Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)
1991-09-22 / 260. szám
lfilfigazenzäciö lehet Tejből selymet kíván gyártani egy vállalkozó Kaposvárott - mikor először hallottam, azt hittem. vicc az egész, mert kevés két ennyire különböző érzető és hangulatú anyagot tudok összekapcsolva elképzelni, mint a tej és a selyem. Aztán megkerestem dr. Fülöp Lászlót, a kaposvári Hemotrade Kft. igazgatóját és az megerősített: nem egy bohókás ötletről van szó. hanem világszenzációról. Miről is?- Vannak dolgok, amik üzleti és eljárási szempontokból titkosak. De a lényeg a következő — mondja Fülöp László —: A magyarországi, főleg Holsten- állomány tejéből, aminek akár 80%-át is kiteheti a fehérje, mi egy magyar szűréstechnikával kivonjuk azt a 2%-ot. ami olyan fehérje-konstrukció, ami megfelel selyemgyártásra. Havi 15 millió liter tejből mintegy 300 tonna alapanyagot tudunk Tejből selyem Beszélgetés Fülöp László kutatóval és vállalkozóval előállítani. Mindezt egy magyar gyárban végezzük, ahol már 1942 óta európai szinten folyik szálgyártás. Itt rendelkezésre áll egy 20 ezer négyzet- méteres gyártócsarnok, fejlett kutatóbázis és magasan kvalifikált szakemberek. A világon különben már kb. 10 éve gyártanak fehérje alapú szálakat, de egyik sem tudja azokat a paramétereket produkálni, amit ez az új eljárás. A szabadalom egyébként több részre oszlik, magam ciak az új know- how-t adom.- Financiálisán kiktől lügg az üzlet sikere, illetve mi a siker leltétele?- Szerencsére nincs pénzügyi gondunk, hisz miután meggyőződtek a lehetőségek értékéről, két japán és egy francia cég is vállalta, hogy akár 300—400 millió dollárt is áldoznak, kü- lön-külön, egyetlen feltételük oz volt, hogy a kész szál teljes mennyiségben az övék. A magyar selyemipar, a fonóipar haldoklik, rajtunk is segíthetne ez az új eljárás, de ehhez rá kell beszélni a partnereket, hogy legalább a szál 15-20%- át magyar vállalatoknak értékesítsék. A befektetők legalább 70%-os nyereségre számítanak, hisz nálunk a leggazdaságosabb o tejjel dolgozni, a magyar tej nagyon olcsó, ami a tenyésztőket és az inflációt „dicséri”. A világon a Horn Artúr kitenyésztette Hungarfriz C-vo- nala termeli a legjobb fehérjét. A kísérleti gyártást a jövő év első félévében szeretnénk megkezdeni.- Hosszú távon milyen perspektívák vannak még és a nagyközönség mit kamatoztathat magának a tej-selyemből?- Ez az ötlet most eléggé ki- aknázottnak tűnik, de mindig jönnek újdonságok, például felvetődött, hogy a gyapjúba beleszőtt műszálat — ami mereví- tésre szolgálna, de testidegen anyag — ki lehetne váltani ezrei a selyemmel és egy teljesen új anyagot lehetne így létrehozni. Ennek a selyemnek a legnagyobb előnye, hogy szálazonos, azaz a selyemszál egyforma vastag mindenütt, nem úgy, mint más selymeknél. Ugyanakkor a finomsága, simasága, rugalmassága, esése teljesen azonos a többi selyemével és rendkívül kellemes viseletét biztosít. M. K. Aranyékszertól a herendi porcelánig mindent megtalálhatunk a pécsi Zrínyi utcai Zálogházban Fotó: Läufer László Nagyatádi hírek Pénteken o koro délutáni órákban gördült be az az olasz autóbusz o Soláf Hotel parkolójába, amelyiken az Udine város külvárosának, Rea- no Del Rojale-nek 30 tagú vegyes- kórusát hozta Nagyatádra. A két polgármester és a kórusok vezetőinek kölcsönös üdvözlése után az olasz kórus tagjai - Arbeno Ber- toni karnagy vezetésével - Segesd- re utaztak, ahol a római katolikus templomban hangversenyt adtak. Szombaton este a városi művelődési ház színháztermében került sor ci díszhanversenyre, amelyen a vendégek mellett felléptek a nagyatádi 1. számú általános iskolo énekzene togozatos kórusa dr. Vargán« Zag Ágota és Pauker Zoltán vezényletével, a Somogy Megyei Pedagógus Férfikar és a Nagyatádi \/árosi Vegyeskor Pauker Zoltán vezetésével. Vasárnap reggel a nagyatádi római katolikus templomban ,,Kegyelem anyja'' címmel szentmisére kerül sor, amelyen ugyancsak közreműködik az olasz vendég- kórus. * A hét végén Nagyatádon a városi kórház-rendelőintézet reumatológiai osztálya volt o házigazdája ónnak a tudományos tanácskozásnak, amelyet a Magyar Reumatoló- gusok Egyesülete, valamint a Dunántúli Orthopéd Szekció együttesen rendezett a csípóízület kopósos elváltozásáról, illetve annak a gyó* gyításáról. A két tudományos társaságnak ez volt az első együttes tanácskozása. A tanácskozás alkalmából a svájci Sandoz és a jugoszláviai KRKA cégek bemutatták azokat a legújabb gyógyszerkészítményeiket - izomlazítókat -, amelyek e betegségek gyógyításának nélkülözhetetlen segítői. D S. Valaha régen Jókainál, Krú- dynál szinte úri huncutságszámba ment egy-egy sikertelen kártyaparti után zálogba csapni a „családi ezüstöt", s ha végleg elúszott minden, hősünk egy magányos tölgyfo alatt golyót röpített o fejébe. Manapság azonban, mint tudjuk, nem hódít az efféle „romantika”; sokkal prózaibb idők járnak. Sajnos, ismét „népszerűek" lettek a zálogházak, s hogy mennyire így van, bizonyítja, hogy lassan- lassan magánkézben lévő intézmények is kinyitják kapuikat. A pécsi, állami működtetésű zálogházban Lóka Judit munkatársat kérdezem: menynyire érzékelhető a zálogházban a lakosság szegényedése; kik és milyen behozott tárgyakkal fordulnak meg itt? — Sajnos, nagyon megérezni, hogy nincs pénzük az embereknek, hisz minden olyasmit hoznak, ami egy kicsit is jól néz ki, használhatónak tűnik. Olyan dolgokkal találkozni rendszeresen, amiket hosszú évekig nem is láttunk, hozzák az ágyneműt, törülközőt. cipőt, főképp a nyugdíjasok. Amit én utoljára a 70- es évek közepén láttom: újro elszaporodtak a „batyuk", vagyis otthon mindent össze csomagolnak, amit nélkülözni tudnak, és azt hozzák be; ott aztán elképzelhetetlen dolgok vannak, szobamérlegtől kezdve a vérnyomásmérőn át a ku- tyanyiróig minden. Naponta 200—300 embernek adunk ki kölcsönt, ami duplája a tavaly ilyenkori átlagnak.- Arany, ezüst, ékszer mái nem is létezik?- De, persze, ilyen is van, főleg a gazdagabbja, aki építkezik vagy autót vesz, hoz aranyat, órát.- Milyen arányban váltják ki az emberek zálogba tett tárgyaikat, illetve mennyi zálog marad végképp önöknél?- Azok, akik egy cipót hoznak be, mert gyógyszerre, élelemre kell nekik 150—200 forint, nem jönnek vissza, ózonban a családi emlékekhez o végsőkig ragaszkodnak, s ho kényszerűségből meg is válnak tőlük hosszabb-rövidebb időre, visszaváltják. Aztán vannak rendetlen emberek, akik mec is feledkeznek, hogy van itt valamilyük, és az itt marad. Pécs első magánkézben lévő zálogháza júniusban nyitott a belvárosban, és az első három hónap tapasztalatai alapján tőlük is nagyon hasonló képet kaptam. Ami külön érdekes volt: a vállalkozó szellemű, tehetősebb emberek mintegy közbülső állomásként használják a zálogházat ahhoz, hogy még több pénzük legyen: elzálogosítják a nyugati kocsijukat, bundáikat, ékszereiket, a pénzt megforgatják, befektetik, és pár hónap múlva már bőven van ony- nyiuk, hogy mindent vissza tudnak váltani. Az új zálogházat naponta 40-50 ember látogatja, de bíznak benne, hogy a kisebb tömeggel és udvarias kiszolgálással elnyerik majd a lakosság bizalmát. M. K. Kaposváron ; sertéseken tanulnak a sebészek Epehólyag- eltávolítás műtét nélkül Az epekő népbetegség, a felnőttek harminc százaléka szenved tőle. A leggyakoribb műtéti «beavatkozást igényli a sebészeti eljárások közül. Az epe- ' kőbetegségeket véglegesen az epehólyag eltávolításával gyógyítják. Hazánkban évente 16 ezer ilyen műtétet végeznek el, az Egyesült Államokban például félmilliót. A Pannon AgrártudomáI nyi Egyetem kaposvári állattenyésztési karán kísérleti műtő működik. Itt 96 orvos az ország minden részéből tanulmányozza a laparoscopos cholecystek- tomia, vagyis a hasi tükrökön keresztül - monitor segítségével - történő epehólyag-el távolítást, mégpedig sertéseken. Dr. Kiss Tibor egyetemi tanár, a Pécsi Orvostudományi Egyetem sebészeti klinikájának igazqatója a háromnapos továbbképzés vezetőie elmondta: korábban hasfelnyitással távolították el az epehólyagot. Eőször a franciák végezték a legújabb módszer szerint a műtétet 1989I ben, majd egy évre rá, Magyarországon először, Pécsett is bevezették a korszerű eljárást. Eddig 260 ilyen beavatkozás történt, amely azért forra- dalmasíotta az orvostudományt, mert a korábbi tíznapos kórházi és hathetes táppénzes időt lerövidítette 2-3 napra, illetve 1-2 hétre. Tavaly szerveztek előI ször Kaposváron továbbképzést a sebészeknek, akkor 44 orvos tanulta meg az eljárást a sertéseken elvégzett műtétek segítségével. A ngy érdekI lődés miatt idén is megrendezték a továbbképzést, ezúttal 4 nap alatt 96 orvos kapott lehetőséget a technika elsajátítására. Az eljárás lényege, hogy 2 darab 1 centiméteres metszésből és 2 szúrásból a célműszerek -, így a hasi tükör — segítségével tóvolítiák el az epehólyagot. Mindezt monitorokon figyelik, ezek alapján irányítják műszereiket az orvosok. Varga Zsolt------------------------------------------------E bben a bűnügyben mindenki pórul járt... A rossz lány és az erős fi ük Léprecsalt „zsarolók” — megijedt feljelentő Ha egyszer az ember meg- dolgozik a pénzéért, akkor szeretné is látni a munkájáért járó ropogós bankákat. így vannak ezzel azok a széplányok is, akik a testüket és szerelmi szolgáltatásaikat bo- csájtják áruba, főképpen, ha a nyújtott szolgáltatás különlegesnek, osztályon felülinek mondható. PeChjük csupán akkor van, ha a gyönyöröktől elpilledt kuncsaft megfeledkezik a fizetésről, mint tette art o napákban egy pécsi úriember is alkalmi partnerével. Nem hiszem, hogy publikus lenne, mit takart az extra szolgáltatás, a hölgy mindenesetre 20 ezer forinttal érezte becsapottnak magát. „Húsz rongy elvesztésébe pedig senki sem törődik bele egyköny- nyen” — fogalmazta meg a bölcs igazságot egy siklósi bűnügyi nyomozó, amikor lehetővé tette számunkra a betekintést e lovagiadon ügy folytatásába. Ágnes, a hoppon maradt szép leány ugyanis szólt néhány markos ismerősének, akikkel egy vidéki szórakozóhelyen múlt vasárnap este felkeresték az éppen cigánydalokat előadó, fizetés nélkül lepattant úriembert. A könnyebb meggyőzés érdekében rugóskések, gázpisztolyok kerültek elő, és a kidobólegény alkatú fiúk értésére adták a cigány- nóta énekesnek, hogy nem is 20 ezer forint, hanem már 45 ezer behajtása érdekében vállalták a vidékre utazást. Részben, mert ők sem dolgoznak ingyen, részben mert Ágnes szolgáltatásai annyira értékesek, hogy azokért óránként legalább 5000 forintot illik fizetni a kuncsaftnak. Ám, mert a sarokba szorított úriembernél csak az igazolványa és 2 ezer forintja volt, azókat élvévé tőle másnap hajnalra beszélték meg vele „kötelező jellegű találkozást” egy pécsi éjszakai mulatóhelynél. A nótaénekes volt annyira bölcs, hogy a kényszerű randevúról értesítette a rendőrséget, így a helyszínre érkező „biztonságiak" időben közbeléptek, amikor a bárnál az erős fiúk gyors léptekkel a nótaénekes nyomába szegődtek. Csak egyikük maradt ki a begyűjtésből, aki Siklóson nem csatlakozott a kora hajnali akcióhoz. Mivel éppen ő ajánlotta korábban a nóta- énekesnek, hogy száját egészen a füléig bővíti egy késsel, hősünk néhány napra jobbnak látta a nyilvánosság előli felszívódást. Szerencséjére, a siklósi rendőrök hamarosan elfogták e harmadik „zsarolót" is, a helyi bíróságon pedig elrendelték 30 napos előzetes letartóztatásba helyezésüket. A bi- ró megjegyezte, hogy bár több helyütt ez a szokás látszik elterjedni, a siklósi nehéz fiúknak le kell mondaniuk a pénzbehajtás efféle módja ról. (Balog) Főzzünk változatosan! CSIRKEMAJ SZILVÁVAL. Hozzávalók: 1 zacskó (kb. 50-60 deka) mirelit csirkemáj, 1 fej vöröshagyma. 10 szem szilva, csipetnyi fehér bors, 5 deka vaj. A csirkemájat fölolvasztjuk, a szívet leszedjük róla, jó lesz levesbe. A vajat teflonserpenyőbe tesszük, lassan olvasztjuk fel, a májjal együtt. Lassú tűzön mindkét oldalát átsütjük. A májat kivesszük, tálra tesz- szük. A visszamaradt vajon fedő alatt pároljuk meg a felaprított vöröshagymát és a magozott, karikára vágott szilvát. Amikor már kész, sóval, fehér borssal ízesítjük. Hozzátesszük a sült májat, és összerotyogtatjuk. Leveskockával ízesített párolt rizs illik hozzá. PIKÁNS ZÖLDPAPRIKA. Hozzávalók: 1 kg zöldpaprika, lehetőleg vastag húsú, 1 kis fej hagyma, olaj, só, bors, ecet, cukor. A ki- csumázott, szeletekre vágott zöldpaprikát a felaprított hagymával együtt olajban pároljuk, sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint teszünk bele cukrot, ecetet, egy csöpp ételízesítőt. Úgy készítjük, mint a dinsztelt káposztát. SZŐLŐ, HÚS MELLÉ. Hoz závalók: fél kiló leszemezett fehér szőlő, fél citrom leve, pecsenyezsír. Natúr szelet vagy bármilyen (nem rántott) hús sütésekor visz- szamaradt pecsenyelébe tesz- szük a szőlőt, citromlét csurgatunk rá, és addig pároljuk, míg a szemek meg- töppednek. Nagyon finom húsok mellé. W. M. vasárnapi 5 Ismét népszerűek a zálogházak