Új Dunántúli Napló, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)
1991-06-28 / 175. szám
Rádió Bobby Gordon a Pécsi Rádióban Rendhagyó módon már péntek délutáni műsorunkkal kezdjük hétvégi ajánlónkat, mivel a BBC magyar osztályának munkatársa, Pallai Péter néhány hónapig Magyarországról küldi tudósításait, interjúit Londonba. A hét második felében néhány napot Pécsett, Baranyában tölt és elfogadta a stúdió meghívását, hogy a péntek délutáni műsor vendége legyen. Pallai Péter azonos Bobby Gordonnal, aki két évtizeden ke- resztül a londoni rádió Magyarországon is igen népszerű könnnyűzenei műsorait vezette. Tehát ó' lesz a péntek délutáni 3-tól fél 7-ig hallható műsor sztárvendége. Szombaton ismét 8 és 10 óra között hallható a stúdió délelőtti műsora, a Jó Pihenést - melynek szerkesztője Felső Pál. Aktuális témáról szól a közgazdász, Zeller Gyula jegyzete az összeállításban és elhangoznak érdekes interjúk is. A szakember növényvédelmi tanácsokkal szolgál a kerttulajdonosoknak, az adás végén a meteorológus friss információkat ad arról, hogy mit mutatnak a műholdak és a radarok a felhők mozgásáról, mire számíthatnak azok, akik szabadtéri programot szerveznek. Az úton végig kell és végig is lehet menni, méltóképpen - ez a magva a Vasárnapi Magazinnak, amely 9-től 10 óráig tart. A szerkesztő: László Lajos, a következő témákból bontja ki e gondolatot: beszélgetés a gyémántmisés dr. Taksonyi József mohácsi apátplébánossal. - Akik üldöztetést szenvedtek az igazságért - a Pécsi egyházmegye üldözött papjainak sorsáról szól Heté- nyi Varga Károly egyháztörténész. - Magyarítás, szóalkotás - ez a vezérfonala dr. Rónai Béla nyelvészkutató jegyzetének. - Hűség az anyához, a szülőföldhöz és az Alma Materhez: dr. Pálos Miklós államtitkár vallomása. - A Rerum Novarum és a Centesimus Annus pápai enciklikák szociális tanításáról. - A műsor zenei szerkesztője Kovács Attila, a 10 órai hírek után pedig Kovács Zoltán teljesíti a rádióhallgatók levélben és telefonon érkezett zenés kéréseit. L.A.story - Az őrült város Los Angeles a tündérek városa, ahol tündéri lények egycsa- pásra kerge szárnyasokká degradálódnak. Mi történik akkor, ha egy égiekkel játszó földi idojárás-eló'rejelző (Steve Martin) belebolondul egy bohókás, ámde elbűvölő angol újságírónőbe? Leírhatatlan lesz a kavalkád. Mert nincs kiszámíthatatlanabb és szeszélyesebb egy szerelmes időjósnál. Mindenre képes, hogy magára vonja szíve hölgye figyelmét. Útjelző táblákkal beszélget, őrjítő tárlatvezetéseket tart görkorival, sőt őszülő fejjel elcsavarja egy ugri-bug- ri szöszke tinilány fejét (csupáncsak dacból). Különcsége odáig fajul, hogy már hetet-havat összehord időjárásjelentéseiben; ha napos időt mond, biztosan eső lesz. Ki is rúgják állásából. Végül aztán minden jóra fordul, mert egy országúti jelzőtábla tövénél megfejti „mit rúg a dagi hugi”. Bolondos történet ez az őrültek városában bepörgött emberekről, csali-mese tömérdek poénnal. A pécsi mozik július 1-től kezdik vetíteni Mick Jackson filmjét Steve Martinnal és Victoria Tennanttal a főszerepben. Ifjúsági Ház Az IH Információs Szolgáltatást tart egész nyáron. Szolgáltatásai között szerepel: albérlet közvetítés, olcsó diákszállás közvetítés, diák étkeztetés, korrepetálás közvetítés, tájékoztatás a város rendezvényeiről, idegenforgalmi lehetőségekről. A nagy sikerre való tekintettel az IH ismét megrendezi a jazz—balett tánctábort július 1- től 5-ig. A 13-17 óráig tartó napi kurzusokat Rovó Attila tánctanár vezeti. FIDESZ - buli „Konyec fiima” címmel nagygyűlést, majd nyilvános állófogadást rendez a FIDESZ Pécsett, június 28-án este 18 órától, hajnalig. Az est házigazdája Orbán Viktor frakcióvezető. A nagygyűlés a Színháztéren, a további programok - filmvetítés (Ballada a katonáról...), kiállítás a „megszállás kegytárgyaiból”, koncert: Kis- pál és a borz - a Kossuth Lajos utcai Helyőrségi Művelődési Otthonban lesznek. Múzeum és muemiéknéző kirándulás A Tájak - Korok - Múzeumok Egyesület pécsi klubja kirándulást szervez augusztus 9. és 10-én Észak-Du- nántúlon és Dél—Szlovákiában. A tervezett útvonal: Pécs, Székesfehérvár, Mar- tonvásár, Tata, Komárom, Érsekújvár, Nagyszombat, Nyit- ra, Garamszentbenedek, Komárom, Székesfehérvár, Pécs. Jelentkezni és bővebb információt szerezni a Janus Pannonius Múzeum Közművelődési Osztályán lehet, a 15-276-os telefonon, Kö- vesdi Ibolya klubvezetőnél. Díszítő művészek A Vasutas Művelődési Házban június 26-tól július 3-ig látható a művelődési házban működő díszítőművész szakkör munkáiból összeállított kiállítás. A Várady Antal utcai kiállítás naponta 13-18 óráig tekinthető meg. Hommage a Monet A Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Műcsarnok I I Zenekari fesztivál Június 28-tól július 7-ig tart a Pécsi Szimfonikus Zenekar nyári koncertsorozata. Június 28-án 20 órakor a Pécsi Bazilikában a pécsi és a szombathelyi szimfonikusokat vezényli Howard Williams. A műsor: Mahlet: 2. c-moll szimfóniája. Közreműködik: Temesi Mária szoprán, Takács Tamara alt és a Budapesti Ifjúsági Énekkar - karigazgató: Strausz Kálmán. Június 29-én 20 órakor Verdi: Requiem című művét szólaltatják meg a pécsi szimfonikusok, Howard Williams vezényle- I tével, Temesi Mária, Takács Jamara, llosfalvy Róbert, Kováts Kolos és a Budapesti Ifjúsági Énekkar közreműködésével. Június 30-án délután fél 5-kor Király Csaba orgonakon- cerje lesz a bazilikában. Műsorában szerepel: Bach: Esz-dúr prelúdium és fúga, Két korálelőjáték, Liszt-Lemare:Spozoli- zio és C. Frank: d-moll szimfóniája az előadó átiratában. Jövő pénteken, július 5-én 20 órakor a német Werner Andreas Albert vezényli a pécsi szimfonikusokat. Műsorukon: Reger: Szerenád, Werner Jacob: III. orgonaverseny, R. Strauss: Don Juan. Közreműködik: Andreas Jacob orgonán és Szabó Ferenc ütőhangszereken. ________j r endezésében Tillai Ernő pécsi fotóművész fotófestményeiből nyílik tárlat június 28-án Budapesten, a Dorottya utcai kiállítóteremben. Tillai Ernő július 20- ig látható kiállítását Németh Lajos művészettörténész nyitja meg június 28-án délután négy órakor. Jake Guzik Gyenes Zsolt kiállítása látható az Ifjúsági Ház Galériájában július 9-től, ahol fellép Weiler Wonaláz, aki előadja Jake Guzik című játékát, 17 órai kezdettel. Zladko Prica kiállítás Zladko Prica, az ismert jugoszláv festő Pécsett születetett 1916. június 26-án. Szerdán, a mester 75. születésnapján állandó kiállítása nyílt Pécsett, a Nemes Endre Múzeumban, azokból az alkotásokból, melyeket szülővárosának ajándékozott modern korunk egyik legsajátosabb, kivételes tehetségű művésze. Nicsak, ki zenél? Az 1991-es nyár igazi nagy sztárokat vonultat fel Budapesten a rockzene világából. BobDylen, Paul Simon, a Yes, a Pat Met- heny Group után július 7- én az MTK Stadionban lép fel az INXS, július 17-én este pedig Rod Steward híres-hírhedt rekedt hangja tölti meg az MTK Stadion terét, s a rajongók szívét. Széchenyi napjai A Tájak - Korok - Múzeumok Kislexikon sorozata 2. köteteként megjelent Széchenyi életének részletes, ám mégis lexikális tömörségű kronológiája. A Széchenyi napjai című könyv szerzője, az Ismert történész, Gazda istván. A kiadvány a Tájak - Korok - Múzeumok Egyesület és a Magyar Televízió Művelődési Producer Irodája által meghirdetett "Széchenyi öröksége" című vetélkedőhöz szolgál segédanyagként. A korban és életműben az eligazodást egyaránt segítő 160 oldalas művet tárgymutató egészíti ki. Rovatszerkesztő: ZÁBRÁDI MARIANN » Boldog család Tovább pereg a nézőknek már jól ismert família története. A képen Iris Berben és Siegfried Rauch HÉTFŐ, 19.00 Mindent egy lapra Váratlan esemény zavarja meg a pénzszállító autó rablóinak tervét. Helen szerepében Grazyna Dylong Derrick A kék rózsa című epizódban Derrick (Hors Tapped) és Klein felügyelő (Fritz Wepper) egy idős asszony gyilkosát keresik SZERDA, 20.10 Tenisz Wimbledonban A világ legjobb teniszezőinek talán legrangosabb találkozója az angol nemzetközi bajnokság. Vajon milyen dicsőség vár Gabriela Sabatinire. A Macskák zeneszerzője Andrew Lloyd Webber fiatalon vált világhíressé rockoperái révén. A vele készült zenés beszélgetés érdekes élményt ígér SZOMBAT, 21.45 Nápoly aranya Nápolyról, a nápolyiak életéről szól a mese, Vittorio de Sica rendezésében. A képen: jelenet a filmből VASÁRNAP, 14.30