Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)
1991-08-27 / 234. szám
1991. augusztus 27., kedd aj Dunántúli napló 11 Búcsú a peresztrojkától? Amikor e sorokat papírra vetem, a moszkvai puccsisták a vnukovói repülőtéren ülnek, s reszketnek, mint a miskolci kocsonyában a béka. Köny- nyen lehetséges, hogy Mihail Gorbacsov, a szovjet és a nemzetközi politika nagy mágusa még- egyszer felülkerekedik. Az augusztus 18-i államcsíny mégis egy korszak végét jelenti, s mivel ennek a korszaknak a kulcsembere Gorbacsov volt, nem túl nagy kockázat kijelenteni: a peresztrojkának vége, Gorbacsov politikai csillaga leáldozott. Hozzátehetnénk: mind a peresztrojka, mind annak szellemi atyja kudarcot vallott. Ez azonban részint nem igaz, részint nem ide tartozik. Egy dolog bizonyos: korszakhatáron állunk, s ilyenkor igen tanulságos visszanézni. Azon a márciusi napon, 1985-ben, amelyen Konsztan- tyin Csernyinké pártfőtitkár jobblétre szenderült, történetesen éppen Moszkvába vezényelt szerkesztőségem, s már első repülőtéri beszélgetésemből le kellett vonnom a következtetést: új szelek fújnak a Szovjetunióban. A No- vosztyi sajtóügynökség munkatársa ezekkel a szavakkal fogadott: „fontos dolog történt, meghalt Csernyenkó”. Az eset különlegessége abban rejlett, hogy a pártfőtitkár mindösz- sze egy órával korábban halt meg, s sem a rádió, sem a TASZSZ nem közölte még a gyászjelentést. Sokéves tudósítói gyakorlatomban korábban soha nem fordult elő, hogy stratégiai jelentőségű hirt így „kiszolgáltattak" volna egy külföldinek. A glasznoszty ilyen formán már akkor megkezdődött, amikor még senki sem hirdette meg. Benne volt a levegőben, s Gorbacsov számos történelmi érdemének egyike, hogy megérezte az illatát. Mihail Gorbacsov megjelenése a főtitkári poszton meglepetés volt. Egyrészt a gerontológiai utódlási rendszer végét jelentette, amennyiben az 54 esztendős politikus 'fiatalnak számított az Andrej Gromiko által vezetett régi gárda tagjaihoz képest, s valóban a legfiatalabb volt az akkori Politbüróban. Gromikó nevét nem véletlenül említem. A sztálinista vezető réteg utolsó jelentős személyiségeként, egyszersmind első volt azok közül, akik megtörték a tekintélyelvi hatalomgyakorlás ideológiai és bürokratikus rendjét. Fáradtságának vagy sokéves külföldi tapasztalatainak köszönhető, talán sosem tudjuk meg. Tény, hogy nem vállalta az egyes számú vezetői posztot, s a legfelsőbb vezetés néhány tagjgval együtt (a Gor- bacsovval később szembehelyezkedő Jegor Ligacsov is ezek közé tartozott) kiállt a fiatal, rendkívül energikus és kivételesen jóbeszédű Gorbacsov megválasztása mellett. Gorbacsov már akkor is taktikai géniuszával hívta fel magára a figyelmet. Első ütközetéhez a csatateret ott választotta, ahol régi és új szovjet káderek, reformerek és ezen felül »asszonyok millióinak támogatására számíthatott# Az alkoholizmusnak üzent ha.dat, és már ebben az első ütközetben alul maradt. Noha valóban élvezte a bürokrácia és a társadalom minden rétegének támogatását, az alkohol- tilalom bevezetését igen gyorsan követte a titkos szeszfőzdék megjelenése, mely a taxisofőrök vodkaterjesztő hálózatával együttműködve, ráirányította a figyelmet arra, hogy a Szovjetunióban egy legyengült központi irányítású gazdaság mellett sikeres árnyék- gazdaság is működik, s mindkettőnek milliószámra vannak olyan haszonélvezői, akik nem érdekeltek a gazdaság struktúraváltásában. Gorbacsovnak azonban nem állt módjában megválasztani az ellenfeleket. Huszároson nekiveselkedett a sztálinista állami apparátusnak, s vérbeli populistaként azzal kezdte, hogy bejelentette: véget vet a párt- és állami káderek gazdasági előjogainak, bezáratja a „spéci” üzleteket, a káderkórházakat és üdülőket, elveteti a dácsákat, amelyek még a lenini bolsevik vezetés har- madízigleni leszármazottait is megilletik. Ebben a háborúban azonban veszedelmesebb ellenségeket szerzett magának, mint az utcán fetrengő alkoholisták és a szeszipar. Hamarosan visszavonulásra kényszerült. Az alkoholizmus és a káderelőjogok elleni csatáját Gorbacsov lényegében elvesztette. Az első esetben egy hatalmas és igen jövedelmező iparág, az állami költségvetés egyik legfontosabb donora védte állásait, a másodikban a központi és a köztársasági apparátus 18 millió élősködője. A peresztrojka korszakát sokan attól a naptól mérik, amikor — 1986 februárjában — Gorbacsov először .beszélt a „stagnálás éveiről" és a gazdaság gyökeres megreformálásának szükségességéről. A külpolitikában és a nyilvánosság kontrollszerepének erősítésében ekkorra már elég mesz- szire jutott. Ronald Reagannel, az Egyesült Államok akkori elnökével az új szovjet vezető, akit Washingtonban is dinamikus, látványos változások előidézésére képes figurának tartottak, Gorbacsov 1985 novemberében találkozott először. A legveszélyesebb atomfegyverek megsemmisítéséről folyó évtizedes párbeszéd egyszerre csak felgyorsult. Emlékszem az 1986 októberi reykjavíki csúcs zárónapjának reggelére. Jefi- mev, az Izvesztyija főszerkesztő-helyettese,. Maszlennyikov, a Pravda kiküldött tudósítója, s néhány más ismert szovjet hírlapíró a sajtóközpontban „megsúgta" a kelet-európai kollégáknak, hogy „valami nagy dolog fog történni”. Aztán mégsem történt semmi, Gorbacsov és Reagan akkor hűvösen váltak el. Gorbacsov akkor és ott ajánlotta fel a hadászati atomfegyverek ötvenszázalékos csökkentéséről való azonnali megállapodást. Az amerikai vezetés azonban a Gorbacsov személyét illető elismerés ellenére akkor még bizalmatlan volt, s nem ok nélkül. A következő évben, 1987-et írtunk, a „peresztrojka" kifejezés Gorbacsov szótárának és a szovjet sajtó még mindig szűkös szótárának legfontosabb kifejezésévé vált. Azonban az önálló külkereskedelmi joggal és a piacgazdálkodás előnyeivel a vállalatok az elavult szabályozórendszer miatt képtelenek voltak élni, a lassan szaporodó szolgáltatóipari szövetkezetek kirakatait pedig időről időre betörték a szovjet hagyományok „tisztaságát" őrző Moszkva környéki huligánok. Borisz Jelcin, akit Gorbacsov nevezett ki Moszk va párttitkárává, folyamatosan kritizálta a peresztrojka lomha ütemét, de ennél nagyobb hibát is elkövetett. Lecserélte a városi vezetők nyolcvan százalékát. Az apparátus beijedt, és megmozgatta maradék kap csolatait. Gorbacsov első ízben mutatkozott gyengének a világ és a konzervatívok előtt Jelcinnek távoznia kellett posztjáról. Ezzel kezdődött az a hosszú folyamat, melynek végén, 1991.. augusztus 19-re virradóan a Gorbacsov által kiválogatott és kinevezett biztonsági tanács szinte valamennyi tagja az államfő ellen fordult. A szellem 'azonban már kint van a palackból: a balti köztársaságok komolyan veszik a helyi önállóság és a nyilvánosság helyreállítását. Reagan 1988 májusában Moszkvában aláírja a középhatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló szerződést, Sevardnadze felváltja Andrej Gromikót, a gorbacsokét javaslatot üdvrivalgással fogadja. A Kreml előtt orosz zászló leng a szovjet helyett, Litvánia kinyilvánítja végleges önállósodását, miniszterek mossák kezeiket. A kibontakozás nem lehet messze. És a kibontakozás folyamán Záhonytól keletre újabb, a peresztrojkánál jóval zengzetesebb változások várhatók. Mi lesz Mihail Gorbacsov- vat? Tüneményes politikai pályafutásának új, s feltehetően HT Press információ: Gorbacsov ■ ■ ■ rr m jovoje Nemere István prognózisa A moszkvai puccshoz hasonló erejű pofon utoljára 1968 augusztusában csattant el Európa képén. A most önmegszálló birodalom sem változott sokat azóta: a jól működő katonai gépezet árnyékában megint kétbalkezes politikai ripa- csok ágálnak, ügyetlenségükkel hiú reményeket keltve a statisztériává előléptetett nézőközönségben. Valahogy úgy, mint amikor 68-ban Moszkvában, a fogdából kénytelenek voltak a tárgyalóasztal mellé ültetni Dubcekéket. Am az egykori keserű tapasztalatok után jóslásokra ma kevesen vállalkoznak. Ezért is vettem elő egy 1989-ben megjelent könyvet, Nemere István Gátszakadás című fantasztikus politikai krimijét. A könyv szerint Magyarországon 1996- ban elsősorban a munkanélküli proletariátus indulatait megnyergel- ve megszerzi a hatalmat a fundamentalista párttá növekedett Mü- nich Ferenc Társaság. Az új miniszterelnök, Maróthy László életművét folytatva felépitteti a nagymarosi erőművet. Ezt robbantja föl demonstrativ céllal a 2000-re virradó szilveszter éjszakáján a zöldek egy katonát csoportja. A könyv többi szereplői is alig elváltoztatott nevű kulcsfigurák, Maróthy ellenlábasa a köztársasági elnök, Pozsgay Imre, a rendszer börtönében pedig Király Zoltán együtt ül Horn Gyulával és Orbán Viktorral. Persze az 1989-ben született prognózisok javarésze két év alatt elavult. Az akkor stabilnak tűnő európai pártállamok már a könyv megjelenésének pillanatában ösz- szedőltek, ugyanakkor Jugoszlávia megjósolt szétesése még hátra van. Am aki . jövendői, az rendszerint hibádzik. Hó a látnoknak is zseniális Jókainak mindenben igaza lett volna, akkor a pápa most Pozsonyból érkezik hozzánk. A jövő század regényében ugyanis még a XX. század derekán oda menekül a feltartóztathatatlanul terjeszkedő liberalizmus elől. Bennünket azonban most elsősorban a Gorbacsovra és a Szovjetunióra vonatkozó prognózisok érdekelnek. Az elnök Nemere könyve szerint is megbukik, az 1996-os novemberi díszszemlén fedezik fel a hiányát. * Az őt eltávolító katonai puccsot az ,,afganisztáni hős”, Gromov marsall vezeti. Az is érdekes egybesés, hogy Gorbacsov a puccs Jtán is megmarad elnöknek, Gromov mint ügyvezető elnök gyakorolja helyette a hatalmat. Ez persze 2000-ben is rengeteg találgatásra ad alkalmat: ,,— Mi van Gorbacsovvál ?- Valószínűleg ön is ismeri a TASZSZ legújabb hírét, Gorbacsov elvtárs újévi üdvözletét, amelyet Gromov marsallon keresztül lényegében egész népéhez, sőt az egész emberiséghez is intézett.- De megnyugtatóbb lett volna a címzettek számára, amennyiben ezt a képernyőről teszi és saját maga mondja el szavait, legalább a rádióhullámok segítségével, hogy nagyobb hitelt adjon nem is any- nyira a jókívánságoknak, hanem a kivánságküldő személyének . . .” A találgatások ott a könyvben sem nyernek megerősítést, így aztán szabad teret kap a fantázia. Van, aki szerint „az egyik katonai nukleáris kísérleti telepen ... az ő látogatása idején . . . robbant, fel egy atomtöltetet hordozó interkontinentális ballasztikus rakéta..." Mások arról suttognak, hogy „rádiumbesugárzást kapott, amikor a fején látható jellegzetes foltról kiderült . . ., hogy rákos betegség". Abban azonban egyetértettek, hogy „Gorbacsov már nem is él . . . folyton egy-egy régebbi videofelvételét sugározza az őt emlegető moszkvai tévé . . .". v Nemere könyve azonban mindent egybevetve jóindulatú a század iagy politikusához. Nem csak öt évvel több mozgá-steret engedélyez a számára, hanem f6 három év fogság után ki is szabadítja, hogy 3 kétezredik év szilveszterén a Behring-szoroson át üdvözölhesse az USA elnökét, aki történetesen Marc Palmer, a volt budapesti nagykövet. A mesék mindig ilyen jól végződnek. Kár, hogy ebben a földhöz ragadt valóságban nem lehet megtanulni a titkaikat. Bár ami ezek után következik, azt valószínűleg a különleges fantáziájáról ismert Nemere István sem tudta volna kitalálni. Moszkva: Fővárosiak virággal borítják azt a helyet, ahol hárman meghaltak két nappal korábban, amikor az augusztus 20-ról 21-re virradó éjszaka harckocsik megpróbálták áttörni a barikádot MTI Ismétlődő történelem « Hogyan buktatták meg Hruscsovot? Mihail Gorbacsov megbuktatása a második politikai puccs a Szovjetunió történetében. Mintha a szovjet vezetők nem tanulnának elődeik történetéből. Nyikita Hruscsovot szinte ugyanúgy váltották le, ahogyan most Gacbacsovot eltávolították: amikor kényes helyzetben szabadságon, távol volt Moszkvától. A TASZSZ 1964. október 14-én 22 órakor jelentette hivatalosan: Hruscsov ,‘.égés* - ségi állapotára való tekintettel" lemondott minden tisztségéről. Néhány hétteT azután,: hogy sajátos humorával nagy nyilvánosság előtt így nyilatkozott: „Úgy érzem magam, mint egy kandúr márciusban”. 70 éves volt ekkor és nyaralni indult a Fekete-tenger partjára, Picun- dóra. Azóta tudja a világ: nem volt beteg, hanem az SZKP KB nevében Mihail Szuszlov kényszerítette rá, hogy aláírja lemondását. Azt követően, hogy Hruscsov távollétében a szovjet vezetés két rendkívüli ülést tartott Moszkvában. Moszkvai újságírók október 14-én este próbálták ellenőrizni az elterjedt rémhíreket. A bizonyítékot 21.20 órakor kapták meg, sajátos módon: eltávolították Hruscsov- óriási portréját a Moszkva szálló homlokzatáról. Ezt követte 22 órakor a TASZSZ híre. Néhány nap múlva Moszkvában már senki sem beszélt Hruscsov betegségéről, hanem hivatalosan is „a gazdaság vezetésében elkövetett hibákat" emlegettek. Hruscsov leváltását , követően soha többé nem lépett be a Kremlben levő dolgozó- szobájába. Férenczy-Europress vi vezetés utolsó keményvonalas tagját, és Mihail Gorbacsov elnyeri az elnöki hatalmat. Úgy tűnik, Sztálin óta egyetlen szovjet vezetőnek sem volt a kezében ekkora hatalom. A jövőt tervezni, a múltat csak manipulálni lehet. Mihail Gorbacsov múltja azonban milliók előtt formálódott. A peresztrojka utolsó két éve nem volt más, mint elkeseredett küzdelem egy minden eresztékében meglazult, összeomló államalakulat és egy előrehaladott paralízisben szenvedő gazdaság egybentartá- sáért. Gorbacsov a múlt csütörtöki délutáni sajtóértekezletén a szokásos frissességgel és önbizalommal beszélte el fog- vatartásának és helytállásának történetét. Az utcai pletykák azonban, amelyek a tündérmesék sémája szerint tudni vélték, hogy az egész csúfos végű puccs valójában az elnök-főtitkár utolsó nagy marfüvére volt, amellyel konzervatív ellenfeleit végképp lejátszotta a pályáról, ezúttal nyilvánvalóan nélkülöznek minden alapot. Gorbacsov hajóból, akárki láthatta, az elmúlt három, napban tűntek el az utolsó fekete hajszálak . . . Mindazonáltal Gorbacsov baráti körének'néhány tagja (ha éppen nem lőtték főtje magukat, vagy nincsenek letartóztatásban) most a peresztrojka új lehetőségeiről beszél, mintha önmagukat bátorítanák. És még ol^an kivételes tapasztalattal rendelkező megfigyelő is, mint Eagleburger amerikai külügyminiszter-helyettes, figyelmeztet: nem szabad leírni • Gorbacsq,vot, a auccsisták elleni győzelem úi, minden eddiginél nagyobb mozgásteret ielent a számára. Politikai elemző legyen a talpán, aki eligazodik a moszkvai események szövevényében. Jelcin javasolta a György-kereszt felújítását, Sevardnadze pedig azt, hogy Jelcint tüntessék ki a Szovjetunió Hőse címmel. A Manyezs téren tolongó, Jelcint és Gor- bacsovot ünneplő tömeg mindutolsó szakaszát néhány fölöttébb súlyos hendikeppel kezdi. Először: Gorbacsov elhozta a szabadság és a demokrácia eszméit egy hetven évig doktrínákon nevelkedett országba, de a glasznoszty nyújtotta szellemi táplálék bősége nem feledtetheti, hogy a birodalom az éhezés és a nélkülözés olyan poklait élte meg, amilyet Brezsnyev alatt sem. Másodszor: tanácsadóinak többségéről kiderült, hogy ugyanannök a neosztálinista nomenklatúrának a tagjai közül válogatta őket, amely -egyébként annak idején őt magát is a kitaposott úton emelte a bürokrácia magaslataiba. Harmadszor: a puccs nyomán Gorbacsov politikai versenytársai — Jelcin, Jakovlev, Sevardnadze, akik korábban elhatárolták magukat felemás döntéseitől, sokkal előnyösebb színben tűntek fel a politika alkotásához most csatlakozó milliók előtt, mint maga a főtitkár. Negyedszer: a peresztrojka atyja nem közvetlen választások útján került hatalomra, s ez a körülmény most, hogy a demokratikus erők lehetőségei kiszélesülnek, új lehetőséget nyerhet. Ezek leküzdhetetlen hátrányok. Úgy tetszik, hogy Gorbacsov, aki a homlokán látható anyajegy miatt „Mihail, a Megjelölt"' néven már bekerült az orosz ^folklórba,, eljátszotta történelmi szerepét. Új emberek, új jelszavak jönnek. Szinte bizonyos, hogy a Szovjetunió helyét is egy új államalakulat fogja elfoglalni (Oroszország). Bokor Pál
