Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)
1991-09-16 / 254. szám
1991. szeptember 16., hétfő aj Dunántúli napló 5 Hírek, információk, események Huszeues a magyar utöneukönyu Ma az Alexandra- korszakot éljük A nemzetiségi nevek között divat a Marin és a Mirian A háború hősi halottainak állítottak emléket Idén éppen 20 esztendős o magyar utónévkönyv. E felismerésre az a keresztné\/bő- ség késztette az érdeklődőt, amellyel a lapok naponta elárasztják az olvasót. Mert nézzük csak: Ma a naptárban Edit szerepel, de névnapjukat ünnepük a Cip- riáaoknak, Eudoxióknak, Eufé- miáknak, Kornéloknak, Kornéliáknak, Luciáknak és Ludmilláknak is. Aztán meg szerdán lesz Rikarda, csütörtökön Január, pénteken Eusztók, vasárnap meg Zöldike napja. Hajnal Pálné, a pécsi Anyakönyvi Hivatal csoportvezetője segített ellenőrizni: valameny- nyi furcsának tűnő név szerepel a magyar utónévkönyvben. És lám, nem is szegényes ez a váloszték, mert ponÜdülőtulajdonosok érdekvédelmi szövetsége Érdekvédelmi szövetséget alapítanak az üdülőtulajdonosok Balatonfenyvesen. Céljuk a község és az üdülőhely fejlődésének elősegítése. Az üdülőtulajdonosok által megalakítandó egyesület, szervezet célul tűzte ki: a fizetetendö adók reális mértékének megállapítását, a helybeliek és az üdülőtulajdonosok egységes teherviselését, közös döntést a befolyt pénz felhasználásáról, o helybeli kereskedelem fejlesztését, a kommunális szolgáltatások teljes körű kiterjesztését, a közbiztonság javítását és a környezet védelmét. Eredményes a választás Borsodban A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 11. számú egyéni országgyűlés választókerületben a 16 órai adatok gyors felmérés alapján eredményes az időközi választás második fordulója. Ezt 5 óra előtt néhány perccel közölte az MTI- vel /Vagy Endréné. a választási bizottság elnöke. A szavazatok pontos összeszámlá- lása tovább folytatódik, any- nyi azonban már most bizonyos, hogy a névjegyzéki listára felvett 49 434 választó- polgár több mint 25 százaléka megjelent a 36 település 73 szovazókörében az urnáknál. Az az éjszakai órákban fog eldőlni, hogy a nyolc képviselőjelölt közül ki kapta meg a legtöbb szavazatot. Nagy valószínűséggel ismét eredménytelenül végződik viszont a képviselő-választás Ko- márom-Esztergom megye 3-as számú választókerületében, miután reggel 6-tól délután 2 óráig a valamivel több mint 45 ezer választásra jogosult állampolgár közül 3689-en éltek alkotmányos jogukkal, s ez csupán a választók 8,1 százalékának felel meg. Malév-járatok a Baltikumba A Malév valószínűleg már a közeli napokban megindítja közvetlen járatait a balti köztársaságokba, elsőként a skandináv légitársaságokat kővetően. Mátyási György, a Malév Baltikumban tárgyaló szakértői küldöttségének vezetője arról tájékoztatta az MTI tallinni tudósítóját, hogy a magyar légiközlekedési vállalat képviselői gyümölcsöző tárgyalásokat folytattak Rigában, Vilniusban és folytatnak jelenleg Tallinnban. tosan 1827 név szerepel benne, 251 ajánlott a leányoknak és 219 a fiúgyermekeknek, míg elfogadhatónak tart 644 női és 713 férfi nevet. Néhány éve a Rolandok, Ivettek korszakát éltük, ma más a divat: a fiúk szép, mondhatni hagyományos magyar, vagy már azzá lett neveket kapnak, mint a Balázs, Adóm, Attila, Dániel, Dávid vagy a Zoltán, Péter, András, A hét végén nem sokat pihentek a rendőrök és a mentők. Szinte percenként érkeztek a hívások, indultak egyik baleseti helyszínről a másikra. Szombaton Pécsett a Doktor S. u. 2. számú ház előtt egy magyar személygépkocsi nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő külföldi gépkocsinak, majd ezt követően a ház falának. A baleset során négyen könnyebben megsérültek. Ugyanezen a napon Pécsett a Siklósi út 38. szám előtti szerviz úton egy 10 éves kisfiú BMX kerékpárjával a garázskijáratból figyelmetlenül hajtott ki és összeütközött egy személygépkocsival. A kisfiú könnyebben megsérült. A 6-os főközlekedési úton egy személygépkocsi szabálytalan előzés közben frontáliAron. A leányok szülei több külföldi hangzású nevet adnak, ma a legdivatosabb az Alexandra, Bettina, Cintia, Da- rinka, a Petra, és a napokban született egy pécsi kislány, aki az igazán nem gyakori Eufrozina nevet viseli: Amennyiben valaki e bőséges választékban sem talál igazán tetsző keresztnevet, a Nyelvtudományi Intézethez fordulhat egyedi kívánságával. san ütközött egy másik személygépkocsival. Ketten súlyos, életveszélyes, egy személy könnyebb sérülést szenvedett. Borjád belterületén egy külföldi személygépkocsi a nedves úton megcsúszott, áttért a menetirány szerinti bal oldalra. Ott összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival. Három személy könnyebben megsérült. Szederkény és Máriakéménd közötti útszakaszon egy személygépkocsi megcsúszott és az árokba borult. A gépkocsi vezetője nem az útviszonyok nak megfelelő sebességgel közlekedett. A gépkocsi utasa könnyebben megsérült. Felsőszentmárton belterületén egy segéd-motorkerékpár vezetője figyelmetlenül vezette járművét, ezért nekiütközött az Bár ez eddig, legalábbis Pécsett, igen ritka volt. Legutóbb a Betti mint önálló név és a Leila angolos anyakönyvezésének engedélyéért keresték meg az intézetet a szülők. Megjegyezzük: az utónévkönyv megjelenése óta anyakönyvezik a nemzetiségi keresztneveket, ma több kisgyerek kapja a Marin és a Mirian nevet. úttest jobb szélén parkoló pótkocsis teherautónak. A segéd-motorkerékpár vezetője és utasa súlyosan megsérült. Szeptember 15-én, vasárnap is szinte megállás nélkül szirénáztak a mentők, és a rendőrök helyszínelő kocsijai. Egyik baleseti helyszínről a másikra mentek. Késő éjszaka tudták leadni a jelentéseiket is. Pécsett a Zsolnay-szobornál kanyarodás közben egy motoros egy gyalogost ütött el. A legsúlyosabb baleset Pécsvárad határában, a nagy- palli elágazásnál történt. Egy Budapest felől érkező személygépkocsi eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol a vasúti hid lábának ütközött. A baleset következtében o gépkocsi utasai súlyosan megsérültek. Igen kevesen tudhatták Pécsett, hogy a bútorgyár melletti lakóház (Somogyi Béla utca 6.) egykor laktanya volt. Néhányon, az ország más tájairól is, ha tehették elsétáltak ide, megálltak a bejárat boltíve alatt. Vasárnap délben újra találkoztak a Fehérvári laktanya, a pécsi IV. híradó zászlóalj egykori katonái. Emlékezni jöttek, családtagjaikkal, barátaikkal arra az 55 bajtársra, akik a fronton, vagy hadifogoly táborokban vesztették életüket és ezentúl a ház boltíve alatt tábla őrzi nevüket. A nagykovácsi Body Péter és a pécsi dr. Bojtor Ionos 60 hősi halált halt bajtárs nevét kutatta fel, sajnos, négy keresztnevet nem tudtak azonosítani, és a fogolytáborokban elhunytakról is hiányosak az adatok. Bódy Péter nagy fogadalma volt, nem nyugodhat, míg emléket nem állíthat bajtársainak, akik közül többnek a pihenőhelyét sem ismerhetjük. Horváth Mihálytól hallottuk, az elmúlt évtizedben minden Nem fogadta kegyeibe az időjárás a fideszeseket tegnap Mohácson. Az egész délelőtt zuhogó eső elmosta a fesztivált programok jó részét, így a kerékpárversenyt, az autós ügyességi és elméleti versenyt, nem volt légvár és sörsátor, mint ahogy a tervezett főzőverseny is elmaradt. Am délután egy rövid időre körbenézett a Nap a Bartók Béla Művelődési Ház környékén is. A négy popzenekar 14- től 19 óráig szórakoztatta a mintegy 100 fős hallgatóságát. A színpadon a Lady Jane bátyi, a Klán, valamint a Kispál és a Borz pécsi, továbbá az üldözési mánia néven ismert mohácsi együttes váltotta egymást. Eközben a legkisebbek a mini forma 1-es kisautókkal szorgalmasan rótták a köröket Október elején adja át az EPSZOLG Kisszövetkezet húsz lakásból ólló, komfortos épülettömbjét Szentlőrincen, hangzott el az önkormányzat rendkívüli ülésén. Az ehhez kapévben találkoztak, hot Baján, hol Harkányban, főként azok. akik 1936-ban vonultak be Dél-Dunántúl és Dél-Bácsko településeiről. Az idő múlásával mind nehezebbnek tűnt az egykori elesettek felkutatása, és lám, megtartotta nevüket a hálás emlékezet. Az emlékezés napja -volt tegnap több baranyai településen, hiszen minden falunak fontos, hogy kimondhassa és az eljövendő nemzedékek számára is példának állíthassa azokat a hőseit, akik a háborúban vesztették életüket. Karácodfán, Szentkatalin- ban és Marázán is második világháborús emlékművet avattak tegnap. A települések életének e jelentős -napja alkalmat adott a találkozóra azokkal is. akik a három faluból származtak el, és rokonaik, vagy egykori szomszédaik, barátaik nevét találhatták meg a közös összefogásból állított emlékműveken. a bólyákkal kacskaringóssá alakított Vörösmarty utcai szakaszon. A délutáni focimeccsen abszolút vegyes csapat kergette a labdát a Széchenyi István általános iskola pályáján. Deutsch Tamás és Trombitás Zoltán a Fidesz parlamenti frakcióját képvisélte, vendég fideszesek voltak Szabó Tamás, Bősze András és Várda Zoltán, míg a helyiek Molnár Mercedest is bevetették az //- léssy István, Wering Tamás, Orsós Ferenc és Bánki Erik alkotta csapatba. A bitumenes placcon keményen küzdő Deutsch Tamás országgyűlési képviselő este 7 órától fórumot vezetett a művelődési házban, majd buli zárta a fesztivált. csolódó lakónegyedben az ön- kormányzat járdákat épít, kiegyenlíti o szintkülönbségeket, szabályozza a vízelfolyást. Az úthálózat felújításáról előzetes vizsgálatok alapján megállapítottak egy sürgősségi sorrendet. Ennek alapján közel 1 millió forint értékben kátyuzzák a legrosszabb állapotban lévő utakat, továbbá ún. külső öv árkokat építenek, amelyek a községben észak felől levezetik a csapadékot. A közel hétmillió forint értékű munkálatokat a képviselő-testület döntése értelmében még ebben az évben elvégzik. Mivel az azonos stílusú épületek többnyire azonos problémákkal küszködnek, arról is döntöttek, hogy Szentlőrincet öt szektorra osztják fel e szempont alapján. Úgy tervezik, minden évben egy szektorban kijavítják a hiányosságokat. K. J. A. Bemutató a Bóbita Bábszínházban Zöldmaci vándorol. Helyet keres magának a világban, mert hát nem tehet ő arról, hogy nem barnának, zöldnek született. A Bóbita Bábszínház idei évadának első bemutatójával olyan történetet mesél a szerző és a rendező, Siklósi Gábor, mely a másságról szól, arról, hogyan fogadja el — vagy éppen nem — egy közösség azt, ha valaki más, nem olyan, mint az átlag, nem olyan, mint a „normálisok". A magányos maci nem lel barátra a barnamedvék között, csak Vaksi maci szegődik melléje a hazát, elismerést, szeretetet és társakat kereső úton, igaz, hogy ő is csak azért, mert színtévesztő. Ha most viccelődni akarnék, mondhatnám, hogy a szeretet amúgy is vak, de hát a kérdés sokkal komolyabb, e bábjáték nemcsak a kiközösítettek kiszolgáltatott magányáról szól, hanem a sokat emlegetett toleranciáról is, ahogyan még arról, hogy mennyire könnyen hajlamos a többség - a tömeg adta erejével - deviánsnak bélyegezni minden kor „másként gondolkodóit". A tegnapi premieren a Panalco Italgyár Kft. meglepetéssel is várta a gyerekeket, de a legnagyobb élményt mégis a „Mit ér a medve, ha zöld?” című új bábszínházi produkció jelentette, melyben Csizmadia Gabriella, Illés Ilona, Zengő Ágnes és Tilesch Nándor játszott. A báb- és díszlettervező Fers Klára (m. v.) volt. Hodnik I. Jelenet az új darabból Fotó: Kóródi Gábor G. M. Frontális ütközés, árokba csúszás, gázolás Három súlyos sérültje van a tegnap délutáni közúti balesetnek, amely a 6-os úton, a nagypalli elágazásnál történt. Fotó: Proksza László Súlyos baleset Pécsvárad határában G. M. Fidesz-fesztivál Mohácson B. M. Rendkívüli képviselő-testületi ülés Szentlőrincen