Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-26 / 142. szám
Útra készül Szent LäszIA hermája 900 éves a somogyvári bencés apátság Ünnepségsorozat és tudományos konferencia június 28-30. között Menthetetlenül borongós hangulatba kerül, aki a somogyvári bencés apátság feltárt és ma már helyreállított romjai közt sétál: a hatalmas épületegyüttes még most is súlyos falmaradványai szinte sugározzák a történelmet, annak minden napfényével és véres viszályával. Ám kell, hogy a romlást eredményező szomorú sors mellett a tisztelet is felébredjen: múltunk iránt. Páratlanul szép ez a műemlékegyüttes, amelynek alapos feltárása alig két évtizede kezdődött és teljesen még most sem fejeződött be. A somogyvári bencés apátság alapításának 900-dik évfordulójára készülnek. 1091- ben határozott felépíttetésé- ről I. László királyunk, akit — először — itt is temettek el. A nagyszabású királyi építkezés azonban mór megindult a XI. század 70-es éveiben a somogyvári Kupavárhegyen, mégpedig kettős céllal: I. László saját temetkezési helyéül akarta a somogyi bencés apátság bazilikáját, ugyanakkor a Szent Benedek-rendi apátságot a franciaországi Saint Gilles-i főapátságnak adományozta. A jubileumot köszöntő rendezvénysorozat június 28- án kezdődik. Erre az alkalomra nyitják meg az apátság régészeti leleteit bemutató kiállítást, tudományos konferenciát rendeznek az apátság építészeti, művészet-, illetve művelődés- és egy- hóztörténeti jelentőségéről. A program szombaton, 29-én is folytatódik, s fénypontja vasárnap lesz: Győrből erre a napra az apátság bazilikájába hozzák, s mindenki számára megtekinthetővé teszik Szent László hermáját. Az ünnepi beszédet ezen a napon — az emlékhely világi átadásaként — Göncz Árpád köztársasági elnök mondja, majd ünnepi mise lesz, végül felszentelik Szent László síremlékét. Szellő László, a rendezvény-előkészítő bizottság titkára arról tájékoztatta lapunkat, hogy az ásatásokat a jövőben is folytatják So- mogyváron: a romterületnek egyelőre csak a belső része van megkutatva. A helyreállítás is folyamatos, legutóbb a kerengő egy része készült el. A műszaki átadás most, június 3-án lesz. Egy komlói fiút már elvittek az olaszok Szexuális atléta a férfiideál? Változó eszmény< képek párharca Visszaút az elvarázsolt világból A Leo Szövetség eredményesen gyógyít Mintha fölcserélődtek volna a szerepek. Hogy mennyire, arról a fiúgyermekes szülők tudnának beszélni, akiknek már nem meglepetés, ha rámenős bakfisok kitartóan járnak szolidabb kamaszok után. Sok fiatal lány strigulázott győzelmekként könyveli, hány fiúval volt szexuális kapcsolata. Ez a jelenség is hozzá tartozik azokhoz a konfliktusokhoz, amelyek ősidőktől kísérik a nő—férfi kapcsolatokat, de amelyek sosem éleződtek ki annyira, mint századunk utolsó évtizedében. Napjainkban egy sor környezeti. társadalmi hatás következményeként mindkét nem olyan kihívásokkal szembesül, amelyeket sokan a párkapcsolatokban, a házasságokban sem tudnak feloldani. A hatás nemcsak pszichés, hanem testi tüneteket produkáló betegségekben is megmutatkozik. Ezt pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni, így vélekednek a német általános orvosok pszichoterápiás képzését szolgáló egyesület tagjai — ötezren vannak — akik idén a szerelem, szeretet és a pszichoterápia témakörében rendeztek nemzetközi kongresszust Lindauban. Véleményük szerint ugyanis ezeket a problémákat ma már nemcsak a pszichiátereknek, hanem az általános orvosoknak is ismerniük kell. Mindezt dr. Stark András pszichiátertől, a Megyei Mentólhvqiénés Intézet vezetőjétől hallottuk, aki egyik pécsi résztvevője volt a kongresszusnak. A különböző konfliktusok közül az egyik legjellemzőbb a gyengébb nem hármas szerepköréből — nő, anya, munka- vállaló — fakad. Ha nem is tudatosan, de minden nő rangsorol a három között, ám akárhogy alakítja a sorrendiséget, elégedetlenség, sőt bűntudat kísérheti a napjait, ha a partnere nem ért egyet vele, ha nem kap megerősitő visszajelzéseket arról, hogy jól megfelel annak, amit szeretne elérni, amit várnak tőle. Egy másik konfliktussal főként a férfiak küszködnek. Azok, akik inkább elfojtják gyengéd érzéseiket, semmint, hogy férfiatlannak tartsák őket. Tetézi a gondjukat, hogy az elmúlt években - a filmek, sikerkönyvek „jóvoltából" — az új ideálok a szexuális örömszerzés változatos formáit rendkívüli gyakorisággal művelő férfiak, nők lettek. Azok, akik nem tudnak megfelelni ennek a „mércének”, gyakran önértékelési zavarokkal küszködnek. Az orvosok szerint beszélni kell ezekről a gondokról. Elsősorban a pároknak, a házps- társaknak, egymással. Azért, hogy később szavak nélkül is értsék egymást. Ez a tartós kapcsolat alapia, ami nélkül nincs meghittség, intimitás. Akkor könnyebben vészelik át a házassáaok is azokat a kritikus szakaszokat, amelyeket sokan válással próbálnak megoldani. De a megismeréshez, a szavak nélküli eqymás-értéshez a hosz- szabb ideig tartó udvarlás is hozzátartozik. A mai fiatalok egv részének életéből ez kimarad. T. É. Giuseppe luxus körülmények között élt. Édesapja tekintélyes üzletember, ismert közéleti személyiség Nápoly környékén, aki születésüktől jólétben tartotta négy gyermekét. Közülük ketten mégsem otthon, hanem a kábítószer varázsolta világban próbálták megtalálni magukat. Giuseppe ma már úgy beszél arról a három évről, amit a hasis, kokain, heroin rabságában töltött, mint aki nem is érti, hogy történhetett ez vele. Allredo Catenacci pedig, aki 13 éves korától drogozott, ma egyetemi hallgató. A két fiatalemberrel egy pécsi lakásban találkoztunk. Az olaszországi Leo Szövetség tagjaként érkeztek ide, hogy saját tapasztalataikkal is erősítsék azokat, akik az ő módszerük szerint szeretnének segíteni magyar drogfogyasztó fiatalokon. A baranyaiak pár hónappal ezelőtt találkoztak a Leo Szövetség tagjaival, s azóta már jártak is Maddalóni- ban, ahol a szövetség terápiás központja van, s ahol jelenleg egy komlói fiatalemberrel is foglalkoznak, akit saját költségükön tartanak maguk között. A tíz évvel ezelőtt alakult önsegítő közösséget egy szociális gondozó, Leo Amaci alapította, öt évvel ezelőtt meghalt, de amit elkezdett, azt azok folytatják, akik felépültek, illetve olyan emberek, akik ugyan sosem fogyasztottak kábítószert, de különböző okokból fontosnak tartják, hogy támogasság ezt a tevékenységet. A szövetségnek — Leo Tulipánjai néven — több országot megjárt együttese van. Tagjai felépült kábítószerfogyasztók, illetve önkéntes segítők. Rendszeresen fellépnek otthon is, s a bevételt a terápiás központ fenntartására fordítják. Támogatja őket a társadalombiztosítás, az ön- kormányzat, de a létezésük részben a munkájuk bevételeire, részben adományokra, illetve arra épül, hogy akik idejönnek, azok hozzátartozói is fizetnek. Tíz év alatt ötszáz fiatalt tudtak talpra állítani, s ez hozzávetőlegesen hetvenszázalékos eredmény, mondja Antonio Esposito, a szövetség elnökhelyettese, aki szintén Pécsett járt. Franciaországban, Törökországban és Spanyolországban is megkezdték a Leo- csoportok alakítását. Alap- filozófájuk, hogy azokat a problémákat kell kizárni, amelyek miatt az emberek a kábítószerekhez fordulnak. A belső béke megtalálását különböző értékek — szakmatanulás, művészetek, sport, tudós, emAntonio Esposito, a Leo Szövetség elnökhelyettese béri kapcsolatok - megismerésével segítik. Szinte hihetetlen, de a terápia alatt nem használnak gyógyszereket. Azt mondják, hogy annak nincs értelme, ha az egyik helyett másik mérget adagolnak a szervezetbe. Az elvonási krízis időszakát nyugtató hatású gyógynövényekkel vészeltetik át, amelyek segítenek helyreállítani a szervezet neurovege- tatív egyensúlyát. Több baranyai szakember és önkéntes segítő ezt a módszert szeretné átvenni. Az olaszok szívesen segítenének, mint mondták, kezdetben személyesen is. Véleményük szerint mi kábítószerfronton ott tartunk, ahol ők voltak tizenöt évvel ezelőtt. A kemény időszak most kezdődik. T. É.-MLk ül Radio mellett... .. . Hogy mondjak egy jó hírt a Nagyérdeműnek — sőt, annak a fölöttébb otromba hangú levél szerzőjének is, aki a hét végén tisztelt meg küldeményével — végre árcsökkentésről is beszámolhatok: a tavalyi fokhagyma ára a múlt hét végén nyolcszáztizenegy forint volt kilónként, tegnapelőtt viszont mindössze 650 forintot kértek érte a zöldségboltban. A reményt tehát nem szabad feladni, további árcsökkenés várható fokbagymaiügyben. Az árak persze nem mindenütt reménytkeltőek. Hallom a rádióból, hogy a ifővárosi Z. utcában van egy vendéglő, vagy vendéglátóipari „egység", amely nem csak nagyszerű konyhájával csalogatja a Nagyérdeműt, hanem masszázsszolgáltatást is ígér. Mindössze 500 forintért. Ha azt vesszük, hogy a munkanélküli segély mennyi (annyi-amennyi), végül is az öt darab százas 'könnyen kifizethető. Csakhogy... a masszázs önmagában nem sokat ér, ezért — kívánság szerint — a masszázsjegyhez mellékelnek lányokat is, akik — gondolom — o város nevezetességeivel ismertetik meg a vendéget — az ágyban. Négy-öt- hatezer forint ellenében. A lányok persze nem az idegenforgalmi társaságok alkalmazottjai. Tudomásom szerint ugyan a törvény tiltja az ilyen ügyleteket - legalábbis még az át- kosban hozott törvény —, ám lehet, ma már nem érvényes. Igaz az is, hogy az ilyen burkolt nyilvánosházi cécók ellen o lakosság levelek ezreivel bombázza o tömegkommunikációt, de nem sok eredménnyel. Még megérhetjük, hogy napirendiként a parlament elé citálják a nagy kérdést: széphazánkban legyenek-e kuplerájok, vagy ne legyenek kuplerájok? Addig is a masszázs- és etye-petyeszolgáltatós zavartalanul folyik „Akarja-e, hogy felfrissítsük és megikapasszuk?!" — címszó alatt. Nyugodt va- gyok. A hét egyik Napközben műsorának kerékasztalánál a riporternő és vendégei az elszegényedett családok gyermekeinek szomorú sorsát tárgyalta. Egyre több kisgyermek éhesen megy iskolába, többen elájulnak az éhségtől, a legutóbbi megfigyelések szerint egyre több öngyilkossági kísérletről számolhatnak be a legfiatalabb korosztálynál. A téma kapcsolódott az abortuszkérdéshez is. Vannak, akik kiállnak az abortusz mellé, vannak, akik ellenzik. A dilemma érthető. Mindkét tábor — ez tapasztalható a hazai sajtóban — igyekszik emberi érvékkel meggyőzni egymást. Tisztességgel kell fogadni mindkét érvelést, hiszen mindegyik felmutathat szinte cáifof hatatlan igazságot. Ám az egyik Vitapartner — ahelyett hogy a meggyőzés okos fegyverével hadakozna — inkább előrántja a „szónoki körökben" még mindig divatozó mérgezett tőrét: „A bűnös ipártállam család- és gyenmékellenes politikát folytatott . . .!” Hát ez az, ami nem igaz. Butaság lesöpörni az Jo hír... asztalról akár a „gyes"- és „gyed"-rendszert, akár a létesített bölcsődék, óvodák, napközik tízezreit, a sók új iskolát, vagy o nyári napközis táborokat, hogy a szülők gondján valamit enyhítsenek. Ha a tisztelt vitapartner a pártállam elképesztően rossz gazdaságpolitikáját veszi célba — és ennek hátrányát ima szenvedjük igazán — már nem is méltatlankodnék. De nem ezt tette. A szidalmakkal tele van a padlás. Most és holnap mit tegyünk? Ja, persze! Erről néhe- zebb az embernek megerőltetnie az agyát. Olvastam a napokban egy képviselő megjegyzését: „Meg kellene szüntetni a parlamenti tévéközvetítést a képviselők tekintélyének megóvása érdéké- ben . .Képviselő uram: a tekintélyt sóha nem adták, a tekintélyt meg kell szerezni. És cikkor nem fájna a feje a tévékamerák előtt sem. Szauna, teabár Szekszárdon Strandok hűvös fogadtatásban Még Nagykanizsáról se tud mindenki a Balaton partjára menekülni, úgyhogy a helyi strandon június 10-től — amikor a fedett uszoda háromhetes karbantartásai megkezdődik — zöldség-gyümölcs pavilon, kürtöSkalácsos és svéd- fagylaltárus is csalogatni fogja a vendégeket, s persze a kispénzűeket némiképp a 35 forintos belépő is. Május elseje óta nyitva vannak ugyan, de érthető, hogy sem itt, sem a> kaposvári strandon nem töltötték még föl a hidegvizes nagymedencéket a kellemetlen időjárás miatt. Várható, hogy a kaposvári strand — hasonlóan az igáli, a csokonyavisontai gyógyfürdőkhöz — a helyi ön- kormányzat tulajdonába kerül. Rekordgyorsasággal újították fel a gunaraSi gyógyfürdőt és kibővült a kórházi szárny. A részben fedett termálmedencék — a 25 milliós beruházás — műszaki átadására a hét közepén került sor. Június elejétől birtokba vehetik o gyógyulni vágyók, a beutaltak is. A termálfürdővel egybenyitott, gyönyörű, 6,5 hektáros gunarasi strand és vendéglátóipari komplexum újabb szolgáltatásokkal várja kül- és belföldi vendégeit. Erre az évre a Sim- bek Kft. kapta meg a csónakázó tóval, a tóra néző étteremmel, nyírfaligettel hívogató strand üzemeltetési jogát, izületi, gyomor- és 'bélpana- szökra javallott gyág'' ízet, félpanziót kinál — ötven magánvillával van szerződésük. Meglepetéssel szolgál a két éve megújult, új tanmedencével rendelkező szekszárdi strand: ezekben a napokban nyílt meg a most épült szaunájuk. Az este 16—19 óráig (szombaton, vasárnap 10— 19-ig) egyszerre 15—20 vendéget fogadó szaunát természetesem fenyőből ácsolták, a fürdőzőket fadézsa, fakanál, izzó kövek és hidegvizes medence — valóban európai színvonal várja. A hírek szerint már azt a szamovárt is kiszemelték az üzemeltető Tolna Megyei Víz- és Csatornamű illetékesei, amely a vendégeket az itt létesítendő íeabórba csábítja majd. S. R. vasárnapi