Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)
1991-08-06 / 214. szám
1991. augusztus 6., kea'd aj Dunántúli napló 11 ■ ■ Üzenet a szabolcsiaknak Ax Idő rostáján • * * Az Új Dunántúli Napló július 10-i számában közölte, hogy a drávaszabolcsiak, hívők és vallástalanok, több hittel, mint pénzzel templomépítésbe fogtak. Lehet, hogy a kezdeményezők sem tudják, hogy hitből származott, modern megoldásuk a Dráva mentén, több mint 400 éves. A kálvinista Ormánság rég elporladt talposszentegyházai, a lelkészlakásul és tanteremül is szolgált parókiák csak úgy, mint gyakran kopott, mai társaik, töretlen hittel vállalt közmunkákból épültek. A nemes ügyet támogató történész szeretné korábbi szabolcsi templomok történetének felelevenítésével erősíteni Borús Mária körlelkésznő és hívei hitét és a szabolcsiak szülőföld iránti ragaszkodását. Forrása Mózes Mihály és Bernáth István néhai szabolcsi prédikátor: az előbbi 1817- ben, az utóbbi 1886jban készített jelentést Báthory Gábor, illetve Szász Károly Du- na-melléki püspökök számára Drávaszabolcs egyházi viszonyairól. * Mózes tiszteletes úrtól értesült Baksay Sándor püspökiró is a híres Iszrói templomról, amelynek falai között a török idők és a 18. század vallásüldözései közepette a maguk módján dicsérhették Istenüket Páli, Szabolcs, Ipacs- fa, Matty, Gordisa, Palkonya, Csehi, Kovácshida, sőt, a Dráván túli Szerftgyörgy és Podgorica kálvinistái. A Szabolcs falúhoz „fertály óra járásnyira" lévő templomba jártak té- len-nyáron a szabolcsiak istentiszteletre, de a Szatmári béke (1711) után a falúban is volt egy kis, talpakra rakott oratóriumuk, ahol „alkalmatlan időben" gyülekeztek össze. Az utóbbi mostoha sorsát bizonyítja, hogy Mózes tiszteletes úr, pince hiányában, kénytelen volt „ . . . tsa- pos hordó borát is az Oratóriumban tartani”. * Az idősebb szabolcsiak által még ismert templomról és a régi szabolcsiak hitéből 1846-1866 között született egyházi építményekről Bernáth István lelkész tájékoztat bennünket, aki 34 évi szolgálat után, 1886-ban már súlyos betegen írta jelentését püspökének. Tőle tudjuk, hogy a szabolcsi presbitérium 1842-iben határozta el az Iszrói templom végleges elhagyását, és egy modern, új templomnak a faluiban való felépítését. Az egyháznak ekkor még csak 13,73 magyar holdnyi birtoka volt, ezért a mindig szűköm lévő pénzt társadalmi munkával pótolták, Bernáth tiszteletes úr szavai szerint „...téglát vetettek és égettek; az Erdőczi- erdőből (Drávátok mellől), az uradalom által kimutatott fákat levágva, haza szállították és midőn a szükséges anyagok hazaszállítva valónak, mesterembereket, kőműveseket, ácsokat fogadtak és elkezdték a templomot építeni . . ." 1846-ban szentelték fel a téglából épült, bolthajtásos, cseréppel fedett templomot, amelynek tornyát barokkos bádogsisak díszítette. Bernáth tiszteletes úr négy évtized múlva így értékelte a kétségtelenül kitűnő teljesítményt: „.. erős, elszánt akarat vallásos lyemben ünneplő menyecske, vagy leány mellett, az ősi fehérben járó öreg szüle. Évtizednyi erőgyűjtés után, 1856- ban új parókia építésébe kezdtek hát, amellyel három év alatt készültek el. Ekkor bontották el végleg az Iszrói templomot, amelynek hazahordott köveit és tégláit rakták az új parókia alapjába, a többi anyagot azonban maguk szerezték. Az ötszobás új lelkészlak miatt már nem' kellett tovább szégyenkezni! Az ősi civilizáció bomlásának szomorú tünete, hogy a régi lelkészlak falait fel kellett emelni, hogy megfeleljen istállónak és kamrának. buzgósággal, s Isten kegyelmével párosulva, csaknem csudával határos munkát végeztetett e csekély számú néppel is!” A templom belvilágának hossza a mai mérték szerint 22,3, szélessége 9,5 méter volt. Tornyában a 18. században vásárolt két harang szólt, a nagyobbik 169, a kisebbik 25 fontot nyomott. (1 font = 0,45 kg) Mindkettő Salesius Felt grazi mester .műhelyéből került ki, de míg a nagyobbat a Türelmi Rendelet után, 1794-ben, már legálisan rendelhették, addig a „Gloria in excelsis Deo" (Dicsőség a mennyben Istennek) feliratú kisebbet lehet, hogy a szabolcsiak is drávai tutajon csempésztették. Ezt, a még kitűnő állapotban lévő templomot pusztította el 1945 tavaszán, 99 éves korában a háború. * Az új templom mellett hamarosan ugyanúgy szégyenke- zett a talpas, vén parókia, mint az akkoriban mór seDrávaszabolcson a lelkészlakhoz ragasztott „Classis" helyett már 18274>en külön iskolát építettek, amelyet 1866- ban megnagyobbítottak és cserép alá vettek. Ekkor kapott a tanító is két, padlás szobából és mellékhelyiségekből álló tisztességes szolgálati lakást. A gyülekezet lélekszáma 1817-1886 között 350-ről 320- ra csökkent már, de 1886-ban még 25 fiú és 18 leány járt a református iskola 6 osztályába. A nagyon szép írású Kőrösy György tanító közölte a püspöknek küldött jelentés me llékl etekén t ta n ítvá nya i na k, a templomépítő ősök unokáinak névsorát osztályok és nemek szerinti bontásban. A vezetéknevek többsége (Dávid, Dömös, Balázs, Berta, Gazsi, Gölle, Jaksa, Korpás, Sólyom, Tar stb.) ismerős volt előttem, mert találkoztam velük török összeírásokban is. Talán akad olyan e cikk olvasói között, aki örömmel fedezi fel közöttük valamelyik ősét. Kiss Z. Géza kandidátus Ünnepi hetek Pécs város törvényhatósági bizottsága 1931. július 27-i ülésén határozatot hozott, melynek értelmében „a végrehajtó bizottság a mostani gazdasági és pénzügyi viszonyok között nem tartja helyesnek és úgy a gazdasági, mint az erkölcsi siker szempontjából biztosítottnak, hogy az anyagi áldozatokkal járó ünnepségek mostanában rendeztessenek meg.” Ezeknek az ünnepségeknek, az 1931. szeptember 6—20-ig tartó, országos jellegű „Két ünnepi hét"-nek programtervezetét egy 30 tagú bizottság állította össze, melynek elnöke Nendtvi.ch Andor polgármester, ügyvezető elnöke Krisztics Sándor egyetemi tanár volt. A legmagasabb színvonalon Egyrészt kiállítások hosszú sorát tervezték: Pécs-baranyai történeti kiállítást a Nemzeti Casino nagytermében (részben a Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, az Országos Arcképcsarnok anyagából összeállítva), de lépéseket tettek, miképp lehetne Bécsből, a Kunsthistorisches Museumból kölcsön kérni II. Lajosnak a mohácsi csatában viselt páncélját, valamint a Janus Pannoniusnak tulajdonított pécsi kódexet a National Bibliothekből. Szóba került egy archeológiái kiállítás a Dóm nyugati kapuja előtti térségen a városban talált népvándorlás- és rómaikori emlékekből; egyházművészeti kiállítás a Katolikus Körben; néprajzi kiállítás a Nőegyletben; a pécs-baranyai művészek reprezentatív kép-, metszet- és szöborkiállítása; irodalmi kiállítás az egyetemi könyvtárban Janus Pannonius műveiből és a róla szóló munkákból. Kiírná püspök nyomdájának termékeiből, kódexekből; szociográfiai és statisztikai kiállítás a városházán; virág-, gyümölcs- és állatkiállítás. A rendezőség a két kultúráét tartama alatt „legmagasabb színvonalú zenei előadások" megtartását is tervezte, olvasható a kultuszminiszternek írt levélben. Továbbá az is, hogy „ezekhez megfelelőbb milieut, mint a Dóm előtti térséget és magát a Dómot még világviszonylatban is alig lehet elképzelni. Három estén át a következő programot adták volna elő: 1. Kodály: Psalmus Huingaricus. 2. Wagner: Parsifal című operájából az első Grál-jelenet. 3. Liszt: Szent Erzsébet legendájából 2-3 rész. A Dómban három alkalommal koncertszerűén tervezték megszólaltatni Liszt Koronázási miséjét, a nagynevű pécsi zeneszerzőnek, Hölzl Se- raphusnak koronázási miséjét, Dohnányi Szegedi miséjét. Időközben Radnai Miklósnak, az Operaház igazgatójának támogatásával felvették a kapcsolatot Báthy Anna,” Székely- hidy Ferenc, Palló Imre, Lo- sonczy György és Maleczky Oszkár operaénekesekkel, felajánlva a honorárium mellé „a legkellemesebb ellátást és vasúti jegyet". Tárgyaltak a kisegítő zenekari tagok szerződtetéséről. Az énekkarok hozzákezdtek a Psalmus próbáihoz. Közben úgy döntöttek, hogy a Parsifaínak befejező Grál-jelenete kerüljön előadásra, ahhoz csak férfikórus szükséges. Ugyanakkor még minden előkészületet nélkülözött a sportversenyek ügye, valamint a tettyei népünnepély. A pécsi dalárdák sem állhatták egyértelműen az ügy mellé, ezért volt kénytelen a polgár- mester levelek sorát írni, buzdítva a kórusokat a lelkiismeretes munkára. A rendezésre felkért Márkus László operaházi főrendező június 21-i levelében már aggodalmát fejezte ki: „...ez a mai vállalkozás amúgy sem nagyon szimpatikus a minisztériumban . . . még van idő meggondolni, s én Titeket inem engedhetlek bele nyaktörő kísérletekbe". II000 pengőért Eleinte még bíztak a rendezők abban, hogy a tervezett 8000 pengős költségek, a tribünépítéshez szükséges 3000 pengő az előadások bevételéből fedezhető, azonban csakhamar rájöttek, hogy ez nem is olyan biztos. Dr. Sik Lajos tb. főjegyző, akinek később igen fontos szerep jutott az ünnepi játékok rendezésében, már ekkor bekapcsolódott az előkészületi munkákba, július 3-án jelenítette a polgármesternek, hogy az ünnepi program megvalósításának anyagi része nincs megfelelően kidolgozva. Kiderült, hogy az operaénekesek magasabb (400 pengős) tisztelet- dijat kérnek, a zenekar megerősítésére is több, mintegy 24 zenészre lenne szükség napi 15 pengő tiszteletdíjjal. Ezután több leegyszerűsítettebb terv készült. Végül a Dóréban 2 alkalommal Hölzl és Lickl miséjének előadásával is megelégedtek volna, míg a szabadtéren a Psalmus mellett Beethoven V. szimfóniájának megszólaltatásával, illetve a dalárdák összkarával. A zenekart irányító Várhalmi Oszkár további költségcsökkentésként az operaházi kisegítők helyett megelégedett volna a katonazenekartól kölcsönkér- tekkel, és azt is közölte, hogy nincs szükség angoíkürtösre, va la m i n t ba ssz k la rinétosra. Ugyanakkor felvetődött egy zenei kiállítás lehetősége. A polgármester véleménye erről az volt, hogy túlságosan leegyszerűsített műsorral nem szabad előállni. Ezt fejezte ki dr. Sik Lajos jelentése is, mely szerint „ősz elején, mikor az iskolák már megnyílnak, és azok, akiknek volt költeni való pénzük, már elutazták, elnyaralták, elfüröd- ték, felette kétséges a látogatottság oly mértékének biztosítása, amely az ünnepségek rendezésével járó költségek fedezésére elegendő volna. Félő tehát, hogy az ünnepségek ráfizetéssel fognak járni. Kismérvű látogatottság az erkölcsi sikert is kérdésessé teszi. Pécs városának első nagyöbb méretű ilyen szereplését nem szabad megkockáztatni akkor, amikor a hozandó igen tekintélyes áldozatok árán még az erkölcsi siker sem látszik biztos? tottn a k. ” Parányi remény A törvényhatósági bizottság írásunk elején idézett határozatával az ünnepi hetek kérdése lekerült a napirendről. Legfeljebb néhány levél jelezte az utózöngéket, mint pl. Krisztics augusztus 23-1 levele dr. Sik Lajoshoz, melyben kérte, hogy „Várhalmi karnagy úr 120 pengővel való honorálásához hozzájárulni kegyes légy. Az eddig megtartott próbákkal, a zenei előkészületekkel igen nagy munkát végzett, a munka kedvét nem szabad lelohasztani tervünk jövőre valóra váltósa parányi reményében.” Ez a parányi remény csak 1933-ban teljesedett be, amikor június 3—10. között valóban megrendezték az ünnepi heteket. Dr. Nádor Tamás Pécsi gyermeknyaraltatási akciók Fonyódon (1929-1939) A város 1929-től kezdődően különös gondot fordított a szegénysorsú gyermekek nya- raltatására. Ekkor még önálló koncepcióval nem rendelkezett a város, az Országos Gyermekvédő Liga akcióiba kapcsolódott be, de a következő évben, amikor dr. Esz- tergár Lajos jogügyi és népjóléti városi tanácsnok vette a kezébe az irónyitóst, már nagy eredményre jutott az ügy. A dr. Nendtvich Andor polgármester, Visnya Ernő felsőházi tag, Szieberth Róbert felügyelő-igazgató által is támogatott terv szerint Klein Márkus székesfehérvári lakos Balatoni Cementgyár- és Műkő Cégének fonyódi telepét vásorolta meg Pécs törvényhatósága, amely közel 1 hold- nyi területen, a Balaton partján helyezkedett el. Vételárként 24 000 pengőben állapodtak meg, amelyet 20 000 pengőnyi kölcsönből és Szie- berth Róbert 4000 pengőnyi adományából egyenlítettek ki. A pécsi Rota/y Club 2000 pengőnyi ajándékából fedezték a nyaralóvá átalakított terület berendezését. A Dunántúl 1930. július 25-i tudósításából tudták meg a pécsiek az ottani viszonyokat. A város üdülője Az újságíró leírta, hogy az üdülőtelep a tó partján fekszik, három oldalról másfél méteres betonkerítés övezi, a vízbe betonlépcső vezet, és a víz még fél kilométerre a parttól is csupán 80—90 centi- méteres. A pirostetős, óriási épület előtt verandát alakítottak ki, ahol a gyermekek étkeztetése történt. Az itt turnusokban nyaraló 150-150 gyermek kényelméről alig féltucatnyi ember gondoskodott Mögyar Károly igazgató-tanító felügyeletével. A-napi program reggel hétkor ébresztővel kezdődött, tisztálkodás, rendrakás, testgyakorlás után nyolckor ima, majd reggeli következett. A reggeli után játszottak, tornagyakorlatokat folytattak, 10 órakor volt az uzsonna. Az uzsonna után volt a mindenki által kedvelt fürdés. Egy órakor ismét imádkoztak, ebéd után 4 óráig csendes pihenő volt, ezt követte az újabb másfél órás fürdés, majd hétig a játék. Ima és vacsora zárta a napi programot. Az állandó orvosi felügyeletet akkor Szabó István szigorló orvos vállalta, a fiú- és a leánycsoportok az üdülésnél 3 hetenként váltották egymást. 1930-iban a nyaraltatás idejét 70 napban határozták meg. Két-két leány és fiú csoport nyaraítatását bonyolították le, de Szieberth Róbert azt tervezte, hogy 1931-től már minden tavasszal benépesítik a telepet, és a gyenge szervezetű iskolásokat ott oktatják pécsi tanárok felügyelete mellett. A lehetőségek az évek során bővültek. 1931-ben az udvart parkírozták, virágágyakat létesítettek, fásítottak, az összterület pedig a mellette lévő árnyas akácossal bővült, az épületeket pedig bővítették. Ekkor 146 fiú és 136 leány nyaralt itt, a 77 napi szezon alatt 650 adag ebédet szolgáltak föl. Számos újabb adomány futott be különböző pécsi cégektől, a magas balatoni piaci árak miatt az élelmezést Pécsről biztosították, a MÁV pedig utazási kedvezményt adott. Minden év tavaszán fölkérték az iskolaigazgatókat, gyűjtsék össze azon gyermekek nevét, akik iskolájukban szegény sorsúak, így állt össze a létszám. Az előzetes orvosi vizsgálatot a városi tiszti főorvos végezte. 1935-től a telepet bővítették, térítéssel városi tisztviselők is nyaralhattak ott, így gazdaságossá tudták tenni a létesítményt. Az 1939-es tudósítás már egy minden szempontból kielégítő, állandóan nyüzsgő nyaralótelepet rögzített, ahol széles lehetőség nyílott mindenkinek a pihenésre. Dr. Vargha Dezső
