Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)

1991-07-15 / 192. szám

1991. július 15., hétfő aj Dunántúli napló 9 Hetes csúcs Történt egyszer, 1975- ben, hogy Giscard d'Esta- ,ing francia elnök meghív­ta a rambouillet-i kasté­lyába a brit, a nyugat­német, az olasz és a ja­pán kormányfőt, meg az amerikai elnököt, hogy megbeszéljék a világ­gazdaság bajait, okait és gyógymódjait. Volt, miről beszélni: a nyugati pénzügyeket a második világiháború óta szabályozó Bretton Woods-i egyezményrsnd- szer éppen összeomlott, elszabadult az olaj ára és az infláció, mélyült a recesszió. A rambouillet-i „kandalló melletti cseve­gés” közben főként a dol­lár árfolyamáról volt szó. Nagy eredményeket nem értek el, de a találkozó annyira megtetszett Ge­rald Ford akkori amerikai elnöknek, hogy a követke­ző évre ő hivta meg kol­légáit Puerto Ricába. Ez­úttal főként az infláció megfékezéséről volt szó a találkozón. Ford elnök újjóválasztá- sáé(t küzdött, amikor a Puerto Rico-i találkozót megszervezte. Úira ugyan nem választották, de ő vonta be a tanácskozás­ba Kanadát, és így lett a divatba lőtt fórumból az évenkénti nyugati „hetes csúcs" — amely valójá­ban „nyolcas", mert az észak-amerikai súlynöve­kedést 1977 óta a Közös Piac testületi részvétele enyhíti Európa számára. Az e heti londoni csúcs immár a tizenhetedik. A világgazdaság gondjait az előző tizenhat alka­lommal sem sikerült meg­oldani, de hogy a közös nyilatkozatok látványosab­bak legyenek, a hét ál­lam- és kormányfő foko­zatosan mind több kér­déssel kezdett foglalkozni, 1 a terrorizmustól a környe­zetvédelemig, a Gatt-kör- tárgya Iá soktól a demokra­tikus értékek leltározásáig. Közben a „kandalló melletti csevegésből" mind naavobb nemzetközi néoünnepély lett. ezt lis- mét a franciák kezdemé­nyezték: a legutóbbi, 1989-es párizsi csúcs ugyanis eaybeesett a fran­cia forradalom 200 éves évfordulóiéval. Most Lon­donban lesz királynői fo­gadás, tűzijáték, rezes­banda, hölgvprogram, a Marks and Spencer áru­ház külön nyitva tartása, forgalmi dugó és 3000 újságíró a világ minden tájáról. Túl sok újságíró üldöz maid túl kevés hírt — jó­solják a semmitől meg nem hatódó brit lapok a jövő hétre. A hetekből ugyanis - mint írják — nagycirkusz lett, de min­denható világkormány semmiképp. Sőt talán egyetlen csúcs előtt sem hangsúlyozták még a há­zigazdák oly nagy nyoma­tékkai, hogy nem szabad az értekezlettől döntése­ket várni. Ennek valószínűleg az. az oka, hogy a mostani találkozót, mint London­iban hangoztatják, „beár­nyékolja" Gorbacsov jö­vetele, annak ellenére, hogy nem a csúcson, vesz részt, csak utána találkozik a nyugati vezetőkkel. A találkozónak ugyan eleve egyik fő témája lett volna a szovjet gazdaság, de az előkészítők még a lát­szatát is el akarják kerül­ni annak, mintha nagy se­gélycsomagot készülnének átnyújtani a Szovjetunió­nak - ezért mondják, hogy a mostani csúcstól semmilyen komoly döntés nem várható. Egymás riogatása helyébe a közös eszmélés léphetne Közép-Európa esélyei Nyugat-Európa évtizedes hagyományaival a formálódóban lévő európai integráció meghatározó ereje, a kontinens orszá­gainak tájékozódási potnja. A magyar külpolitika jövőképe is egy integrált Európa, stratégiai célja pedig az Európai Közös­séghez való mielőbbi csatlakozás. Hasonló külpolitikai törek­vések mozgatják a környező országok kormányait is. De vajon az ébredező Kö­zép-Európa számára valóban adottak-e a gyors felzárkózás és a közeli csatlakozás felté­telei? Van-e régiónknak helye az új Európában? És milyen szereplehetőség vár ránk egy új kontinentális rend viszonyai közepette? Integrálódó Nyugat Az Európai Gazdasági Kö­zösség több mint 300 milliós piacával a gazdasági és pénzügyi unió felé halad. Szorgosan és szisztematikusan építgeti a nemzetek feletti struktúrákat. Mindezt a nem­zetállamok szuverenitásának felismert és tudatosan vállalt önkorlátozása kíséri. És miközben új európai nagyhatalom született, ugyan­ilyen ütemben erősödtek a Németországgal kapcsolatos kérdőjelek is. Nem csupán azért, mert az egykori NDK „integrálása" lényegesen ne­hezeit feladat, semmint ezt az egyesülés hívei valaha is gon­dolták volna. Hanem azért is, mert mindmáig tisztázatlan az alapkérdés: milyen lesz az új nagyhatalom jövőbeni szere­pe Európában? Túlsúlyos kon­tinentális szerepvállalás avagy egy önmaga útját járó erős nemzetállami lét jellemzi-e maid Németország jövőjét? S az is bizonytalanságokkal teli, hogyan fog viszonyulni a kis országokhoz. Egyenrangú kap­csolatok, avagy békés eszkö­zökkel szinte észrevétlenül megvalósítandó hegemonizmus lesz-e a közép-kelet-európai réaióhoz való viszony? És végezetül még egy a nagy kérdőjelek közül: Nyu­gat-Európa - miközben az 1992-es, mérföldkőhöz érkező integrációiával van elfoglalva — vaion képes és kész lesz-e egy közép-kelet-európai álta­lános segélyprogram megvaló­sítására? Csapda­helyzetű Közép-Európa Térségünkben még ellent­mondásosabb a kép. Bár sze­rencsére 1989 csodavárását, 1991 illúzióit a reálpolitikai megközelítések váltják fel. Kezdenek ismét tudatosulni a térség országai közti nagy gazdasági, társadalmi különb­ségek. Következményeinek le­vonása azonban többnyire még várat magára: a gyors meghaladásuk naiv, leegysze­rűsítő álláspontjával szemben ott van még a lehetséges kö­zeledést tagadó nézőpont is. De szaporodóban egyéb prob­lémák is. Például az, hogy a nemzeti szuverenitásukat visz- szanyert országok szinte gyak­rabban kacsintgatnak hátrafe­lé (a harmincas-negyvenes évek irányába), mint előre, ahol keresniük kellene a tár­sadalmi-gazdasági moderni­záció valós lehetőségeit. Történelmi „pechünk”, hogy régiónk országaiban hiányoz­nak az integráció, az orszá­gok közti szerves együttműkö­dés hagyományai. Meg korlá­tozottak ennek jelenlegi lehe­tőségei is. A KGST romjain nem (vagy alig) sejlenek még egy életképes, új regionális együttműködés kontúrjai. Fe­szítő gond az is, hogy az új­jáéledt közép-kelet-európai nacionalizmusok és nemzetisé­gi ellentétek, a független kis­ál la mi törekvések és autonóm kisnemzeti koncepciók aligha vezet(het)nek az integrálódó Nyugat-Európóhoz. A közép- kelet-európai országok a nem­zeti és (kis)állami szuvereni­tás szellemében szeretnének visszakerülni ebbe az új Euró­pába, amelyben mindez — mondjuk ki — történelmileg már túlhaladottá vált. Kitörési alternatívák Ki lehet-e törni ebből a történelmi csapdából? Talál­kozhat-e és mikor Európa két (három) régiója egy új kon­tinentális rend keretei között? Kínálnak-e követhető alterna­tívát számunkra a nyugat- európai változások? Lesz-e eb­ből a „vadkeleti tülekedés­ből" (ahogyan neves szocio­lógusunk nevezi) egyszer még a kölcsönös érdekeken nyug­vó, egyenrangú együttműkö­dés? Avagy csak egy új füg­gőségi rendszer van kialaku­lóban? Van-e hát megoldás? Vglószínűleg igen. Van a történelmi csapdahelyzetet meghaladó, veszélyeit kivéde­ni és elhárítani képes út. Ez a közép-európai országok közti szoros(abb) együttműködésen, egy szűkebb közép-európai unión keresztül vezet. Magva az elmúlt évtizedek baráti kapcsolatait elmélyítő osztrák­magyar egyezmény lehet. A Pentagonálé, a Hármak, a baltikumi és a balkáni orszá­gok együttműködése is egy- egy jelentős lépés ebbe az irányba. Az új kontinentális rendhez a régiók Európáján keresztül vezet az út. Ám az Európa Házat nem a politikai jelszavak és nyilat­kozatok, nem is a puszta szán­dékok fogják megteremteni. Előfeltétele egy olyan civil társadalom is, amely nyugaton megteremtője volt a valódi intearációnak. Ez a civil tár­sadalom azonban régiónkban történelmi aléttságából még alig-alig éledezik. Ezt gyak­ran a születő új jogszabályok és rendelkezések sem segítik. De elég távolinak tűnnek egyéb feltételek is, olyanok például mint a nemzetállami^ határok virtualizáiódása, vagy a szabadság és önállóság tör­ténelmi pillanatának biztosítá­sa a kisállamok számára (me­lyek utána feltehetően úgyis szuverén államok valamilyen föderációjában vagy szövetsé­gében egyesülnének egymás­sal). A folyamat kiteljesedése tehát nehezen képzelhető el a nemzetiségek kulturális és közigazgatási autonómiájának biztosítása nélkül, még akkor sem, ha ennek még időnként nagyhatalmi álláspontok is el­lene hatnak. Szakítani kellene mindazzal, ami bizonytalanságot, félel­met, netán hisztériát kelthet a térség országai és népei egy­más közti kapcsolatában. Egy­más riogatása helyébe a kö­zös eszmélés és újjászületés léphetne. Ehhez viszont a rö­vid távú sikerekkel kecsegtető nacionalizmusokat, faji előíté­leteket és ellenségeskedése­ket a hosszú távú előnyöket biztosító együttműködésnek kellene felváltania. A látszólag hosszabb út Európába így rö- videbbnek • bizonyulhatna. Dr. Szirtes Gábor Vége egy monopóliumnak Fontos eseményre került sor a 150 milliós Oroszországban: a glasznosztyért folyó kemény és hosszú ‘.küzdelem után a té­vé második csatornájának né­zői láthatják az orosz tévé-tár­saság programjait. Az adás megkezdése előtt a moszkvai filmművészek há­zában mutatták be az orosz tévé-társaságot. Az estet az új orosz himnusszal nyitották, maiid a nézők tapsa közepet­te megjelent Iván Szilaijev, az OSZSZSZK minisztertanácsá­nak elnöke, Ruszlan HasZbula- tov, az OSZSZSZK legfelsőbb tanácsának elnökhelyettese, Anatolij Szobcsak, a 'leningrá- cíi városi tanács elnöke, Szer- gej Sztamkevics, a moszkvai városi tanács elnökhelyettese, Oleg Boriszov színész, a szov­jet közönség kedvence és több más közéleti személyiség. Az orosz tévé-társaságot 'kö­szöntötte a BBC, a norvég te­levízió és az Aszahi japán te­levíziós társaság képviselője.. Borisz Jelcin, az OSZSZSZK legfelsőbb tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy az orosz tévé-társaságnak olyan intéz­Szvetlana Szorokina, a hírmű­sor vezetője mennyé kell válnia, mely le­hetővé teszi a különböző poli­tikai irányzatok képviselőinek, hogy szabadon kifejthessék vélem ényüket. Lengyel üzleti zsenik Három fiatalember nevétől visszhangzik a lengyel sajtó, óm ezúttal nem popsztárok, és nem is politikusok, hanem üzletemberek azok, akikre mindenki kíváncsi. A fegyver­tény, amit végrehajtottak, va­lóban rendkívüli: két év alatt a semmiből 300 millió dollá­ros vállalkozásig jutottak, nemrégiben pedig megmen­tették az összeomlástól a 21 ezer embert foglalkoztató Ur- sus traktorgyárat, az egykori szocialista nagyipar szimbólu­mát. A nevezetes lengyel yuppiek - akikről most a Der Spiegel közöl terjedelmes cikket — legidősebbike is csak most 35 éves, a legifjabb pedig mindössze 28. Korábban jazzt játszottak együtt és azért kezdtek vállalkozni, mert új hangszereket akartak venni. Am az első üzlet a vártnál iobban sikerült, és a szabad 300 dollárjukkal azonnal be­levetették magukat az épp felszabadított lengyel import­bizniszbe. Adtak-vettek, szov­jet kőolajat, koreai építő­anyagot, középkori táblaképe­ket, mikor mi hozott nagy hasznot. Egészen az idei nyár ele­iéig csak a szűk üzleti világ­ban volt ismert az Art B In­ternational Corp. LTD, a há­rom lengyel üzleti zseni vál­lalkozása. Ekkor azonban, mindenkit elképesztő dolgot műveltek: 17 millió dollár készpénzért I) megvették a csődbe jutott Ursus traktor­gyárat. A hetvenes évek szo­cialista iparosításának való­ságos szörnyszülötte ez a ha­talmas kombinát, amely tulaj­donképpen jól is működhetett volna, hiszen már korszerű nyugati technológiára alapoz­ták, ám a végeredmény mégis az, hogy csak 70 százalékos dotációval tudott termelni. Rá­adásul a lengyel parasztok az elmúlt években olyannyira el­szegényedtek, hogy még ilyen feltételekkel sem voltak vevők az Ursus gépeire. Az új tulajdonosok most el­kezdték részletre adni az áhí­tott erőgépeket. A kereslet óriási, hiszen a lengyel pa­rasztgazdaságok kétharmadá­ban még ma sincs traktor. A hitelezést is az Art B. bonyo­lítja, s csodák csodája, náluk ez is jövedelmező. Az ambiciózus fiatalemberek kifogyhatatlanok az ötletek­ből. Az Ursus traktoraiból ha­marosan Argentínába fognak exportálni hús és bor ellené­ben. Izraelből tejfeldolgozókat, gabonasilókat, és- elemekből összeállítható lakóházakat hoznak be hamarosan, ezek ugyanis hiánycikkek Lengyel- országban. Az Art B. tulajdonosai szen­vedélyesen szeretik az ameri­kai autókat, és a kastélyokat, következésképpen hatüléses Cadillac-en meg Pontiac-on járnak, és az általuk megvá­sárolt kastélyban Varsó mel­lett élnek. Van-e dráma? Csendes magyar-román vi­tát jelzett a szeizmográf Genfben, a nemzeti kisebbsé­gekkel foglalkozó európai szakértői tanácskozáson. Ma­gyar részről új stratégia ki­alakítását tartják szükséges­nek a kérdés megoldása ér­dekében. Román vélemény szerint, viszont nem kell dra­matizálni e problémát, s nincs szükség sem új norma- tívákra, sem új szervezetre. Van-e dráma? Ki-ki eldönt­heti, minek tekinti, ami éppen most történik a kelet-közép- európai térségben: a nacio­nalizmus és etnikai türelmet­lenség újjászületését, a tör­ténelmi kisebbségek körüli fe­szültségeket. De ami a Szov­jetunióban, Jugoszláviában e téma két változataként ma zajlik, az bizony dráma. Kell-e új stratégia? Nehéz vitázni azokkal, akik úgy lát­ják, hogy e térségben eddig sikerült megszüntetni a kisebb­ségek problémáit. Akkor pe­dig az eddigi politikai irány­vonal és gyakorlat sem lehet igazán jó. Tehát szükség van egy közösen, alaposap kidol­gozott jó stratégiára, s a megoldást segítő összeurópai intézményre. Kellenek-e normák? Elkerül­hetetlennek látszik az emberi jpgok konkretizálása a kisebb­ségekre vonatkozóan. Talán új magatartási kódex sem árthat. De csakis olyan, amely nem minősítheti — mondjuk — nacionalizmusnak a kisebbsé­gek egyéni és közösségi jo­gainak együttes elismerését és érvényesítését bárhol Európá­ban. Ahol még teljes a banktitok... Ausztria, a névtelenek paradicsoma 1 Nemrégiben Svájc meg­szüntette a különleges bank­titok intézményét, amely évtizedeken át rendkívüli vonzerőt jelentett a világ minden részén. Féllegális és illegális pénzek áramlottak földi halandót elképesztő mennyiségben az alpesi bankparadicsomba, mígnem a nagy nemzetközi nyomás­nak engedve Svájc is kor­látozta a betétesek in’kogni- tóját. Már csak Ausztria ■ és Liechtenstein maradt meg a névtelenségre vágyó tőke­befektetők paradicsomának. Ám mint a bécsi Der Stan­dard beszámol róla, hama­rosan az osztrákoknál is vége a teljes névtelenség­nek. A Közös Piacba igyekvő sógoroknak is át kell ala­kítani a jelenlegi banki gya­korlatot. Most ugyanis az ügyfél egyszerűen odamegy a bank pénztárához és iga­zolvány felmutatása nélkül máris megnyithatja jeligés betétkönyvét. A pénz 'kivé­teléhez sem kell más, mint a könyv számának és a meghatározott jeligének a megadása. Ezt a teljes névtelenséget manapság sokan bírálják Ausztriában, de nem első­sorban azért, mert így ké­tes összegeket lehet tisztá­ra mosni, hanem főleg a kieső adóbevételek miatt. Ez utóbbit évi 14 milliárd schilling re becsülik. A másik megmaradt adó- paradicsom Liechtenstein, ahol elvben ugyan 'igazol­nia 'kell magát az ügyfél­nek, de a gyakorlatban mást is megbízhat: könyv- vizsgálót, ügyvédet, vagyon­kezelőt. Ezeknek a képvise­lőknek ugyan nyilatkozniuk kell, hogy ismerik az ügy­felet és tudomások szerint az éppen mozgásban levő pénz nincs kapcsolatban bűncselekménnyel. Ám a valóságban igen könnyű az effajta előírásokat kijátsza­ni, és a gyakorlatban ez meg .‘is történik, méghozzá nem is ritkán. 1994-től azonban az Euró­pai Közösség egészében egységes és igen szigorú szabályozás lép életbe a pénzmosás megakadályozá­sára. Ez előírja, hogy min­den 'ügyfél köteles a sze­mélyazonosságát igazolni, ha egy meghatározott ősz- szegnél többet vesz fel, vagy helyez el a bankban. Ennek előbb-utóbb hatása lesz a Közösségen kívüli or­szágokra is. Kocsis Tamás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents