Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)
1991-09-11 / 249. szám
1991. szeptember 11., szerda aj Dunántúli napló 7 Padlón a Repülőgépes Szolgálat ntstartolös Közel ezer lóerő dübörög, cibálja a kétfedelű sárkányt, majd fékoldás után égnek tör „Ancsa", az öreg An—2-es mezőgazdasági repülőgép. Apró pöttyé zsugorodik a távolban, emelkedik, fordul, s mint egy dühös sárga-fekete dongó, lecsap a cukorrépatábláro. Dühös, akárcsak pilótája, Bogár Imre, aki a felszállások közötti rövid szünetekben hevesen bírálta a Repülőgépes Szolgálatot. Több milliós veszteség- Szabálytalanul, több milliós veszteséggel átalakultunk költségvetési üzemből állami vállalattá. Miért indultunk több tizmillió forintos mínusz- szál? Mert Ígéretet koptunk, hogy évente 6—6 amerikai MD—500-as helikoptert vásárolhatunk, darabját 30 millióért, 5 éven át a MÉM finanszírozásával, ám a minisztérium időközben kiszállt az üzletből, s ezzel podlóro küldte a céget.- Nem jöttek rá, hogy ekkora tartozással elöbb-utóbb ellehetetlenülnek? Nem pró hálták átszervezni a szolgálatot?- Dehogynem. Azzal kezdték, hogy levágták az aranytojást tojó tyúkot, azaz visz- szafejlesztették az üzemeltető állományt. Felére csökkentették alapbérünket, s megváltoztatták az ösztönző rendszert: addig a hektáronkénti teljesítmény, most a repülési órák alapján köpjük meg a bevétel egy csekély hányadát.- Akárhogy vesszük, mindkettő rohamosan csökken. De tudomásom szerint változatlan a létszám, ami ez esetben teljesítményromláshoz vezethet . Mindenki szeretné megtartani a munkahelyét Élni kell valamiből- Feltételezem, azért is, mert o mezőgazdaság visszaesésével egyidejűleg még a gazdagnak tartott tsz-ek is elszegényednek Terményeik so kaságo eladhatatlan, a növényvédő szerek ára csillogó szati magasságú, s ha jól tudom, a repülőgépes mütró gyázás is sok helyen elmaradt idén . . . ro is tartsók el. Vállalkozások alakulását szorgalmazzák, amelyekbe állóeszközeiket bevihetiék apportként. S mivel esz- <özállomónyban gazdag a cég - ráadásul monopolhelyzetű -, senki sem tud annyi pénzt felmutatni egy esetleges társuláskor vele szemben, hogy egyenrangú partnerévé válhasson. Vegyük alapul ócska, 18 éves gépemet. Tavaly 300 000 forintért, gyakorlatilag eszmei értékért megvette a szolgálat egy tsz-től a tulajdonjogot. Idén felértékeltette több mint 3 millióra, mondván, annyit ér, amennyit a piac elfogad, már— Közrejátszik ez is lassú tönkremenetelünkben. Mivel a tsz-ek gépparkja adott, arra törekszenek, hogy embereiknek munkát adhassanak Ezért kitalálták az úgynevezett műve lőutas rendszert, csakhogy a táblákba vágott sávok kiesnek a termelésből, és meghatvá- lyozzák a növénybetegségek elterjedésének lehetőségét. Furcsa dilemmát okozhat tsz- vezetőknek az a tudat, hogy pedig a piacot — vetélytórs hiányában — keményen a markában tartja. Ráadásul, ha belemennék egy ilyen üzletbe, mondjuk 1 millióval, a haszon háromnegyede akkor is az övék . . . Ráadásul csak tőlük, helyesebben más vállalkozásaiktól rendelhetnék pótalkatrészt, benzint és szerelőt, ezzel is biztosítva tisztes hasznukat. Mindezt akkor, amikor mindenki tudja, végünk van . . . — Valaha 5 millió hektárt műveltek meg a szolgálat pi lótái. Ma o töredékét. Néhány éve már tavasszal túl voltunk 100—200 repült órán, most örülhetünk, ha évente van eny- nyi A létszám viszont maradt Érthető, hiszen mindenki sze retné megtortani munkahelyét De milyen áron? A szolgálat nól mindössze csak közel 200 ember dolgozik a mezőgazda ságban Hozzávetőleg ugyan ennyi a kiszolgáló személyzet létszámo is. Ugyanakkor 5— 600 fő adminisztratív foglalkozású, okik alapbérét nem csökkentették a felére Ezért (is) veszteséges a cég olcsóbb a repülőgépes műve és, mint a saját emberekkel /égzett. mégis azt választják, mert mi nem szántunk, ve tünk, aratunk. „Eszi a vetés- fehérítő rovar a búzát" - mondtam nemrég egy tsz-el lökhelyettesnek, mire azt vó oszolta: Na és? Annak is él nie kell valamiből . . .” Mi is megpróbálunk.- Privatizáció - ez a mai .divathullám" — milyen átlő- 'ést hozhat? — Semmilyent, mivel a cég azt szeretné, ha egységei leválnának, önállósulnának, de jgy, hogy a központot tovóbbFelmérni a lehetőségeket — Az ismert repülögépmű- szer, a műhorizont milyen állást mutat?- Dőlést. Ide vagy oda. Két lehetőségünk van. Az egyik: a tsz-ek bérelnék a gépeket o szolgálattól, miután a nevükben megszervezzük a munkát, gazdaságossá tesszük. bizonyítva, hogy így is tisztes nyereség érhető el. A másik: beadjuk a derekunkat — omi egyébként a pilóták szakmai betegségének fő forrása az állandó megterhelésektől -, s a szolgálattal együtt alakítunk ki vállalkozást. Persze, ehhez fel kellene mérni, milyen lehetőségeik vannak a mező- gazdaságban, szükség van-e ennyi emberük látszatfoglalkoztatására, s főleg azt, hogyan tudnák megújítani gépparkjukat. Bárhogy alakul, nehéz ügy lesz, pedig szeretnék a szarvkormány mögül nyugdíjba menni . . . Ruzsinszky Tibor Fotó: Vígan Péter Ki veszi meg a nagyvállalatok romjait? Akár ingyen is... * — Közhellyé koptatott megállapítás, hogy a magyar gazdaság csak a privatizáció útján válhat valódi piacgazdasággá, vagyis igazi tulajdonosok kezébe kell adni az állami vállalatokat. Ám bármilyen sokszor beszélünk róla, bármilyen sok nyilatkozat, sőt kinyilatkoztatás hangzik el e témában, a privatizáció, különösen a nagy állami vállalatoké enyhén szólva döcög. Míg egy-másfél éve olyan félelmeket fogalmaztak meg egyesek, hogy kiárusítjuk a vállalatainkat, azok nagy része külföldiek kezére kerül, ma úgy tűnik, épp az ellenkezője, a gyér kereslet, és a még kevesebb valóban megkötött üzlet az igazi gond. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Kopátsy Sándor közgazdásszal, aki az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának is tagja. Reménykedés a csodában- A magyar ipar egykori büszkeségei, azok a bizonyos szocialista nagyvállalatok, a jelek szerint alig-alig kellenek bárkinek is. Ennyire értéktelenek lennének, vagy ennyire ügyetlenek lennénk az eladásban?- Nemigen beszélünk róla, pedig napnál világosabb, hogy ha egy vállalatnak nagyobbak a tartozásai, mint a lehetséges értéke, akkor csak negatív lehet az az összeg, □ melyen el lehetne adni. Egy valódi piacgazdaságban az ilyen vállalat nem az államé, vagy akár egy vagyonügynökségé, hanem egyszerűen a hitelezőié, a bankoké, a társadalombiztosításé, azoké, akiknek tartozik. Nálunk ezt a kényelmetlen helyzetet mindenki igyekszik elkerülni — konkrétan azt, hogy bevallják, a cégnek nagyobbak a passzívumai. mint a lehetséges ösz- szes aktívuma. A vezetők és persze a dolgozók is reménykednek, hogy valami csoda mégis történik, valaki megmenti őket, hiszen effajta mentőakciók sorozatban történtek az elmúlt évtizedekben, sőt még az utóbbi években is Ezeknek a nagyon rossz helyzetű vállalatoknak az értéke sítése mindenképpen külön eljárást kívánna.- Külföldiek sokszor szóvá teszik, hogy képtelenek kiigazodni a hazai vállalatok számviteli rendszerében. Most megszületett az új számviteli törvény, amely állítólag szakmailag kiváló munka, csak éppen a bevezetését halasztották el évekkel.- A mai vállalati mérlegek nem csak a külföldinek, még a saját vezetőiknek sem mondanak semmit a valóságos vagyoni helyzetről. További probléma, és ez már nem pusztán technikai kérdés, hogy emiatt a múlt századi számviteli rendszer miatt a hazai vállalatok piaci értékének kétharmada elveszett az elmúlt öt évben. A még mindig érvényben lévő számviteli előírások ugyanis nem engedik, hogy □ pótlást, az amortizációt az inflációval együtt emeljék. Ennek az a gyakorlati következménye, hogy a nagyvállalati szektorban az idén elszámolt amortizáció például már csak a valós értékcsökkenés legfeljebb egyharmadát fedezi. A többit nyereségként kell kimutatni, és ezután természetesen adózni is kell. Vagyis a költségvetés plusz bevételhez jut, miközben a vállalat nem tudja pótolni az állóeszközeit, folyamatosan romlik a műszaki színvonala. A most elfogadott számviteli törvény elvben rendezi ezt a problémát. De én is megdöbbenve tapasztaltam, hogy 3—5 évig lényegében semmi sem valósul meg ebből a fontos törvényből. Ez annál különösebb, hogy miközben a képviselők hosszasan tárqyalták magát a törvényt, szó nélkül tudomásul vették, hogy a bevezetés még hosszú évekig is eltarthat. Hár nem vonzóak a szovjet kapcsolatok- A pénzügyileg még oly gyönge lábakon is álló magyar vállalatokat sokan a szovjet kapcsolataik miatt tartották értékesnek. Ám úgy tűnik, ez sem elég vonzerő a külföldi befektetők számára. — A magyar ipar azon részének, amelyet a külföld számára valóban el lehet adni, □ z árát elsősorban a szovjet piaccal való kapcsolata határozta meg az elmúlt években. És sajnos, ez a kapcsolat határozza meg ma is, most már egyre inkább negatív értelemben. Sajnos, a szovjet piac fizetőképessége rendkívül leromlott, és ez rajtunk kívülálló módon, a mi vállalataink értékét is tovább csökkenti. De tény, hogy az elmúlt egy-másfél évben sem politikailag, sem gazdaságilag nem sikerült olyan viszonyt kialakítani a Szovjetunióval, ami ezt a rendkívül fontos ugródeszka- szerepet legalább részben megőrizte volna Magyarország számára. Betegesen féltünk a szovjet külkereskedelmi egyenleg romlásától, és ezért olyan kapcsolatokat is megszakítottunk, amelyek most akárhogy s alakultak időközben a viszonyok, jól jönnének.- A privatizációhoz egyik 'eggyakrabban kapcsolódó jelző a „spontán". Ez ugye, lényegében nem jelent mást, minthogy a vállalatok döntési helyzetben levő emberei, a vezetők a jogszabályok adta lehetőségekkel élve, kimentették a vállalati vagyon egy részét különféle gazdasági társaságokba. Ezekben az új vállalkozásokban természetesen továbbra is ők a vezetők, részben-egészben tulajdonosok is. A spontán privatizációt a lakosság egy része és a politikusok egy része elitéli, viszont a közgazdászok - köztük például Kupa Mihály pénzügyminiszter is - úgy nyilatkoznak, hogy gazdasági szempontból ezek a legsikeresebb privatizációk, önnek mi erről a véleménye? — Szerintem azokat a gazdasági eredményeket, amiket minden ellenkező híreszteléssel szemben igenis, fel tud mutatni a magyar gazdaság, épp o spontán privatizáció miatt érte el. Tény ugyanakkor, hogy azokat a vállalatrészeket privatizálták ily módon, ahol például létszámot lehetett bújtatni, jövedelmező szolgáltatásokat lehetett beindítani, esetleg adót lehetett csalni. Azt privatizálták, ami megérte. így alakult ki az a mai helyzet, hogy nagyon sok vállalatnál már csak azt nem pri- wi*Í7<íltnk ilyen, úgymond spontán módon, amit nem volt érdemes. Mi lesz velük?- De mindezek után mégiscsak megmaradtak, ha már csak értékük romjaiban is, az egykori szocialista fellegvárak. Mi lesz velük ön szerint? — Én el tudnék képzelni ezekben az esetekben egy olyan privatizációt is, hogy bárkinek akár ingyen odaadjuk ezeket a csaknem teljesen elértéktelenedett vállalatmaradékokat azzal a feltétellel, hogy az itt dolgozók túlnyomó többségét nem teszik ezután az utcára. A munkanélküliség ugyanis egy kritikus mértéken felül működésképtelenné teheti az egész magyar gazdaságot P. É. A Polgári Védelem új feladatai Gázálarcok és a katasztrófahelyzet Az elmúlt két évben megváltozott a Polgári Védelem funkciója hazánkban. Korábban az esetleges háború okozta csapósok kellő vizsgálata volt, illetve lett volna a teendő, az utóbbi időben pedig - hogy Pichler Szabolcs megyei törzsparancsnok szavait idézzem -, békeidőszaki katasztrófák felszámolásában való közreműködés a feladat. A régióban és más helyeken is megyénként 20—30 hivatásos ember feladata, az 1990 júniusától a belügyminisztériumhoz tartozó polgári védelem megszervezése, a megyénként több ezer társadalmi munkás tevékenységének egyeztetése. A társadalmi segítők számáról annyit, hogy az országos keretnek megfelelő arányos elosztás szerint például Baranyában a Polgári Védelem raktáraiban 12-18 ezer ember számára van gázálarc, megfelelő munkaruha és csizma. A jugoszláviai eseményekkel kapcsolatosan eleddig nem kaptak külön feladatot a Polgári Védelem emberei Ugyanakkor megemlíthetjük, hogy valamennyi, a hazáikba menekülőkkel vagy itt tartózkodókkal kapcsolatos adat naponként rendelkezésükre áll. Tudják tehát például azt is, hogy az első, Jugoszláviából érkezettek július 10-én jelentkeztek Ba ronyában, de egyébként mái májusban készen álltak tér veik az esetleges menekülők fogadósára. A legkülönbözőbb baranyai szállások berendezésének véglegesítésénél a Polgári Védelem igen hatékonya'n, mintegy kilencven százalékos arányban működik közre, aktivistái segítségével. Pichler Szabolcstól megtudtuk azt is, hogy a Polgári Védelemnél nem rendeltek el fokozott készültséget, tehát ennél a szervezetnél a Jugoszláviából érkezők sokasága továbbra sem jelent, ahogy szakzsargonban mondják, „katasztrófahelyzetet”. (bozsik)