a Hantarex Hungária Egyetlen aláírás szükséges Elkészült pénteken a bejegyzés előtt álló Hantarex Hungária Ipari Kft. első monitor tápegysége a Mechanikai Laboratórium Pécsi Gyáregységének üzemcsarnokában. Az olasz finommechanikai cég megbízásából Luciano Mattiolo menedzser májusban kezdte el a közös vállalkozás szervezését, és ma már mindössze egyetlen szentesítő aláírás hiányzik ahhoz, hogy megindulhasson a gyártás a kiépített futószalagokon. Mivel az olasz—magyar cég telephelye vámszabadterületként funkcionál majd, a Vám- és Pénzügyőrség külkereskedelmi osztályának jóváhagyása szükséges a termelés megkezdéséhez. Mattiolo úr és munkatársai nagyon várják a hiányzó engedélyt, mivel, mint mondták, a cégnek komoly millióiba kerülhet a további késlekedés. Május óta nagyon sokminden megváltozott a közös vállalkozásra kiszemelt területen. Az előírásoknak megfelelően kerítéssel vették körül a kívül-bel ü I felújított üzemcsarnokot, rajtra készen állnak az első komplett gyártósorok. A jövő héten megérkeznek a tesztelőgépek is, beállításukkal párhuzamosan folyik a műhely- csarnok szociális blokkjánakés hivatali helyiségeinek kialakítása. Elkészültek a telepet behálózó utak, a kamionokat, illetve az alkalmazottak autóit fogadó kapuk, a teljes működéshez szükséges energiavo’na- lak. összeállították, és programokkal is ellátták a termelőmunkához kapcsolódó számitógépes hálózatot, az utolsó igen után ezek a gépek is azonnal a helyükre kerülhetnek. A beruházás eddig mintegy 2,5 milió dollárt emésztett fel. Nemcsak Mattiolo menedzser, de további több tucat ember is nagyon várja az olasz—magyar vállalkozás beindulását. A Hantarex Hungária első ütemben 50 embernek nyújt majd megélhetést, de néhány hónap múlva további 50 alkalmazott felvételét tervezik a cég vezetői. Az elképzelések szerint a foglalkoztatottak száma ismét bővülhet majd, amikor a jelenlegi nagyság háromszorosára bővítik az üzemcsarnokot. A termelés előkészítésével párhuzamosan a Hantarex megbízottjai beszállító cégeket keresnek az induló kft.-hez. Próbálkozásaikat máris siker kísérte Pécsett, Kaposváron, Dunakeszin és Szekszár- don, de további partnerekkel is tárgyalnak. Kaszás E. Harcok Kelet- Szlavóniában A horvát nemzeti gárda egységei csütörtök este a kelet-szlavóniai Vu- kováron frontális támadást intéztek a Jugoszláv Néphadsereg laktanyája ellen, és harcok voltak Szlavónia egyéb térségeiben is - jelentette a Tanjug jugoszláv hír- ügynökség. A vukovári támadás során gyalogsági tűzzel és gránátokkal lőtték a laktanyát - idézi a Tanjug a belgrádi televízió beszámolóját. Eszék közelében egy laktanyáját éppen elhagyó jugoszláv katonai egységet ért aknatámadás — közölte katonai forrásokra hivatkozva o jugoszláv hírügynökség.