Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)

1991-07-02 / 179. szám

1991. július 2., kedd aj Dunántúli napló 5 HUB **•* iiiiO 1*111 ociose* mc* s$se Fokozódó készülődés a pápalátogatásra Fémkeresővel vizsgálják át a híveket Szükség esetén lakásokban is meghúzódnak a biztonsági emberek „Vizsgázni fog” a magyar rendőrség Két témában adott tájékoz­tatást hétfőn délelőtt a sajtó képviselői számára dr. Ernyes Mihály ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője. Az egyik egy teg­nap életbe léptetett szerve­zeti változtatás volt (mely új főkapitány-helyettes kinevezé­sével is együttjárt), a másik téma pedig a pápalátogatás biztonsági vonatkozásaiba nyújtott betekintést. — Mivel a megyei főkapi­tányság szervezete követi az Országos Rendőr-főkapitány­ság szervezeti felállását, létre kellett hoznunk a „főkapitány közbiztonsági helyettese" be­osztást. Ez természetesen a feladatok megosztásával, rész­beni átszervezésével is együtt jár — mondotta a főkapitány, ismertetve, hogy közbiztonsági helyettesének dr. Dobra Tibor alezredest, a főkapitányság igazgatásrendészeti osztályá­nak eddigi vezetőjét nevezte ki. Az eddigi főkapitány-he­lyettes, Kertész János alezredes, természetesen ma­rad funkciójában, az övé a bűnügyi terület. Ami a pápalátogatásra való biz­tonsági felkészülést illeti, a főka­pitánytól megtudtuk, hogy e hét­től fokozott tempóra kapcsolnak megyénk rendőrei. Ennek során pedig mind gyakrabban kerülnek kapcsolatba a lakossággal, mely­nek megértésére, segítő közremű­ködésére számítanak. Hogy ez mit jelent? Minden ház lakóit felkeresik abban a térség­ben, amely a pápa majdani út­vonalának közelében helyezkedik el. Szórólapokat terjesztenek, me­lyekben többek között azt kérik a pápai útvonal közelében lakók­tól, hogy minden gyanús jelre figyeljenek a látogatás előtti és alatti időszakban, hogy ne enged­jenek idegeneket az épületekbe, s ha igen. tisztázzák, mi célból tartózkodnak ott. A lakossággal való együttműködésben egészen odáig szeretnének elmenni, hogy a szükséges helyeken egy-egy la­kásba is ..bekéretőznek” majd a kilétüket igazoló biztonsági em­berek. Komolyabb forgalomkorlátozá­sokra, útlezárásokra is sor kerül az események idején. Lezárják pél­dául a belvárost a járművek elől, és Pécs felől egyirányúsítják a po- gányi repülőtérhez vezető 58-as számú harkányi utat. II. János Pál pápa biztonságát augusztus 17-én nemcsak a Bara­nya megyei rendőrök, hanem a Va­tikánból érkező biztonsági embe­rek, a más megyék főkapitánysá­gairól érkező rendőri erők és spe­ciális egységek is igyekeznek meg­teremteni. A helyi Mecsek kom­mandósok mind intenzívebben haj­tanak végre speciális feladatokat. A látogatás idején a szent­misére érkezők adott szekto­rokba kerülő részét fémkereső műszerekkel fogják átvizsgálni. Hisz a pogányi reptérre ter­mészetesen nem lehet bevinni fegyvernek minősíthető, táma­dásra alkalmas eszközöket. Még esernyőt sem, helyette esőköpenyekkel kell készülni az esetleges csapadékra. Balog Nándor Le akartak szállítani diákcsoportot a vonatról Vasárnap a Budapestről 18.40 órakor induló gyorsvonat­ról le akarták szállítani a pécsi 508. Sz. Szakmunkásképző Isko­la egy 24 fős csoportját. A diá­kok Tokajról egy tíznapos ki­merítő vízitúráról utaztak haza, egész nap vonaton zötykölődve. A gyerekek csomagját egy sze­mélygépkocsi hozta rövidebb úton Pécsre, némelyikük a poggyászban hagyta diákiga­zolványát, amellyel az 50 szá­zalékos jegyet lehet igazolni. A kalauzok nem elégedtek meg azzal, hogy Pécsen, a vasútál­lomáson megmutatják a hiány­zó diákigazolványokat, mert ott várja őket az autó, ki kell fizetni a büntetést, mondták. A diákokat kisérő tanárok közölték, hogy a kirándulás végén nincs annyi pénz, hogy büntetést fizessenek. Le kell szállniuk Pincehelyen azoknak, akik nem tudnak fizetni, volt a szigorú vasutasok válasza. Ak­kor leszáll mindenki, volt a vi­szontválasz, és a diákok ké­szülődni kezdtek. Az összese- reglett utasok az oktatók támo­gatására közbekiabálgattak: „Hagyják már a gyerekeket!", így kompromisszumos megol­dásként a két kalauz a neveket és a címeket írta, hogy kiküld- hesse a MÁV a büntetés befi­zetésére szolgáló csekkeket. Lehet, hogy a kalauzok a kötelességüket teljesítették, de a készséges tanárok ajánlatát, hogy a pécsi vasútállomáson várakozó gépkocsinál megmu­tatják a diákigazolványokat, célszerűbb lett volna elfogadni, kevesebb utasnak jutott volna eszébe, hogy a menetjegy drága, a vagonok pedig koszo­sak. Sz. J. FEGYVERES POSTARABLÁS 8 milliós zsákmány Hétfőn 17 óra után fegyveres postarablás történt Budapesten, a Lövölde téren. Az elkövető több mint 8 millió forint zsákolt pénzt vitt el magával, ám a BRFK akció­parancsnoksága - forró nyomon ki­indulva — nem sokkal a rablást követően, a közeli Rottenbiller ut­ca egy házában elfogta a gyanú­sítottat. A pénz egy része — a hat zsák közül négy - már megkerült. Cipőfelsőrész-tűző üzem Magyaregregyen Tegnap még csak néhány emberrel indult a vállalkozás, az Egregyről és a környékbeli településekről érkezett dolgo­zók ismerkedtek a gépekkel, a munkával. A kft. tervei szerint 42 főt foglalkoztatnak majd a tűzödében, főként a környék munkanélküliieit, ingázóit. Az első időszakban a bonyhádi Botond cipőgyárnak készítik termékeiket, de két hónap múlva már a Salamander-cég- nek szállítanak. Várják a je­lentkezőket, lehetőleg olyan asszonyokat, lányokat, okik már tudnak valamelyest varrni. Magyaregregyen azonban nem ez az egyetlen induló vállalkozás. A Kossuth utca végén, Kárászhoz közel, az öreg iskolaépületben kis ABC kezdte meg működését, mel­lette pedig egy szintén volt szolgálati lakásban két ma­gánüzlet kapott helyet: virág- ajándék és cipő—fehérnemű. Várhatóan két hét múlva ezek is megnyílnak az egregyiek és a környék lakosai előtt. P. V. Cél: a Salamander Cipőfelsőrész-tűző üzem kezdte meg tegnap működését Magyaregregyen, a polgár- mesteri hivatal mögötti volt szolgálati lakásban. Az épüle­tet az önkormányzat újította fel és alakította át, az üze­met pedig a bonyhádi Glória Kft. működteti. Olcsóbb a benzin A kötelező gépjármű-biztosítás meglétét már ellenőrizhetik Július 1-jétől négy forinttal olcsóbb a benzin. Tegnap haj­nalban és reggel átállították a benzinkutaknál a számláló­kat: a normál 49, a szuper 52, az extra pedig 55 forint. Az ÁFOR pécsi kirendeltsé­gén érdeklődtünk, hogy tör­tént-e más is a számlálók át­állításán kivül. Több olvasónk telefonált ugyanis, hogy a Szigeti úti, az urónvárosi és a Kolozsvár utcai benzinkutaknál kicserélték a számlálószerke­zeteket. A kirendeltségen kö­zölték, hogy semmi változás nem történt, csupán a Szigeti útnál szüntették meg az önki­szolgáló rendszert. Az autósok jó részét a ben­zinár-változásokhoz hasonlóan nyilván a gépjárművek kötele­ző felelősségbiztosításának kérdése is foglalkoztatja. Leg­inkább azokat, akik július 1- jéig nem kötöttek szerződést forgalomban lévő járművükre egyetlen biztositóval sem. Ar­ról, hogy a késlekedők mire számíthatnak, a Baranya Me­gyei Rendőr-főkapitányság ve­zetőjének közbiztonsági helyet­tesét, dr. Dobra Tibor alezre­dest kérdeztük.- A mai naptól gépjármű­vet forgalomba helyezni, rajta időszakos vizsgát végezni, a jogszabályokban felsorolt ese­tekben a jármű forgalmi en­gedélyébe bejegyzést tenni csak akkor szabad, ha a tu­lajdonos igazolni tudja a kö­telező biztosítás megkötését. A szerződés bemutatásával vagy legalább a befizetést igazoló csekkel — mondotta a főkapitány-helyettes. - Anél­kül közlekedni nem lehet! S hogy mire számíthat az, aki a rendőri ellenőrzések so­rán nem tudja igazolni a biz­tosítós megkötését? Mint meg­tudtuk, először felhívjuk a tu­lajdonos figyelmét, hogy 8 na­pon belül igazolja a szerző­dés meglétét. Aki ezt a köt­vénnyel és a csekkel sem tudja bizonyítani, az szabály- sértés miatt 10 000 forintos pénzbírságra is számíthat. A biztosítással nem rendelkező kocsi rendszámát leszerelik, forgalmi engedélyét bevonják. A rendőri szigorra éppen azok érdekében van szükség, aki­ket más hibájából érhet ká­rosodás. Azok a gépkocsi-tulajdono­sok, akiknek üzemképtelen autó van tulajdonukban, és annak forgalomba helyezését rövid időn belül nem tervezik, jobban teszik, ha leadják an­nak rendszámát és forgalmi engedélyét, így elkerülhetik, hogy havonta kapjanak szer­ződéskötést sürgető felszólí­tást. Balog-Szijártó KÜLFÖLDRE CSAK BIZTOSÍTÁSSAL! Július 1-jétől a magyar lorgalmi rendszámú gépkocsik csak a köte­lező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötését igazoló szelvény bizto- kában léphetnek ki az országból — tudta meg az MTI a Vám- és Pénz­ügyőrség Országos Parancsnoksá­gán. A Magyar Biztosítók Szövetségé­nek illetékese a távirati iroda kér­désére elmondta: tervezik, hogy a határállomásokon is legyen lehe­tőség a biztosítás megkötésére. A „Tulipán" üzlethálózatban: Olcsó húsbolt a rászorulóknak A Magyar Demokrata Fórum szociális, kedvezményes árú üz­lethálózatának második boltját nyitják meg ma délelőtt 8 óra­kor Pécsett, a volt Rákóczi úti tűzoltólaktanya helyén. A „non profit" jellegű „Tulipán” üzlet- hálózat új húsboltjában első­sorban a rászorulókat, a kis­nyugdíjasokat, nagycsaládo­sokat és munkanélkülieket vár­ják. Mint informátorunk, Bognár Lajos megyei szervező elmond­ta, nem az a céljuk, hogy az olcsó áron forgalomba kerülő húsokkal a jómódú családok hűtőládái legyenek feltöltve. A „Tulipán" Húsboltot a vá­rosi önkormányzat segítségével nyithatják meg, az áru a szent­lőrinci önkormányzat vágóhíd- járól kerül az üzletbe. A sertés­comb kilójáért 188 forintot, a borjúcombért 240-et, a bőrös malachúsért 80-100 forintot, míg a jó minőségű házizsírért kilónként 20 forintot kell fizet­niük a vevőknek. A házizsírt nagyobb mennyiségben szo­ciális intézmények, kórházak számára már a kezdeti időkben is biztositani tudja a húsbolt, később pedig más áruk szál­lítását is vállalják. Mint ismeretes, első üzletét néhány héttel ezelőtt, a pécsi Apáca utcában, az MDF- székház garázsából kialakított helyiségben nyitotta meg a „Tulipán" hálózat. Ott többek között lisztet, cukrot, mosóport, öblítőszert, száraztésztát és étolajat kínálnak a szokásosnál lényegesen olcsóbban. (Balog) A szocialisták az önkormányzatról Scheidt Ferenc személyében új tagja van a mohácsi képvi­selőtestületnek, miután a va­sárnapi időközi választáson független jelöltként, az MSZP támogatásával a szőlőhegyi és újvárosi körzetben megválasz­tották. Mint a szocialisták első mo­hácsi képviselője az önkor­mányzatban, részt vett azon a kerekasztal-beszélgetésen, ame­lyet a szocialisták megyei szer­vezete rendezett az önkormány­zatok eddigi tapasztalatairól, természetesen a szocialista képviselők szemszögéből. Érdekes nézőpont az övék, hiszen a számuk igen csekély a testületekben, könnyen adód­hat a megítélés, hogy kritikájuk ide vezethető vissza, azonban meggyőzőek tudtak lenni a te­lepülések valós problémáinak bemutatásában, a megoldás- keresésben. Miközben a városi szinteken elsősorban a párt­szempontok jellemzik a testüle­tek munkáját, a kisközségek­ben óriási összefogás tapasz­talható, ám a kormányzattal szemben a falvak teljesen ki­szolgáltatottnak érzik magukat, hogy csak a pályázatok követ­hetetlen sorsát, a céltámoga­tások elosztásáról a tájékozta­tás hiányát említsük. Egybehangzóan fogalmazták meg a résztvevők, felmérhetet­len gondok adódnak abból, hogy az önkormányzati törvény után kilenc hónappal sem is­merik a hatásköri törvényt, mi­közben azt tapasztalják, hogy a kormányhivatalok egyre több jogkört vonnak magukhoz, jól látszik ez a köztársasági meg­bízotti hivatalok „törvénysértő” minősítésű jelzéseiből. Példa­ként egyet: szinte minden köz­ség törvénysértő módon oszt­hatta el a segélyeket, mert azt feltételezték, ez a képviselőtes­tület dolga, hiszen az ismeri a települést a legjobban. Nem így van. G. M. Már gyakorolják az asszonyok az öltéseket a cipöfelsörész- készitő gépeken. Fotó: Läufer LászTó

Next

/
Thumbnails
Contents