Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)

1991-05-27 / 143. szám

1991. május 27., hétfő aj Dunántúli napló 15 Szlezák jól van Szerencsére nincs súlyosabb következménye annak az össze- fejelésnek, amelynek a szom­bat esti NB l-es győri bajnoki labdarúgó-mérkőzésen Szlezák Zoltán, a vendég Újpesti TE hátvédje volt az egyik szenve­dő alanya. Miként az MTI beszámolt róla, Szlezák az esetnél esz­méletét vesztette, hátracsú­szott a nyelve, s csak a gyors orvosi közbeavatkozás mentette meg a fulladástól. A labda­rúgót a Rába stadionjából a győri kórházba szállították, ahol a közben magához tért játékoson az összes szükséges vizsgálatot elvégezték. Azt állapították meg, hogy semmi kóros idegrendszeri eltérés nem következett be nála. Vasárnap már Szlezákot ki­engedték a kórházból. Az UTE autót küldött érte, azzal szál­lították vissza Budapestre. Kosárlabda­gála Pécsett 100 éve indult el hódító út­jára Amerikából a kosárlab­dázás. Ebből az alkalomból világszerte ünnepségeket ren­deznek, Pécsett pedig szom­baton Kosárlabdagálát tar­tottak a városi sportcsarnok­ban. Volt itt mini- és közép- iskolás mérkőzés, családi csa­patok találkozója, 3 pontos dobóverseny és nemzetközi férfimeccs is, omelyen a Sla- vonka Osijek (jugoszláv) 97-84-re győzött a PVSK ellen. Képünkön a pécsi kosaras labdavezetéses váltó a Domus Áruház parkolójától a városi sportcsarnok felé indul. Fotó: Kóródi Gábor Vízilabda Az OB l-es vízilabda-bajnok- sóg rájátszásában, a döntőbe, jutásért, az első mérkőzésen: FTC-Törley-UTE 13-11, (hosz- szabbítás után). A visszavágó vasárnap lesz. Két győzelem elég a döntőbe jutáshoz. Ultrafutó-vb Firenze és Faenza között rendezték meg az ultrafutók 100 km-es világbajnokságát, amelyen 20 országból közel 1500 futó indult. A szom1 baton délután négy órától vasárnap hajnalig tartó viadalon a győzelmet a férfi­aknál a brazil Nunes, a nők­nél a tavalyi minneapofisi vb győztes, a brit Adams-Robin­son szerezte meg, mindketten útvonal rekordot javítottak. A magyar szupenmaratoni futó­bajnoknő, Vass Márta az erős mezőnyben bronzérmet szerzett. Bagyula harmadik San Jóséban Az amerikai városban rende­zett Mobil Grand Prix atlé­tikai versenyen Bagyula István 5,56 méteres eredménnyel har­madik helyen végzett rúdugrás­ban. Csatárok és testőreik. Első képünkön Lovász (fehérben) és Sirinbekov, a másodikon Claude és Kónya. MTI telefotó „Nevetséges, amit a csinálnak a bírók" Les volt, vagy nem, bent volt-e a labda teljes terjedel­mével a kapuban, vagy nem? Ez volt a nagy kérdés a Va­sas vezető gólját követően, a sajtópáholyban, miután a bíró is csak némi gondolkodás után Ítélte csak meg a hazaiak ja­vára a találatot. A kérdés el­ső telére egyértelmű igennel voksolt mindenki. Claude leg­alább kétméteres lesen volt, mielőtt továbbfejelte a lab­dát. A második kérdésre már nem tudott senki ilyen határo­zottan felelni, mivel a pécsi kapus pont olyan szögben vetődött a labda utón, hogy testével takarta azt a nézőtér eme része felől. Bodnár a mérkőzés után egyébként így vélekedett az esetről:- ín nem is amiatt vitat­koztam a játékvezetővel, mert a labdát, ami egyébként nem haladt át teljes terjedelmével a gólvonalon, ö 'bent látta, mert ezt még el lehet nézni. Sokkal inkább a teljesen egy­értelmű les miatt, amit nem lújt le. Szerintem egyébként már nevetséges, amit a bitók a ta­vasszal a PMSC-vel csinálnak: a Fradi és a Siótok ellen li­est nem adtak meg nekünk, most egy gólt ajándékozott Vágner az ellenielünknek. Ez pedig jószerével három pontot is jelenthet a végelszámolás­nál. Úgy látszik, egyesek nem tudják elviselni, hogy évek óta a legjobbak között végzünk, hogy miért, azt ugyan nem tudom . . . A mérkőzés előtti esélyla­tolgatásnál sokan úgy vélték, a piros-feketéknek jó az egy pont is, viszont a vendéglátók­nak mindenképpen győzelemre van szükségük, hogy elkerülhes­sék a kiesést. Nos, a PMSC ennek megfelelő taktikát is választott, a középpályán igye­kezett széttördelni a játékot, és tartani a labdát, ami viszont ■ meglepetést okozott, hogy a piros-kékek, főként a mérkőzés eleién, ugyanezt tették, egyál­talán nem látszott a tempó­jukon, hogy NB l-es létük len­ne a tét. Persze, lehet, hogy abban bíztak, szükség esetén maid a Honvédtói és a Fra­ditól is sikerül pontot „rabol­niuk” csak, hogy fővárosi együttes maradjon továbbra is az élvonalban a kiesőjelöltek közül. Különösen, hogy a kis­pestiek bajnoksága és Nyilasi­ék kupagyőzelme már lefutott meccsnek látszik . . . Akárhogy is van, ahhoz azért nem férhet kétség, hogy Go romi József együttese játszott már jobban is ebben az idény­ben, mint szombat délután a Fáy utcában. Ezt dr. Tüske Csaba, a pécsiek technikai ve­zetője sem vonta kétségbe a lefújás utáni pillanatokban:- Bár a játékvezető által megadott gól tényleg erősen megkérdőjelezhető volt, még sem csak őt okolom. A játékunk Szombati eredmények PHSC-vel valóban lehetett volna jobb is, ettől függetlenül azért az egy pontnak is örülök. Sz. Zs. Vasas- Pécsi MSC 1-1 (0-0) Fáy utca, 5000 néző.v. Vág­ner. Vasas: Babócsy — Turbók, iuhór, Klink — Kecskés, Sirin- bekov, Geress, Galaschek, Nagy (Szilveszter 71. p.) — Dozmorov, Claude (Hashemi 81.). Edző: Gellei Imre. Pécsi MSC: Bodnár — Kónya, Balog, Braun — Tomka, Medgyes, Me­gyeri (Szabó 78. p.), Takács (Kocsis 78.), Palaczky — Lo­vász, Belaas'ky. Edző: Garami József. 57. perc: Dozmorov fejese a felső lécről Claude elé pat­tant, aki a hátvédeket meg­előzve a háJóba továbbított. (1-0) Bodnár kapus hiába szo­rongatta a későn magához ölelt labdát, az már koráb­ban túljutott a gólvonalon. 79. perc: Következett az egyenlítés, furcsa körülmények körött. A PMSC két játékost is lecserélt, s amíg a Vasas­védők azt próbálták eldönte­ni, hogy vajon Szabó és Ko­csis mit fog játszani, Belans- ky szögletet ívelt be, s az egyedül hagyott Lovász közel­ről a kapuba lőtt (1-1). Gyenge mérkőzésen a PMSC döntetlenre játszott, ez be is jött neki. A pécsieknél Balog, Megye­ri, Lovász és Palaczky volt jobb a társainál. Vasárnap játszották MTK-VM-Szeged 2-0 (0-0). Hungária körút, 1000 néző. V.: Márton. Góllövők: Hor­váth, Pölöskei. Volán FC-Ferencváros 1-1 (0-1). Megyeri út, 1500 néző. V.: Németh L. Gólszerzők: Coco-aires (69. p., 11-esből), illetve Nacer (41.). Sárga lap: Fábry (16.), Urbán (65.). Pi­ros lap: Varga I. (86.). Jók: Gróf, Varga I., illetve Telek, Keller. Volán FC: Gróf - Jenei, Urbán, Szőllősi, Kajdy - Var­ga I., Bérczy, Farkas - Ba­logh I. (Bücs, 90.), Coco-aires, Fábry (Varga L., 63.). Ferencváros: Balogh T. - Póling, Pintér, Telek, Keller - Albert, Limperger, Szenes - Nacek (Dzurjók, 69.), Wuko- vics, Dukon (Keresztúri, 31.). Váci Izzó-DVSC 2-1 (2-1). Vác, 3000 néző. V.: Puhl. Gól­szerzők: Talapa (19., 11-es­ből), Répási (22.), illetve Pló- kai (44.). fi Bp. Honvéd a bajnok Az FTC Volán elleni döntetlen­jével véglegessé vált, hogy a Bp. Honvéd az 1990—91 -es labdarúgó- idény bajnoka. Az NB I. állása: 1. Bp. Honvéd V 18 6 3 46-16 42 2. FTC 28 14 9 5 45-21 37 3. Váci Izzó 27 14-6 7 35-28 34 4. PMSC 27 13 6 8 28-18 32 5. Veszprém 28 11 10 7 29-20 32 6. Tatabánya 27 11 8 8 30-27 30 7. Videoton-W. 27 10 8 9 36-35 28 8. Siófok 27 9 9 9 22-26 27 9. MTK-VM 27 10 5 12 36-35 25 10. Rába ETO 27 8 » 10 33-32 25 11. UTE 27 11 3 13 30-36 25 12. Vasas 27 7 7 13 30-41 21 13. Békéscsaba 27 7 6 1 4 23-36 20 14. Szeged 27 7 6 14 21-35 20 15. Volán 27 7 5 15 25-45 19 lé. Debrecen 27 5 7 15 21-39 17 Tartalék­bajnokság Vasas-PMSC 4-0 (2-0). Fáy u., 400 néző. V.: Selmeczi. PMSC: László — Báli, Kerék (Schneider), Farkas, Teszárik- Pcrizs (Vészi), Somogyvári, Mink, Nagy — Hüber (Hang), Tallósi. Edző: Guzsvány János. A pécsieknél csak Báli játszott jól. NB I. ifi: PMSC-Vasas 1-1. Serdülő: PMSC—Vasas 3-0. Következik A 28. forduló (június 1.) mű­sora. PMSC-Honvéd (14 óra, a tv is közvetíti), UTE—Volán, Szeged—Vác, Békéscsaba—Va­sas, Debrecen—Videoton-Wal­tham, Tataibánya—Rálba ETO, Siáfak-MTK-VM. Az FTC- Veszprém mérkőzést mór leját­szották (2-2 volt). Bonyodalmak egy futballpálya körül „iNekem ez a pálya eddig csak pénzeimbe került. A rá­fordított időről és a belefek­tetett energiáról nem is be­szélve. És ezt a pályát akar- jáik most elvenni tőlünk. Nem is merem megmondani a já­tékosoknak. Tudják meg in­kább az újságból ...” Ezeket az elkeseredett mon­datokat Deutsch Józseftől, az Alfa SC elnökétől (aki egyben edző is) hallottam. A sportkör tavaly februárban alakult, Ösz- szel már hivatalosan indult is az amatőr labdarúgócsapat a Pécs városkörnyéki bajnokság­ban, amit most megnyert. Az Alfa SC a pécsi Hősök terei pályát tavaly február óta, ér­vényes szerződés alapján, öt évi időtartamra a Mecseki Szénbányáktól ■ bérli. Ez vala­ha az István-aknai Bányász pályája volt, a magyar állam tulajdonában vain, kezelője a Mecseki Szénbányák, amely most egy gazdasági társaság­nak alkarja kiadni, és a he­lyén Deutsch József szerint benzinkút lesz. A sportkör a felmondó levelet már meg is kapta. — Fűhöz-fához szaladgálok, teléfanálgatok azóta, amióta tudom, hogy mit terveznek a pályával. Érdeklődtem az OTSH-nál, az MLSZ-nél, min­denhol azt mondtak: ezt nem lehet megcsinálni. Annak ide­jén nagy utánjárással sikerült megszereznünk o pályát. Befü­vesítettük, bekerítettük, rendbe hoztuk az öltözőket is. Úgy látszik, hiába. Az OTSH-nál megerősítettek: még érvényben van az, hogy ha elvesznek egy sportpályát valahol, ahelyett másutt ugyanezt kell adni he­lyette. Azonlban úgy tájékoz­tattak, ez a mi esetünkben nincs így — mondja Deutsch József. Ahhoz, hogy a Mecseki Szénbányák a pólyát egy gaz­dasági társaságba apportként bevilhesse, ahhoz a Baranya Megyei Vagyoneílenőrző Bizott­ság engedélye is szükséges. A bizottsághoz azortban eddig az engedélyezésre kérelem nem érkezett, ezt dr. Toller László, a bizottság referense nyilatkozta nekünk. A Mecseki Szénbányák be­ruházási irodájának gazdasá­gi vezetője Kiss Lajos. Ebben az ügyben az ő véleményére is kíváncsiak voltunk. — Ti szte I e m -be c sü löm a sportot, de a Mecseki Szén- íbányák nem engedhet, a gaz­dálkodási és vagyonvédelmi elveiből. El kell döntenie a pécsi önkormányzatnak, hogy mire van nagyobb szüksége? Egy komplex szolgáltatási rend­szerre-e (az autómosótól a benzinkúton át a panzióig), vagy egy olyan sportpályára, amelyet gyakorlatilag jngyen tartanak fenn, és csak néhány emlber érdekéit szolgálja. Mi a pécsúj'hegyi füves pálya át­adásaikor már gesztust gyako­roltunk a városnak, egymillió­ért adtunk oda 20 milliót érő területet. Ezt mindenki méltá­nyolhatja. Nemrégiben o pé­csi polgármestertől szóbeli ígé­retet kaptunk, hogy a pálya- pótlási kötelezettség alól men­tesít bennünket. Mi felajánl­juk a vasas! és talán a kom­lói pályát is, azokon edzhet- nek és mérkőzéseket játszhat­nak Deutsch úrék 3 hónapig, esetleg még tovább is. Egy biztos: nem lehet azt várni, hogy minden vállalat, amelyik a csőd felé megy, ingyervbér- letet tartson fenn egy sport- létesítményen. Ha a városnak ott sport kell és nem szolgál­tatási egység, akkor vegye meg a pályát. Mindenesetre váram az önkormányzat fele­lős véleményét ebben az ügy- beh. Dr. Páva Zsolt Pécs város alpolgármestere: — Egy 1984-es jogszabályi rendelkezés tényleg kimondja a pályapótlósi kötelezettséget, tehát srigorúan jogi értelem­iben újat kellene adni a Hő­sök , terei pálya helyett. Más érdekek azonban amellett szól­nak, hogy a szénbányáknak, mivel veszteséges vállalat, minden eszközt meg kell ra­gadnia ahhoz, hogy minél kedvezőbb anyagi helyzetbe jusson. Az önkormányzat vá­rosépítési és környezetvédelmi bizottsága már foglalkozott ez­zel az üggyel, és kimondta a pótlási kötelezettséget. Várjuk, hogy az oktatási és sportbi­zottság is állást foglaljon. Döntés csak ezután lehetsé­ges. Ha aggályos lesz a kér­dés, indokolt lehet az OTSH véleményének a kikérése is. A szénbányák álláspontja érthe­tő, a város érdeke is az len­ne, hogy azon a környéken alakuljon ki egy szolgáltatási egység, de — és ez magán- vélemény — annak nem pont a fufballpólyán kellene meg­épülnie. Többeket meghallgatva, az alpolgármesternek kell igazat adnom, az utolsó mondatával értek egyet, még ha az nem is hivatalos álláspont, hanem magánvélemény. Ami pedig a pályapótlási kötelezettséget il­leti. attól azért szeretnének a szénbányáknál eltekinteni, mert a jelenlegi árak mellett egy dróthálóval bekerített, öltöző­vel ellátott új pálya kialakítá­sa a számítások szerint 2,3 millió forintba kerülne. És hol van akkor még a telek ára? Arról nem is beszélve, hogy ha ma kezdenék épiteni, ak­kor mikor lenne kész? A Hősök terei futballpálya sorsáról alighanem a pécsi önkormányzat közpyülése dönt majd. Már csak azért is, mert az egyik helyi képviselő in­terpellációra készül az ügy­ben. Horváth László Hozzászólás komlói futballügyben Lopunk május 20-i számá­ban nyílt levél jelent meg a Komlói Bányász labdarúgó- szakosztályá nők vezetőihez cí­mezve. Agócs Attila komlói ol­vasónk írásához hozzászólt az ott megemlített Boday Ferenc is. „1989 nyarától, vagyis majd­nem két éve nem vágyóik már szakosztályvezetője a labdarú­gó-szakosztálynak. Amikor el­jöttem, az ötödik helyen állt a csapat az NB ll-'ben. Engem ugyanúgy félreállitottaik, mint a kedves levélírót, Agócs Atti­láit. Azóta sem engednek dol­gozni a szakosztályban. Meg­maradtam az MLSZ elnökségi tagjának, az NB ll-es liga el­nökihelyettesének, de mivel már nem vagyok tisztségben a Komlói Bányásznál, emiatt semmi közöm a mostani sze­repléshez. Amikor ott vezető voltam, alkkor igyekeztem a sa­ját nevelésű komlói fiatalokra (Tigyi, Pörs, Szatmári, Lukács) támaszkodni, akik megütötték az NB ll-es szintet. Egyébként tavaly áprilisban többed ma- goimmal leírtuk, hogy milyen helyzetbe fog kerülni a szak­osztály, ha nem olyanok veze­tik, akik értenek hozzá. Ak­kor senki sem hitt nekünk, pedig megjósoltuk . .."-Waltham—Tataibánya 2-1, Hon véd—Siófok 0-1. Veszprém-'Békéscsaibü 3-0, Rába ETO-UTE 0-1, Videoton

Next

/
Thumbnails
Contents