Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)

1991-07-05 / 182. szám

V 1991. július 5., pántsk aj Dunántúli napló 13 Roma-fórum a DOZSÓ-ban Július 5-én 18 órakor Pécsett, a DOZSÓ-ban a Roma Parla­ment három képviselője, Zsiga Jenő, Horváth Aladár és Ősz- tojkán Béla mutatkozik be, akik ismertetik az országgyűléshez és a kormányhoz eljuttatandó petíció szövegét. A beadvány egyebek között azt szorgalmaz­za, hogy a hazai cigányok nemzetiség lehessenek, a má­sodik világháborúban meghur­colt cigányok rehabilitációjára sor kerülhessen. Az aláírásgyűj­tés megyénkben is folyik, így például Mánfán, Kisasszony- fán, Kővágótöttösön több mint kétszázan i, ak alá. Óriás­tartályok Áugsburgba Ma indul útjára Pécsről köz­úton három, egyenként csak­nem 10 méter hosszú, 3 méter átmérőjű tejpprtartály, amelye­ket a németországi Abexi cég rendelt meg a Baranya Megyei Mezőgép Vállalattól. Szállítója, a Pannon Volán lesz. Erre a célra három Mercedes jumba- szerelvényt készítettek fel. Spe­ciális, országonként más biz­tonsági és ‘jelzőtáblákat kellett készíteni. A szállítási költséget tovább növeli az is, hogy Né­metországban ilyen nagy mére­tű tartályt, menetoszlopot csak rendőri biztosítással lehet köz­lekedtetni. PUMA­repülősök dél-dunántúli találkozója A Puma nevű, egykori ma­gyar királyi 101. számú va­dászrepülő ezred még élő pi­lótái találkoznak ma 13.30- kor Pécsett, a Helyőrségi Klubban. A rendezvény házi: gazdája a Magyar Veterán Repülők Egyesülete Pécsi Cso­portja. Bevezető előadást tar­tanak Lehóczky László, vala­mint Rétfalvi Lajos, egykori „pumások”. A rendezvény nyi­tott. A tárgyalóteremből Emberölés kísérlete Elnapolta az emberölés kísérle­tével vádolt Kovqcsevics József bogdásai lakos tárgyalását tegnap a Baranya Megyei Bíróság dr. Ol­tói László vezette tanácsa. A vád­lott február 18-án életveszélyesen hátba szúrta szomszédját, aki mel­lékkeresetet adó munkával látta el, és akit barátjának tartott. A vád­lott azt állította, hogy rajtakapta a feleségét szomszédjával, azért szúrt, de megbánta bűnét, amit el is ismert. Zaklatott, ideges ál­lapotában nem mérte fel tettének súlyát, nem is akarta annak be­következtét. A sértett életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg, a mentőt - és a rendőrséget — a vádlott értesítette. * • A feleség és a szomszéd tagad­ta, hogy a férj meglepte őket és ebbéli felindultságából ragadott kést. A többi tanú vallomása is ellentétes . volt, ki jót, ki rosszat mondott a vádlottra, attól függő­en, hogy baráti avagy haragos vi­szony van-e közöttük. A férj és a felesége, . valamint a szomszéd kapcsolatairól számos híresztelést, pletykát hallhatott a bíróság, míg a tényleges veszekedésekről keve­sebb konkrétum hangzott el. A ta­núk torzsalkodásai a tárgyaláson is folytatódtak, a bíróság több­ször rendbírság kiszabását helyez­te kilátásba. Az. ellentmondások -kiküszöbölésére a bíróság újabb tanúkat idézett meg. Sz. J­Gazdakör az iskolában? Lezsák Sándor Magyarbólyban Minden községben, települé­sen akad néhány ember, aki fölvállalja a közélet motorjá­nak szerepét. Ilyen a magyar- bólyi Neuhauser János, aki idős kora ellenére próbál mi­nél többet tenni a közért; ko­rábban az MDF helyi elnöke volt. Helybeliekkel már jó pár éve a község és a környék javát szolgáló létesítmények gondozását vállalta föl: hús­boltot, kenyérboltot, 'tápboltot hozott tető alá. A húsboltnak híre van: itt 50 százalékkal olcsóbb a marhahús mint má­sutt, s a sertés tőkehús is a hivatalos ár 75 százalékába kerül. A tápbolt bármilyen „kiszerelésben" kiszolgálja a betévedőt. Tegnap Lezsák Sándor ér­kezett a községbe, az MDF helyi szervezetének meghívá­sára, beszélgetésre, s Neuhau­ser János bemutatta neki a fenti 'létesítményeket, továbbá szólt egyéb törekvéseikről is. így a régi, ma már nem hasz­nált iskola épületében gazda­kört szeretnének létrehozni, s ehhez a helyi társadalmi mun­kán és pénzeken kívül Lezsák Sándoron keresztül az MDF támogatását kérte. Az író­tanárember és politikus meg­ígérte, ha tisztázódik az is­kola tulajdonlásának feltétele, segíteni fognak: anyagiakkal és az infrastruktúrát javítandó, esetleg számítógépet, egyéb hasznos berendezéseket kap­hat a leendő gazdakör. K. F. Családi hétvége Fadd-Domboriban Jó hangulatú családi hét­végére várják az érdeklődő­ket a szervezők e hét végén Fadd-Domboriban. Az OTP Bank, a HolF-er Kft. és a Szigma Kisszövetkezet szom­bat-vasárnapi országos ren­dezvényén lesz szépségki rály- nő-választás, manökenes di­vatbemutató, pénzdíjas láb­teniszbajnokság, koncert Vin- cze Lillával, sörkóstoló és já­tékos gyermekvetélkedő. A várhatóan sok izgalmat ígérő versenyeken komoly ju­talmak találhatnak gazdára. Százezer forint „üti a mar­kát” a lóbteniszbajnokságot nyerő párosnak, a strandbe­lépő jegyekkel színes tévét, videót, rádiós magnót nyer­hetnek az érdeklődők. A harcosok napja Koszorúzás Beremenden A harcosok napja alkalmá­ból tartottak tegnap megem­lékezést, koszorúzást Bere­menden, a jugoszláv katonai temetőben. Az ünnep 1941. július 4-re való emlékezés, amikor Jugoszláviában meg­hirdették a harcot az orszá­got megszálló német, olasz hadseregek ellen. A koszorú­záson részt vett Zdravko Bi- sic, a jugoszláv követség tit­kára, Andrija Jovicin katonai attasé-helyettes, Brunner Bal­ia Emília, a pécsi fökonzul, és Zarko Piper konzul. Fotó: Läufer László Hány bor van egy vendégen? Harkány olcsóbb lőtt bár volt kísérlet rá —, hanem sorra vették, hogyan lehetne Harkányt olcsóbbá tenni. Tisz­teletreméltó és példaértékű tett volt. Nemcsak az érveket tették Exxell - Pécsett is Exxell márkanévvel ismert a nyugat-európai országokban egy videokazetta, amelyet mostantól kezdve Pécsett is gyár­tanak. Az üzemet a Bázis Építőipari Vállalat egyik csarno­kában rendezték be, és tegnap délelőtt bemutatták a sajtó képviselőinek. Az Exxell Video-Audio Rt. német-magyar vegyesvállalat, a német cég a hazai és amerikai technológiát és a márka­nevet adta. Ezen a héten egy műszakban dolgozik az üzem, augusztusban már háromban termel, évi 4—4,5 millió ka­zettát gyártanak majd, A szalagot a helyszínre szállítják, de néhány beszállító kivételével (csavarok, doboz), minden itt készül. A cég elsősorban kelet-európai és magyar, jugoszláv vevők érdeklődésére számít, a magyar boltokba többnyelvű — köztük magyar nyelvű - felirattal kerül az áru. Hogy mennyi lesz az ára, az a gyártó és a kereskedelem közti megállapodástól függ. A gyártók remélik, egy darab 180 perces EXXELL-kazetta a magyar boltokban nem kerül többe 350—380 forintnál. Skandináv stílusú bútorvásár a Szakszervezetek Házában (Pécs, Szaiai András u. ti.) egy- és kétszemélyes ágyak, emeleteságyak, ülőgarnitúrák, lámpák, ágytakarók Ne feledje! Július 1-13-ig naponta 9-18 óráig. (4201) az asztalra, hanem árengedmé­nyeiket is. Az éttermek, ven­déglősök, pecsenyések megfo­gadták: lemondanak bizonyos nyereségről, s eztán az 199ŰTes árakon porciózzák az ennivalót, innivalót. Az idegenforgalmi irodák a szállásárakat faragják meg, 15-30 százalékkal. A für­dő sokat nem tehet, mert alap­jaiban a tönk szélére sodród­na, de amolyan „családi belé­pővel" olcsóbbá teszi a be­lépést, másrészt a gyógykórház- ból érkezőktől nem kérnek be­lépőjegyet (!), csak a kezelé­sek árait. Mától — az önkormányzat okos döntése —, olcsóbbak a parkolóje­gyek. A napi parkolási díj 90 forint helyett 30 lesz, az egy órai pedig 30 helyett 10 forint. A piac fizető parkolója mától ingyenes! A piac helyfoglalási díjait 60 százalékkal (!) csökkentik. Jó hír a helybélieknek, szobakiadásból élőknek: eddig 15Ö forint . volt négyzetméterenként az évi ,,lakás”-adó, most, aki egyéni kérelemmel fordul az önkormányzat­hoz, annak akár a felét is elen­gedik. (Egyedi elbírálás nyomán.) S ezzel nemcsak a magánszektor élhet, hanem vállalatok-szövetkezetek is, szálldoák-panziók is. S végül: a heíyi 'iparűzési adó, amit minden vállalkozó, kereskedő, iparos fizet Harkányban, átmenetileg a nullára csökkenhet. Mivel az önkormányzat egységesen nem törölheti el, egyé­nileg kell kérelmeket benyújtani, s ígérik Loósz Zoltánná dr. Kiefer Éva jegyző megerősítette —, hogy kivétel nélkgl minden iparűző men­tesül ettől az adónemtől. Ez utóbbi óriási érvágás lehet az önkormány­zat számára, . mégis belementek, hogy ez is csökkentse a rezsit, s ezzel ?s olcsóbb legyen Harkány! Kozma Ferenc 1983. július elsejétől nyílt lehetőség arra, hogy a föld alatti bányamunkára alkal­matlanná vált, de rokkantsági nyugdíjra, baleseti járadékra, kártérítésre stb. nem jogosult bányász dolgozók helyzete megnyugtatóan rendeződjék. A megváltozott munkaképes­ségű dolgozók foglalkoztatá­sáról és szociális ellátásáról szóló 8/1983. (VI. 29.) EüM.— PM. sz. együttes rendelet be­vezette a keresetkiegészítés intézményét. Ennek a lényege, hogy mindazok a föld alatti bánya­munkára alkalmatlanná vált dolgozók, akik - életkoruktól függően' — meghatározott időn át föld alatti bányamun­kát végeztek és munkaképes­ségük legalább 36 százalék­ban csökkent, más munka­helyre vagy munkakörbe tör­tént áthelyezésük esetén ko­rábbi átlagkeresetük 80, más föld alatti munka esetén 90 százalékát megkaphatják. Az új munkakörben elért kerese­tüket egészítik ki az említett mértékiq. Egyfelől a keresetkiegészí­tés intézményében rejlő ano­máliák, másfelől az érintett dolgozók számára megfelelő külszíni munkaalkalmak szá­mottevő csökkenése késztette a kormányt a korszerűsítésre. Az érintett dolgozók javasla­tát is figyelembe véve a mun­kaviszonyban nem álló bá­nyászok is részesülhetnek re­habilitációs keresetkiegészí­tésben, s e keresetkieaészítést fix összegű iárgdék formájá­ban kaohatják meg. A kor­mányhatározat végrehaitása- ként'7997. június elsejétől új ellátási torma az egészséa- káro*odási járadék. (Emel­lett lényegesen módosultak a keresetkieaészítésre vonatkozó szabályok is.) A 10/1991. (V. 14.) NM-PM sz. rendelettel módosított 8/1983. (VI. 29.) EüM—PM sz. rendelet szerint a munkahely hiányában nem rehabilitál­ható bányász dolgozó az alábbi feltételek együttes fennállása esetén jogosult egészségkárosodási járadékra: a) munkaképesség változá­sa, legalább 36%j b) életkortól függően meg­határozott ideig föld alatti bá­nyamunkát végzett; c) munkaviszonya (tagsági viszonya megszűnését megelőzően rehabilitációs munkakörben dolgozott; d) nem részesül munkanél­küli ellátásban, rehabilitációs valamint bányászati kereset­kiegészítésben, továbbá ál­landó özvegyi nyugdíjban, táppénzben, baleseti táp­pénzben, gyermekgondozási díjban. A feltételekhez a követke­zőket szükséges hozzáfűzni: 1991. június elsejétől csak az Országos Társadalombiz­tosítási Főigazgatóság Orvos­szakértői Intézete által meg­állapított munkaképesség­változás esetén lehet nyújta­ni kereset-kiegészítést vagy egészségkárosodási járadé­kot. Akinek korábban nem az ŐSZI állapította meg a szá­zalékát, hanem pl. az üzem­orvos, annak a munkaképes­ség-változását újból meg kell állapítani még ebben az év­ben. (Az újbóli megállapítás­ról a társadalombiztosítás gondoskodik.) Nem változtak a korcsoportok és az azokhoz rendelt föld alatti munkában töltött időtartamok. A c) pontban meghatáro­zott feltétel fennállása akkor állapítható meg, ha a kérel­mező legalább 1 napot dol- aozott rehabilitációs munka­körben. Az utolsó feltételben fel­sorolt kizáró okok közül a munkanélküli ellátást indokolt kiemelni. Aki munkanélküli ellátásban részesül és helyet­te egészségkárosodási jára­dékot kíván kapni, annak fel kell keresnie a lakóhelye sze­rint illetékes városi önkor­mányzati hivatal rehabilitáci­ós bizottságát rehabilitációs eljárás lefolytatása végett. Ha a bizottság döntése szerint munkahely hiányában nem rehabilitálható, és a munka- nélküli ellátás folyósítása megszűnt, kérelmet nyújthat be a Társadalombiztosítási Igazgatóságnál az egészség­károsodási járadék megálla­pítása ' iránt. A munkaviszonyban állók esetében a rehabilitációs el­járás lefolytatását a munka­adónál lehet kezdeményezni akkor, ha a munkaadó a to­vábbi foglalkoztatását bármi­lyen okból nem tudja bizto­sítani. A járadék mértéke a jogszabályban meghatározott munkakörben elért átlagkere­set (ún. munkajogi átlag) 50 százaléka. A járadék összegének meg­állapításánál a jogosultság kezdőnapját megelőző naptá­ri évben elért átlagkeresetet kell figyelembe venni. Baranya Megyei Munkaügyi Központ Gazdák hete Szigetváron! július 8-13-lg Az ÁFÉSZ új helyre költözött Vas és Mezőgazdasági Szaküzletében (Kossuth tér 9-sz. alatt) a Bábolnai Mg. Kombinát és az IKR Rt. közös akciójában bemutatásra kerülnek:- Wolf kerti szerszámok- Fiat és Kubota kistraktorok- növényvédőszerek- takarmányok és kiegészítők- „Farmer" daráló és keverőgép. Ha a kiállított termékek közül vásárol, akár az Öné is lehet a kisorsolásra kerülő Wolf fűnyíró Bábolna Mg.Kombinát IKRRtv. ÁFÉSZ Szigetvár o Afész Uj jaradek a bányászoknak (Folytatás az 1. oldalról) dóba este 6 után az érdekelt felekből álló ad hoc bizottság nem ugrott egymás torkának —

Next

/
Thumbnails
Contents