Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)

1991-09-13 / 251. szám

Rádió Focimeccs közvetítés - Jó pihenést! - Hangversenyévad előzetes Rendhagyó módon már péntek délutáni adásunkra fel­hívjuk a sportbarátok figyel­mét, ugyanis a 873 kHz-es kö- zéphullámon fél 6-tól egyenesadásban közvetítjük a PMSC labdarúgó csapatának váci mérkőzésének második félidejét. Ezekután pedig szombati Jó pihenést! 8 óra­kor kezdődő magazinunk programjából kínál néhány té­mát a szerkesztő Felső Pál. Magyar orvos Kuvaitban: ho­gyan tárgyalunk a kínaikkal? Veszélyes-e a bodzatea? Visszapillantó a Vác-PMSC labdarúgó-mérkőzésre. A mű­sor végén nem sokkal 10 óra előtt tájékoztó hangzik el a hét­végére szabadtéri programot tervezők számára, ugyanis a meteorológus elmondja, hogy milyen időre számíthatunk a legfrissebb radar- és műhold­képek alapján. Április végén egy alkalom­mal már Pécs komolyzenei életének áttekintését tűzte ki feladatul maga elé az akkori Vasárnapi magazin szerkesz­tője, Kovács Attila, aki a mos­taniban is valami hasonlóra vállalkozik, a stúdió törté­netében ritkaságnak számító lehetőséget kapva arra, hogy a 9 órakor kezdődő adás csak­nem egy órájában bemutassa 1991. szeptember 13. péntek, este 6 óra, nagyte­rem: az 1990-es Cannes-i Reklámfilm Világfesztivál dí­jazott alkotásai. A reklámfilm, ha jó, olyan lesz, mint a posztindusztriális nyugati vi­lág posztmú'vészetével hatá­ros dolgok mind, olyan mint minden a posztkulturában.Ez alkalommal posztreklámmá lesz - mely modellezi újra és újra önmagába csavarodó, majd önmagán kívülrekedt környezetét, míg végül alig vesszük észre a reklámot (ha még az egyáltalán). Ez a rek­lám a pszichológia és szocio­lógia eredményeit magába szívva a művészet irányába tart. azúj pécsi hangversenyévad kínálatát. Nem marad el termé­szetesen a szokásos„vasárna­pi elmélkedés ” sem, melyben most Mayer Mihály pécsi me­gyéspüspök mondja el szemé­lyes benyomásait, élményeit — néhány kulissza titkot is fel­szedve - II. János Pál pápa magarországi, azaon belül is kiemelten pécdsi látogatásáról szólva. Ami pedig a Nemzeti Filharmónia zenei program- jánka „hangképes ismerteté­sét” illeti: az, a zenei szerkesz- tő-műsorvezető ígérete szerint nem csak a pécsi ko­molyzene barátainak, de - a pécsi együttesek gyakori „ré­gióbeli” vendégszereplése mi­att - a baranyai megyeszékhe­lyen kívüli rádióhallgatóknak, sőt még a komolyzenével csak most barátkozóknak, vagy„ki- vülállóknak” is sok élményt, és szép, dallamos, vagy épp fel­kavaró, érzelmes muzsikát nyújt majd. Többek között Bach, Mozart, Haydn, Beet­hoven, Chopin, Liszt, Rossi­ni, Csajkovszkij, Brahms, Sztravinszkij és Britten alko­tásainak népszerű vagy ke­vésbé ismert részletei segítik majd ennek az ígéretnek megvalósítását. A10 órás hí­rek után pedig Lenk Irén telje­síti a hallgatók, ezúttal kizáró­lag levélben érkezett zenei kéréseit, a nagy népszerűség­nek örvendő „Szerkesszünk együtt!” című összeállításá­ban. Jelenkor Megjelent a Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat, a Jelenkor szeptemberi száma. Ebben vesznek búcsút a tavasszal elhúnyt Hallania Erzsébet írótól, aki a Jelenkornak rövid ideig főszerkesztője is volt. A szépirodalmi részt Somlyó György, Zalán Tibor, Luca Anna, Arató Károly versei, Bodor Ádám és Darvasi László prózái alkotják; folytatódik Esterházy Péter regénye, a Hahn-Hahn grófnő pillantása (III.) Esszéisztikus írással jelentkezik Mezei Árpád, Beney Zsuzsa, Miodrag Pavlovié, N. Horváth Béla, aki egy régi és sokat vitatott iroda­lomtörténeti témát dolgoz fel, Illyés Gyula és József Attila kapcsolatát. A kritika rovat Thomka Beáta és Hoós Ágnes, továbbá a már megszokott kettős-hangú írásokat foglalja magában. A Jelenkor szeptemberi számát feLogossy Lász­ló tusrajzai illusztrálják. Két héten át látható a JPTE Ének Tanszékén (Pécs, Ifjúság u. 6.) az kiállítás, melyet W. A. Mozart halálának 200. évfor­dulója alkalmából rendeztek a zeneszerző életéről a tan­szék, a Német Tanszék és az Osztrák Kulturális Intézet munkatársai. Művészetek Háza Amit ma önkéntelenül jó reklámnak nevezünk, az al­kalmazott művészet, sőt egy­re kevésbé alkalmazott, hi­szen nem egy esetben nehezentudjukeldönteni, mit is reklámoz - mire alkalmaz­zák. A reklámfilm az öntörvé- nyűség felé halad, távolodik a haszonelvűségtől. Lássunk néhány érdeke­sebb jelenséget. Megdöbbentő (hiszen a clippek világában élünk), de bizonyos esetekben nő a ter­jedelem. A reklám a filmgyár­tás műfajait—a krimit, horror, revűt stb. karikírozza. Kis sztorik kerekednek, melyek­nek az alkotók úgy megörül­nek, hogy szinte elfelejtik, mi lenne a dolguk, amit a reklá­moznak, már nem is olyan fontos (azért mellesleg meg­említik). Láthatunk filmeket, melyek fekete-fehér vagy monokróm technikával ké­szültek. Noha az igényes já­tékfilmek egy része is ilyen, a közeledés valószínűleg még­sem tudatos. Nem árt, ha a látszatát is kerüljük annak, hogy az árut nagyon el akar­juk adni. Viszont ha a néző jól szórakozik, akkor a hatás hosszan tartó, esetleg akna­ként meglapul, majd jóval ké­sőbb robban, így a visszafo­gottság, mértéktartás kifizetődőbb. Burjánzik a képi humor, a szójáték. Itt kell megemlíteni a hitelrontás határán egyen­súlyozó - de azt át nem lépő - lehelletfinom antireklámot (lásd Coca-Pepsi háború). Egyre jelentősebb a szocio- és környéke reklámok áram­lata. Ide tartoznak az AIDS— ellenes, dohányzásellenes, a közlekedési, a környezetvédő és az angol férfiakat házi­munkára ösztökélőfilmek. (H.V.) Kiállítás A Janus Pannonius Múze­um Régészeti Múzeumában (Pécs, Széchenyi tér 12.) te­kinthető meg az „Instrumenta Inscripta Latina” ciműkiállítás, mely a római élet a kisfeliratok tükrében alcímet viseli. Bóbita Bábszínház Siklósi Gábor: Mit éra med­ve, ha zöld? c. bábjátékával kezdődik az idény a Bóbita Bábszínházban. Ez a történet beszél a másságról, a másság elfogadásáról, illetve el nem fogadásáról, beszél barátság­ról és hűségről. A főszereplő Zöldmaci becsöppen a barna medvék (a normálisak) világá­ba, de közülük csak egy színté­vesztő' Vaksi maci barátságát nyeri el. Miután sorozatos be­illeszkedési kísérletei kudarcot vallanak, elindul barátjával a zöld medvék országába. Vajon ott békességre, hazára talál-e? Vajon mi kell ahhoz, mit kell tennie egy ”más”-nak (egy de­viánsnak, kisebbséginek) ah­hoz, hogy a „normálisok”, a többség elfogadja, befogadja? De ezekről meséljen az elő­adás. Rendező Siklósi Gábor. Be­mutató 1991. szeptember 15- én vasárnap de. 11 óra. Ifjúsági Ház Szeptember 14.19-23 órá­ig. Diák Disco. Vezeti Tuczai József. A discoban bemutatót tart az IH Divattánc Stúdiója Rovó Attila vezetésével. A be­mutatásra kerülő táncok: sal­sa, dirty dancing, rock ’n’ roll. Szeptember 15. IH Video Mozi. Du. 3 óra: Nimh titka (amerikai rajzfilm), du. 5 óra: Az aranygyermek (főszerep­ben: Eddie Murphy). Szeptember 17-én 15 órá­tól kezdődik az IH Divattánc Stúdiójának jazzbalett tanfo­lyama általános iskolások és középiskolások részére, vala­mint kezdőknek és haladóknak szept. 20-án 16 órakor a Tár­sas divattáncok (salsa, dirty dancing, rock ’n’ roll) tanfolya­ma Rovó Attila tánctanár veze­tésével. Rovatszerkesztő: MÉHES KÁROLY Én és az ezredes Sorozat kezdődik Danny Kaye (a képen jobbra) filmjeiből SZERDA, 20.15 Farsangi királyság Egy városi szeretetotthonban játszódik a történet. A filmváltozat főszerepét Trude Breitschopf játssza Hajnali ígéret A film alapjául Romain Gary emlékirata szolgál. A fősze­repben Melina Mercourit láthatják a nézők KEDD> Rabszolgasors Lassan végéhez ér Isaura (Lucelia Santos) romantikus története. A felmérések szerint az ismétlés is sok nézőt vonzott CSÜTÖRTÖK, 16.55 Két idős hölgy a gázra lép Helma (Dagmar Altrichter, balra) és Hanna (Hanna Brug- witz, jobbra) friss kalandjában egy grófnőt szabadít meg zsarnokától. Középen a grófnő (Alice Treff) PÉNTEK, 16.25 A betörés nagymestere Két összebilincselt fogoly megszökik a börtönből - így kezdődik a történet. Főszereplők: Gerard Lanvine és Patrick Lecanté SZOMBAT, 19.00 El Dorado John Wayne egy öregedő revolverhőst játszik az 1966- ban készült amerikai filmben VASÁRNAP, 20.15 I

Next

/
Thumbnails
Contents