Új Dunántúli Napló, 1991. szeptember (2. évfolyam, 239-268. szám)

1991-09-10 / 248. szám

IO uj Dunantüli napló 1991. szeptember 10., kedd szerkesztaseg postájából A szakszervezeti tagdíjra más ne formáljon jogot... Nagy érdeklődéssel olvastam az Új Dunántúli Naplóban közzétett „Állásfoglalást", ame lyet „A Mohácsi Farostlemez- gyár Munkástanács elnöksége” jelentetett meg. Az olvasása közben a következők fogalma­zódtak meg bennem. A szabad, demokratikus mó­don történő választásra való állandó utalás, lassan a tar­talmi részt szócsépléssé ala­kítja. Feltehetően a dolgozók tu­lajdonában lévő vagyon alatt, a szakszervezeti vagyonról van szó, amelyet valamilyen mó­don el akarnak osztani a kü­lönböző érdekvédelmi tömörü­lések között. * Nogyon örültem volna an­nak, ha az állami vállalatok privatizációjával a dolgozói résztulajdon kérdésével is fog­lalkoztak volna. A visszaélések ebben a témakörben szinte fo­lyamatosak. A vagyon elosztására vonat­kozóan javasolom a kárpótlási törvény tanulmányozását, amely szerint az részesül kárpótlás­ban, akinek kárt okoztak, te­hát akit a vagyonától meg­fosztottak. Nem tartom jogsze­rűnek, hogy az általam befi­zetett tagdíjra más is jogot formálhat, még a munkásta­nács sem. A jogra való hivat­kozás nem jelenthet jogsértést. A munkavállalói érdekvéde­lem gyakorlati megvalósításá­hoz az Országgyűlés közbelé­pését nem tartottam és nem is tartom etikusnak. A munka­vállalói érdekvédelemnek a munkavállalók támogatásával helyileg kell kialakulnia, és nem külső támogatással. Csepregi István, Pécs, légszeszgyár u. 7. Szóvá teszem ... Műemlék-árkád a pécsi belvárosban Műemlékekben gazdag bel­városunkban nemcsak megőr­zésre érdemes műtárgyak van­nak, de „mű-emlékek" is akadnak. Nem hinném, hogy sokat kel­lene utánajárni szavaim igaz­ságának. Elég, ha valaki pa­tinás főterünkről iekanyarodik a Mária—Molotov—Déryné­Mária utcába, s nyomban elé- terpeszkedik az Isten tudja mióta éktelenkedő árkád-sor a Janus Pannonius Gimnázium előtt, mintegy 25 méter hossz­ban. Valamikor a homályos múlt­ban tatarozták az épületet, s akkor joggal állványozták be a házat. Azután ki tudja, mi okból, a frissen megápolt fal-párkányok potyogni kezd tek. A jól—rosszul elvégzett munkát azonban ki nem javí­tották — inkább fejüket óvan dó (micsoda figyelem!) megépítették az éktelenkedő csőalagutat, ellátva halványan pislogó, de sokat fogyasztó „közvilágításnak tűnő" lámpá val is. És ez az óllvány-alagút Kérjük az illetékesek szíves segítségét, gyermekeink és há­ziállataink védelmét, mert kis falunkban (52 ház) elfajult az az aljas tett, hogy az éj lep­le alatt mérgezett — feltehe­tően élelembe helyezett - vegyszer-gyomirtószert a zárt udvarokba bedobják. Egyszerre 3 tacskó kutyán­kat - majd 3 hónap eltelté vei egy újabb 3 hónapos nem tűnt el, pedig az évek ugyancsak elszaladtak mellet­te. Már-már generációk kezd­ték az öreg iskola padjait koptatni, és" generációk bal­lagtak el alatta, feldíszített, virágkoszorús alumniium osz­lopai közt, roskadozó palánk- jai alatt. Félek, megtörténik az a csoda, hogy egyszer mégis le­bontják, s hiányolni fogják oz 5„ netán 10. érettségi talál­kozóra jövő diákok szép ta­vaszi virágokkal egykor feldí­szített íveit . . . Mindenesetre a Dexion— Salgó rendszerű állványrend­szer eme mementója időtálló­ságáért méltán vívja ki az utókor "csodálatát. Csak egy baj van -, ez o „műemlék-árkád" lassacskán veszélyesebbé válik az alatta elhaladók számára, mintha ne­tán fejükre pottyan egy-egy móló vakolat. Ideje volna elmozdítani. állatainkat! tacskó kutyát ugyanezen szer­rel elpusztítottak. Ugyanitt egy 18 hónapos kislány játszik egész nap, időnként még 3-4 unoka is. Ez a szer esetleg az embe­rekre is végzetes hatással le­het. Mihályi István Kisbottyán és 23 aláírás Pedáns fagylaltozó ölök az autóbuszmegálló­ban a pádon, és várom a buszt. Ráérek nézelődni, figyel­ni az embereket. A mellettem lévő padra egy hetvenen fe­lüli nő ül le, kezében egy nagy adag fagyit tartogat, és mintha azon gondolkodna, hogy elkezdje-e enni a fagyit. A mellette álló férfi - aki hozzátartozott - megszólal. - Hol a kiskanalad? — majd kotorászik a szatyorban, és ki­veszi a kávéskanalat. Na, ilyet se láttam - gon­dolom —, utcán, tölcsérből, kis- kanállal enni a fagyit. Jobban megnézem, hát látom, hogy a fagyistölcsér körül van tekerve egy papírzsebkendővel. Igen­csak kényes a hölgy — de hát ez van. Eszi, eszegeti a fagylaltot, még jó, hogy közben nem jött busz. Nincs több fagyi a töl­csérben, a végére ért. A kis­kondát szépen, pedánsan le­törli a papírzsebkendővel, el­teszi, majd az üres tölcsért igen elegáns mozdulattal a háta mögé dobja. Igen, le a földre. "Most már nem pedáns, hiszen az utca tisztaságáról van csak szó. Feláll, és .odamegy a vára­kozó emberek közé, mint aki a dolgát jól végezte. Én csak ülök, szólnék utána, de odakanyarodik az autó­busz, és a szemetelő hölgy el­tűnik, de a szemét marad, még jó, ha a galambok fel­csipegetik. Jó lenne még utánaszólni, talán ajánlani neki a kis há­roméves unokámat, aki kiok­tatná, mert ő bizony még a rágógumi kis boritóját sem dobja az utcán a földre, csak úgy. Addig jön-megy, toporog a kicsi, amíg fel nem fedezi a szemetest, és boldogan be­dobja a papírt. Gondolatban megsimogatom o kis szegedi unokám szőke fejét, és büszke vagyok rá. Némethné Benkö Erzsébet, Pécs, Engels út 66. Hegedűs Sándor, Pécs, Déryné u. 16. Mérgezik a* A Pécsiterv turistái a szlo­vák turistaparadicsomban jár­tak. A podlesoki kempingben verték fel sátraikat, ahonnan átkeltek a Súhá-Belán, a Her- nád-áttörésen. A kissé vészé lyes völgyek, amelyeken létrán, sziklába épített tepsiken lehe­tett átkelni, próbára tették a csapat bátorságát is. A jól összeszokott csoport, egymást segítve, Kiss Lajos túravezető tanácsaival leküzdötte a ne­hézségeket. Abban is megegyeztek, mi­vel számukra a csehszlovák árak még a legelfogadhatób- bak, hogy jövőre kicsit hosz A Pécsiterv turistái a szlovák hegyekben szabb időre, újra ellátogat Dudák Ilona nők o szomszédos hegyekbe. természetbarát-csoportvezető Új kereskedelmi tömb kezdte meg működését Sásdon, a Szabad­ság úton, ahol kilenc vállalkozó nyitott üzletet. A divatárutól a horgászkellékig sokféle fogyasztási cikkhez hozzájuthat itt egy helyen a vásárló. Fotó: Proksza László Reformkonyha a Gesztenyés vendéglőben Kirabolták a lezárt kabi­nomat... Augusztus 24-én délelőtt ki­raboltak Harkányban, a fürdő területén. Az történt ugyanis, hogy nyitás után elmentem reggelizni a fürdő területén lévő egyik pecsenyéshez, utá­na fürödni. Az 571-es kabint váltottam, amely a fedett für­dővel szemben van. 11 óra után bementem a kabinba pénzért és megdöbbenve lát­tam, hogy üres a bukszám, amelyben 2000 forint volt 100 forintos címletekben és plusz 70 fillér a nadrágzsebben. Semmi más nem hiányzott, csak a pénz. Elmentem a kulcsoshoz, aki elmondta, hogy délelőtt má, 5 zárat 'kicseréltetett a szere­lőkkel, mert annyit kinyitottak és kisebb-nagyobb pénzössze­get elvittek. Sajnos, nem tud mást csinálni, de ha akarok, . szóljak a rendésznek is. Szól­tam, azt mondta, sajnos, mos­tanában sok ilyen eset tör­tént,' de hiába jelenti a fő­nökségnek, nem csinálnak semmit ellene, mert a han­gosbeszélő sűrűn bemondja, hogy az értéktárgyakra vi­gyázzanak. Amikor visszamentem a ka­binhoz, már egy középkorú asszony ott sírt a közelben, neki is 700 forintját ellopták, azon a soron egy fiatalembernek meg 300 forintját. Szerintem rablóbanda garázdálkodik o fürdő területén és a különbö­ző kabinokhoz van kulcsuk, mert ugyanúgy visszazárták, ahogy volt. Milyen a közbiztonság itt, ha a lezárt kabinból is lop­nak? Az egész fürdő területén nem találtam rendőrt, de Így hiába is találtam volna. A rendész még azt mondta, ha a ruhámat lopták volna el, akkor kapnék esetleg kártérí­tést. Közben besréltem két fürdőalkalmazottal, ők is azl mondták, hogy sok kabint ki­rabolnak, de csak pénzt visz­nek el és sokan vannak, akik nem is jelentik. Felajánlották, hogy adnak egy másik kabint, de mit csi­náltam volna pénz nélkül, ebéd nélkül. Délben hazajöt­tem, és a feleségem nagyon fel volt háborodva, hogyan lehet ilyesmi egy fürdőhelyen. Hogyan törődik a fürdő ve­zetősége a vendégek lezárt helyiségének a biztonságá­val? Előbb-utóbb híre megy, hogy a harkányi fürdőben a kabinokat kirabolják. Pandur Imre nyugdíjas villanyszerelő Lánycsók, Kossuth u. 48. Kerékpáros séták A pécsi Túrakerékpáros Klub au­gusztus 31 -i Boly—békáspusztai kerék­pártúrája jól sikerült. A 21 résztvevő (zömmel fiatalok) lovosversenyt is láthattak Békáspusztán, és megcso­dálhatták a gazdaság múzeumában a régi mezőgazdasági eszközöket: ekéket, cséplőgépeket, gőzgépet, amit nagyapáink használtak a föl­deken. Újabb túrákat is terveznek, amíg az időjárás engedi. A szokásos péntek délutáni ,, ke­rékpáros sétákat" továbbra is meg­tartják. Találkozó minden pénteken a 48-as téren, de a napok rövidülé­se miatt egy órával korábban, 17 órakor. ülök a pécsvóradi Geszte­nyés vendéglőben a gőzölgő feketekávé mellett, amikor lá­tom, hogy hozzák o zöldség­árukat. Nem szokatlan, ha egy vendéglőben zöldségfélét hasz­nálnak. A figyelmemet csak akkor vetem oda, mikor meg­látom, hogy különféle, a re­formkonyhához szükséges élel­miszerek is kerülnek elő, mint a szójakészítmények, különféle növényi olajok és megpillan­tok egy szép formájú cukkini tököt is. A kíváncsiság felülkereke­dett bennem. Perceken belül előttem ül a vendéglő tulaj­donosnője és attól tudom meg a zöldségszállítmány rejtélyét. Mint mondja, két hónapja kérte meg őket egy vendég, hogy szeretne kifejezetten na­túr konyhai készítményeket fo­gyasztani állandó jelleggel. A korszerű táplálkozás híve akar lenni és szeretné az egészségét is óvni és át kíván térni a növényi ételekre. A kérésnek habozás nélkül tet­tek eleget és a kívánságot teljesítették. Hamarosan besze­rezték a különleges edényeket is, mely megóvjo a főzés, il­letve tárolás következtében o zöldségfélék különböző ásvá­nyi anyagait és megtartja a vitaminokat is. Közben megjegyzi, hogy nem olcsóak az ilyen edé­nyek, de a vendég kérését ki akarják elégíteni, még akkor is, ha csupán egy főről van szó. Higgyem el - mondja de­rűs mosollyal Ancsa asszony - nem csupán q, nye’eséget haj­szolják, mert ez a vállalkozás" jelen - esetben nem is lehet nyereséges, de az üzleti élet mást is jelent, mint az azon­nali haszon megteremtése». A későbbiek során talán mtq- hozza a többi hasonló igényű vendégeket is és majd csak akkor gondolnak a haszonra. Pedig igen kényes és körülte­kintő, sok munkával járó fel­adatot vállaltak, hogy egész héten át és mindennap más és más kerüljön az asztalra és az mindig változatos, ízletes is legyen, nagyon kell ügyel­ni az elkészítési módra, hogy a tápértékei megmaradjanak a zöldségeknek és mindezt kizárólag csak növényi alap­anyagokból készíthetik, még az olajokból is csak pár cseppet használnak, közben ügyelve a kalóriaértékekre is. És mind­ezt egyetlen vendég kedvéért. Míg Ancsa asszony beszél az üzletről, a sok munkáról én közben a már alig gőzöl­gő kávé fölött azon gondol­kodom, vajon mi motiválja az ilyen vállalkozásra őket. Gon­dolom, a szakma szeretete, a vendég megbecsülése, a táv­lati tervek megvalósitása és még feltételezem, v hogy az egészséges táplálkozásra való figyelemfelhívás is készteti őket erre. Sántha László Kiadó garázsok, helyiségek Pécsett A szeptember 1—15. között pályáza­ti hirdetményben közzétett nem lakás "céljára szolgáló helyiségek. Garázsok: Sztahanov utcai garázs­sor 2. számú (aknás), Fekete Gy. té­ri 45. számú, Fekete Gy. téri 10. szá­mú, Felszabadulás u. 38—40. 8. szá­mú, István-akna 39/1., István-akna 41. sz. 7. számú, István-akna 41., Saro- hin táb. útja 136. sz. 1. számú (23 m-!), Bányatelep 15., Fekete Gy. téri 50. számú, Vasas, ,,S" u. 1/2., Ká­roly u. 10., Károly u. 11., Tűzoltó u. 7., Károly tér 2. Helyiségek: Korvin O. u. 7. raktár (60 ni-’), Könyök u. 23. raktár (25 m), Könyök u. 27. raktár (64 m~), Felszabadulás u. 36. üzlet (26 m-). Béri B. A. u. 3. üzlet (22 m), Béri B. A. u. 3. üzlet (34 m~), Béri B. A. u. 3. üzlet (87 m), Zsolnay V. u. 43- 45. raktár (78 m~), Tettye u. 15. rak­tár (49 m ), Janus P. u. 11. raktár (24 m ) A helyiségeket pályázattal lehet elnyerni, a pályázat feltételeit a Pécs, Kossuth tér 1. sz. alatti ügyfél- szolgálati irodában lehet megtekin­teni szeptember 1—15. között. A pá­lyázatot a Polgármesteri Hatósági Iroda lakás- és helyiséggazdálkodá­si osztályán (Pécs, Kossuth tér 1-3., fszt. 8.) lehet személyesen benyúj­tani. Ha szeptemberben járjuk a természetet, többféle vita­minforrást találunk. Most érik a vadrózsa termése, a csipkebogyó, most található az ízletes vadkörte, a som, a fekete színű szeder, a kö­kény, az erdei mogyoró, mandula és nem utolsósor­ban a bodza terméséhez hasonló, de alacsony növésű esete. A csipkebogyóból, szederből, somból, esetéből igazán pi­Az erdők, mezők vitaminjai kóns ízű szörp, lekvár ké­szíthető cukor vagy édesítő­szer hozzáadásával. A csip­kebogyó, mely tízszer annyi C-vitomint tartalmaz, mint a citrom, a feketeszeder-levél- lel párosítva kitűnő tea alapanyaga. , Elkészítése egyszerű: este beáztatunk személyenként 3- 4 szederlevelet és 1-1 deka csipkebogyót. Másnap reg­gel forrásig melegítjük és máris fogyasztható a kitűnő Ízű tea tetszés szerinti éde­sítőszer hozzáadásával. Dr. Berényi István

Next

/
Thumbnails
Contents