Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)

1991-08-25 / 232. szám

Ilycii nyitányt képzeltünk PMSC-Videoton-Waltham 1-0 (1-0) (Munkatársunk telelonjelentése) Székesfehérvár, 6000 néző. V.: Nagy L. PMSC: Bodnár - Bódog, Balog, Braun - Kó­nya, Jenei, Kocsis, Palaczky, Magyar (Ulveczki a 66. perc­ben), Czéh, Belánsky (Mörtel a 88. percben). Edző: Gara­mi József. Videoton-Waltham: Mitring — Kuttor, László, Ku- tasi, Vadász — Molnár (Csu- csánszky a szünetben), Sallói, Dubecz, Bekő — Földes (Vaj­da a 70. percben). Takács. Edző: Burcsa Győző. Az idény első pécsi helyze­tét Braun hagyta ki, amikor az 5. percben Belánsky szög­letét rosszul fejelte kapura. Rögtön utána Magyar perdí- tését kellett védenie Mitring- nek. A 13. percben Czéh ösz- szefejelt egy védővel, ráadá­sul rosszul is esett, egy per­cig ápolták. Belánsky is ka­pott egy „csomagot”, fájdal­masan tapogatta a bokáját. Sokat voltak a földön a pi­ros-feketék, jeléül annak, hogy a fiatal, 22 év átlagéletkorú fehérvári csapat keményen - igaz, nem durván — játszott. Sallói gólt ígérő átadását Földes elügyetlenkedte a 22. percben, majd nem sokkal ké­sőbb ugyanebben a szerep- osztásban hibázott a mélynö­vésű hazai csatár. A 29. perc­ben előbb egy PMSC-tüzijáté- kot még megúszott a Video­ton-Waltham, azután szinte pillanatokon belül megszerez­te a vezetést a pécsi együt­tes. Czéh cselesen kanyarított be balról, Magyar pedig esté­ben, a védőket megelőzve az ötösről úgy perdített a háló­ba, hogy a labda a bal ka­pufáról pattant be (1-0). Magyar lőhetett volna újabb gólt, de rossz volt a labda­kezelése. A szünet után Czéh gimna­zista lányokat megszégyenítő hajpánttal jött ki a pályára, vagyis nem múlt el nyomtala­nul, amikor is összefejelt az egyik fehérvári védővel. (A homlokán repedhetett fel a bőr.) Az 50. percben előbb Földes, aztán Bekő rontott el egy helyzetet, 3 perc múlva Magyar jól adott középre, Czéh a 11-es pontról alig lőtt fölé. Lehúzta egy beadás alól Balog a fejét a 61. percben, ezzel majdnem becsapta Bod­nárt. A 63. percben Jenei ka­pott sárga lapot Takács buk­tatásáért. Jenei lábában volt a második pécsi gól, ám a 74. percben 12 méteres lövésébe beleléptek, így a labda szög­letre vágódott. Sallói egyen­líthetett volna a 82. percben, de ehhez értékesíteni kellett volna Vajda baloldali be­adását. Ilyen nyitányt képzeltünk el. Nem hiába tartott a „nyeret­len kétéves" Videoton-Walt­ham a PMSC-től, a piros-fe­keték legyőzték a hazaiakat, ezzel a bennük bízókat iga­zolták. Már az első félidőben látszott, hogy melyik a jobb csapat. Sérülések, új, még be­építendő játékosok ide, vagy oda, a pécsiek sokkal egysé­gesebbek, szervezettebbek, fe­gyelmezettebben futballoztak. Tudták, hogy mit akarnak ját­szani, és azt is játszották. A különbség talán csak annyi volt a tavalyi együttessel szemben, hogy a mostaninak bátrabb volt az idegenbeli tá­madójátéka. A Videoton-Walt­ham nem tudott kibontakozni, ez is a pécsiek érdeme. A PMSC még azt is elbírta, hogy néhány emberének - Belán- skynak, Kocsisnak, Palaczky- nak volt már jobb meccse is 1-1 (0-1). Vác, 14 000 néző. V.: Puhl. Gólszerzők: Orosz (50.), ill. Wukovics (10.), sár­ga lap: Hahn (78.), ill. Lipcsei (60.), Póling (61.). Jók: Zom- bori, Luis Carlos, ill. Kuznye- cov, Schneider. Vasas-Veszprémi FC 3-1 (1-0). Fáy u., 5000 néző. V.: Molnár. Gólszerzők: Claude (10.), Sirinbekov (50.), Coco Aires (61.), ill. Kénoszt (75.), sárga lap: Kénoszt (61.), Csík (70.). Jók: Sirinbekov, Kecskés, Claude, ill. Csornai, Kénoszt. Kispest-Honvéd FC-Győri Rába ETO 2-0 (1-0). Kispest, 6000 néző. V.: Stornier. Gól­szerzők: Negrau (19. p.|, Vincze (68.). Jók: Csehi, Vincze, Pisont, Negrau, illetve Vaidean. életében. A piros-feketék fő­leg a második félidőbeli hely­zeteik alapján nagyobb kü­lönbséggel is nyerhettek volna. A PMSC-ben Bodnár sok ilyen mérkőzést kívánhat ma­gának, alig akadt dolga. A védőket sem tette nagyon pró­bára a Vidi, közülük Braun tetszett legjobban. Jenei any- nyit futott, mint akinek plusz tüdeje lett volna. Amig ő a zongorát cipelte dicséretesen, addig Czéh szépen játszott a hangszeren: forintos labdákat adott, miközben Jeneivel kö­zösen a játékot ragyogóan szervezte. Magyar bajnoki be­mutatkozására nem lehet pa­nasz, gólt lőtt, veszélyes volt kapura, lecserélése némiképp meglepetésszámba ment, le­het, hogy taktikai okai van­nak. A Videoton-Waltham leg­jobbjai: Mitring kapus, László és a szünetben beállt Csu- csánszki voltak. Burcsa Győző: A Pécs ezen a mérkőzésen jobb volt, egy felnőtt csapat játszott egy ju­nior ellen. Garami József: Soha rosz- szabb kezdést . . . Azt hiszem, vitán felül jobbak voltunk. Haladás VSE-MTK-VM 2-1 (0-1). Szombathely, 13 000 né­ző. V.: Vad. Gólszerzők: Ele­kes (66.), Tóth (81.), ill. Van- csa (15.). Sárga lap: Kecskés (25.), Vancsa (45.), Hámori (47.), Horváth (73.). Jók: Mar­ton, Illés, Elekes, Görög, ill. Ivanics, Vancsa, Balogh. 1. Haladás—MTK-VM 2-1 1 2. Váci lizó—FTC 1-1 * 3. Vasas—Veszprémi FC 3-1 1 4. Videoton-W.—PMSC 0-1 2 5. 1. FC Köln—Frankfurt 1-1 x 6. Bremen-Wattenscheid 2-2 x 7. Düsseldorf-VfB Stuttgart 0-3 2 8. Kaiserslautern-Hamburg 0-0 x 9. Karlsruhe-Leverkusen 0-0 x 10. Rostock—Mönchengladbach 2-1 1 12. Remscheid—St. Pauli 0-0 x 14. Jena—1860 München 2-1 1 A többi mérkőzést vasárnap játsszák. Triatlon TRITEX­Röviköt Európa Gála A TRITEX Röviköt Triatlon Eu­rópa Gála kétnapos versenyén tegnap a rövid távú OB-futamot bonyolították le. Ezen 241 ver­senyző indult. A népes mezőny­ben országgyűlési képviselő is úszott, kerekezett és futott, és külön érdekesség, hogy Divós Péter törött bordával is vállal­ta a megpróbáltatást. Az első versenyszám, a Pécsi-tóban va­ló úszás már szétszakította a mezőnyt, a legjobbak és a vé­gén befutók között már ekkor több mint negyed órányi kü­lönbség volt. Ugyanez folytató­dott a kerékpár és a futás so­rán is. Innen a győzelem kér­dése már csők Kropkó Péter és Emhő Balázs között volt kérdé­ses, ők ketten egymást váltva vezették a mezőnyt és értek célba. Arra, hogy ez az em­bert próbáló sportág nem csak a fiatalok között népszerű, pél­da, hogy teljesítette a távot Fleinig László, a Pécsi Gázmű 62 éves veterán versenyzője is, és versenyen kívül elindult a kerékpár és futó számokban egy idős budapesti hármaspró- bás is. Az úszást is csak kény­szerből hagyta ki, mert a vo­nat, amivel érkezett, több órát késett. Ma a gyermek- és váltóver­sennyel folytatódik a verseny. Megye­bajnokság Felsöszentmárton-PBTC 3-3 (3-2). Bőrgyár-pálya, 100 né­ző. V.: Sör. Küzdelmes mérkő­zésen igazságos pontosztozko­dás történt. G.: Martin (11- esből), Kovács (11-esből), Dal­mi, illetve Nagy G. és Hor­váth (2). P. Zsolnay-Hidas 3-0 (1-0). Zsolnay-pálya, 200 néző. V.: Balajti. Korrekt játékvezetés mellett megérdemelt hazai győ­zelem a lelkesen játszó ven­dégek ellen. G.: Foral, Poto- csár, Suvák. Tájfutás Két pécsi a váltóban A magyar tájfutás második világbajnoki aranyérmének szü­letése közben kevesebb figye­lem maradt a többi verseny­zőnkre, akik becsülettel helyt­álltak. Sajnos, bármennyire is szurkoltunk a pécsi Pavlovi­csért, Gábor nem tudta kihe­verni a szerdai két erős futási és ezt a rettenetes erőfeszítési kívánó pályával nem bírt. 2C perccel elmaradt a svéd Mar- tensson .109,25 perces győztes idejétől és ezzel a 35. helyen végzett. Vasárnap a váltóversennyel zárul majd a vb. A magyar vá­logatottban mindkét pécsi futó helyet kap, Kovács Ildikó a 3. futó, míg a fiúknál Pavlovics a nagyon fontos 2. helyen indul. Komlói Bányász -MÁV Nagykanizsai TE 4-2 (2-0) Nagykanizsa, 300 néző. V.: Polecsák. Komló: Adóm - Lajos, Miklós, Tigyi, Prior - Dömény, Szatmári, Katona, Jelenő — Stemler, Vass, (Schmidt, Lukács). Edző: Csor­dás István. Nagykanizsa: Pfaff — Nagy, Németh L., Hor­váth F., (Németh A.), Kapus L., — Bernáth, Grabancz, Sző­ke, Németh l„ — Kéri (Kovács), Mózsi. Edző: Szalai Zoltán, Az első félidőben remekel­tek a bányászok. Aztán a fel­javult vasutasok szorossá tet­ték a találkozót. A volt II.-esek a befejezés előtt négy perc­cel biztosították be megérde­melt győzelmüket. G.: Szat­mári (2), Miklós, Stemler, il­letve Szőke (2). PEAC—Boglárlelle 4-2 (1-0) Pécs, 400 néző. V.: Faze­kas. PEAC: Váradi — Csörnyei, Jancsik, Tiszai, Tóth A., (Vin­A harmadik szabadtéri atlé­tikai világbajnokság első ver­senynapján három számban avattak bajnokot, a férfi 20, il­letve a női 10 kilométeres gya­loglásban, valamint a női súly­lökésben. A nyolcnapos ver­senysorozat első aranyérmét a 34 esztendős moszkvai olimpiai bajnok, egyben világbajnoki címvédő olasz Maurizio Dami- lano vehette át, a 20 kilométe­res táv legjobbjaként. Ebben a számban a magyar Urbanik Sándor a 14., Dudás Gyula a 28. helyen ért célba. A ver­senybíróság a harmadik helyen beérkező spanyol Dániel Pazát szabálytalan gyaloglás miatt kizárta, helyét a szovjet Jevge- nyij Miszjula foglalta el. A dobogó második fokára is szov­jet versenyző léphetett fel, a fedett pályás vb-aranyérmes Mihail Sennyikov. A hírügynökségi jelentések­ből kiderül, hogy az első ver­senynap küzdelmeit kiadós eső, s a rendkívül párás levegő ne­hezítette, de annál is jobban a rendezők tapasztalatlansága, a küzdőtér minden pontján fel­lelhető káosz. Jellemző módon zavarták egymást a gyaloglók, és a férfi 100 méteres síkfutás első fordulójának szereplői is, cze) — Szőcs, László, (Halmai), Szabó, Túri - Kovács. Fekete. Edző: Botos Antal. Boglárlelle: Keserű — Pacsai, Sümegi, Ma­gyar, Brettner, Koroknai, Ke­néz, Kötél, (György), Szilágyi - Hollósi, Pusztai (Czubelák). Edző: Kenéz István. G.: Lász­ló, Szabó (11 -es bői), Fekete 2, ill. Koroknai, Szilágyi. Jók: Csörnyei, Szabó, Fekete, ill. Brettner, Pacsai, Kenéz. Az egyetemisták első NB lll-as meccsükön magabiztos győzel­met arattak a 4 völt NB l-es játékost felvonultató vendégek ellen. * PEAC-Pécsi Dózsa 1-0 (0-0). űregfiúk barátságos mérkő­zés. Pécs, 400 néző. V.: Szik­szói. PEAC: (I. félidőben) Ko­vács I. — Szőcs, Csaba, Ja­kab, Arnold — Rugási, Cs. Ko­vács, Lénárt, Hermann, Vörös, dr. Bárdosi (II. félidőben) Ko­vács I., — Georgiu, Kovács II., Szende, Nagy, Szalóczki, Haj­dú, Gáspár, Somfai, Studer — Farkas, Takács. Pécsi Dózsa: Rapp — Hernádi, Tóth, Mó- ricz, Harsányi, Vincze, Kresz, Anga, Bendes, Hamvas, Stier. Cs.: Bencsik, Csorba, Kardos, Bendes, Óvári. G.: Gáspár. s csak a nemzetközi szövetség vezetőinek erélyes közbeavat­kozása után sikerült rendet te­remteni. A vb első női bajnoka a szovjet Alina Ivanova lett, aki Damilanóhoz hasonlóan világ- bajnoki csúccsal érdemelte ki az aranyérmet. A magyar Ro- sza Mária 13., Alföldi Andrea 14. lett. A kalapácsvetés selejtezőjé­ben a szovjet Andrej Abdu- valjov volt a legjobb, egyedül ő dobott 80 méternél nagyob­bat. Gécsek Tibor 75,68 mé­terrel a selejtezők negyedik legjobb teljesítményét érte el, egyszóval biztosan került a ti­zenkettes döntőbe. Nem úgy Szitás Imre, aki 71,92-vel csak a rangsor 17. helyére került, kiesett. A 100 méteres férfi síkfu­tás selejtezőinek első forduló­jában az amerikai Carl Lewis volt a legjobb, aki futamát 10.12 mp-cel nyerte. A világ­csúcstartó amerikai Burell ugyancsak futamgyőztes lett, 10.17-tel. A magyar Kovács Attila futamában 10.39 mp- cel csak negyedik lett, idejé­nek köszönhetően azonbanbe­jutott a második fordulóba. Első Góltotónk a PMSC—Videoton-Waltham mérkőzés eredményét eltaláló olvasóink közül a sorsolásnál a sze­rencse Tóth Béla, 8800 Nagykanizsa, Herman Ottó u.. 5. szám alatt lakó olvasónknak kedvezett, aki 200 forintos vásárlási utalványát postán kapja meg. A jövő heti szel­vények beérkezési határideje péntek déli 12 óra. Pályázni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet, melyet szerkesz­tőségünk címére (7623 Pécs, Rákóczi út 34.) kell be­küldeni. Főmérkőzés: PMSC-DVTK: ...................................................................... Pótmérközés: Siófok-Váci Izzó: ............................................................ A pályázó neve: ................................................................................................ Lakcíme: ................................................................................................................ Uj Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarorszátj Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENÓ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7623 Rákóczi út 34. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 36-345. Kiadói telex: 12-320. Telefax: 22-301. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik híriapkézbesrtő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 37 forint, negyedévre 111 forint, félévre 222 forint, egy évre 444 forint ISSN 0865-9125 vasárnapi Dunántúli napló Horváth László További eredmények Váci Izzó MTE-Ferencváros Atlétikai vb Olasz és szovjet gyaloglógyőzelem LQDOQrliyO IWD IBI. Pécsi támadás a Boglárlelle kapuja előtt Fotó: Kóródi Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents