Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)
1991-09-11 / 249. szám
1991. szeptember II., szerdo uj Dunántúli napló 3 Magántanár helyett intenzív tanulás Hatodikból gimnáziumba Új középiskolai oktatási forma a pécsi Janusban A pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola néhány éve sokat hallat magáról. Változásokról, az oktatás folyamatos korszerűsítéséről szólnak a lapunkban is megjelent hírek. Egyedülálló kezdeményezéseik között elsőként a tehetséges diákok számára inditott német és matematika speciális osztályokról irtunk, két éve a humán tárgyakat korok szerinti összehangolásban kezdték tanítani a Janusban, tavaly először bevezették első és második osztályban a záróvizsgákat és heti 2 órában környezetvédelmi tantárgyat indítottak. Az oktatás eredményességért ' bevezetett változásokra egy hatosztályos gimnázium létrehozásának terve tette fel idén a koronát. A már ilyen módszerrel működő iskoláktól átvett és saját elképzelésekkel kibővített tantervet a napokban elfogadta Pécs Megyei Jogú Város közgyűlése is és még szeptemberben a Művelődési és Közoktatási Minisztérium illetékeseinek asztalára kerül a pályázat.- A hatosztályos gimnázium terve több okból vetődött fel bennünk — mondta Hetesi Istvánná, az iskola igazgatónője. - Egyrészt a gyerek 12. életévének betöltésekor alkalmasabb egy iskolai váltásra, fejlődésének akkor induló új szakasza miatt. Elképzelésünk illeszkedik a készülő nemzeti alaptantervbe, mivel ott is az általános iskola 6. osztálya utáni szelektálódás kerül előtérbe. A hatosztályos gimnáziumba elsősorban a gyorsabb ütemben fejlődő, tehetséges diákokat várnánk, mivel az új tanulási módszer őket segíti leginkább. Kozma Bélától, a Janusban létrehozandó új forma egyik megteremtőjétől megtudtuk, hogy a hatosztályos gimnázium szerkezete 3 részre . tagozódik: alapozó, tantárgyak szerint orientáló és már a továbbtanulásra felkészítő, specializálódó szakaszokra. Magas óraszámban, kis csoportokban tudják felkészíteni a diákokat a főiskolára, egyetemre, kiváltva ezzel a drága pénzért, magántanároktól szerzett ismereteket. Több vizsgát iktattak a tervbe, így a készségfelmérő felvételi után év végi vizsgákat, témablokkok szerinti dolgozatokat, 16 éveseknél tesztekkel való szintmérést és természetesen az érettségit. Megváltozik az osztályfőnök szerepe is, akinek elsődleges feladata a gyerekek személyiségének formálása lesz. A jövőre induló hatosztályos gimnáziumra már most komolyan készülnek a tanárok. 'Az önképzés mellett kapcsolatokat építenek ki általános iskolákkal, már ilyen program szerint működő gimnáziumokkal és természetesen fórumokat szerveznek a szülőknek is. A várhatóan igen nagy érdeklődésre számot tartó iskolaformába a tervek szerint a tavaszi szünetben lesz a felvételi. Pataki V. Szülészeti bemutató Pécsett nek nevei ismerősen csengenek mind az öt világrész borfogyasztóinak fülében. Ilyen fajta például a fehér Chardonnay, a Pinot Blanc, a Sauvignon Blanc és a Rajnai rizling, vagy a vörösek közül a Cabernet Franc, a Cabernet Sauvignon, a Merlot és a Pinot Noir. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a jól bevezetett magyar tájfajtákkal ne lehetne sikert elérni a piacon. A Pécsi Cirfandli például jól eladható. — Tény, hogy a keleti piac összeomlott - mondotta még a bemutató előtt Diófási Lajos lapunk kérdésére. - Ám ez nem jelentheti azt, hogy lemondjunk erről az igen perspektivikus. nagy mennyiségek elhelyezésére alkalmas piacról, ahol már ott voltunk, s amelyről ismeretekkel rendelkezünk. Csupán azt a téveszmét kell kiverni a fejekből, hogy ugyanazzal a minőséggel kerülhetünk vissza, mint amilyent az elmúlt években tőlünk elfogadtak. Attól kezdve, hogy „dollárelszámolásúvá vált” a Szovjetunió (vagy annak függetlenedett köztársaságai) oda is megfelelő minőséggel lehet csak bejutni. Hisz a dollárért vásárolhatnak Franciaországban, vehetnek német, vagy akár olasz bort is. Az intézetvezető beszélt o környezetkímélő szőlőtermesztés egyre növekvő jelentőségéről, hisz ismeretei szerint volt ahol tízszer is permeteztek ezen a nyáron, pedig a kutató intézet ültetvényein hatszori permetezéssel is elérhették a szükséges védettséget. A gyakori műtrágyázás, permetezés és vegyszeres gyomirtás óriási kémiai terhelést jelent a környezet számára. Amivel csökkenteni lehet a vegyszerek dózisát, az az állandó odafigyelés és készenlét. Iqy ugyanis elérhető az optimális időben való védekezés. Emellett egyre nagyobb jelentőségük lehet a vegyszeres védekezést nem igénylő bioszőlőknek (például a Pölöskei Muskotály nevű csemege fajtának, vagy a borszőlő Biancanak), az intézet- igazgató ugyanis nem tartotta kizártnak egy „kémiai Csernobil" bekövetkeztét. A terméskilátások egyébként kedvezőek az idei őszön, bár az időjárás még tartogathat meglepetéseket. Az érésben csaknem kéthetes a késés, amit tanácsos figyelembe venni .a szüret idejének megválasztásánál. A jövő héten azonban már sokhelyütt megkezdhetik a jelenleg 17,5 cukorfokot elért Zenit szedését. Balog Nándor Gyémánt- és aranydiplomások a JPTE-n Több mint száz munkahelyteremtő pályázatról Döntés október elején Ülést tartott a megyei munkaügyi tanács A tanévnyitó ünnepségek mindig megható pillanata, mikor az egyetem vezetése tiszteletét és elismerését fejezi ki azon idősebb jogászok, tanárok iránt, akik valaho az egyetem padjaiból kikerülve kezdték meg pályájukat. így történt ez idén is a JPTE évnyitóján, mikor az egyetemi tanács döntése alapján gyé- mántdiplomóval tüntették ki Nádor Lajos jogászt. Aranydiplomát a következő volt hallgatók kaptak: a jogászok közül Ángyán László, Fodor Gyula, Gáspár József, Kálmán János, Körössy József, Jánosi László, Mateovics Ferenc, Miklós Jenő, Nagy Emil, Petővári Lajos, Rajczy Péter, Rétsági István, Szász Pál, Újvári István, Bobownik Velimir, és két tanár: Kalocsa Béláné és Töm- böly János. Véglegesnek tekinthető adatok szerint 116 pályázat érkezett a decentralizált Foglalkoztatási Alapból támogatandó baranyai munkahelyteremtő beruházásokra. Ennyi pályázó kíván egy vagy több munkahelyet adni, elsősorban mostani munkanélkülieknek. A megyei munkaügyi tanács tegnapi ülésén mindhárom fél (a munkaadók, a munkavállalók és az önkormányzatok) heves és hosszú vita után elfogadta a pályázatok elbírálásának rendszerét. Döntöttek arról, hogy október elsejei ülésükön milyen szempontok alapján adják a pályázók egy részének a jelentősnek mondható támogatást. A szőlészeti bemutató résztvevőinek egy csoportja Fotó: Kóródi Gábor A terméskilátások kedvezőek, de igazán csak a világfajták jól eladhatók „Fordulópont következett be a szőlész-borász szakmában az idén, ugyanis ekkora sokkhatás, értékesítési krízis még nem érte az ágazatot." így fogalmazott dr. Diófási Lajos igazgató a Pécsett tegnap délután megtartott szőlészeti bemutatón, melynek helyszíne (hűen a 35 éves hagyományokhoz) ismét a Dél-dunántúli Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Szentmik- lósi Telepe volt. A szép számban összegyűlt kistermelőknek az intézetigazgató arra hívta fel figyelmét, hogy alkalmazkodó szőlő- és borgazdaságra lesz szükség ezentúl, melynek legfontosabb eleme a piac igényeinek a figyelembevétele. A szőlőtermesztési kísérletek és új fajták bemutatása során elmondta, bogy a jövőben értékesítési biztonságot igazán csak a világfajták jelenthetnek, melyekKiallítas a 1PTE fin ele Tanszékén Idén már kétszáz esztendeje, hogy a világ zeneirodalmának egyik legnagyobb — és talán leginkább legendává vált — zsenije, Wolfgang Amadeus Mozart fájdalmasan rövid élete végén 35 éves korában meghalt. Ez alkalomból nyílott tegnap a Janus Pannonius Tudományegyetem Zenei Tanszékén egy, Mozart életét képekben bemutató kiállítás, ami az egyetem német tanszéke, illetve az Osztrák Kulturális Intézet közreműködésével . jött létre. A mintegy százötven színes és fekete-fehér felvétel, mely Mozart életútját végigköveti, a londoni Austrian Institute Bromsgrova Festivaljáról indult el, és sok európai városban megfordult már. Helyszínek, személyek, partitúra- részletek, kották, ősbemutbtók plakátjai, színpadtervek és díszletek láthatók a kiállított fényképeken, könnyű s ugyanakkor alapos betekintést nyújtva a nagy zeneszerző életének kulisszáiba. Gönczy László zenekritikus tegnap délutáni kiállítás megnyitójában azt hangsúlyozta, hogy bár a Mozart-legenda, a Mozart-zene nagyon is átszövi mindennapjainkat, azok, akik megtekintik a kiállítást, rádöbbenhetnek, külön-külön is, mindannyiunk lelkében ott él Mozart — halhatatlanul. M. K. Mozart a lelkűnkben él Alkalmazkodni kell a piac igényeihez! Képernyő elüt« ■ ................................................................................ I ..........— —. P iacképesek vagyunk-e? Jó lenne ha 11kei Csabáék- nak, az Üj Reflektor Magazin stábjának nem lenne annyi dolga. De amíg többek közt Budapesten, például a IX. kerületi munkaközvetítő iroda előtt hosszú és türelmes sorok állnak, s amíg a Tisztelt Házon belül türelmetlenek egymással is a képviselő urak, addig lesz tennivalójuk elég. Ez a stáb azon ritka fehér hollók közé tartozik a Magyar Televízión belül, amely nem akar a rendszerváltásnak pusztán csak szemlélődő kibice lenni — a tárgyilagosság bénító szofiz- mája mögé menekedve —, hanem valóban igyekszik példákat adni arra, hogy mi is történik velünk, körülöttünk. Jóllehet, egy hosszú sor a munkaközvetítő előtt, egy kiürült, elhagyott, pusztulásnak induló üzem, egy eladatlan készleteivel csődhelyzet előtt álló' téglagyár, egy szebb jövőt álmodó, „szocialista" kisváros, még mindig csak felszín. Csak tények, sorsok, fájdalmak szomorú halmaza, amely lehet bármilyen beszédes — a privatizálódás hazai erővonalairól keveset mond. Nyerészkedő, ragadozó hajlamainkról igen, mentalitásunkról igen: a mohó, gyors meggazdagodás virtusáról, amit nemcsak az elmúlt negyven évben, de már a jó, mikszáthi feudálkapitalizmu- sunkban is a fiskális okoskodás nőttetett az égig. Azután ilyen kis csemegék: egy balatoni kempinget — a legforgalmasabbak egyikét - egyszemélyi döntéssel bérbe adni Siófökon. A dolgozók, a lakosság tiltakozik, persze az üzlet őszre létrejön,' csak most már csak az a kérdés, hogy kivel, s kik között köttetik? S lám milyen jó egy érvényben lévő jogszabály, amely szerint egy bornírtan ostoba döntést, egy halva születettet figyelembe kell venni a tervezőnek! E régvolt döntés szerint egy kérdéses balatoni partszakaszt le kell betonozni (lásd még a bősi Dunát), s bár minden józan érv szerint ennek a szerényebb méretű betonpáncélnak is környezetkárosító hatása van, a helyi polgármester ezt a paragrafust mégsem tudja átugorni. Legfeljebb csak így, a nyilvánosság segítségével. S nem nehéz belátni, ahol a kü; lönböző rendű és rangú szerződészárványok, paragrafus- nyesedékek közt csak a nyilvánosság gyengéd erőszakával lehet rendet vágni — persze csak tökéletlenül, érdekeket sértve — ott még igen sok a tennivaló. Ami .a tennivalókat, ö „rend- teremtés" vágyát illeti, természetesen nem a névadók által fölgerjedő Kónya-effektusra vagy Csurka-effektusra gondolok, mint a régvolt és mai félelmek személyükben megtestesülő fonákjára. Hiszen a dolgokon változtatni tudó párbeszéd alkalma nem sikkadhat el, nem csúszhat el ezen, mint holmi odavetett banánhéjon. Beke Kata országgyűlési képviselő és Mester Ákos beszélgetése a hét, vagy tán a hónap kiemelkedően legjobb interjúja volt. Nagyon sok mindent elárult az említett — a mindenkori hatalom klausztro- fóbiáját jellemző — félelem emberi vonatkozásairól. Szimpátiákról és antipátiákról. Aki be meri vallani, hogy képviselőnek is amatőr, és hogy a kenyerét kereshetné másféle szol-, gálattal is, az egyszeriben bennünket, az amatőröket kezdi képviselni. A „nagyon szomorúan kezdődő tanévben" a helyzetüket elszenvedő, vétlen tanulókat, a tanszerárak kelepcéjébe fogott szülőket, az alapítványi alamizsnákra szorult magyar oktatásügyet. Ö is, mint általában a többségünk, nem akar mást, csak tisztességesen dolgozni. Csak hát a parlamentbe még nem tört be a piacgazdálkodás. Bóka Róbert