Új Dunántúli Napló, 1991. június (2. évfolyam, 148-177. szám)
1991-06-12 / 159. szám
aj Dunántúli napló 1991. június 12., szerda Szép Új Világ Az „Üj DN” június 5-i politikai vitafórumában egy vállalati munkástanács elnöke keserűen panaszolta, hogy a munkahelyeken .mindenütt a régi emberek, régi összefonódások, régi arroganciák érvényesülnek. Ugyanazok vezetnek és ugyanazok a. kiszolgáltatott vezetettek. Igaza van? Hát persze, hogy igaza! Miért, mit képzelt ő, mit képzelünk mi, mindany- nyian?! Címszereplőváltás Vértelen hatalomváltás zajlott, bevert kirakatok és koponyák nélkül, néhány ezer ember beavatásával, csinnadrattával és háttéralkuk sorozatával. S történt mindez a tömegek feszült figyelme, de tevőleges részvétele nélkül. Fölálltak sebtében Pesten a pártok, szétküldtek pár misszionáriust „szervezeteket csinálni". Ám eredendő gyengeségük tudatában alkukat folytattak a hatalom régi uraival is.. A gyengeség, a népi támogatottság hiánya vezetett az ún. „EKA”-tárgya- lásOkhoz, és ennek máig titkosan kezelt egyezségeihez. A pártállam akkori vezetőinek becsületére legyen mondva, nemcsak a maguk sérthetetlenségét harcolták ki, de sikerrel védték meg mamelukseregük biztonságát és érdekeit is: gazdasági vezetőkét, pártfurikcioná- riusokét, a sport, kultúra és tudomány velük összefonódott érdekköreit. Őket törvényes úton soha az életben nem lehet felelősségre vonni. Mert így szólt az alku, melyet - a ikampányidőszakok ártalmatlan hőbölgéseitől eltekintve — mind a mai napig betartottak. A politikai címszereplők békés váltásának az ára, a valódi lőszereplö- réteg hatalommegőrzése volt. A jogállamiság eszméje, különösen hatásos eszköz lett a régről örökölt gazdasági erők konzerválásának, hiszen a jogfolytonosság deklarálásával gyakorlatilag megtá- madhatatlanok mindazon aljasságok, vagyonátmehté- sek, melyek törvények általi lefedezését az utolsó évek kommunista kormányai, parlamentje (állítom, hogy tudatosan előkészülve a bizonyosnak Ítélt rendszerváltás utáni helyzetre) látható sikerrel elvégeztek. Politikai bűnök — elévülés miatt — megtorolhatatlanok. Gazdasági bűncselekmények törvényi szentesítést nyertek. S a régi rendszer mindenütt jelenlévő, a gazdaság, a kultúra, a tudomány és a társadalmi élet minden területén vezető szerepüket megőrző (vagy másikra csereberélő) emberei, az óvatos meglapu- lás hónapjai után, a vész elmúltával, immáron egyreag- resszívabban érvényesítik hatalmukat, befolyásukat mindenütt. Az „érinthetetlenek” ezen kasztja a jogál-, lamiságra hivatkozik, mondván: az akkori törvények szerint jártak el. És fennhangon kérkedik szakértelmével, mint pótolhatatlannal. Hogy ez a szakértelem személyes összefonódások kéz-kezet mos kapcsolatok és kölcsönös korrumpálások révén működtette az intézményeket, ez feledhető mellékkörülmény. A tényleges munkát végzők, a valódi szakértők akkor is, most is a szürke, rosszul fizetett beosztottak voltak. A mi érdekeinket kik képviselik? A választások rendben le- s zajlottak, az új hatolom legitimációt nyert, ám a kam- pányidőszaik szirénhangú szólamai mögül fenyegetően emelkednek ki „szép új világunk” szirtjei, zátonyai. A bérből, fizetésből, nyugdíjból élők tömegei most kezdenek rádöbbenni, mit érnek azok, kikre vöksu'kat adták. Mit érnek, és mit értenek igazából rendszerváltáson, új világon. Jól szavaztak-e, valódi magánérdekük szerint vagy bedőltek a kenetes szavaiknak, hatásos frázisoknak? Az illúziók, n o sajtol g iá s ábrándok választódkor! bak- fisJhímpora lekopott. E bő egy év alatt hoztak elég törvényt, rendeletet, alkotmánybírói döntést, eleget koptattuk a fotelt a tv előtt, hogy meg- és kiismerhessük kormánypárti és ellenzéki képviselőink és pártjaik — a mi választottjaink! — valódi szándékait. Azt, hogy mi a szándékuk - mivelünk! Mámor utáni másnaposságunkból ébredezve, most már kérdezzük meg: tessék mondani, a Ml érdekeinket kik képviselik? No, nem az egész nemzetét, nem tíz és fél millióét (még kevésbé tizenöt millióét!), csak mondjuk, úgy kilenc-tízmillióét. A bérből és fizetésből, nyugdíjból élőkét? Akik sorra lemondani kényszerülnék a kulturált élet kellékeiről, hogy megőrizhessék a csupasz élet kereteit. A hónapról hónapra lassan lecsúszókét? Majd ingyenkonyhák melege véd meg, és kedvesnővérek jótékonykodása véd meg, és szociális segélyt kérencsélő, alázatos hangú beadványok képviselnék? Elöljáróban citált írás szerzőjének ott is igaza van, mikor visszautasítja az őt indulatossággal vádolókat, a hatalom bástyái mögül, csak higgadt érvekkel vitázni óhajtókat. Igaza van, mert a dolgok nem így, nem a puszta racionalitás síkján működnek. Van, kinek az érv s a toll a munka és harci eszköze, ezt tanulta meg jól forgatni, hangzatos érvekkel támogatva meg csoportérdekeiket. Másoknak, sokaknak, épp oly jogos érdekeik védelmében, tán szintúgy tanult mesterségük eszközeit forgatva, franciakulccsal, hentes- bárddal kellene fellépniük? Ha úgy látják, hogy becsapták, kisemmizték őket, ha a „nadrágos emberek", az „írástudók” nem vállalják fel érdekeik védelmét, kétségbeesésükben, a szavak indulatossága a legkevesebb, amire jogosan ragadtatják magukat. Az úticél Dél-Amerika lesz? Veszélyes irányt vett ez az ország. A parlament pártjai, úgy tűnik egymással ez egyszer teljes egyetértésben, demoralizálták, szétverték az érdekvédelmi szervezeteket, s olyan újakat is kreáltak, melyek állandó ellentétet szítva és a vagyonmarakodáson összekülönbözve, hatástalanítanak minden érdemi kezdeményezést. A dolgozók a teljes kiszolgáltatottság állapotába jutottak, juttatták őket. Nem öncélú gonoszságból persze: a cél az volt, hogy ne tudjanak beavatkozni a privatizáció menetébe, ne tudják kiharcolni tulajdonosi (akárcsak: rész) pozícióikat, ne zavarhassák meg a felsőbb körök játékát. E széles réteg egyre dü- hödtebb elégedetlenségével párhuzamosan zajlik az elsődleges tőkefelhalmozás, célzottan leszűkített réteg részvételével. E vékony ga& dagodó réteg azonban a legkevésbé sem bírja a nép becsülését, mert nem a becsületes munka és találékony tehetség tiszteletreméltósága párosul gazdagodásukkal. Miféle piacgazdaság, milyen jóléti állam képzelhető el úgy, hogy a vagyonosnak rejtegetnie kell vagyonát, testi épségét meg karhatalom védi maid, nem a bűnözők, de a lesüllyedt tömegek dühe elől? Miféle demokrácia virágozhat egy ennyire szétszaggatott országban? Megcéloztuk Amerikát, de azt nem mondta senki, hogy a pontos úticél Dél-Amerika lesz! Hogy szép új világunk ilyen, vagy másmilyen lesz, abban a parlamenti pártok felelőssége óriási. Ami ma köny- nyebb útnak látszik, egyre nehezebben járható csapássá szűkülhet. A gazdasági lobbyk törekvései, ma még, ellensúlyozhatok. Holnap már visszavonhatatlanul ők diktálják az utat, a tempót és a célt. Az a cél pedig, talán képviselő urakat is elborzasz- taná . . . Talán szólni kellene... A mai képviselőinket, kik (kormánypárti és ellenzéki egyaránt) egy utált rendszer ellenzékeként felnőttek (elaggottak) és dacos szembenállásukat, csakazértis-makacs- ságukait, új méltóságukban sem képesek levetni. Az egyes pártok néha bohózatba illő csakazértis-szembenállási nyilatkozatai, az együttműködési hajlam teljes hiánya megdöbbentő. Talán szólni kellene ezeknek az uraknak, hogy még messze van az új választási kampány, addig akár az ország érdekében együtt is dolgozhatnak néha! Talán kérni kéne őket, hogy tanúsítsanak annyi tűrőképességet egymás iránt, amennyit a nép tanúsít irántuk. Talán közösen, egyszerre kéne megkérnünk erre őket!? . . . Van egy angol közmondás: „Ha a gazemberek hajbakapnak, a becsületes ember jussához juthat”. Kies Honunkban, napjainkban, e közmondás mintha fordítva teljesülne be. Nem kellene, hogy Így legyen! Molnár Tamás Dr. Torgyán József pécsi beszédéből idézünk Az elmúlt szombaton Pécsett tartott megyei nagyválasztmányi ülést az FKgP baranyai szervezete, melyen megjelent a párt elnöke Nagy Ferenc József és dr. Torgyán József is. Az eseményről vasárnapi és hétfői számunkban már tudósítottunk, de Ígéretünkhöz hiven, az inkriminált Torgyán-felszólalásra mai számunkban visszatérünk. Az alábbi szöveg a mindenki számára nyitott ülésen készült magnófelvétel kivonatos, szerkesztett, szöveghű változata. Mielőtt a kérdéseket elkezdenék, minedek előtt rögzítsem, hogy végre itt lenne az ideje, hogy a Kisgazdapárt politikai irányvonalát meghatározzuk. (...) Én ebben a körben szeretném lerögzíteni, nekünk nem kell szégyenkeznünk, ki kell monda- runk, hogy mi egy jobboldali párt vagyunk. Miért tartom én ezt szükségesnek? Tehát először is senki félre ne értse, jobb oldalit mondok és nem szélsőséges pártot. Magyarországon az én meglátásom szerint az újabb eljövendő ezer évben centrumból és baloldalból politizálni nem lehet. A kommunizmus és a szocializmus úgy megtörte az emberiséget, szeT rintem ez a társadalmi formáció végérvényesen megbulkott. Centrumból azért nem lehet politizálni, hiszen a baloldal megpróbált mindig a centrum mögé elbújni, ezért mindig azt hirdetik, hogy mi centrumpolitikát akarnánk megvalósítani, mindenki azt gondolná, hogy balról akarnánk dirigálni. Tehát van egyedül és kizárólag a jobb oldal (. . .) Na most hadd legyen szabad arra utalni, hogy engem általában azzal szoktak vádolni, hogy én szélsőséges vagyok. De az nem igaz. Amit én eddig mondtam a beszédeimben, az az utolsó mondatig bejött. (. ..) Legutoljára a miniszterelnök úr minősített szélsőségesnek, hallottam meglepetéssel a rádióban, aki azt mondotta, hogy én olyan szélsőséges vagyok, hogy még ma is a reprivatizáció híve Torgyán József. Teljesen megdöbbentem, hogy a miniszterelnök úr így kötött belém. Választási szövetségbe úgy lépett velünk, hogy a Független Kisgazdapárt programja a teljes reprivatizáció. Akkor nem volt szélsőség, most szélsőség? Egy évvel később, vagy egyáltalán ki mentett fel engem ez alól? Elnézést kérek! Választóink azt mondták, hogy visz- szaadják a szavunkat, hogy nekünk nem kell a reprivatizációt követelnünk? (. . .) Én az ország tönkretételében nem vagyok hajlandó közreműködni, és tes: sék megérteni, hogy a kárpótlási jegy tönkreteszi az országot. Hogy miért állítom ezt? Hát először is azért, mert ha nem a reprivatizáció a megoldás, hanem az állam ad valamit, akinek akar, akkor tulajdonképpen a kommunizmus évtizedei alatt kifosztott tömegek nem kapják vissza elrabolt javaikat, hanem valaki más fogja megkapni. Ki fog meggazdagodni? Aki a vagyonjegyeket fillérekért össze tudja vásárolni, vagy akinek degeszre van dugva a zsebe pénzzel? És kinek van degeszre dugva a zsebe pénzzel? Azoknak a kommunistáknak, vagy a kommunisták szekértolóinak, akik az elmúlt évtizedekben olyan helyzetben voltak, hogy meg tud„Megdöbbentem, hogy a miniszterelnök úr igy kötött belém Bennünket becsaptak” f» ták magukat szedni. Én úgy látom, hogy a vagyonjeggyel egy olyan katasztrifális helyzet fog előállni, szerencsétlen hazánkban, hogy megint a vidéken, fog csattanni az ostor. Páran föl fogják vásárolni a földeket, és megint vissza fog jönni a cselédsors, ami ellen én az utolsó leheletemig küzdeni fogok. (...) És ha egyszer a miniszterelnök úr elfogadhatónak tartotta a Kisgazdapárt részéről az első választási forduló befejezése után azt, hogy mi odaadjuk pl. az összes budapesti szavazatunkat, pedig ez több mint 50 ezer volt (.. .) azért, hogy a mi földtörvényünk rögtön megvalósuljon, és ezt nem tartotta be a Fórum, azt kell, hogy mondjam bennünket becsaptak. És akkor amikor megkötöttük a koalíciós megállapodást, a fórum titkos paktumot kötött az SZDSZ-szel, akkor megint- csak becsapott minket. És akkor amikor ennek az egész paktumnak a következtében az egész jogi struktúra megváltozott, megszűnt a miniszteri felelősség, és helyébe lépett a miniszterelnöki felelősség, ez nemcsak azt jelentette, hogya jövő szempontjából egy nagyon veszélyes helyzet következett be, hogy megint egy kézben fog összpontosulni a hatalom. Még sok minden mást is jelentett. Mindjárt meg fogom mondani, a Kisgazdapárt szempontjából mit jelentett. Nos, ugye önmagában az, hogy egy kézben összpontosul a hatalom azért félelmetes, mert azt világosan látni kell,- hogy az országban nincs ellenzék, hogy a kommunista párt jogutódja, az MSZP örül, hogy úgy megúszta a dolgot, hogy lényegében az anyagi javak hozzákerülnek és a parlamenti képviselete biztosítva van. Vannak any- nyira bölcsek, hogy tudják, kormányzatra törni nem szabad. Ennek következtében ők nem ellenzékiek. Az SZDSZ miután titkos paktumot kötött a Demokrata Fórummal, megint csak nem ellenzék, de már csak azért sem ellenzék, mert ő ha választani kell az MDF és a Kisgazdapárt között, higgyék el nekem, eszükbe sem jut, hogy a Kisgazdapártot válasszák. (. . .) És a FIDESZ, ugye ugyancsak nem ellenzék. Amikor Orbán Viktor beterjesztette ezt a hatpárti megbeszélésre szóló javaslatot, előre ki lehetett sakkozni, hogy ez be fog következni. Én minden beszédemben elmondtam, legalább egy fél évvel, hogy ez lesz a következő lépés. (. . .) Ha nincs egy egy erős, önálló politikát folytató Kisgazda- párt, akkor nincs többpárti demokrácia, az országnak nincs további fejlődési útja, akkor vissza fogunk kerülni, bár hogy is nevezzük, megint az egypárti diktatúrába. Mert most épp úgy nincs a lakosságnak joga beleszólni a politikába, épp úgy nem tud saját sorsán segíteni, épp úgy nem tud semmit sem tenni, mert ugyanazok ülnek a helyükön, mint korábban, Tehát a rendszerváltás nem történt meg. Néhány ember rendkívül jó helyzetbe került, miniszteri székekbe, meg mit tudom én milyen székekbe ültek bele. De nem azért küzdöttünk, hogy ez legyen az eredmény. Kérdezem önöktől, hogy vajon önök úgy gondolták, azért fogunk bemenni a koalícióba, hogy legyen néhány miniszterünk meg néhány politikai államtitkárunk, akiket kellő módon megcsodálhatunk, ha az ideje megengedi, hogy ránk szenteljen néhány percet? Ügy gondolom, hogy nem. Mi azért mentünk be a koalícióba, hogy minisztereink lesznek, államtitkáraink, hogy kötelesek oda minden kisgazdát bevinni, államtitkár, államtitkár-helyettes, főosztályvezető, osztályvezető és így tovább az utolsó gépírónőig, és egy hatalmas kisgazda szervezet jön létre ezekben a minisztériumokban. De kérem, ott tartunk, hogy mit tudnak önök elintézni, ha pl. bemennek az FM-be (...) Hát azért azt látni kell, hogy az Antall miniszterelnök úr rendkívül keményen tartja kézben a koalíciós partnereit. Hát igy a politikában teljesen a partvonalra szorultunk. Semmi beleszólásunk a politikába. (. . .) Sajnos nem tudunk föllépni a miniszterelnök úr ellen kellő eréllyel azért, hogy önálló politikát tudjunk vinni, mert sajnos a struktúra olyan, és ne haragudj Ferikém, (Nagy Ferenc József felé fordulva) ezt meg kell mondanom. (. . .) hogy ha a mi miniszterünk a pártelnök, akkor a mi miniszterünk beosztottja a miniszterelnöknek, a miniszterelnök a felelősségénél fogva bármikor felállíthatja a mi miniszterünket, tehát a Kisgazdapárt függetlensége megszűnt. (. . .) Hát dönteni kell, hogy valaki a Kisgazda- párt elnöke akar-e lenni, vagy miniszter akar maradni? (taps). (. . .) Na, most ugye a probléma ott van, hogy nekünk a saját minisztereinket kellene tudni megfogni úgy, hogy a mi politikánkat hajtsák végre. (.. .) De ez csak úgy működik, hogy ha van a Kisgazdapártnak egy olyan elnöke, aki azt mondja, hogy nézd, te mint államtitkár, te most kötél«-.. ?,y az elkövetkezendő háror.i hónapban 8—10 kisgazdát különuöző megyei rendőrkapitánynak bedugni, meg ilyen, olyan, amolyan dolgokat elintézni, különben visszahívunk. És 3 hónap múlva behívom magam mellé, légy, szíves a nyolc nevet megmondani, kiket helyeztél el, hova. Ha nem helyeztél el senkit, akkor már diktálom is o levelet, hogy visszahívta a Kisgazdapárt az államtitkárát, vagy a miniszterét az adott esetben. (. ..) Tehát ezzel is érzékeltetem, a függetlenség megóvása érdekében nekünk minden körülmények között olyan megoldást kell találnunk, hogy ez a két funkció elváljon egymástól, sőt én a jövőre vonatkozólag, nehogy még egyszer ilyen helyzetbe kerüljön a Kisgazdapárt, g Kisgazdapárt alkotmányában is rögzíteném, hogy ez a két tisztség egymással összeférhetetlen. Ezt tessék megérteni. (...)
