Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)
1991-07-11 / 188. szám
szre megérnek a feltételek Pozsgay Imre független képviselő, a Nemzeti Demokrata Szövetség alapítója nyilatkozott az NDSZ szervezéséről, a programjuk kidolgozásáról. Az interjút lapunk 2. oldalán közöljük. Ha: pécsi közgyűlés Csütörtökön reggel 9 órakor kezdődik Pécs város önkormányzatának soron következő, nyilvános, a nyári szünet előtti utolsó ülése a városháza nagytermében. A 12 napirendi pontból álló, kétnaposra (csütörtök, péntek) tervezett közgyűlésen megvitatja a testület a szervezeti és működési szabályzatot, döntenek a költség- vetés módosításáról, rendeletet alkotnak a közterület-használatról, a településrészek elnevezéséről, illetve a művészeti alkotások közterületi elhelyezéséről. Döntenek a képviselők a Bázis Építőipari Vállalat volt tanműhelyének megvételéről, a víz- és csatornahasználati díjak megtérítéséről, a közmeghallgatás rendszeréről, a történelmi belváros környezetkímélő forgalmi rendjéről, a Dominikánus ház hasznosításáról, a német főkonzulátus elhelyezéséről, a körzetegészségügyi szolgálat fejlesztéséről. Á dalai láma Moszkvában A Szovjetunióban élő buddhisták vezetőinek meghívására srerdán Moszkvába érkezett a dalai láma. Tibet indiai száműzetésben élő vallási és világi vezetője húsz napot tölt a Szovjetunióban. KÖZÉLETI NAPILAP at Dunántúlt napló II. évfolyam, 188. szánj 1991. július 11., csütörtök Ara: 7,90 Ft Törvény a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről Az. Országgyűlés rendkívüli ülésszakának szerdai plenáris ülésén a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat határozathozatala volt napirenden. Kilenc óra után néhány perccel 236 képviselő jelenlétében megkezdődött az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának szerdai plenáris ülése. A néhány napirend előtti bejelentés után Botsai István igazságügyminiszter összefoglalója következett a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat vitájáról. Balsai István* bejelentette: támogatják azt az indítványt, hogy a törvényjavaslat egészéről név szerint szavazzanak a képviselők. Balsai István expozéját követően a törvényhozás megkezdte a határozathozatalt a benyújtott módosító indítványok ügyében. A Ház csaknem hatórás szavazási procedúra során pontról pontra haladva ‘„fésülte át" a több mint 200 pont(Folytatás a 3. oldalon) Vendégcsalogató akciók a PIV-en Magyarországra készül a Mikro Age - tudtuk meg a SZÜV sajtótájékoztatóján „Szedd és vidd” Danitz-pusztán A meggyet kajszimajd őszibarack -akció követi Alkotmánybírósági döntés a kötelező biztosításról Az Alkotmánybíróság nem tartja alkotmányellenesnek a kötelező gépjármű felelősség- biztosításról szóló jogszabályt. A testület szerdán juttatta el az MTI-hez a döntéséről szóló közleményt. „Az Alkotmánybíróság július 10-i teljes ülésén határoz"atot hozott a gépjármű üzemben tartójának kötelező felelősség- biztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Korm. rendelet alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványok tárgyában. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy szerződéskötés kötelező előírása sem alaki okból — ti. a jogi szabályozás kormányrendeleti szintje miatt —, sem pedig tartalmi okokból nem alkotmányellenes. A gépjármű üzemben tartásával járó fokozott károkozási veszély miatt az államnak kötelessége g károsultak védelme. Ennek egyik, oz alkotmányt nem sértő jogi megoldása a biztosítási jogviszony létesítésére vonatkozó szerződéskötési kötelezettség." Kiváló minóségű meggy kerül a ládákba Dgniti-pusitán Ismét szabad a - vásár a Pécsi Állami Gazdaság da- nitzpusztai gyümölcsösében. A hagyományos „Szedd és vidd”-akció keretében múlt hét csütörtöké óta a rázógép után a fákon maradt meggyet szedhetik a vállalkozó kedvűek. . Bognár József kerületi igazgatótól megtudtuk, hogy bár az idén 40 forintos Faló: Läufer Lántó (Folytatás az 5. oldalon) Az Európa Parlament Megalakult a Baranya megyei határozata Jugoszláviáról önkormányzatok társulása Szakmai tanácsok a községeknek Az Európa Parlament szerdán arra szólította fel a jugoszláv hadsereget, hogy egységei térjenek vissza laktanyáikba, s egyben követelte, hogy az Európai Közösség kormányai igen keményen lépjenek fel, ha kiújulnak a harcok Jugoszláviában. A nagy többséggel elfogadott határozatban az EK választott testületé kimondja: a közösség országainak a diplomáciai kapcsolatok megszakítását is fontolóra kell venniük, ha a szövetségi hadsereg figyelmen kívül hagyja a hétfőn életbe lépett tűzszünetet. Hivatalosan is megalakult tegnap a Baranya megyei ön- kormányzatok társulása, több mint 150 település részvételével, a megyei közgyűlés kezdeményezésével és támogatásával. A társulás célja és feladata, 15 főállású emberrel, Wilhelm Ferenc hivatalvezető irányításával, tanácsadás a helyi önkormányzatoknak hatósági, jogi, műszaki, pénzügyigazdasági és művelődési kérdésekben. Ezenkívül vállalja a vállalkozási feladatok menedzselését, segíti a megyei közgyűlés tevékenységét, és más szakmai szolgáltatásokat is tesz. (Folytatás a 3. oldalon) r Ejjelente dörögnek a fegyverek Csetnik terroristák felgyújtották Celiját Robbanások Eszéken lentette, hogy szerdán belehalt sérüléseibe a keddi pa- lánkai lövöldözés egyik sebe(Folytatás a 2. oldalon) Szlovéniában hallgatnak, míg Kelet-Szlavóniában és Horvátországban éjjelente dörögnek a. fegyverek. A Tanjug jugoszláv hírügynökség helyzetképe szerint szerdára virradóra csetnik terroristák kirabolták és felgyújtották a horvátországi Celija falucskát. A támadásról tartott eszéki sajtóértekezleten közölték szerdán, hogy a jugoszláv néphadsereg katonái segítettek a mintegy 160 fős lélekszámú település lakosainak kimenekítésében, de nem tettek semmit a támadás elhárítására, a gyújtogatás megakadályozására. A Tanjug hírügynökség jeAntali József Bonnban Antall József magyar kormányfő csütörtökön délelőtt Bonnban kétórás megbeszélést folytat Helmut Kohl német kancellárral, az eszmecserén a magyar miniszterelnök „ismerteti majd országa érdekeit, tekintettel a hét legnagyobb nyugati ipari nemzet (londoni) találkozójára” — közölte szerdán Bonnban a német kormány szóvivője, Dieter Vogel, és hozzáfűzte: a többi kelet-európai reformország, azaz Lengyel- ország és Csehszlovákia kormányai is kérték, hogy Londonban ne csak a Szovjetunió támogatásáról legyen szó, hanem az ő kívánságaikról és elképzeléseikről is. A félidőn túl még mindig népszerű láto- igatói körében a !Pécsi Ipari Vá- 'sár. Nem utolsósorban azért, mert a megannyi látnivaló mellett igazi vásárhoz méltón jó üzleti lehetőségeket is ajánl a nagy városi rendezvény. Tárgyalásaik mellett azok a kiállító cégek, akik hozott portékáik vonzásában bízva megtehették, különböző mértékű árengedményekkel csalogatják pavilonjaikba, standjukhoz a PIV vendégeit. A kiállítók között van a Videoton Ipari Részvénytár(Folytatás az 5. oldalon) CsárádiJános: „Senkit nem fogunk elbocsátani!” Vasutasnapi ünnepség Pécsett Elismerések, kitüntetések átadása A 41. vasutasnap alkalmából ünnepséget tartottak tegnap Pécsett, a vasútigazgató- ság épületében. A jelenlévőket Busch Károly, a MÁV Pécsi Igazgatóságának vezetője köszöntötte, s mondott rövid beszédet, majd kitüntetések átadására került sor. Csárádi János vezérigazgató 13 vasutasnak adott ót vezérigazgatói dicséretet, Busch Károly (Folytatás az 5. oldalon) Színes televíziók sokaságát mutatják be a VIDEOTON pavilonjában ' Fotó: Läufer László