Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)
1991-07-25 / 202. szám
1991. július 25., csütörtök aj Dunántúli napló 9 VÁLLALKOZÁSOK — ÜZLET Képzések Vállalkozók iskolája Nyugati példák sorozata mutatja, hogy egy iskola is lehet sikeres vállalkozás. Ma már nálunk is egyre több magániskola működik, bár ezeket - nyilván a magas tandíjak miatt — elsősorban vállalkozók gyerekei látogatják. Vajon kifizetődő-e egy ilyen vállalkozás, és mennyivel kapnak többet az itt tanulók, mint a többiek? Erről beszélgettünk Takácsné Laczó Szilvia pedagógussal, a Genius Magániskola egyik alapító tagjával. Vállalkozói Fórum és Kiállítás Keszthelyen Üzletközvetítés- Négy pedagógus hozfa létre tavaly a Genius Tehetséggondozó Alapítványt, amely már egy éve működteti az iskolát — mondta Takácsné Laczó Szilvia. Az induláshoz szükséges pénzt javarészét a szponzorok — többek között a Peko Művek, a Centroinvest, az Intermode és a Rubik Alapítvány - adták össze. Az iskola az alapítványi hozzájárulásokból (fejenként 100 eze: forint évente) és a tandíjakból (fejenként 4 ezer forint havonta) ma már fenn tudja tarto- ni magát. Az ötlet egyébként, hoqy egy tehetséges gyerekekkel foglalkozó magániskolát indítsanak, onnan származik, hogy az alapító pedagógusok előző iskolájában volt egy kiemelkedően tehetséges qyeekekből álló osztály, amely igen jó eredményeket ért el. A Genius Magániskola ugyanis csak azokat a gyerekeket veszi fel, akik — (persze a tandíj befizetése mellett) a felvételi vizsgán, ahol pszichológiai teszteket kell kitölteniük és szituációs játékokban vesznek részt — bebizonyítják, hogy kreatívak, kiváló logikával és valamely területen kiemelkedő képességekkel rendelkeznek. Az iskola 12 éves és érettségivel zárul. A tananyag valamivel több is, mint a normál iskoláké, de ahhoz képest elsősorban a tudás mélységében van különbséq. A gyerekek 11 fős csoportokban elsőtől kezdve tanulnak angolt, németet, informatikát, természetismeretet (rajz, környezetismeret, technika), erkölcs- és illemtant, magyart, matematikát, illetve hangszeres zenét. A tanítás egy átlagos napon fél 9-től 4-ig tart. Négy előadás van délelőtt és négy délután; egy-egy óra pedig 20 vagy 90 perces attól függően, hogy az adott tantárgy mennyire nehéz. A tervek szerint a tanárok már a második év végére felfedezik, ki miben tehetséges. Az illetőnek ezt a képességét a többinél jobban fejlesztik. Az oktatók különben is egyénileg foglalkoznak minden tanulóval: egy matematikaórán például mindenki a saját szintjének megfelelő feladatot kap. A tanárok igen jól képzettek: az informatikát például egy docens, a festést pedig egy művész tanítja — egyelőre nem különösebben magas fizetésért; a bérük átlagosan 30-40 százalékkal haladja meg a normál iskolákban oktató kollégákét. Az érdeklődés igen nagy, a jövőre induló 22 fős első osztályba 130-an jelentkeztek; úgy tűnik tehát, hogy a vállalkozás nyereségesnek ígérkezik. 1990 91-es tanévben 66 tanulóia volt az iskolának, egyelőre még csak elsősök, másodikosok és harmadikosok Hét olyan gyerek volt közöttük, akinek a taníttatását szponzorok fizették, sőt volt olyan szülő is, aki maga keresett szponzort a gyerekének. Sok olyan tehetséges gyerek van egyébként, akiknek a szülei nem tudják megfizetni a magas tandíjat, ezért az iskola várja azon szponzorok jelentkezését, amelyek hajlandók lennének a taníttatásuk költségeit finanszírozni. (VILÁGGAZDASÁG) A német—magyar kormányközi megállapodás keretében az alábbi képzésekre lehet személyesen jelentkezni augusztus 1-jéig a Pécsi Ipartestület ügyfélszolgálatánál. (Rákóczi út 24—26.) : VÁLLALKOZÁS ALAPIT AS Budapesten augusztus 26—szeptember 7. között tartják az előadásokat napi hat órában, német szakemberek. A tanfolyamon iparosok, szakmunkásképző intézetek szaktanárai vehetnek részt, akik vállalják az elsajátított tananyag továbbadását szervezett tanfolyamok keretében. az Átalakuló rendszer A németországi Magdeburgban szeptember 9—22. között tartandó szeminárium témája az átalakuló rendszer: stratégiák a szakmai kép zés reformjára a tervaazdasóqból a szociális piacgazdaságba veri.: átmenet időszakában. Magyarországról húszán vehetne!: részt, az előzetes jelentkezés alapján a nér-et fél által kiválasztottak minden költséqét a rendezők állják, jelentkezés előfeltételei: német vagv az angol nyelv kifogástalan ismerete. Tehát mindkét tanfolyamra személyesen lehet jelentkezni a Pécsi Ipartestület ügyfélszolgálatánál (Rákóczi át 24—26.1. a 228-as szobában. Kcvács Andreánál augusztus 1-jéig. Porcelán-, üveg- és kerámiaiparban használatos adalékanyagokat kínál eladásra német cég. Olyan képviselőket keres német cég, akik jutalékos alapon vagy saját nevükben és számlájukon forgalmaznák Magyar- országon a HAKA nevű termékeket (különféle rácsok és rostélyok). Különféle vágott, cserepes virágok és virághagymák exportjához—importjához keres magyar partnert holland cég. Bevásárlóközpontok számára ötleteket, figurákat keres karácsonyi életképekhez angol cég. Az idén is megrendezik Keszthelyen az Országos Vállalkozói Fórumot és Kiállítást. A július 29-től augusztus elsejéig tartó kiállítással és vásárral egyidejűleg színvonalas szakmai előadások is elhangzanak. Július 30-án Csendes lános (Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma) tart előadást, a külkereskedelmi engedélyeztetési eljárásról, dr. Pásztor Zsuzsa (NGKM) a kereskedelemfejlesztési alapról, Valkó József (Vám- és Pénzügyőrség) a külkereskedelmi áruforgalomra vonatkozó vámeljárásokról. Július 31-én dr. Elmont Gizella (Pénzügyminisztérium) az adózás rendjével kapcsolatos változásokról, Surányi ImréFagyasztott zöldbabot és borsót venne angol cég (3000 tonnát 6x2 kg-os kiszerelésben), ugyanakkor felajánlanak megvételre jó minőségű köteleket és halászhálókat polipropilénből vagy polietilénből, mindenféle színben és méretben. Automata famegmunkáló esztergákat vásárolna kijevi cég. Egymillió darab konyhai cirokseprűt vásárolna (2,30 DM darabonkénti áron, leszállítva) német cég. Belga cégek vásárolnának: magas hőmérsékletet álló szigetelt huzalt, fémből készült né (PM) a személyi jövedelem- adóról és vállalkozási nyereségadóról, Fortvingler Istvánná (PM) a vállalkozásokat és a lakosságot érintő devizaszabályozásról, Virág Árpád (MNB) a vállalkozások devizafinanszírozási lehetőségeiről tart előadást. Augusztus elsején dr. Zum- bók Ferenc cégbíró a cégalapítási, bejegyzési tudnivalókról, dr. Dezső Attila, a külföldiek beruházásvédelméről tart tájékoztatót. A vállalkozói vélemények alkalmával — ismert — sikeres vállalkozókon kívül bárki szót kaphat, hiszen a hatóságok, hivatalok részéről még mindig tapasztalható akadályoztatások, vélemények, így közvetlenül eljuthatnak a kormányzati, minisztériumi szervekhez is. névtáblákat, használt és új mezőgazdasági traktorokat. Sertésbőrt, kikészített és nyers báránybőrt, bőrfestékeket és kikészítő anyagokat vásárolna török cég. Konyhai eszközöket, evőeszközt, edényeket, mindenféle háztartási gépet vásárolna hazánkból török cég. Cipőket, cipőkellékeket, ruhaneműt, függönyöket, kárpitanyagot, lámpákat és bútorokat vásárolna hazánkból jordá- niai cég. (Bővebb tájékoztatással a Kamara szolgál: Pécs, Bem u. 24. Telefon: 10-879, 11-073, 13-040.) Bőrgyárakból származó bőrhulladékok újrahasznosítására szolgáló gépsorokat kínál angol cég, ugyanakkor segítséget nyújtanak az üzem felállításában és az eljárási folyamatok betanításában. Málnát, cseresznyét, meggyet venne első osztályú minőségben augsburgi cég. Elsősorban termelők jelentkezését várják. Sürgős ajánlatokat kérnek, az árut személyesen veszik át. Frjss gyümölcs és zöldség iránt érdeklődik svájci cég. Árajánlatot, mennyiség és határidő megjelölésével várnak. Gyógyászati berendezéseket kínál kínai cég. (Mód van személyes tárgyalásra is.) Kulcsrakész kiállításokat szervez és épít Magyarországon és külföldön az MPI GmbH. A Satellit vevőrendszert gyártó francia Donatec cég olyan magyar, híradástechnikai áruk kereskedelmével foglalkozó cégek jelentkezését várja, amelyek kiterjedt bolthálózattal rendelkeznek. Férfikonfekciót, elsősorban nadrágot és zakót vásárolna ír cég. (Árajánlatot kérnek.) Bőrdíszműves cég vagy vállalkozó jelentkezését várja bérmunkára olasz cég. Hidraulikus pumpákat, hengereket, cilindereket és elektromotorokat gyártatna holland cég. Élelmiszert vásárolna Magyarországról bolgár cég. Halogénlámpákat kínál megvételre dél-koreai cég. Használt faipari gépeket kínál megvételre svéd cég. Mindenfajta 2 és 4 ütemű modellmotorokat kínál a 30 éves gyártási tapasztalattal rendelkező Webra GmbH. (Bővebb felvilágosítással a Kamara szolgál: Pécs, Bem u. 24., telefon: 10-878.) Új vállalkozók figyelmébe Vállalatok, szövetkezetek, gazdasági társaságok és társadalmi szervezetek bejelentkezése az adóhatóságnál A vállalkozó kedv bizonyítékaként közel 1400 új gazdálkodó és társadalmi szervezet alakult Baranya megyében az elmúlt égy év alatt. Az adóhivatalnál történő eljárás meggyorsítása érdekében tájékoztatjuk leendő ügyfeleinket a legfontosabb teendőkről. Nyilvántartásba vétel céljából az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Baranya Megyei Igazgatósága adóalany-nyilvántartó csoportját kell felkeresniük az adózóknak. A bejelentkezés szabályairól az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 11—16. §-ai rendelkeznek. Az adókötelezettség első fogalmi eleme a bejelentkezési kötelezettség, amelynek az adóköteles tevékenység megkezdésétől számított 15 napon belül tehet eleget az adózó. A gazdálkodó szervezetekre vonatkozó anyagi jogszabályok lehetővé teszik, hogy a szervezetek a jogi értelemben vett megalakulást — a cégbejegyzést — megelőzően már megkezdhessék a tevékenységüket. így az adóhatósági nyilvántartás — a korábbi szabályozástól eltérően — nem a megalakulás jogi aktusához, hanem az azt többnyire megelőző tevékenység megkezdésének időpontjához kapcsolódik. A gyakorlatban ez a szabályozás úgy érvényesül, hogy az ügyfeleknek' a Cégbíróság által elfogadott (bélyegzővel, sorszámmal ellátott) társasági szerződést kell bemutatnia a hivatalunknak, tehát nem kell megvárni a bejelentkezéssel a cégbírósági végzés elkészültét. A társadalmi szervezetekre némileg eltérő szabályok vonatkoznak: a megyei bíróságtól származó végzéssel, az alapítványoknak emellett alapító okirattal kell jelentkezniük hivatalunknál. Ezen okiratokat - eredetiben vagy másolatban - a bejelentkezési laphoz kell csatolniuk. Bejelentést írásban, az egységes nyilvántartás érdekében az előírt formanyomtatványon kell megtenni. Célszerű a bejelentkezési lapot írógéppel kitölteni, hogy a legutolsó példány is jól olvasható legyen. Az adatokat a társasági sze-- ződéssel mindenben megegyezően kell beírni, különös tekintettel arra, hogy a pontos név, rövidített név, székhely szerepeljen a lapokon. Fontos, és több esetben problémát okozó rovat a könyvvezetés és az áfa-körbe való bejelentkezés eldöntése. Célszerű ezeket a kérdéseket előzetesen megbeszélni a társaság könyvelőjével. A gazdálkodó szervezetek árbevételében, tevékenységi körében és egyéb adottságaiban meglévő különbségek miatt erre vonatkozóan nem adhatnak megfelelő tájékoztatást hivatalunk dolgozói. A főtevékenység megjelöléseiről a társasági szerződésben felsorolt tevékenységi körök közül egyet, a gazdálkodó szervezetre legjellemzőbbet kell beírni, A tevékenységek besoro- lásához segítséget nyújt a Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere (TEÁOR), amely a 9017/1987. (SK. 10.) KSH-közleményben jelent meg, és egy esetben, a 9018/1989. (SK. 8.) közleményben került kiegészítésre. A gazdasági életben történt változások következtében elavulttá vált a régi besorolási rendszer. Felülvizsgálata és az új megszerkesztése folyamatban van, várhatóan pár hónapon belül már az átdol- gozottat kell alkalmaznunk. A KSH számjellel rendelkező, már működő gazdasági tá sa- ságok és egyéb szervezetek átsorolását, valamint az ezzel kapcsolatban esetleg felmerülő levelezést a Központi Statisztikai Hivatal elvégzi. Az új besorolás hatályba lépését követően megalakuló szervezetek esetében pedig értelemszerűen már az új tevékenységi körök szerinti besorolást fogjuk kérni az ügyfelektől. A bejelentkezési lapon szereplő gazdálkodási formakód az egyes társasági formák megkülönböztetésére szolgál. A leggyakrabban előfordulók: 123 kft., 124 rt., 214 bt., 212 gmk., 441 sportegyesület, 331 egyéb társadalmi szervezetek (pl. alapítványok), 416 jogtanácsosi munkaközösség, 417 ügyvédi munkaközösség, stb. 9 ritkábban előforduló szervezetek gazdálkodási formakódjáról hivatalunk pontos felvilágosítással szolgál. A bejelentkezési lapot a gazdálkodó vagy társadalmi szervezet ügyvezetőjének, képviselőjének vagy más, aláírásra jogosult tagjának kell aláírnia. A bejelentkezési lap helyes kitöltése után a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok és a társadalmi szervezetek azonnal kapnak adószámot. E szervezetek amennyiben az egyszeres könyvvezetést választják — naplókönyvüket is itt, ez alkalommal vagy később hitelesíttethetik. A nem jogi személyiségű társaságoknak az 505. számú, a társadalmi szervezeteknek az 507. számú könyveket kell beszerezniük a nyomtatványboltban. Számlanyitás után be kell jelenteniük az adózóknak — akár személyesén, akár telefonon — a számlaszámúkat. A jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok a nyilvántartásba vétel után a Belföldi Társas Vállalkozások Osztályához, a társadalmi szervezetek pedig a Költségvetési és Társadalmi Szervek Ellenőrzési Osztályához tartoznak. A jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezetekre az eddigiektől eltérő szabályok vonatkoznak. A helyesen kitöltött adóbejelentkezési lapot a KSH tájékoztató adatlapjával együtt — iktatás után — hivatalunk megküldi a Központi Statisztikai Hivatalnak a statisztikai számjel megszerzése céljából. Az ügyintézés meggyorsítása érdekében lehetőség van arra, hogy az ügyfelek személyesen jgrjanak el a KSH-nál (Budapest, II. kér., Keleti Károly u. 5-7. sz.). Mielőtt azonban a személyes, vagy a postai ügyintézés felöl döntenek az adóalanyok, a bejelentkezési lap kitöltésének ellenőrzése végett feltétlenül fel kell keresniük hivatalunkat. A KSH-számjel megszerzése után kap adószámol a gazdálkodó szervezet, amellyel megtörténik az adózó nyilvántartásba vétele. A jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodók — főtevékenységük alapján - az egyes ágazati osztályokhoz (ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi és szolgáltató) tartoznak az adózás szempontjából. Ezenkívül a bejelentkezés után az összes gazdálkodó szervezetnek (jogi személyeknek és jogi személyiséggel nem rendelkezőknek egyaránt) még három kötelezettségnek kell eleget tenni. A Cégbíróságnál történt bejegyzést igazoló végzés egy eredeti vagv másolati példányát a nyilvántartó csoportnál, a nyitómérlegüket pedig az egyes ágazati osztályokon kell leadniuk a társaságoknak a cégbírósági végzés keltét követő 90 napon belül. A vállalkozási nyereségadóról szóló módosított 1988. évi IX. törvény 27. §-ának (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az újonnan megalakuló adóalanyoknak az adóköteles tevékenység megkezdését követő 15 npon belül nyilatkozniuk kell a számított, illetve a várható adó összegéről. Az adózók az erre szolgáló nyomtatványokat a bejelentkezéskor vehetik át, majd adhatják le az ágazati osztályokon. A már működő, adószámmal rendelkező adóalanyok az adataikban bekövetkező változásokat az erre szolgáló nyomtatványokon jelenthetik be, a változást követő 15 napon belül. A bejelentkezéssel, a nyilvántartással és a változások bejelentésével kapcsolatban felmerülő kérdésekkel, problémákkal az ügyfelek az APEH Baranya Megyei Igazgatósága adóalany-nyilvántar tó csoportját kereshetik meg személyesen vagy telefonon (25-044/139, 149-es mellék), ahol ügyintézőink készséggel állnak rendelkezésükre. DR SZECSÖDI ANDREA Adó- és Pénzüavi Ellenőrzési Hivatal Baranya Megyei Igazgatósága csoportvezetője