Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)

1991-05-29 / 145. szám

1991. május 29., szerda uj Dunántúli napló 9 Uj Dili politikai vitafóruma Enni is kellene Tisztelt Szabó úr! Az Új DN-ben május 7-én közzétett felhívással egyet­értek, magam részéről támo­gatom. De eszembe jut egy régi szólásmondás: „mit' ér a ha­rag hatalom nélkül?” Higgye el, semmire sem me­gyünk a tiltakozásunkkal mi, akiknek egész élete munkája utáni megspórolt pénzéből csak kis autóra futotta. Én is nyugdíjas vagyok, négy gyermeket már felneveltem és 12 évvel ezelőtt tudtam venni egy használt autót. A világ pénzét ráköl töttem, mert a szereléshez nem értve, meg­bíztam a szerelőkben. Van már megint egy használt Tra­bantom. Én „csak” 53 forintért veszem a keverék literjét. Meg is gondolom, mikor ül­jek bele — az egyébként ki­tűnően beállított gyújtású jár­művembe —, hisz a nyugdíj­ból nemigen lehet fiokán- dozni. Most meg ez a kötelező járműbiztosítás! Fölforr az agyam I Vizdíj, szemétpénz, felemelt lakbér, villany stb. Enni is kel­fene?! Tudja, ennek az új beat- együttesnek van igaza, ame­lyik a Repül a bálna című dalt szerezte... Abban a dóiban von egy jó mondat, figyelmébe ajánlom: „Repül a bálna repül a bálna beléköpök a nagy dumálja,' még, még, még, még, még, ennyi nem elég.” Szabó úr! Egyetértek a fel­vetésével, rám számíthat! Müller Gyula Pécs, Kodály Z. u. 6. Támogassuk a Pécsi Tévét! Az MSZDP pécsi 3. számú alapszervezete megértéssel ol­vasta a hírt a „Pécsi Tévé” Alapítvány létesítéséről. Úgy véljük a Pécsi Tévé eddig is igen eredményes, városunk lakossága javára hasznos tá­jékoztató munkát végzett és kulturált szórakoztatást is biz­tosított, amire továbbra is nagy szükség van. Ezért anya­gi helyzetünkhöz mérten mi is támogatjuk az alapítványt. Egyúttal kérjük a pártok kép­viselőit, a társadalmi és gazdasági szervezeteket, tá­mogatásukkal tegyék mielőbb elérhetővé az alapítvány cél­kitűzéseit. Az MSZDP pécsi 3. sz. alapszervezete Meddig tart a középkor? Az utcanevek rendezésének tanulmányterveit böngészve éppen írni készültem az Alkot­mány utca és Landler utca ne­vének alakításáról. Még a vá­rostérkép is megtévesztő. Az egyenesen felfutó utca a Fe­renciek (még Sallai) utca sar­kától ismét Klimó püspök nevét viselhetné. A jelenlegi Alkot­mány utca nyomvonala rendkí­vül logikátlan. Célravezetőnek látnám a Sánc utcától a Petőfi utcáig visszaadni a Makár ne­vet, míg a folytatása, mely más nyomvonalon vezet, lehet Zichy vagy Alkotmány utca. Papírra vetni készülök az indokokat is, mikor az ÚDN friss számát la­pozva megállít a „Kívánják-e a névváltoztatást?” című írás. Bármennyire is vannak tárgy­szerű adatai, sajnos vitába kell szállnom dr. Mészáros Benjá­minnál. A nagy történelmi múltra visszanéző város igazi nagyvá­rossá a XIX. század második felétől nő a II. világháborúig. A tágabb értelemben vett belvá­ros utcái ekkor rendeződnek a még élő pécsi tükék tudatában. Senki sem tesz említést Kőhíd, Fazekas, Városmalom, Szent László, Szent Tamás stb. utca­nevek visszaállításáról. Pedig ilyenek voltak az igazi közép­kori utcaelnevezések városunk­ban. (Csak zárójelben ielzem, hogy ezután létezett még egy törökkori Pécs is: Dervisbég utca, Martalóc utca, Nagy ut­ca, Fürdő utca stb.) Nem kívánok a városnöveke­dés 1945 utáni korszakának elemzésébe kezdeni. Ez ugyanis külön misét érdemelne. Dr. Mé-' szórós a gyökértelenség himnu­szát zengi, amikor megfosztani kívánja a várost múltjától. Azt kérdezi: „Van-e joga a városi önkormányzatnak . . .” Rossz a felvetés! Kötelessége az önkor­mányzatnak! Kötelessége mind­azokért, akiknek Pécs az édes patria. Dr. Mészáros Benjamin azt írja: „Az 1945 óta Pécsre tele­pült lakosságnak fogalma sincs azokról a javaslatokban sze­replő személyekről . . ." Javasol­ja, kérdezzék meg „Lvov-Kert- város” lakóit, mit tudnak saját utcáik névadó hőseiről. Csúnya sarkítás a valóban aggasztó szegénység szembe­állítása, kijátszása a városren­dezéssel. Ne szépítsük, igen sokan anyagi gondokkal küzde­nek. De mondjuk ki nyíltan: az adósok börtönének küszöbére nem ez az önkormányzat taszí­totta polgártársainkat. Kalász Gyula középiskolai tanár Csak százezer ferint a keresztelő Dr. Mészáros Benjamin sze­rint „több millió anyagi ráfor­dítást követel a város költség- vetéséből” az utcanévváltozta­tás. Ezzel az állítással szemben leszögezzük, hogy a városi ön­kormányzatnak különös költsé­get nem jelent az utcanévren­dezés. Eddig is az volt a szokás, hogy az utcanévtáblát a városi hatóság az utca elejére és vé­gére tette ki, a keresztező ut­cák sarkaira már nem kerültek táblák. Egy-egy utcanévtábla (60x20 cm-es), amely bádogle­mezből készül fekete-fehér fes­téssel mintegy száz forintba kerül. Ha azonban a Bonyhádi Zomóncgyár készíti el a felírást, egy-egy tábla költsége közel jár a négyszáz forinthoz. Mivel egyesületünk mintegy 120 utca­név megváltoztatását javasolta, ezek elfogadása esetén a gyen­gébb kivitelnél 24 000 Ft, míg a jobb minőségű táblák esetén is 80-100 ezer forintba kerülne a keresztelő. De gondoljunk arra is, hogy a rendőrség rövidesen új sze­mélyi igazolványt ad ki, ebbe már az új utcanevek kerülhet­nek be. Készül Pécs város új térképe is. Azt sem mellékes megemlítenünk, hogy a vállala­tok szinte 80 százalékban meg­változtatták nevüket, kft.-kre és rt.-re bomlottak, s így utcanév­változtatás nélkül is felmerül a levélpapírköltség. Javaslatainkra meglepően sokan reagáltak: voltak, akik örömmel, köszönettel vették tu­domásul, mások módosításokat javasoltak, de egyetlen egy sem akadt olyan levélíró, aki kijelentette volna, hogy további évtizedekre ragaszkodik a meg­kérdezésük nélkül reájuk kény- szerített, városunk szellemisé­gétől idegen és gyakran isme­retlen személyeket rejtő utca­nevekhez. Sugár Győző Egy döntéshozatal nyomait Ifjúság, sport, nemzetiség A Baranya megyei közgyűlés létrehozta a sport, az ifjúság és a nemzetiségi referencia közös intézményét. E döntés meghozatalához természetesen joga volt, hiszen legitim köz­testületként képes meghatároz­ni önmagát, önmaga megha­tározásának fedezete jogtech­nikailag azt is lehetővé tette, hogy egy ilyen döntést kizáró­lag önmaga képességeiben bíz­va hozzon meg. Egy ilyen dön­tés helyességét, az objektív valósággal való korrelációját a döntéshozók pusztán önmaguk legitimációjukból adódóan megkérdezőjelezni, még kevés­bé szembesíteni azt a realitá­sokkal, nem tartották szüksé­gesnek. Megyénk hatalmi-politikai struktúrájának rendszerét figye­lembe véve valójában egy sa­játos hatalomgyakorlás logiká­jának megfelelő rendszerről van szó, amely - hagyományai­nak megfelelően - hierarchiá­ba rendezte az általa felhal­mozott politikai kultúra értéke­it, magatartásait. Szocializá­ciós, pontosabban politikai szo­cializációs szempontból nézve jól megfigyelhető az érintett társadalmi viszonyok folyamat­jellege. Ennek a döntésnek a hátterében valójában a politi­kai szocializáció és a politikai rendszer nagyon szoros kapcso­latának jellege és tartalma áll. A politikai szocializációs folya­matok minősége a különböző rendszerek és struktúrák valósá­gos időszakában igen jól nyo­mon követhető, ekkor az is vi­lágosan kiderül, hogy a politikai szocializmus-folyamatok milyen mélyen rögzültek az egyes al­rendszerek és emberek érdek-, értékrend- és magatartáskész­letében. Egy ilyen döntés, amelynek jószándéka nem vi­tatható ugyan, de amely ugyanakkor megalapozottság, biztos ismeretek és tudás hiá­nyában született és amely nem veszi figyelembe a hazai kisebbségeknél bekövetkezett változásokat, amelyet a késve követés jellemez a látszatpro­duktumokon túl, elég nehezen lesz képes valóságos eredmé­nyeket produkálni. Az etnikai és nemzeti kisebbségek számá­ra elgondolkodtató a nemzeti­ség, a sport és az ifjúság „egy kalap alá” vétele. Ebből a döntésből arra is lehet következtetni, hogy a döntéshozóknak valószínűleg vannak olyan - kutatásokon alapuló - információi, amelyek a megye nemzetiségi lakossá­gának — fiatal — korösszetéte­lére és számarányát tekintve nagyszámú sportolói összetételt feltételez. Persze jó lenne is­merni pontos demográfiai­szociológiai összefüggéseit en­nek a vizsgálatnak, hiszen eb­ben az esetben jól meg lehet­ne tervezni - természetesen ezt is a döntéshozóknak — azokat az iskolákat, sportlétesítménye­ket, amelyekbe a fiatal nemze­tiségek mint potenciális sport­iskolások jönnének számításba. Ebben az esetben alig, vagy egyáltalán nem lenne szükség külön nemzetiségi iskolákra, hiszen ezekben a speciális in­tézményekben talán még vala­melyik nemzetiségi nyelv, mint kommunikációs eszköz is sze­repet kapna. Bár ha maguk a nemzetiségek alaposabban át­gondolják a nyelv szerepéről és funkciójáról vallott nézetei­ket, talán meggyőződhetnek arról, hogy a régi hagyomá­nyokon változtatni felesleges. A hivatalok, a nemzetiségekért felelősséget érző szervek, a gondoskodó és bábáskodó rendszerek többsége eddig sem gondolta igazán fontosnak a különböző nemzetiségi nyelvek elsajátítását, még kevésbé a nemzetiségek bevonását a dön­téselőkészítésekbe, a döntésho­zatalba és magába a végre­hajtásba. Miért pont most, egy félig-meddig végrehajtott szer­kezeti változás nyomán változ­tatná meg alapállását a dön­téshozói mechanizmus? Ennek okai — e tekintetű vál­tozatlanságnak — nagyrészt a mór említett szocializáció fo­lyamatjellegében, az alapisme­retek, az empatikus készségek, a racionális és objektív jövő- belátás, a hiányos strukturális változások és maguk a nemze­tiségek szolidaritási képességé­nek kiforratlanságában kere­sendő elsősorban. Gyúrok János Magyarországi Horvátok Szövetsége Mladost Nem vagyunk már divatosak Gondolatok a debreceni E. K. O. SZ. találkozó margójára • Debrecen gyönyörű idővel fogadott, parkjai zöldelltek, vi­rágai illatoztak, és a Kossuth- egyetem előtti téren a szökő­kutak permetje alatt fiatalok kéz a kézben andalogtak, nagymamák sétáltatták uno­káikat. Immár másodszor rendezte meg Debrecen az Erdélyi Kö­rök Országos Szövetségének soros gyűlését. Annak idején Szegeden született meg az eszme, hogy az országban mű­ködő Erdélyi Köröket össze kellene fogni egy érdekképvi­seleti szervezetbe. Ez még 1989 őszén volt. ígéretesnek indult a kezdeményezés, mert olyan nevek adták hozzá a kellő köretet, mint Szűrös Má­tyás, Király Zoltán, Raffay Ernő. Tizenhat Erdély Kör okkor meg is alakította az Országos Tanácskozó Testületet. Elkép­zeléseink szerint ez lett volna hivatott minket, érdekeinket képviselni, tájékoztatni a leg­újabb határozatokról, jogsza­bályokról, mert a mindennapi „halandó" bizony elég nehezen rágja át magát a törvényho­zás kacskaringós, kitekerten megfogalmazott jogszabályain. Akkor ott, Szegeden, a József Attila Tudomány Egyetem ad­ta kölcsön auláját tanács­kozásunkra. Beindult, és rövid ideig működött az Erdélyi Tu­dósítások. Mi volt akkor Pécsett? Hát, igen, foglalkoztak ve­lünk: előadókat szereztek, ügy­védek, a Baranya Megyei .Ta­nács Menekültügyi Bizottságá­nak elnöke, eqyetemi tanárok tartottak előadásokat. Az egy­ház is felkarolta ügyünket, Er­délyért tüntettek, egyszóval: di­vatosak voltunk! És aztán jött az úgymondott forradalom, ami szerintünk egy „elrabolt forradalommá” Iodo- sodott! A lelkesedés a tetőfo­kára hágott, hogy pár hét múl­va kijózanodva, belássuk, nem éoo olyan rózsás a helyzet Er­délyben! És azóta? Eltűntünk a süllyesztőben . . . Kinek a hi­bája, bűne? Először is keressük magunk­ban, söpörjünk a saját házunk táján! Tudtommal Pécsett a le­telepedni váavó erdélyiek szá­ma meqhaladja az ezret. En­nek többsége kétkezi munkás, de meg vagyok győződve, hogy sok, nagyon sok értelmiségi is érkezett Pécsre! Hol vannak? Miért nem foglalkoztak a ki­vándorolt fiatalokkal, ügyeik- kel-bajaikkal, talán épp ők lennének hivatottak erre?! A debreceni Erdély Kör el­nöke egyetemi tanár, rektor (tőzsgyökeres magyar), a sze­gediek sem adják sokkal alább, a békéscsabaiaké ügy­véd, a győrieké tanár, a püs­pökladányiaké orvos, a zala­egerszegieké pszichológus-pe­dagógus, és még folytathat­nám a felsorolást. Most nem a mi érdemeinket akarom leki­csinyíteni, mert eredményeket így is tudunk felmutatni, de ta­lán a fentebb említett tisztsé­gek mégis közelebb vannak a „tűzhöz”! Vajon az Erdélyből Pécsre áttelepült értelmiségiek (tanárok, orvosok, mérnökök, színészek) nem éreznek ez iránt semmi hivatottságot, ők megtaláltálk számításaikat és vidáman haladnak a „beolva­dás" felmagasztaló útján? Mi íratja velem ezeket a ke­serves sorokat? Az egyik kollégám elmesél­te, hogy a napokban a Sallai utcán egy erdélyi fiatal hozzá­fordult pár forintért, mert nincs miből megélnie, szerinte nagyon meggyőző volt, adott neki egy százast! Hát ide ju­tottunk? Mi van azzal az ott­hon tanáraink által emlegetett „erdélyi szellemmel”, a Tran- silvanizmussal, ami) átmentet­tünk, magunkkal hoztunk? Miért nem erről az oldalunkról mutatkozott be? Nekünk is vannak értékeink, csak ki kel­lene aknázni! Itt (és nemcsak itt) volna szükség az erdélyi értelmiségre! Visszatérve Debrecenre, ki­ket vonultattak fel előttünk (és ez szerintem nem erőfitogtató volt): egy őrnagyot a Belügy- től, aki az aktuális állampol­gársági, menekültügyi problé­mákban segített eligazodni; Debrecen alpolgármesterét, aki lefestette a-mai helyi lehe­tőségeket, miben tudnak segí­teni; egy országgyűlési képvi­selőt, aki felvállalta, hogy ma­gasabb fórumokon is felveti problémáinkat. Egyszóval, ki­tettek magukért! Eddigi pró­bálkozásaink többsége, itt Pé­csett általában a titkárnői szin­ten szoktak elakadni, megfe- nekleni. Továbbmenve, Debre­cenben a Vállalkozók Pártja is próbálja támogatni a helybéli erdélyieket, új munkahelyeket, kereseti lehetőségeket kreálva, együttműködést ösztönöz! Hol tartunk mi? Tudom, erre az a válasz, ott sok az erdélyi I Igaz. Több mint négyezer. Mi csak egynegyede ennyien vagyunk, de legalább ennek arányában elvárnánk a segítséget! És még egyszer, most már utol­jára visszatérve a debreceni példára: Szeged, Debrecen már kétszer, Budapest már háromszor—négyszer rendezte meg az E. K. O. SZ. találkozót, a nyárra Győr vállalta ugyan­ezt, vajon mi mikor vállalhat­juk? És mire alapozva, hiszen a múlt években kapott kis anyagi támogatástól is meg­fosztottak! Tudom a fontossági sorrend­ben nem szerepelhetünk az el­sők között, de azért elvár­nánk, hogy néha odafigyelje­nek a mi kis ügyeinkre-ba- jaihkra is! Pályázatok idejét éljük, hát pályázzunk! Vajon milyen esé­lyekkel? Tamásit idézve: „Azért va­gyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” Eh­hez kérünk segítséget! Bandi András, a pécsi Erdélyi Fiatalok Klubjának vezetője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents