Új Dunántúli Napló, 1991. augusztus (2. évfolyam, 209-238. szám)

1991-08-12 / 220. szám

i 1991. augusztus 12., hétfő uj Dunántait naplő 3 A Székesegyház centenáriumi kiállításának a „vendégei” Arany és kölyhaezüst! Egy alig ismert 18. századi művészünk: Späth Ferenc A Stallum-szobrok egyike a pécsi Bazilika kiállításán Fotá: Proksza László Milyen is lehetett 100 eszten­deje az újjáépítés utón ünnepé­lyesen felavatott pécsi Székes- egyház elődjének a berendezé­se? Hogy legalább részben fo­galmunk legyen erről, ehhez most a fél országot be kellene járnunk. Történt ugyanis, hogy a munkák finanszírozása végett áruba kellett bocsátani az egész berendezést. Mondanunk sem kell, hogy a korabeli pé­csi sajtó nem nézte ezt jó szemmel, amint az sem váltott ki annak idején osztatlan örö­met, hogy eltűnik o régi Szé­kesegyház. A főapszis öblét ki­töltő kolonnádos-baldachinos főoltár Sumonybo került, a stallumok Hatvanba, a gyer­tyatartók Nagymányokra, o padok.. . Most, a centenáriumi kiállí­tásra (ami egyébként a Dóm­ban augusztus 20-ig tekinthető meg) - Boros László rendező buzgalmának köszönhetően — hajdani berendezési tárgyak némelyike „hazalátogatott". (S vajha itthon is maradhatná­nak! — jegyzi meg szép halkan az újságíró.) De hát mik is a vendégségbe hazajött kiállítási tárgyak? A legszembetűnőbbek az apostolokat és egyházatyákat ábrázoló fényes, sötétbarna fa­szobrok. Valaha 16 díszítette a szentélyben lévő díszes faragá­sé kanonoki stallum-székeket, s mivel meglehetősen magasan voltak, talán ezért van az a kü­lönös, busongónak ható lehaj­tott fejtartása valamennyi szo­bornak. Ma mór csak 9 van meg belőlük — 7 apostolé és 2 egyházatyóé. A stallumok a szobrokkal együtt 1882-ben Hatvanba kerültek. Boros László úgy tudja, hogy a stal- lumokból a hatvani Deutsch család hálószobabútorai lettek. A szobrok az ottani plébánia­templom díszei. De ki volt e gyönyörű barokk szobrok mes­tere? Späth Ferencnek hívták, Pozsonyból származott ide. Kő- szobrász volt eredetileg ő csi­nálta 1751-ben o Bazilika mö­götti Berényi-kút címerét. Ké­sőbb átváltott fára, s csodála­tos dolgokat alkotott. A szob­rok előképei a heiligenkreutzi és a pozsonyi dómbeli stallum- szobrok voltak; Späth a magá­val hozott gondolatot itt ma­gas művészi színvonalon való­sította meg. Ugyancsak Späth Ferenc mű­vészetét hirdeti a kiállított két festmény-retabulumos imazsá­moly. Klimá György püspök megrendelésére 8 darab ké­szült 1776-ban, ezekből 4 da­rab — az ugyancsak Späth-fa- ragványokkal, díszes sekrestyéi szekrényekkel együtt — a cso­dával határos módon megúszta a nagy eladást. Az imazsámo­lyokat remekmívű festmények díszítik, a bécsi kapucinus fes­tő, Do not mester alkotásai, aki Klimá megbízásából sokat dol­gozott az egyházmegye templo­maiban. Szerényen álldogál az egyik ablak alatt 4 darab aranyozott réz gyertyatartó, amelyek a hajdani főoltáron állottak. A pécsi káptalan megrendelésére az augsburgi lohann Jacob Kalb ötvös-aranyműves készí­tette ezeket - pontosabban 6 darabot - 1746-ban. A kiárusí­tás idején kerültek ezek Nagy- mónyokra, ahol Boros László a gyűjtőút során egy takarítósze­rek tárolására szolgáló helyi­ségben akadt rájuk. De ami­kor értük mentek, kiderült, hogy az egyik időközben összetört, egy másikat pedig kályhaezüst­tel festettek át. Arany és kályhaezüst! Ó, egek! Bizony, e gyertyatartóknak méltóbb he­lyük lenne ismét a pécsi Ba­zilikában! Hársfai István Az Agrár­szövetség a kárpótlásért Ingyenes tanácsadással szol­gál o mezőgazdasági kárpót­lásra jogosultak részére az Agrárszövetség, biztosítva az igénybejelentést is. Pécsett, a Kossuth utca 22. szám alatt dr. Sípos László ügyvédnél, kedden és csütörtökön 14-től 16 óráig. Telefonja: 11-033. Szigetvárott, a Zrínyi utco 1. szám alatti polgármesteri hi­vatal ügyfélszolgálatán dr. Mester József jogtanácsosnál, hétfőn és szerdán 14-től 18 óráig. Üjpetre: Heimat­treffen Szülőföld-találkozót szervez Üjpet­re önkormányzata. A községből el­származott németajkűakat várják az augusztus 16—24. közötti, gazdag programot ígérő rendezvénysorozat­ra. A kitelepítések 45. évfordulójára időzített Heimat-treffen során ven­dégül látják a németországi Wer- nou város polgármesterét és kül­döttségét is, s szerepel a program­ban a hohelheimi kórus is. A ta­lálkozó résztvevői részesei lesznek a pápai szentmisének, 16-án hely­ben lesz ünnepi nagymise, e nap délelőttjén avatják az impozáns I. és II. világháborús emlékművet is, 20-án Máriagyüd meglátogatása, Palkonyával közös rendezvény, 22-én a 60 évesek találkozója és 24-én templomi hangverseny is. Régészeti érdekességek Baranyában Óvárosi kalauz Középkori gyermeksirt tártak fel Pécsett, a föposta szom­szédságában Fotó: Proksza László Pécs néhány év óta az idelá­togatók szemében mór állandóan épülö-szépülő belvárosáról is ne­vezetes lett. Számos házat emel­tek, újítottak fel az elmúlt ' hó­napokban, hetekben és jelenleg is több nagyméretű építkezés fo­lyik. Talán sok pécsi lakos nem is sejti, hogy a legtöbb esetben kétszeresen is gazdagodunk: a modern épület alatt előbukkan­nak a régi Pécs maradványai. így történt a város egyik for­galmas helyén, a nagyposta épülete előtt is. A távközlési üzem irodaházának alapozása során római kori gyereksírra bukkantak. Kárpáti Gábornak, az ásatás vezetőjének elmon­dása szerint ez bár ritka, de nem szokatlan lelet. Minden­esetre nem tipikus temetkezési mód, mivel a rómaiak nagy súlyt fektettek arra, hogy az élők és halottak városa egy­mástól külön álljon. A sírban talált egyéves kislány csontvá­zát azonban a már ismert hely­tartói palota egyik terme alatt helyezték el. Ugyancsak ha­sonló lelet került napvilágra az új Centrum Áruház építésekor. A római épületek feltárásakor itt szintén gyereksírt találtak, egy kislány csontvázával. A régészek számára a város­építés, -rendezés most teszi le­hetővé, hogy annyi találgatás után végre megismerjék So- pianae-t. Eddig csak beszélni tudtak róla, most azonban egy egész falunyi területen buk­kant elő a régi város. Ismert már a Teréz utca-Jókai utca sarkán három római épület, a Citrom utcában egy római út­szakasz, a nagyposta alatti helytartói palota, az épülő ke­reskedők háza alatt Sopianae egyik közfürdője, • templomi oszlopok és oltártöredékek. Ezek nagy részét szerencsére a közönség is láthatja majd idő­vel. Pécs és a régió azonban a ró maiak utáni emlékeket is őriz. Sok kai láthatóbb formában - a föld felszínén - csodálatos és érdekes házakba botolhatunk. Sonkoly Ká roly. az Országos Műemléki Fel ügyelőség művészettörténész régé sze a közelmúltban fejezte be a pécsváradi mezőgazdasági szakis­kola műemléki kutatását. A vala mikor városházának épült neogóti­kus épület a mago nemében Dél Dunántúl legszebb emléke. Sajnos, a jelenlegi iskola-funkció nem hasz­nál az épületnek. Hasonlóan szép emlék a 18. szó zad végén, a Jeszenszky család ál tol épített megyefai kastély. A ne vezetes épület felújítása jelenleg folyik. Szintén 18. századi barokk épü let a rekonstruálás alott álló pé­csi Kossuth Lajos utcai műszaki bolt. Ennek külön érdekessége, hogy valamikor a középkorban itt két ház állt. A 18. század végén az­tán egy gazdag kereskedő össze építette a kettőt. Érdekes épület a Sallai utca 6. szám olatti ház is. Itt speciális, a fal hőkibocsá­tását érzékelő kamera segítségével fedezték fel a régi befalazott nyí­lásokat. A régi kereskedőházról az­után kiderült, hogy számos külön­legességet rejt. Az emeleti utcai szobákban • tapétát utánzó falfesté­sek kerültek elő-, a középső szoba ban a tulajdonos különcségét fel­táró gyékényszőnyeget utánzó fal­festést, a földszinten pedig eredeti középkori ajtónyílást találtak. A régi Pécs érdekes színfoltjai vol­tak a házak udvarán épült kerti pavilonok. A Belvárosi Iskola ud varán most Hersching apát nyári hűsölőjét tárják fel. A pavilon alatt föld alatti terem található, gondol ván a legforróbb kánikulai napok­ra. Különlegességnek számit a Szent István téren álló Kolping-székház épülete is, amely a háromsejtes háztípus egyetlen megmaradt emlé­ke Pécs belvárosában. Az emlékek azonban ma már csak töredékét mutatják az egykori városnak. Sajnos, eltűnésüknek csak egy része tudható -be a város fejlődésé­nek. Több épület (köztük vé­dett műemlékek is) estek és es­nek jelenleg is áldozatul a tu­datos pusztításnak, a telek- spekulációknak. A műemlékek megőrzése természetesen min­dig drágább, mint elpusztítá­suk, azonban a leletek törté­nelmünk és kultúránk jellemző részei és Pécs esetében a vá­ros egyedi hangulatát, arcula­tát alkotják. Pataki Veronika Gazdag kínálat a zöldség­gyümölcs piacon Dunsztosüvegbe zárt kereslet Az idei télre kevesebb fa­gyasztott zöldség, gyümölcs, befőtt, lekvár kerül otthon a polcokra, hűtőládákba. A mos­tani befőzési szezon alatt a tavalyihoz képest jóval keve­sebb fogy üvegből, celofán­ból, tartósítószerekből, zöld­ségből, gyümölcsből egyaránt. A piac túltelített, minden el- tennivalóból találni minőségi árut, de gyenge a kereslet. Az árak mégis csak lassan- lassan araszolnak lefelé. Az egyik kis pécsi, kertvá­rosi zöldsegüzletben három nap alatt alig fogyott el két rekesz barack. A környékbe­liek inkább saját kertjükből — már ha van — tesznek el té­lire. Az eladó úgy véli, más­ként már nem is éri meg. A zöldség- és gyümölcsárak a városban mindenütt változóak, de sehol sem olcsó. Legin­kább. a piacokon (vásárcsar­nok, uránvárosi piac) érdemes szétnézni, ahol talán még al­kudni is lehet. Emellett a Zöldért Megyeri úti boltjában és a Mártírok útjai zöldség­boltban érdemes vásárolni. Paprikát 30-tól 50, paradi­csomot 50-től 100 forintig le­het találni. A Bem utcai bolt­ban viszont . tegnap 48,50-ről 25-re csökkent, a paradicsom kilója. A tök 10—15, a karfiol 40—55, a kukorica 6—8 forint. Indiai fesztivál Pécsett A Magyarországi Krisna-tu- datú Hívők Közössége feszti- válkörutat rendez szeptember 9-től október 6-ig az ország tizennégy városát érintve, köz­tük Pécset is, ahol szeptem­ber 24-én este 7 órakor kerül .sor bemutatkozásukra az Apó czai • Csere János Nevelési Központban. A fesztiválon sze retnék bemutatni és megsze rettetni India eredeti lelki kul­túráját, a védikus filozófiát, művészeteket, tudományt és zenét. Szeretnék az embere- •ket ráébreszteni arra, hogy csupán az anyagi jóléttől még nem leszünk boldogok. Szeptember 24-én az Apáczai Csere János Nevelési Központban — A boldogsághoz nem elég a nyugati társadalmak demok­ráciáit követni. Nem elég jobb cipőben, jobb ruhában járni, jobb autóban utazni; nem elég csak testünket díszíteni, hanem a valódi énünkkel is foglalkoznunk kell. Az igazi boldogságot csak akkor is­merhetjük meg. ha felismerjük lelki azonosságunkat, és Is­tent állítjuk életünk közép­pontjába. Isten nélkül nem le­hetünk boldogok, és boldog emberek nélkül minden nem­zet csonka óriás — vallják a Krisna-tudatú hívők. Műsorukban mindezt indiai tánccal, zenével, egy több ezer éves drámával, pantomimmol. filozófiával és vegetáriánus ételkóstolóval mutatják be Estjük két részből áll: az el­sőnek témája a lelki kultúra, o másodiké pedig a reinkar náció és a korma. Jegyeket a fesztiválra elővételben és a helyszínen is árusítanak. M. Z. Itt-ott kapható még kajsziba­rack, kilója 50-80 forint. Őszi­barackot 35—80, szilvát 40—78, nyári ólmát 30-40, körtét 35- 60, dinnyét 24—30 forintért ka­punk, de vannak bátor keres­kedők, akik még 35-ért mérik a gyakori piros belü gyü­mölcsöt. Nem elterjedt, de egyre többen tesznek el savanyú­ságnak, csemegének zöld diót. Főként, ha a háziasszony sa­ját diófájáról szüretelhet, mert kilójo 320 forint. A befőttes üvegekből nincs túl nagy kínálat. Bár a Me­csek Aruház egyik eladója szerint most jóval kevesebben keresik, mint tavaly. Ott je­lenleg csak 7,5 decist lehet kopni 18 forintért, a többség a másfél, háromlitereset ke­resné.. A Konzumbah két és fél literes kapható 43-ért. A Kodály Zoltán úti ABC-ben ta­valy a visszaváltott üvegeket is megvásárolták a vevők (ezek olcsóbbak az üvegbol­tok árainál), de idén márvisz- sza kellett szállítaniuk a Fü- szért-raktárba. A Verseny ut­cai Amforá-raktárüzletben a legválogatósabb háziasszony is talál megfelelő méretű üve­get, bár 30—40 százalékkal drágábban, mint tavaly. Ott van félliteres, 7 és 8 decis, sőt 5 literes is. Áraik 13,20 és 35,40 között mozognak. Szalicil mindenütt kapható, élelmiszerboltokban, gyógyszer- tárakban egyaránt. Borkősa­vat már nehezebb találni, he­lyette inkább citromsavat, cit­rompótlót visznek a savanyí­táshoz. Néhány üzletben a tavaly még tiltott, importlistán szerepelt nátriumbenzonáthoz is hozzá lehet jutni. Nincs hiány befőttesgumiból, cefofánpapir- ból sem, ám 40 forintos ára nem csábitó. Végezetül néhány kiragadott példa egy belvárosi üzletből, hogy mindenki kiszámíthassa, érdemes-e piaci árut magozni, befőzni, eltenni, cukrot vásá­rolni. A készen vásárolható literes karfiol 67,40, a körte­befőtt 68r50, a csemegeubor­ka 92,30, egy kiló mélyhűtött lecsó 53, 40 deka karfiol 32,50 forint. Egy 41 dekás ba­racklekvár óra 45,50 forint, üveg nélkül . . . Tröszt É. A Krisna-tudatú hívok körútja

Next

/
Thumbnails
Contents