Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)

1991-07-08 / 185. szám

1991. július 8., hétfő új Dunántúli napló 15 „uiyan ear, mim az Offivxvvt A keménykezü edző visszatér Varga Ferenc a munkában ezentúl sem ismer tréfát Varga Ferenc, amikor még a PVSK-nőket irányította. Itt éppen Nedobának magyaráz Proksza László felvétele Tetőtől talpig megvizsgál­ták az orvosok, mielőtt igent mondott. Az alapos mustrára azért volt szükség, mert Varga Ferenc másfél éve, 1989 nőve mibe rében, kényszerből, szivbántalmak miatt felhagyott az edzős- ködéssel. Akkor a PVSK NB l-es női kosárlabda-csapa­tának kispadjáról állt fel, •most a vasutas férfiakéra nüI le. Nem bírta már ki a vi­szonylagos tétlenséget, ezért vállalta újra az edzőséget. — Olyan ez, mint az ópi­um. Leszokni róla, Istenem, milyen nehéz — fogalmaz. — Felfogásom a kosárlab­dáról semmit sem változott. Legfeljebb annyit, hogy még több időt fordítok majd a jó védekezés begyakorlásá­ra. Merthogy annak a je­lentősége még nagyobb lett mostanában. Yarga Ferencet mindig is korbácsos emberként tar­tották számon. ígéri, a munkában ezentúl sem is­mer tréfát. Nála nincs ba­rát, ismerős, __ testvér, csak munka von, amit mindenki­nek, akire számít, el kell végeznie. De hogy a jövőben mi­ként tudom az általam el- 'képzelteket végrehajtatni, az még kérdéses — mondja. Vegyes visszhangja van a játékosok körében a visz- szatártének. Néhányon szí­vesen veszik az újbóli fel­bukkanását a kispadon, többen viszont - titokban vagy nyíltan — nem örülnek annak, hogy ismét ő az ed­ző. A hírek szerint példá­ul Czigler miatta akar más egyesülethez menni, mert­hogy fél tőle. A tőle meg­követelt munkától és nem utolsósorban a stílusától. Hogy kikkel kezdi el a felkészülést a PVSK-nál, azt még nem lehet most tudni. Addig nem szívesen nyilat­kozik arról, hová is várja csapatát a következő baj­nokságban. Mindenesetre agresszívan, jól védekező pécsi gárdát akar, amely a haladó hagyományokat tisz­telve és azokat ápolva, sok kosarat is dob. Sok mindent másképp csi­nált volna a legutóbbi baj­nokságban, mint ami a pá­lyán vagy annak környékén történt, amikor szakosztály- igazgatóként a lelátón ült, de ez a múlt. A jelen még a pihenés az orfűi bungaló­ban, a jövő pedig július 23- tól az alapozás, aztán ké­sőbb, szeptember végétől a bajnokság. Egyelőre egy éve van rá, hogy újra bizo­nyítson, ugyanis ilyen idő­tartamra kötött szerződést a PVSK-val. Utoljára 1983- ban volt edző férficsapat­nál, Zalaegerszegen. Előtte már ténykedett - majdnem másfél évtizede — szakveze­tőként a PVSK-férfiaknál. Majd meglátjuk, mire megy újra velük. Ha éppen marad játéko­sa, merthogy sokan akarnak menni a PVSK-ból. Cztigle- rért ma jön a ZTE-Herak- lith, de másoknak is me­betnékjük van, élükön a két litvánnal. Horváth László Dél-Afrika Tokióban visszatér Mészöly a tavaly őszi átlagszínvonalat reméli Noha az augusztusra terve­zett olaszországi edzőtáboro­zás elmarad, Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgó-váloga­tott szövetségi kapitánya ál­landó „ügyeletét” tart az MLSZ-ben. Ott kérdezte az MTI munkatársa. — Mi a véleménye arról, hogy — ez először fordult elő, amióta osztályozás rendszer szerint „ cserélődhetnek” a csapatok a magyar iutball el­ső- és másodosztálya között - egyszerre négy NB ll-es gár­dával frissült az NB I. mező­nye? — Meglepett, noha a felke­rültek reális tudása alapján talán várható, tippelhető volt ez a váltás - hangzott a ka­pitány válasza. — Azt viszont személy szerint roppant mó­don sajnálom, hogy az Alföl­dön hírmondónak sem maradt NB l-es, mert a DVTK-t min­dennek nevezhetem, csak nem alföldi gárdának. A Haladás VSE, a ZTE felkerülése jelzi, hogy a Dunától nyugatra re­mek erők összpontosulnak. Majd meglátjuk, mire viszik ezek a csapatok.- Még a kezdet is messze van, hát még az NB I. zárá­sa! Most, július elején hogyan vélekedik: állják-e majd a harcot a „friss élvonalbeliek", tartaniuk kell-e az azonnali búcsútól, a kieséstől?- Erre valóban korai lenne válaszolnom. Mert hát ki tud­ja, miként oldódik meg a diósgyőri edzőkérdés, Palicskó Tibor helyére tudnak-e megfe­lelő képességű szakvezetőt ta­lálni? Azután az is fontos, sőt, talán alapvető, hogy milyen új szponzorokat sikerül meg­nyerniük maguknak az NB II- ből most felkerülteknek. Nem mondok újat azzal, mekkora jelentőséggel bír, van-e pénz­ügyi háttér, vagy nincs! Nagy­bani megközelítésből azt mondhatom, hogy a DVTK já­tékereje tűnik a legtöbbet ígérőnek. Csak hát miként tudnak majd erősíteni az újonnan jöttek? Ez is sorsdön­tő kérdés. — Egyáltalán: mit vár az új bajnokságtól? — Az ember mindig remé­nyekkel eltelve latolgat. A magyar futball szempontjából jó lenne, ha olyan átlagszín­vonalat tudnának elérni a „tizenhatok” ami 1990 őszi küzdelmeinek nívóját megüt­né. — Az Eb-selejtezők során gyakorlatilag már csak „az égiek" segíthetnek, szinte pa­píron sincs remény arra, hogy a válogatott eljusson a jövő évi svédországi nyolcas-dön­tőbe. Hogyan tovább, milyen gondolatok foglalkoztatják? — Mitagadás, aligha jutunk el Skandináviába. A két hát­ralévő selejtezőnkön viszont ugyanolyan erővel küzdünk, mint az eddigieken. Egyre többször fordul meg a fejem­ben december 8-ika, és New York városa. — No csak, New York a kedvenc? — Nem, a Madison Square Gardenben bonyolítják le az 1994-es vb-döntő csoportselej­tezőinek sorsolását. Félig még az EB-feladatokra, félig már a világbajnoki kvalifikációkra „lesve" igyekeztünk olyan őszi riválisokat találni, hogy a három barátságos összecsa­páson minél jobban összeko- vácsolódjék válogatottam. — Ezek szerint ön keresett edzőpartnert? — így van. Telefax útján tájékozódtunk, melyik szövet­ség képes szabaddá tenni nemzeti együttesét. így jutot­tunk el az írekhez (szeptem­ber 11.), a belgákhoz (októ­ber 9.) és a hollandokhoz (november 13.). Az ír csata a Szovjetunió elleni, a belga pedig a Norvégiával esedé­kes Európa-bajnoki selejte­zőnk előtt kínál kedvező gya­korlási lehetőséget. Ami Hol­landiát illeti, az 90 perc a maga nemében egyfajta olyan felmérő, amelyből lemérhetem: az év vége felé mire is ké­pes az igazi „mélyvízben” együttesem. Csak nehogy úgy járjunk, mint legutóbb, ami­kor a hollandok lemondták a találkozót - fejezte be Mé­szöly Kálmán. A Dél-afrikai Köztársaság­ban megalakult az egyesített, nem faji alapon szervezett sportági testület, így megnyílt az út az ország atlétái előtt, hogy indulhassanak az augusz­tusi világbajnokságon Tokió­ban. Ezt Primo Nebiolo, a Nem­zetközi Amatőr Atlétikai Szö­vetség (IAAF) elnöke jelentette be azután, hogy telefonmeg­beszélést folytatott az IAAF de­legációjával, • amely Lamine Diack szenegáli alelnök veze­tésével ténymegállapító látoga­táson tartózkodik a Dél-afrikai Köztársaságban. A végleges döntést ugyan csak közvetlenül a vb-nyitány eíőtt hozza meg a japán fővá­rosban tartandó kongresszusán a nemzetközi szövetség, Nebio­lo szavai alapján azonban szinte biztosra vehető az or­szág visszavétele. Pretoriát az apartheid, a fajüldözés, a faji megkülönböztetésen alapuló politika miatt 1976-ban szám­űzték az lAAF-ből. Az ország visszatérését egyebek között attól tették függővé, hogy az apartheid felszámolásával egy időben Dél-Afrikában egységes nemzeti atlétikai szövetséget hoznak létre. Most ez megtörtént, s a ko­rábbi három különböző testü­letből kovácsoltak egyet, amelynek neve Dél-afrikai Amatőr Atlétikai Szövetség (SAAA). Dél-Afrika lAAF-tagsá- gának visszakapása, atlétáinak tokiói vb-fellépése azt is jelen­tené, hogy az ország sportolói ott lehetnének az 1992-es bar­celonai olimpián. 4* m s ^ÍÚÁÍ,' J > színes bakfis harisnyanadrág > necc térdzokni > rövidújju ingek gyermekeknek (színes és fehér) > női, bakfis és gyermek pólók 50% engedménnyel amíg a készlet tart <«») KONZUM PÉCS. KOSSUTH TÍR Köszönet mind a 120 vendégnek, akik 1991. június 25-én jelenlétükkel megtiszteltek bennünket a PUBLICITAS-Budapest Pécsi Irodájának megnyitása alkalmából. Emlékeztetőül a Publicitás Nemzetközi Médiaügynökség legfontosabb szolgáltatásai: • a Publicitás a legnagyobb médiaügynökség, 22 országban, Euró­pában, Ázsiában és az USA-ban 33 irodával, és most már Buda­pest után Pécs belvárosában is,... • a legjelentősebb újságokat, folyóiratokat, szaklapokat képviseli az egész világon. Hirdetői számára a belföldi és a külföldi piacokon is a legjobb média-megoldásokat biztosítja, • a Publicitás nemzetközi adatbankja a legpontosabb technikai és árinformációkat nyújtja, az érdeklődőknek részletes média-analí­zist szolgáltat, • az egyszeri hirdetéstől a komplex média-kampányig /reklám- nyomtatványokat, reklám-ajándéktárgyakat, ... stb/ mindent egy irodában kaphat meg a megbízó, • a magyar partnerek külföldi sajtótermékekben hivatalos tarifák alapján hirdethetnek és forinttal fizethetnek, • a Publicitas-Pécs sokoldalú szolgáltatást nyújt, egy nemzetközi szervezet 100 éves tapasztalataira támaszkodva. Várjuk szíves jelentkezésüket: 7601 Pécs Sallai Imre u. 7. PUBLICITÁS PÉCS Tel.: (36) 72 36121 72 36131 Fax: (36) 72 36 102 HL 4* J 3

Next

/
Thumbnails
Contents