Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)

1991-08-25 / 232. szám

Keszthelyi mozaik Az illetékesek cáfolnak, mel­lébeszélnek, egymásnak dob­ják a labdát angolna és egyéb más, lassan már természeti Katasztrófa színvonalára süly- lyedt hal- és madárpusztulás ügyben —, közben a vendég egyre fogy a Balatonon. Jobb érzésű pecás már ki sem megy a vízre, hiszen a mostanában kifogott halat amúgy sem tud­ná jóízűen elfogyasztani a család. A vendégforgalom egyre in­kább Hévíz és Zalakaros felé terelődik, csak bírják benzin­nel és idegekkel a strapát a zsúfolt utakon. A nyári hangversenysorozat utolsó hete kezdődik Keszthe­lyen. Kiállítás, állandó tárlat, egyéb látnivaló azonban még akad. Tegnap este dr. Czoma László országgyűlési képviselő a Helikon Kastély Múzeum igazgatója nyitotta meg Zsú Sajó bécsi festőművésznő és Németh János keramikus kö­zös kiállítását a Faludy-galé- riában. Ma délután 18 órakor az evangélikus templomban Dá­vid István orgonaművész ad hangversenyt. Hétfőn este 20 órakor Járdányi Gergely bőgő és Devescovi Erzsébet hárfa­művészek szerepelnek a Feste- tits-kastély Tükör-termében. Ugyanitt szerdán este Szege­di Anikó Liszt-díjas zongora- művész Bach, Mozart- és Schu- mann-művekkel lép a hangver­senydobogóra. A Nemzeti Filharmónia nyá­ri keszthelyi hangversenysoro­zata pénteken ugyancsak 20 órakor zárul a kastélyban, a Magyar Choral Quintett mű­sorával, amelyen Faragó Laura magánénekes is fellép. Szabó Csaba fi Síö TU vasárnapi műsora 18.00: Beköszönés, hírek, időjá­rás. 18.12: Mese. 18.25: Műsorelő­zetes. 18.30: Rockkalapács. 19.00: Filmelőzetes. 19.03: Reklám. 19.05: Természet és gyógyászat. 19.10: TS-sport. 19.25: Klip. 19.30: Játék. 20.47: Humor. 21.30: Rózsa György műsora. 22.00: Elköszönés. Színvonalasabb kiszolgálást ígérnek a gurulókban | Rajtaütöttek a szigetvári mini-maffián Büféfülke a Pécs-Budapest vonalon Fotó: Proksza László Változások az Utasellátónál Idősebb asszonyság ül mel­lettem a zsúfolt kupéban. Nem veszi le a fejkendőjét. Bal ke­zével nagyméretű, kopott nej­lonszatyrot ölel magához. Min­denki ásítozik, kattog a Mecsek expressz. Korán van. A folyo­són a bősz dohányosok rontják az amúgy nem dohányzóknak rendelt terület levegőjét, s időnként feltűnik a büfés fiú Barátságtalan szendvicsek, un­tig unt mogyoró és kávé a kí­nálat. Az asszonyság habozik, de egyszer csak kiszól a fiatal­embernek: kérek egy kávét. A kisméretű műanyag pohárba hamar belekerül a másfél ujj­nyi ital. A büfés az asszony ke­zébe gyömöszöli a cukrot és a műanyag kanalat. Ez utóbbi le is esik, a fiatalember készsé­gesen lehajol érte és már teszi is be — a kávéspohárba, ötven forint, jelenti ki, mire a hüle- dező asszonyság nagy nehezen előkotorja a pénzt. Én meg, külföldi tapasztala­taimra gondolva felidézem na- gamban a hangulatos étkező­kocsik képét, ahol a tiszta ab­roszon csillognak a csészék, s a forró kávé -mellé nápolyi sze­let is kerül, kevesebb pénzért. Molnár Mike Ferenc, a MÁV Visszakerülnek az étkezőkocsik? Utasellátó és Idegenforgalmi Igazgatósága mozgószolgálati osztályának vezetője szintén hüledezik a telefonvonal másik végén, s megkér, mondjam meg, mikor is történt ez az eset, hogy utánanézhessen. Átalakulóban az Utasellátó mozgó büfészolgálata, s a vál­tozástól azt remélik, hogy vég­re tisztább, kulturáltabb és na­gyobb választékot nyújtó lesz az utasok kiszolgálása. A ko­rábbi szerződéses üzemeltetés helyett már több vonatpáron bevezették az új, haszonbérleti formát. Terveik szerint egy-egy területet ugyanannak a vállal­kozónak adnak ki, aki így ta­lán jobban a magáénak érzi az ellátás felelősséget és a színvonal, valamint a tisztessé­ges ár biztosítását. A Buda­pest—Győr—Zalaegerszeg útvo­nalon már néhány napja be­vezették ezt az új módszert, s a többi, két óránál hosszabb utazási időtartamú vonaton is szeretnék megvalósítani. A Bu­dapest—Pécs—Budapest vonalra még nem találtak vállalkozót, így egyelőre marad a korábbi megoldás. Molnár Mike Ferenc arról is ábrándozik, hogy a bisztróko­csik és az alkalmankénti fülkés árusítás helyett a Valamikor is volt étkező kocsik kerüljenek vissza a forgalomba. Illetve nem a régiek, hanem új ko­csik, a régi hagyománnyal. A Keleti pályaudvarról a Miskolc­ra menő próbaképpen indított Intercity már egy megvalósult az álmok közül, ahol étterem, konyha és büfé áll az utasak kényelmére, s a tapasztalatok szerint sokan igénybe is veszik. De ahhoz, hogy ilyen kocsik más vonalon is járhassanak, nem kis összegekre lenne szük­ség. A kocsit egyébként Ma­gyarországon a MÁV egyik üzemében, Dunakesziben készí­tették. Addig is várjuk a haszonbér­leti új formát, hátha ropogó- sabb zsemlékhez jutunk. Ha nem, hát viszünk otthonról. Barlahidai A. Egy régóta garázdálkodó bűnbandán ütött rajta a na­pokban a szigetvári rendőrség. A csoport öt tagját tették ár­talmatlanná, már csak egyet keresnek a rendőrök. Az őrizet­be vett csapat számlájára rab­lások, betörések, lopások írha­tnak, a rendőrség eddig csak­nem 30 bűncselekmény elköve­tését bizonyította. A banda tagjai egy ideig börtönben voltak, egy ideig szabadlábon, felváltva kerültek be, illetve ki, bűnözésből éltek, egyikőjüknek sem volt munká­ja, de nem is nagyon kerestek állást. Előszeretettel törtek fel pincéket, loptak autókat és gázpalackokat, de komolyabb bűncselekményektől sem riad­tak vissza. A lebukott bűnöző csoportot egy jól szervezett házkutatá­sokkal, lefoglalással tarkított ellenőrzés csípte fülön. A rend­őrség régóta figyelte a betörő csapatot, majd a megfelelő pil­lanatban egyszerre csapott le rájuk. A nagyrészt cigányokból álló mini-maffia történetének érdekessége, hogy egyikőjük korábban közel negyvenmillió forintot örökölt Amerikából. A korábban közel negyvenmillió térítette a milliomos bűnözőt, megjavult, még az alkoholról is leszokott, pedig korábban rendszeresen és igen sokat Ivott. A szervezete annyira megszokta a szeszt, hogy a hirtelen jött önkéntes elvonó­kúra előbb a kórházba, majd a temetőbe vitte a szerencsés­szerencsétlen örököst. Szijártó J. Új utakon a siófoki Lidó A balatoni vendéglátás szakem­berei egyetértenek abban: a zsú­folt part, a sok külföldi ellenére is nehéz szezon az idei, amely né­hány nap múlva immár hivatalosan is véget ér. Bár az idén javult a Kiszolgálás, a választék színvona­la, az intézményesített ,.szabad rab­lás" helyét kezdi valami új elfog­lalni: jobban odafigyelnek a ven­dégre, a pénzéért már szolgálta­tást kap, udvariasságot, finom íze­ket. Ám ezt a pénzt - hisz a ven­déglőknek is élnie kell valamiből - egyre kevesebben tudják előte­remteni. A siófoki Lidó söröző például nem az áremelés útját választotta. — A mi áraink megfelelnek a hely színvonalának, s ezért igyekez­tünk mindig elsőrendű kiszolgálást nyújtani - mondja Lődy Antal üz­letvezető. - Ám az idén mintha kevesebb lenne az olyan külföldi vendég is, akik hajlandók egy jó Balaton-parti vendéglőben, vízpar­ton, szép környezetben vacsorázni, ebédelni. Sokan vannak azonban olyanok, akik séta közben szeret­nének bekapni valamit. Nekik ké­szül Pulii nevű specialitásunk, ma­gyaros ízekkel, paprikával, kolbász- szál — egy nagykiflibe „csúsztat­va". Gyorsan népszerű lett ez a csemege. Ha a vendég nem jön be hozzánk, nekünk kell utána­menni . . . Ha ízlik a csemege, leg­közelebb betér hozzánk, s kipróbál­hatja, mit tudunk valójában az ínyesmesterség terén nyújtani. Siklósi Erika Főzzünk változatosan! Tartósítás télire ZSÍROS lecsó, lecsókrém. Hozzávalók: 2 kiló zöldpaprika, 1 kiló érett paradicsom, 4 közepes fej vöröshagyma, 5—6 evőkanál zsír vogy 6—8 evőkanál olaj, só. Az apróra vágott vöröshagymát a zsírban sárgára pirítjuk, hozzáad­juk a kicsumázott, ujjnyi szeletek­re vágott zöldpaprikát és a lehé- jazott, cikkekre vágott paradicso­mot. (A forró vízbe mártott para­dicsomot könnyű lehéjazni.) A hagymát, zöldpaprikát, paradicso­mot először erős tűzön sütjük, sóz­zuk, majd tovább pároljuk. A pap­rikának nem kell túl puhának len­nie. Forrón töltjük széles szájú üvegekbe. Várjunk egy kicsit, míg a zsiradék feljön a tetejére. Ha nincs a lecsó fölött legalább fél centis zsiradékréteg, ami a leve­gőt elzárja, 1 evőkanál olvasztott zsírt vagy olajat tegyünk rá. Meg­szórjuk egy csipetnyi benzoesavas nátriummal vagy szalicillal és szo­rosan lekötve száraz gőzbe hagy­juk kihűlni. (Több esetben tartósí­tószer nélkül is elállt, mert a te­tején levő zsírréteg elzárta a le­vegőtől, megakadályozta a rom­lást.) Unokahúgomtól tanultam a le­csókrém készítését. A fenti módon készített lecsót langyosra hűtve le­daráljuk vagy turmizoljuk. Az így keletkezett krémet a lábosba visz- szatéve 2-3 percig erős tűzön, folytonos keverés mellett főzzük, így töltjük bébiételes vagy tormás — egyszóval kisméretű üvegekbe. A tetejére olvasztott zsírt vagy olajat és egy leheletnyi tartósítószert te­szünk. Száraz gőzben hagyjuk ki­hűlni. Ez a lecsókrém kitűnő étel­ízesítő, télen, laskára vágott pari- zerrel, lángolt kolbásszal keverve vacsorára, vendégfogadásra szánt melegszendvicsek alapja lehet. W. M. Eltűnt, elveszett gyermekek Ezen a nyáron lényegesen megnőtt az elveszett vagy el­veszettnek hitt gyermekekről szóló bejelentések száma a rendőrségen. A nyári szünetek­ben egyébként is sok az el- csavargó fiatalkorú. Vannak, akik néhány óra múlva előke­rülnek, de sokakat csak egy­két nap múlva találnak meg a nagyszülőknél, egyéb roko­noknál vagy a barátoknál. A rendőrség jelentős ener­giáját köti le az eltűntek ke­resése: nagy emberi és tech­nikai állományt mozgatnak meg, hiszen — különösen a gyerekek -, ők a legveszélyez­tetettebbek, bűncselekmények, balesetek áldozatául eshetnek. A szülők gyakran úgy men­nek bejelentést tenni a rend­őrségre, hogy körül sem néz­nek, hol lehet a gyerek, ha nincs otthon. Pedig az eltűnt Már külföldre is elcsavarognak gyerekek, sokszor, miután ott­hon összevesztek a szüleikkel, elmennek a rokonokhoz, bará­tokhoz vagy ismerősökhöz, na­pokig ott alszanak. Egy hét múlva előkerülnek, de addig a rendőrségnek keresnie kell őket. Segítséget jelentene a rendőrség számára, ha a szü­lők a bejelentés előtt tájéko­zódnának, hová mehetett a gyerek. Ha nem járnak ered­ményei, feltétlenül vigyenek fényképet a gyermekűikről. Vannak szülők, akik kétségbe­esve rohannak a rendőrségre, de amikor a kissrác előkerül, nem értesítik a rendőröket, okik teljes erővel kutatnak. A 8-14 évesek elcsavarog­nak a barátokhoz, ismerősök­höz, az idősebbek pedig szó nélkül elmennek a Balatonra. A fiatalok ma már túlzottan önállóak, már külföldre is el­utaznak, ilyenkor az interpolt is bevonják a keresésbe. A „világjárókat” a szülők költ­ségén szállítják haza. Jelen­leg a Pécsi Rendőrkapitányság területéről két lány Törökor­szágban, egy fiú pedig Olasz­országban tölti a szünidőt szülei beleegyezése nélkül. Szülők, figyelem, jön az is­kolakezdés, ilyenkor még gyak­rabban tűnnek el a gyerekek! Szijártó J. Ml A SZÍNVONALBÓL NEM ENGEDÜNK, de AZ ÁRAKBÓL IGEN! Tisztelettel közöljük, hogy Barcson (Széchenyi köz) viszonteladók és a lakosság részére új, korszerű DISZKONTÁRUHÁZÁT 1 nyitottunk! Élelmiszer, vegyi áru, háztartási, kozmetikai és egyéb cikkek árusítása. 1949 Olcsó árak! Korszerű kereskedelmi technika, udvarias és gyors kiszolgálás. Nyitva: hétfőfől-pónteklg: 9-18, szombaton: 7,30-12,30 óráig Ajánljuk magunkat és tisztelettel várjuk! BALATON FÜSZÉRT Kérjük tartson velünk tíz héten át, vágja ki az 1-től 10-ig sorszámozott szelvényeket, melyeket levelezőlapra felragasztva szeptemberben keU szerkesztőségünkbe postán eljuttatni. A teljes sorozatot beküldők között a Balaton Füszért ajándékaként három svájci karórát sorsolunk ki. ÚJVDN-9 vasárnapi

Next

/
Thumbnails
Contents