Új Dunántúli Napló, 1991. július (2. évfolyam, 178-208. szám)
1991-07-07 / 184. szám
Graf győzött Wimbledonban A német Steffi Graf (képünkön) nyerte a női egyest tegnap a wimbledoni teniszversenyen. Mivel a mai férfi egyes fináléját két német, Stich és Becker vívja, teljesnek mondható a német siker. Graf egyébként három játszmáb an verte az argentin Sabatinit. Motorcsónakos közönségsiker Baján Valódi közönségsikernek bizonyult Baján, a Duna és a Sugovica torkolatánál megrendezett motorcsónak-verseny első napja, hiszen kétszer annyian (10 ezren) voltak kíváncsiak Valentérékre. mint egy szokvá-, nyos bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. Az 0—350 köbcentiméteres kategóriában_az első futamnál már az első bolyánál egy hatalmas csattanás volt. A szegedi Feil János és a bajai Pfeil Zoltán szerencsésen ütközött egymásnak. Köszönhették mindezt annak, hogy rendkívül szeles volt a Duna, és mivel fej-fej mellett próbáltak előnyre szert tenni a bátyánál, s egy váratlan hullám az ifjú bajai titánt, a rutinosan belül haladó szegedi versenyzőnek dobta. így mindketten kiálltak a versenyből. Az O-350-es cm:! kategóriában az osztrák Gerhard Neubacher (RSC-regan) győzött a megismételt futamban. A következő kategória az 0-500 cm'-ben, a bajai Bálint Gábor a harmadik helyen végzett, a győzelmet az osztrák színekben versenyző Csákó Ferenc szerezte meg. A legerősebb motorok kétségtelenül az új 700 cm3-ben voltak, ahol ismét többen kiálltak verseny közben. A legjobban közülük a cseh Peter Imrama.szky dühöngött, ugyanis ő a felső bátyánál majdnem egy rendőrségi hajóval ismerkedett meg testközelből. Az ifjúsági kategóriában a váci Bodor Péter magabiztosan győzött korosztályában. A végére maradt az igazi csemege a bajnokok tornája. Itt előzőleg az indulás feltétele Európa- bajnoki, vagy világbajnoki cím volt. Ahogy várható volt, a bajaiak hatszoros Európa- bajnoka, Volentér László rögtön a startnál az élre állt, és végig nagy küzdelmet vívott a bolgár Jordan Jordanovval. A bajai versenyző biztos futamgyőzelemmel várhatja a mai további két startot. A verseny délelőtt 10 órakor folytatódik valamennyi kategóriában. Kovács Zoltán Végzetes sportbaleset Kanadában Vízparti lábteniszparti Domboriban Nincs pénz a magasabb osztályra A Paksi SE bajnokként is marad NB lll-as Az edző köszöni, de elege van Keserédes évet zárt a PSE NB lll-as labdarúgócsapata. Hiába nyerte meg ugyanis a bajnokságot, ez kevésnek bizonyult a másodosztályhoz. A helyi önkormányzat az őszre kért 3 milliós támogatást leszavazta, így igen nagy felelőtlenség lett volna a meglévő 1,6 millióval nekivágni a „nagy kalandnak”. A héten ugyan tartottak még egy elnökségi ülést, de ez már csak formaság volt, itt mondták ki a végső döntést. Laki Zoltán edző nincs túlságosan feldobott hangulatban, amikor mondja: — Azt hiszem, nem maradok tovább Pakson. Ezt a döntést az eredményünk visszaminősítésének tekintem. Számomra itt nincs már perspektíva, olyan helyre akarok menni, ahol van cél, legyen az bármelyik osztály. Sajnos, Pakson nagyon hozzászoktak a központi támogatáshoz és nem indultak el időben a szponzorokért. Menynyivel más lett volna a helyzet, ha úgy állítunk be az önkormányzathoz: itt van, összegyűjtöttünk kétmilliót, most segítsetek! — Úgy látom, nem hagy nyugodni a dolog. — Már nagyjából túltettem magam ezen az egészen. Régóta forgolódom a futballpályó- kon, ezért nem biztos, hogy nekem ez akkora csalódás, mint annak a játékosnak, aki mindent feltett egy lapra a cél érdekében.- Ritka dolog, hogy egy bajnokcsapat edzője, keserű szájízzel távozzék sikerei színhelyéről. Merrefelé visz az utad, leltéve, ha komolyan gondolod? — Valószínűleg maradok Tolna megyében. Krasznai Zoltán Fellebbez a Rákóczi Kaposváron egész héten, a labdarúgó berkekben egyetlen témáról lehetett hallani: vajon a paksiak visszalépése után helyet kaphat-e az NB ll-es mezőnyben a Rákóczi SE, vagy sem? Nos, nem kapott. Pénteken született döntés az MLSZ-ben, miszerint a legjobb kieső maradhat benn, és ez a komlóiak visszalépése miatt a Szolnok. Pedig az NB lll-as liga vezetői egyértelműen a Rákóczi FC feljutása mellett tettek le a vok- sukat. A kaposvári klubnál a döntés előtt úgy nyilatkoztak: készek vállalni az NB ll-es szereplést. Any* nyira biztosra mentek, már a csapat megerősítése ügyében is elkezdtek futkározni Pécsre, Siófokra, Veszprémbe. Meg is fellebbezik a számukra kedvezőtlen döntést. Ezt előre bejelentették. Doppingbotrány a Mediterrán játékokon Az Athénban zajló 11. Mediterrán játékok „félideje” dopping-botránnyal zárul: egy tunéziai súlyemelő ugyanis meg nem engedett eszközhöz nyúlt, s rajtavesztett. Jóllehet az ellenőrző vizsgálat még hátravan, az A-teszt elvégzése utón maga a tunéziai küldöttség vezetője, Abdel- hamid Slama sietett bejelenteni, hogy Taoufik Maouia doppingolt. Az 56 kilogramos kategóriában indult súlyemelő bronzérmet szerzett, ám az eredményhirdetést követő dop- pingpróbója pozitívnak bizonyult. Azt még nem tudni, milyen tiltott szert használt a versenyző, viszont az első vizsgálat eredményéről hallva beismerte vétkességét. Csapatvezetője közölte, hogy Maouia a legsúlyosabb büntetésre számíthat. Ez azt jelenti, hogy — az IWF, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség ez év januárjától érvényes szigorú rendelkezése szerint - a súlyemelőt egy életre eltiltják a versenyzéstől, a tunéziai szövetség pedig egyévi „szilenciumra” ítéltetik. Öttusa A 3. junior női öttusa világbaj> nokságon Kovács Irén győzött Pécsi Mónika előtt. Temesi Krisztina a 4., Heilig Anita a 20. helyen végzett. A csapatversenyt Magyarország nyerte az olasz és a német válogatott előtt. M/eczonic TALÁLKOZHAT Két ember meghalt, négyen pedig megsebesültek Quebec - ben, a hagyományos Valley- field regattán, annak következtében, hogy összeütközött egy hidroplán egy motorcsónakkal. Utóbbi az ütközés nyomán kivágódott a mólón álló nézők közé. Az egyik áldozat a közönség soraiból került ki, s életét vesztette a motorcsónak vezetője, a 29 éves Daniel Brossoit is, aki az észak-amerikai bajnokság selejtezői közben szenvedte el a halálos balesetet. A regatta 53 esztendős történetében ez volt az első ilyen végzetes kimenetelű esemény. Viszont Kanadában ezen a héten, hétfőn már történt egy tragikus végű motorcsónak-baleset: az albertai Grande Ca- chén rendezett futamon egy néző meghalt, amikor az egyik versenyző elvesztette uralmát járműve fölött, s a csónak a partra csapódott. Olasz futball igazolások Az egyik leghíresebb olasz labdarúgócsapat, a többek között BEK-et Is nyert AC Milan figyelmen kívül hagyva a jogoséi óv átigazolási vétót, miszerint 25 év alatti futballista nem szerződhet külföldre, megállapodást kötött a 22 esztendős Zvonimir Bobannal. A Dinamó Zagreb középpályása öt esztendőre szóló szerző'dést írt alá, és akár egymillió dollárt is kereshet évente. Az itáliaiak ‘bejelentették, hogy Boban a nyári bemutatómérkőzéseken csapatuk színeiben pólyára lép, s remélik, ‘hogy szeptembertől már a Milan bajnoki mérkőzéséin is játszhat. Ehhez persze a jugoszláv szövetségnek módosítania kéne a 25 éves „plafonon”. Éppen a korhatár miatt tűnik egyelőre hiábavalónak a jelenlegi legnagyobb jugoszláv labdarúgó-tehetségként számon tartott Robert Proszi- necsfci és a Real Madrid megállapodása is, mivel a Crvena Zvezda kiválósága is csak szabályváltoztatás esetén futballozhatna a spanyol gárdában. Mindenesetre ‘Boban átszerződése már csak azért is érdekes lenne, mert az itáliai futballelőírások szerint egy csapatban legfeljebb három külföldi játszhat, márpedig a Milánnál a Gullit, van Basten, Rijkaard álkotta holland trió kitölti e keretet. .. Hasonló gond, a „kit küldjék el?"-dilemma előtt áll a Parma csapata is, amely a brazil kapus Taffarel, a svéd csatár Brolin és a belga hátvéd Grun mellé most, negyedik külföldiként, megvette a fiatal argentin sztárt, Sergio Angel Bertit is. Autósport Szombaton délután befutott a Mikron-Dirkholz rali mezőnye a budapesti Felvonulás térre. A magyar bajnokság 4. fordulóján a Ferjáncz, dr. Tandari kettős szerezte meg a győzelmet. A Ranga, Büki kettős második lett. A hátralévő három fordulóból még egy győzelemre van szüksége a Ranga, Büki kettősnek az idei bajnoki cím elnyeréséhez. Tegnap Domboriban lábtenisztorna kezdődött. Az alkalomszerűen benevezők mellett a sportág hazai favorit- jai sem hiányoztak. A legjobb magyar páros, a Budai Lábtenisz Klubot képviselő Dárdai—Zoufal kettős mellett a csehszlovák bajnok, Bertka -Zigala duó is rajthoz állt. A lábtenisz virtuózok számára a játék öröme az elsődleges, persze a rendező Hol-Fer Kft. által a győztesnek felajánlott 100 000 forintos fődíj sem mellékes. Sőt, a Hol—Fér Kft. arra is ígéretet tett, hogy tornagyőzelem esetén szponzorszerződést köt a Budai Lábtenisz Klubbal. A három éve minden hazai tornán diadalmaskodó, az Agrobank Rt. által támogatott páros őrzi jó formáját, hisz a kis döntőnek is beillő, csehszlovákok elleni meccset 2-0-ra nyerték. A lábteniszdöntő ma 14 órakor lesz. K. M. ALPOK-ADRIA REGATTA KESZTHELYEN Ma délelőtt 11 órakor dördül el a startpisztoly a Keszthelyi Yacht Club kikötője előtt, és ezzel kezdetét veszi az első balatoni Alpok-Adria Kupa nemzetközi vitorlásverseny. Hat országból, hat kategóriában a válogatottak szí- írve-java küzd a város partjai előtt, a tó nyugati medencéjében hat napon át. EUROPA legkellemesebb utitársával a autó-hifi rádió-magnóval 1991. július 8—13 ig. Pécsett a KONZUM áruházban Kft. 3 sveconlc kizárólagos Magyarországi forgalmazója J - Új Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja ^ 113 laJ i ái Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadói telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 37 forint, negyedévre 111 forint, félévre 222 forint, egy évre 444 forint ISSN 0865-9125 Dunántúli napló