Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)

1991-08-03 / 211. szám

T “V .cL oJ n cn Pécsi Napok, 1991 Pécsi Napok elnevezéssel első alkalommal rendeznek szeptember elsejétől nyolcadikáig tartó kulturális, tudományos és sportrendezvény-sorozatot. (3. oldal) Svájcban a Pécsi Egyetemi Kórus Külföldre készül a Pécsi Egyetemi Kórus. Augusztus 4-én, vasárnap indulnak T illái Aurél karnagy vezetésével a svájci Neuchételbe, ahol az évek óta már hagyományosan megrendezésre kerülő nemzet­közi kórusversenyen vesznek részt. Rakétából mosógép KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli napló II. évfolyam, 211. szám |l991. augusztus 3., szombat Ara: 7,90 Ft A háztartási elektronikai cik­keket gyártó olasz Candy cég abban segédkezik egy szovjet vállalatnak, hogy az a jövőben rakéták és műholdak helyett mosógépet gyártson — jelen­tette az AP amerikai hírügynök­ség. A vállalatok között aláírt szerződés szerint a Candy szolgáltatja a technológiát ah­hoz, hogy évente 300 ezer mo­sógép kerüljön ki a belgorodi ex-rakétagyárból. Belépők a pápai szentmisére Megérkeztek a pécsi pápa- látogatást előkészítő irodába az augusztus 17-i pogányi pá­pai szentmise belépőjegyei. A pécsi plébániákon a belépő­jegyeket augusztus 5-től, hét­főtől adják ki, a vidéki plé­bániákon a helyi plébános ál­tal meghirdetett időben. A be­lépőjegyek ingyenesek, de nél­külük nem lehet bemenni a szentmise helyszínére, jegyet a lakóhely szerinti plébániákon lehet igényelni, illetve a szé­kesegyházi plébánián. A szent­misén résztvevők a mise hely­színén ingyenesen megkapják a „Szentmise a Szentatyával Pécsett" című kiadványt, amelynek segítségével aktívan közreműködve a legapróbb részletekig követhetik a szent­misét. összeült a jugoszláv államelnökség Belgrádban péntek este ösz- szeült a jugoszláv államelnök­ség Stipe Mes/c elnökletével - jelentette a Tanjug. Az azonnali, teljes és fel­tétel nélküli tűzszünetről szóló határozati javaslat, illetve az Európai Közösség javaslatai­nak és a brioni nyilatkozat­nak a végrehajtásáról szóló jelentés szerepel a napiren­den. Januártól: szabadáras tankönyvek Tájékoztató a kormány üléséről Január elsejétől szabadáras lesz valamennyi iskolai tan­könyv és jegyzet, a diákok azonban támogatást kapnak a kiadványok megvásárlásához. Hogy ennek összege mennyi lesz, azt majd az állami költ­ségvetés határozza meg — er­ről döntött egyebek mellett csütörtöki ülésén a kormány. Jelenleg — miként a kor­mányülésről beszámoló szo­kásos pénteki tájékoztatón Vigh István, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Tan­könyv és Taneszköz Irodájának vezetője elmondta — a tan­könyvek összköltségének há­romnegyedét, együttesen mint­egy 1,5 milliárd forint érték­ben az állam fedezte, s csak az egynegyedét állták a vá­sárlók. A jövő év elejétől ez­zel szemben mór a valóságos, teljes árat nyomják a tanköny­(Folytatás a 2. oldalon) Elnapolták a horvál parlament ülését Nyolcvan horvát halott Dályában Már Bosznia-Hercegovinára is átterjed a konfliktus Több, mint 80 horvát rendőr lelte halálát ’ Dályán (Dalj) szerbek és horvátok csütörtö­ki összecsapásaiban - jelen­tette péntek este a Tanjug hír- ügynökség. Ezen kívül az auto­nómiát követelő szerbek, akik csütörtökön átvették a falu feletti ellenőrzést, a rendőr­ség, a nemzeti gárda és a horvát polgári lakosság több, mint 40 tagját elfogták. Megváltozott a mozgáskor­látozottak ■ támogatási rend­szere. A július végétől hatá­lyos (a Magyar Közlöny 81 számában olvasható) új jog­szabály egyik leglényegesebb rendelkezése, hogy azok a mozgáskorlátozottak is része­sülhetnek támogatásban, akik­nek nincs gépkocsijuk. Az évente egyszer adható, a köz­lekedésüket segítő támogatás egységesen ötezer forint. Szin­A Tanjug egy helybéli szerb védő szavait idézve arról szó molt be, hogy a csata akkor kezdődött, amikor a helyszí­nen levő 300 horvát rendőr nem adta meg magát. Rá adásul — mondta o Tanjug forrása- — a horvátok tüzet nyi tottak a néphagsereg egyse­geire, amelyek megpróbálták szétválasztani a hadakozókat. (Folytatás a 2 oldalon) tén a kedvezmények sorába tartozik, hogy a gépjármű kö­telező felelősség biztosításhoz is anyagi segítséget kaphat­nak. Az új rendelkezés egy­ben szigorította azokat a fel­tételeket, amelyek alapján a kedvezmények igényelhetők. Részletes információt az ön- kormányzatoknál kaphatnak az érintettek, és ide kell majd eljuttatniuk a kérelmüket is. A változásra lapunkban visszaté­rünk. Nemzetközi írókonferencia Budapesten Négy jugoszláv tagköz­társaság írói és költői egy Budapestre összehí­vott kerekasztal konferen­cián vitatják meg orszá­guk problémáit és az ér­telmiségiek lehetőségeit a válság megoldásában. A nemzetközi konferenciát Konrád György, a Nem­zetközi P. E. N. Club el­nöke szervezte. A buda­pesti írókonferencián résztvevő horvát, make­dón, szerb és szlovén P. E. N.-központok elnö­keit és tagjait pénteken délután a Parlementben fogadta Göncz Árpád köztársasági elnök. Az egész napos találkozón részt vesznek a Magyar P. E. N. Club tagjai is. Az írókonferencia részt­vevői péntek délben a Parlamentben találkoztak Jeszenszky Géza külügy­miniszterrel. A magyar po­litikus az iróküldöttség ké­résére összefoglalta a ma­gyar kormány Jugoszláviá­val kapcsolatos álláspont­ját, hangsúlyozva, hogy hazánk semmilyen módon nem kíván beleszólni az ország belügyeibe. Mozgáskorlátozottak támogatása A feltámadt Krisztus szobra a XVIII. századból. Fotó: Szundi György Kiállítás a népi vallásosság emlékeiből „Belépek Krisztus nyomába...” Megkapó válogatás nyílt meg tegnap Pécsett, ahol a Néprajzi Múzeumban a népi vallásosság tárgyi emlékeit mutatja be a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya, ilyen formában legelőször. A ,,Belépek Krisztus nyomába . . című tárlat anyaga a pécsi egyházmegye területéről, falusi templomokból, kápolnákból, búcsújáróhelyekről és plébáni­ákról származik. E rekvizítumok, szakrális tárgyak üzenetet hor­doznak, nem csupán a népi áhitat nemegyszer naiv megfo­galmazásáról, hanem az egy­kori paraszti életről és gondol­kodásmódról is. A legtöbb em­lék a török hódoltság utáni, megéledő hitélet bizonyítéka, egyben a térség felekezeti sokféleségét is tükröző tárgya. Katolikus és protestáns emlék­anyag jól megfér egymás mel­lett, ahogyan a kvalitásosabb és a szigorúan vett magas esz­tétikai értékkel kevésbé bíró alkotások is. A gyűjteményből kiemelhet­jük a lebontott varsándi evan­gélikus templom Mózes-szobrát, az egykori kegyurasági köz­pontból, Bedegkérről származó Immaculata-szobrot, vagy akár a Zombáról származó öltöztetős Mária-szobrot, mely a népi vallásosság jellegzetes, és egy ma is élő hagyomány emléke. A pápalátogatás tiszteletére létrehozott tárlat anyagát val­lásos témájú fotók is kiegé­szítik. A kiállítást Bán Endre, pécsi DÜspöki helynök nyitotta meg, bevezetőt dr. Erdélyi Zsuzsan­na, néprajzkutató mondott. A válogatás fél évig lesz látható. Hodnik I. Magyar—lengyel—csehszlovák védelmi miniszteri találkozó Krakkóban kezdett tanácsko­zást pénteken a csehszlovák, a lengyel és a magyar védel­mi miniszter - jelentette a TASZSZ. A szovjet hírügynökség a lengyel nemzetvédelmi minisz­térium sajtóosztályának veze­tőjét idézve számolt be arról, hogy Für Lajos magyar, Piotr Kolodziejczyk lengyel és Lubos Dobrovsky csehszlovák minisz­ter megbeszélésein az európai biztonsággal és a három or­szág hadseregének együttmű­ködésével összefüggő kérdések kerülnek szóba. Két forinttal emelkedik a benzin ára Két forinttal emelkedik va­lamennyi motorbenzin ára az Áfor-kutaknál augusztus 5-én, hétfőn nulla órától - közölte az Országos Kőolaj és Gáz­ipari Tröszt az MTI-vel pén­teken. Az áremelésre azért ke­rült sor, mert a világpiacon - a szezonár miatt — többet kell fizetni az üzemanyagért. Az új árak: a 86-os motorbenzin 51 Ft; a 92-es motorbenzin 54 Ft; a 95-ös ólmozatlan motor­benzin. 55 Ft; a 98-as motorbenzin 57 Ft- ba kerül. Végétért a május 23-án meghirdetett kedvezményes háztartási tüzelőolaj vásárlási akció. így a háztartási tüzelő­olaj ára a világpiaci szezon­árakkal összhangban, az Áfor- kutaknál augusztus 5-én nulla órától az eddigi 17 Ft-ról 20 Ft-ra emelkedik literenként. Ugyanakkor az OKGT meg­hosszabbítja a gázolaj június 1-jén meghirdetett árenged­ményes akcióját. Augusztus 12-ig a fogyasztók 31 Ft-ot fizetnek a gázolajért literen­ként. Augusztus 12-én nulla órától az Áfor-kutaknál az új ár 34 Ft literenként. Megsem jön Grlsin uasarnap — késnek a tárgyalások A korábbi hírekkel ellentét- déseiről, miután lurij Grisin ben hétfőn mégsem folytatód- admráMSi külgazdasági minisz- hatnak Budapesten a magyar —szovjet tárgyalások a csapat- terhelyettes elhalasztotta va- kivonás pénzügyi, anyagi kér- sárnapra tervezett utazását. A legrégebbi és máig legnépszerűbb kemping Pécsett, a Mandulásban lévő. Fotó: Szundi György Pécs - sátorból nézve Ejtőzők és menekültek a kempingekben A pécsi kempingekben idén nyárra nemcsak a nyu­gati és jugoszláviai vendé­gek száma, hanem a ma­gyaroké is megcsappant. Jó, ha főszezonra a félház lesz. A Família Kemping — ahol jelenleg mindössze 3-4 csa­lád jelenti a forgalmat - épp a napokban üresedett meg. A fiatal recepciós úgy véli, a magyaroknál idén Görögország o sláger, aho­vá semmivel sem kell vas­tagabb pénztárca, mintha saját kis édesvízi tavunk partján töltenék el azt a pár hetet. (Folytatás a 2. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents