Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)
1991-08-03 / 211. szám
1991. augusztus 3., szombat új Dunántúli napló 3 Fizetett a biztosító Szerdán gázrobbanás történt Siklóson, ennek következtében kilenc lakás megsérült. Az Állami Biztosító azonnali intézkedéseket hozott és csütörtökön már megkezdték a kárrendezést. Ennek értelmében 320 ezer forintot fizettek ki azonnali előlegként az ingó dolgok pótlására. A javítási munkákat a folyamatos számlák alapján térítik majd. Annak a négy családnak, melynek otthona használhatatlanná vált, a siklósi önkormányzat segítségével ideiglenes lakást biztosítottak. Ugyancsak az önkormányzat bocsátotta rendelkezésre azt a raktárhelyiséget, ahol a családok bútorait, ingóságait megőrzik majd. Az állami Biztosító köszöni a lakok türelmét. Nem várható török roham A hét végére nem várható török roham a határállomásokon — mondta az MTI érdeklődésére pénteken Zubek János szóvivő. Ugyanakkor kisebb torlódás mégis elképzelhető a déli határállomásokon befelé, illetve Hegyeshalomnál kifelé, miután a Németországban dolgozó török vendégmunkások lassan visszatérnek szabadságukról. Az osztrák határőrök pedig a napokban arról tájékoztatták magyar kollégáikat, hogy szigorú ellenőrzés vár a belépő törökökre. Olcsóbb lesz a hús Hírül adtuk, hogy augusztus 7-e és 17-e között árengedményes hús- és zsiradékértékesítési akciót hirdet a Föld- műveíődésügyi Minisztérium agrárpiaci rendtartást koordináló bizottsága. Az üzletek Pécsett, illetve Baranya megyében is betartják az árcsökkentést. A Kon- zum Aruház és a FEMA rendelkezésünkre bocsátott egy részletes árlistát: a rövidkaraj 173, hosszú karaj 134, csontos tarja 119, oldalas 54, hátsó csülök 46, első csülök 33, lapocka 122, zsírszalonna 10, sertéslób 5, comb 140 forintba fog kerülni. A Möbiusz Húsipari Vállalat előrelátó volt. ugyanis erre az időszakra megduplázta rendelését az előhűtött félsertésekből, zsírszalonnából, fejhúsból. 70 százalékos apróhúsból. Véleményük szerint ez a mennyiség egy hét alatt el is fogy o rendkívül kedvező áron. K. J. A. Futnak a képek Az angol humor, fanyar, választékos és bölcs, magyarázta egykor az egyetemen Szo- botka Tibor. Megállapítása kétségkívül igaznak bizonyul, ha Dickens, Shaw vagy Wode- house- műveit vesszük a kezünkbe. Ezzel szemben a jó öreg Taine att állította, hogy oz angol humor vaskos, durva és közönséges. Az újabban ké: szült tévésorozatok és filmvígjátékok mintha az ő negatív értékelését támasztanák inkább alá. Jonathan Lynn Apácák a pácban (Nuns on the Run) című filmje alkalmasint ebbe a kategóriába tartozik. Szeptember 1-jétol 8-ig: kultúra, tudomány, sport Pécsi Napok, „Pécsi Napok" elnevezéssel első alkalommal rendeznek a megyeszékhelyen szeptember elsejétől nyo'cadikáig tartó rendezvénysorozatot. Szeptember elsején, vasárnap a Mecseki Szénbányák Koncert Fúvószenekarának zenés ébresztőjével kezdődik a program a városháza előtt, majd Pécs Megyei.Jogú Város Képviselő Testületének ünnepi ülésén átadják a Pro Civitate elismerést. Megnyitják Georg Kari Pfahler, Fellbachból érkező képzőművész kiállítását, és hálaadó szentmisét tartanak a pécsi Bazilikában Az ünnepi héten történeti konferencia, várostörténeti fotókiállítás, a Janus Pannonius Társaság 60. évfordulója alkalmából tanácskozás és dokufe mentumkióllítás lesz. További események: a DOZSO Művelődési Központban jubileumi •megemlékezés, ugyanis 40 éves a városi művelődési központ. A JPTE Tanárképző Karán avatják az új aulát. Egyéb zenei és kulturális rendezvényekből válogathatnak az érdeklődők. A Pécsi Nemzeti Színház művészeinek gálaestje, a Szélkiáltó együttes koncertje, a Mecsek Fúvósötös, a Pécsi Operakórus, 1991 a Liszt Ferenc Zeneiskola, a Pécsi Szimfonikus Zenekar, a Nevelők Háza kamarakórusának hangversenye és havy metál együttesek találkozója is lesz. Az érdeklődők láthatják, illetve hallhatják a Pécsi Vasutas Koncert Fúvóstene- kart, a Tanac Néptáncegyüttest, a Bi-Bó—Bó bábegyüttest, a Püspöki Énekiskola fiúkórusát, s más kórusok gálaműsorát. Ezenkívül nemzetközi díszmadár-kiállítás, kézműves- és kirakodóvásár, versenyautó bemutató, futóverseny, korate bemutató, hegymászók mutatványa, modellezők, kerékpár és gördeszka versenyek színesíti a programot. Hőlégballonokban s a szépségverseny győzteseiben gyönyörködheti nek o nézők. Végül utcabállal zárul oz ünnepi hét. K. J. A. Nő a munkanélküliség Baranyában Tanfolyamok és pályázatok a foglalkoztatási gondok enyhítése érdekében Alkonyat Fotó: Tóth László Tájékoztató az augusztus 17-i munkarendről A baranyai munkaközvetítő irodák az elmúlt hónap- t ban 8719 munkaviszony nélküli álláskeresőt regisztráltak, sajnos, ezek száma év eleje óta több, mint 3300- zal nőtt. Ezzel szemben a munkáltatók által bejelentett álláshelyek száma 7 százalékkal kevesebb, mint januárban volt. Tovább rontja a helyzetet, hogy az álláskínálat szakmai, területi összetétele lényegesen eltér a keresletétől. A felajánlott álláshelyek 46 százaléka szakmunkásoknak nyújtana elhelyezkedési lehetőséget, akiknek azonban csak 30 százalékos az arányuk az álláskeresők között. A segédmunkások esetében pontosan fordított a helyzet, a kereslet 15 százalékával szemben 36 százalékos, több, mint kétszeres kínálat áll. Tovább nehezíti oz elhelyezkedést, hogy a szakmunkás álláshelyeknek a háromnegyede, az állástalan szakmunkásoknak viszont 30 százaléka van Pécsett. Siklóson nincs bejelentett szakmunkásállás, ezzel szemben a munkát kereső szakemberek 10 százaléka itt él. A segédmunkás kereslet több, mint 90 százaléka pécsi, míg a kínálatban mindössze a harmadik helyen áll a megyeszékhely. Siklóson a 17 százaléknyi kínálattal szemben nincs kereslet. A szellemi dolgozók számára az állásA kárpótlási igénybejelentésre szolgáló egységcsomagok augusztus 12-től kaphatók lesznek o városok posta- hivatalaiban, a községekbe pedig az azt követő napokban jut el a kiadvány - tájékoztatták az MTI-t a Posta Vállalat posta- és bélyegosztályán. A nyomdák augusztus 5-től kezdik meg az egység- csomagok elkészítését, melyhez Milyen hát oz angol humor? Nagyon egyszerű: finom is meg nyers is, attól függ, kitől származik. Mint ahogy az angol emberek is bizonyára igen sokfélék: az egyik teát kortyolgatva Joyce-t olvas, a másik whiskyt vedelve felgyújtja a stadiont. Jonathan Lynn azért efféle károkat nem csinál. Néha még azt is elhiteti velünk, hogy iskolázott polgár, aki követni igyekszik a nagy komikusok stílusát. Maga is mohó, fölényes és profán akar lenni, mint azok,' pedig többnyire csak zsúfolt, nagyképű és helyenként neveletlen. Úgy tesz, mint az a tanító, aki tisztelete jeléül utánozni kívánta Cervantest, ajánlatok 92 százaléka pécsi, ám a munkaerő-kínálatnak csak 50 százaléka jelenik meg ugyanitt. Sellyén és Szigetváron nem találnak munkahelyet a szellemi foglalkozásúak, pedig a megyei kínálat 5, illetve 6 százaléka e két körzethez tartozik, A munkaerő-keréslet és -kínálat egymáshoz való viszonyának ^romlását jól szemlélteti, hogy az év közepére 100 munkáviszony nélküli álláskeresőre kevesebb, mint 10 munkahely jut a megyében. Ezzel a munkanélküliségi ráta 4,7 százalék. Ugyanebben az időben Baranyában 7297 ember részesül munkanélküli járadékban, ‘közel kétharmaduk férfi, 84 százalékuk fizikai dolgozó. Az egy hónapban kifizetett segély és járadék bruttó összege 40 millió forint. A korábbi években a pályakezdő fiatalok elhelyezkedése nem okozott különösebb gondot. A megváltozott munkaerő- piac következtében főként a gimnáziumot, szakmunkásképzőt és szakközépiskolát végzők helyzete romlott, ezek a fiatalok már nyár elején tömegesen keresték fel a Munkaügyi Központot. Jelentkezésükkel nem csak oz elhelyezkedésre van nagyobb esélyük, hanem a pályakezdők segélyéhez való jogosultságot is mielőbb megszerezhetik. Befejeződtek az 1991—92. évi középiskolai felvételik, beiratkozások. A beérkezett adatok szerint Baranyában idén még a 4 darabos garnitúrát a Zrínyi Nyomda, az egyéni azonosítóval ellátott borítékot pedig a Pénzjegynyomda állítja elő. A Kárpótlási Hivatal 1,5 millió egységcsomagot rendelt, azonban igény esetén utánrendelésre van lehetőség. Az adatlapokat forgalmazó Posta folyamatos ellátásra készül, ám ennek ellenére felkés ezért ő is használaton kívül hagyta az egyik nadrággombját, ám ezzel meg is állt a tudománya. A rendező szemlátomást tudja, hogy a valódi gengszterfilmben ellentmondásos személyiségű hősök szerepelnek nagyvárosi környezetben, soksok autóval, száguldással, s rideg életükben csak a megszépítő álmok varázsolnak ejő némi fényt. Még mulatságos is, ahogy például e filmtípus . sérült lelkű, hősnőjét itt egy vaksi leány képviseli, aki mellékállásban egy pszichiátriai klinikán pénzért álmodik. Az sem rossz, hogy a mi két gyengéd szívű gengszterünket egy embertani múzeumra emlékeztető, nem jelentkezett különösebb feszültség továbbtanulási tehetőségek miatt, a kimaradot- iok több helyen kísérleti osztályokba iratkozhattak. A pécsi Fóbián Béla Üti Általános Iskola például beteggondozó és gyermekfelügyelő profillal indít kétéves speciális szaki-skatai képzést azoknak o 14—116 éveseknek, akik nem kerültek be egyéb iskolai képzésbe. Mdnkahetyszerzési lehetőséggel biztatnok a Megyei Munkaügyi Központ képző és átképző tanfolyamai is, amelyeket igény szerint szerveznek a munkanélküliség által fokozottan sújtott területeken. A központ szeptember-októberben újabb 19 tanfolyam indítását tervezi a megyében. Egyre nagyobb az érdeklődés a megyében a foglalkoztatási témájú pályázatok iránt. A munkanélküliek vállalkozóvá válásának elősegítésére 12 pályázat érkezett be, 9 cég kíván bekerülni a vállalkozókat felkészítő szaktanácsadói hálózatba. A közhasznú munkavégzés pályázati kiírására több. mint 100 önkormányzat jelentkezett, e munkaforma keretében mintegy 600 fő foglalkoztatása oldódhat meg a megyében. Hasonlóan nagy az érdeklődés a munkahelyteremtő beruházások pályázata iránt, ezeknek benyújtási határideje augusztus 31. A megyében több cég részmunkaidős foglalkoztatással, nagyszámú kor- engedményes nyugdíjaztatással igyekszik enyhíteni foglalkoztatási feszültségein. A pályázatokkal kapcsolatos információkat a Baranya Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségei adják meg az érdeklődőknek. K. E. szül a vásárlók kezdeti rohamára. A kárpótlási igényt benyújtók figyelmét azonban felhívja. hogy a kitöltött adatlapok feladására november 7. 24. óráig van lehetőségük. Mivel nem készült arról felmérés, hogy milyen területeken lesz nagy az érdeklődés, a Posta arra is számít, hogy a készleteket szükség szerint mozgassa, átcsoportosítsa. nemzetközi alvilág veszi üldözőbe. Ilyen körülmények közepette hova is menekülhetnének, ha nem egy nyugalmasnak és békésnek látszó kolostorba, ahol természetesen apó- caruhát kell ölteniük. S itt kezdődnek az igazi nehézségek, számukra is, de számunkra is. Az álöltözet ugyanis meglehetősen elcsépelt .komikumforrás, a kolostori életformo sajátosságain pedig már eléggé sokan köszörülték a nyelvüket ahhoz, hogy némi igényességet és eredetiséget elvárhassunk. Ehelyett azonban Brian- és teltkarcsú társa, a két apáca, folyvást csak rohangál. Annyira igyekeznek, hogy még eg.y kórházba is elvergődnek, így módA munkaügyi miniszter 7 1990. (XII. 27.) MüM. sz. rendeletében szabályozta az 1991. évi munkaszüneti napok körüli munkarendet. A rendelet hatálya - a rendeletben felsorolt kivételekkel - kiterjed minden munkáltatóra és az általuk munkaviszony, szövetkezeti, tagsági viszony keretében foglalkoztatott dolgozókra. A rendelet szerint az 1991. évi munkaszüneti napok körülj — naptár szerinti munkarendtől való eltéréssel járó — munkarend a következő: augusztus 17-e, szombat munkanap; augusztus 19-e, hétfő, szabadnap. A munkaügyi miniszter rendeleté — értelemszerűen - oz augusztus 20-a körüli munkarend szabájyozása érdekében készéit. II. János Pál pápa 1991. augusztus 17-én, szombaton Pécsre látogat. A pogányi repülőtéren 10 óra 15 perckor kezdődő pápai szentmisére jelentős számú hívőt várunk. A közlekedési feladatok megfelelő ellátása és a pécsi hívőknek a pápai szentmisén jukban áll bemutatni a tolókocsival történő száguldás újszerűnek szintén nem mondható módozatait. Észre sem veszik, mikor elvágtatnak a nemesebb nevetés kínálkozó lehetőségei mellett.! S közben elfelejtik, hogy a Szentháromság titkán nem ildomos vihogni, mert ho valaki nem hivő, attól még tisztelhetné mások érzékenységét. A háromlevelű lóhere mint dogmatikai jelkép ezért semmiképpen nem vall emelkedett Ízlésre. De a rendező helyett ezúttal hadd legyek én türelmes és megértő. Feltételezem hát, hogy félreértettem őt, aki esetleg ismeri Linnét, s tudja tőle: még egy apró virág is tanúskodik Teremtőjéről. Miért lenne éppen a lóhere kivétel? Nagy Imre történő részvétele érdekében célszerű lenne a pécsi és a Pécs környéki munkáltatóknál a szabadnapokat és a munka- végzési napokat az országostól eltérő módon meghatározni. Erre az önkormányzatnak nincs hatásköre, csupán kérheti, hogy a munkáltatók saját hatáskörben intézkedjenek. Tájékoztatjuk Pécs város lakosságát, vállalatait és intézményeit, hogy Pécs Megyei Jogú Város Hivatalai (városháza, a Kossuth téri Hatósági Iroda, az Adó- és Illetékhivatal), továbbá egészségügyi intézményei augusztus 17-én (szombaton) a szokásos szombati munkarend szerint szabadnapot tartanak. Kivétel: az egészségügyi intézmények megerősített ügyeletet látnak el; augusztus 24-én (szombaton) a fenti intézmények — az értelemszerű szabod napcseréből adódóan — a hétköznapi munkarendnek megfelelően dolgoznak. A bölcsődék és az óvodák a szülők igényei szerint tartanak nyitva. További felvilágosítást a szülők az óvodák és bölcsődék vezetőitől kapnak. A fentiekből adódóan kérjük, s egyben termelési és gazdálkodási érdekből is megfontolásra ajánljuk a pécsi és Pécs környéki gazdálkodó szervezeteknek (kivéve az alapellátást biztosító élelmiszeripari vállalatokat, kereskedelmi egységeket a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetésük folytán munkaszüneti napon is működő munkáltatókat), hogy a Munka Törvénykönyvének végrehajtásáról szóló 48 1979. (XII. 1.) MT. sz. r. 41. § (5) bek. alapján augusztus 17-ét. (szombat) saját hatáskörben nyilvánítsák szabadnappá és ennek ellentételezéseként az ünnepek miatt megrövidülő' hét szombati napját, augusztus 24-ét a hétfői munkarendnek megfelelő munkanappá. Dr. Páva Zsolt alpolgármester Lesz elegendő kárpótlási nyomtatvány augusztus 12-töl Cervantes nadrággombja