Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-25 / 141. szám
1991. május 25., szombat aj Dunántúlt napio 11 500 OOO négyzetméteren egymillió köbméter Késik az atomtemető? Lassan-lassan a szükséges információk döntő része a szakemberék rendelkezésére áll a tervezett atomtemetőhöz. Úgy értve: ami a megépítéséhez szükséges. Ennek ellenére a kutatómunka változatlanul folyik — ám jóval csendesebb ritmusban, mint ahogy azt az érintettek szeretnék. Oka: pénzhiány. Ami jelenleg akkora akadályt jelent, hogy másra - például vágathajtásra, vagy újabb fúrásokra —, mint az eddig- összegyűlt adatok elemzésére, nem futja. Halmozódik a hulladék A Mecseki Ércbányászati Vállalat szakembere, Benko- vics István szerint- csaknem félszáz millió forintos hiány torpan tóttá meg a munka folyamatosságát. Amire senki sem számított, ugyanis az eredeti koncepció szerint a bánya bezárására szánt ösz- szegből 99,5 millió forintot fordíthattak volna az atomtemetőhöz kötődő kutatásokra - ezt azonban elkölteni nem volt idő. Az 1990-re tervezett ütem szerint a kutatómunka egyik szakaszának idén júniusban kellett volna befejeződnie. Minthogy az említett közel 50 milliós hiányt a MÉV véleménye szerint a központi költségvetésből kellene fedezni, s mert átutalására rendkívül halvány az esély, úgy tűnik: ennek a szakasznak egyelőre nem jutnak a végére. Ha az összeget már holnap átutalnák a MÉV-nek — hallottuk —, akkor sem tudnának végezni a feladattal. Ez pedig végső soron akár az atomtemető megvalósulásának késedelméhez is vezethet. Ugyanakkor halmozódik Pakson, az atomerőmű speciális tárolójában a kis- és közepesen sugárveszélyes hulladék. A kilencvenes évek közepére megtelik — vagy nagy pénzekért itt kell bővíteni, vagy fel kell pörgetni az új atomtemető elkészítésének ritmusát. Ez utóbbi részben alapulhat azokon az információkon is, amelyeket külföldi cégek jelentkezése nyomán szereztek a magyar szakemberek. Már jó pár évvel ezelőtt a porondra lépett egy amerikai vállalkozás. Céljuk az volt, hogy bekapcsolódhassanak az atomtemető megépítését megelőző kutatómunkába. Nagy tapasztalataikat, szakmai gyakorlatukat és a szükséges műszerhátteret ígérték. Már a múlt évben azonban kénytelen volt a MÉV jelezni a cégnek: nem tud fedezetet biztosítani az együttműködéshez. Az amerikoiak ennek ellenére változatlanul felajánlották segitőkészségü- ket. Mi több: amikor ez év januárjában nyílt napot rendeztek a MÉV-nél, itt a szóban forgó Golder cég is tartott tájékoztatót. Hamarosan ismét az USA- ból érkeztek szakemberek: az ERŐTERV közvetítésével a Stoller ajánlott a MÉV-nek szakmai konzultációt. A Stoller profilja: környezetvédelmi és hulladékkezelési szolgáltatások. Ez alig két-három hete volt, a MÉV azonban a munkakapcsolatot szorgalmazó ajánlatra választ nem tudott adni, mert - vélik a szakemberei — az országon belül hiányzik egy olyan stratégia, amelynek alapján a veszélyes hulladékokat határozottan kezelhetnék, gyűjtésüket, elhelyezésüket koncepcióra támaszkodva megoldhatnák. Röviden: nálunk e feladatnak nincsen gazdája . . . Holott Magyarországon csak kis és közepesen radioaktív hulladékokból évente 800 köbméternyi keletkezik. A Pécs közelébe tervezett temetőbe azonban a legveszélyesebben toxikus anyagok elhelyezésére is gondoltok — ezek esetében azonban még homályban tapogatóznak a szakemberek, mert nem tudják, végül is milyen anyagokról lehet szó, mindet le kelI-e rakni, vagy egy részük égetéssel is megsemmisíthető. Oregrendszer sziklatömbben Ideje ezzel együtt konkrétabban is megtudnunk, milyennék gondolják a MÉV szakemberei az atomtemetőt. A már említett Benkovics István és Lendvainé Koleszár Zsuzsa geológus volt a segítségünkre olyan adatokkal, amelyek eddig nem voltak ismertek a közvélemény előtt. A tároló a bodai aleuro- litban lesz, ez a kőzetformáció jelenleg több tucatnyi kutatófúrásból ismert: kiterjedése nagyobb 150 négyzetkilométernél, vastagsága azon a helyen, ahova az atomtemetőt tervezik, 700— 800 méter. A MÉV bányatelkén belül mintegy 1000 méter mélyen húzódik ez a permkori réteg, s mélyül tovább. Itt kell megtalálni a tároló befogadására legalkalmasabb tömböt. Az adatokat elemezve jelölték ki a legkedvezőbb területet, a kutatást erre az 500X1000 méteres részre koncentrálták úgy, hogy fúrásokkal ne érintsék. Az elképzelések szerint az atomtemető felszíni fogadóállomása a Hetvehely környéki Sás-yölgyben lenne. Innen föld alatti szállítással viszik az anyagot a tárolóig, oly módon, hogy ez az útvonal abszolút független legyen az ércbányászat által művelt területektől. A mélyben kamrákat alakítanak ki - mondjuk így: üregrendszert —, amelyeket ahogy tel- nek — folyamatosan töme- dékelnek hermetikusan záró anyaggal. Ennek a kamrarendszernek a befogadóképessége egymillió köbméter. Abból, hogy kis és közepesen sugárveszélyes hulladék évente 800 köbméternyi keletkezik az országban, könnyen látható: azokból a bizonyos rendkívül veszélyes toxikus anyagokból mennyi kerülhet itt elhelyezésre. Befejezésül három kérdést tettünk fel: érdeke-e a MÉV- nek az atomtemető megépítése, beszélgetőpartnereink szakmai meggyőződése szerint abszolút alkalmas helynek mondható-e a bodai aleurolit, illetve: a pénzügyi korlátok és Oz időszüke ismeretében megvalósul-e az atomtemető? — Érdeke a MÉV-nek, de csak azzal a feltétellel, hogy a lerakó tökéletesen megbízhatóra, veszélytelenre épül. Ami pedig a szakmai meggyőződést illeti: azt felelősségei állíthatjuk, hogy a radioaktív hulladékok befogadására a terület alkalmas. Némileg más a helyzet a toxikus anyagokkal: nem tudni még, hogy ezek a kőzettel érintkezve milyen kölcsönhatásba lépnek. Ezt még kutatni kell. Ami pedig az atomtemető megvalósulását illeti: pesszimisták vagyunk. Az biztos: csak akkor lesz lerakó, ha valóban veszélytelen, mert nincsen olyan szakember, . aki ennelk ellenére is szorgalmazná megépítését. Mészáros Attila jót, merre utazzon nyaralni télen, hol teleljen nyáron, mibe fektesse felesleges tőkéjét, vegyen-e újabb nyaralót, építsen-e nagyobb házat, Bécsben vagy Münchenben vásároljon-e lakást? És így tovább. A szegényt kevésbé terhelik az ilyen súlyos döntések. Mert ugye, mennyivel egyszerűbb a nyugdíj kézbesítése előtti napokon apránként lemondani amúgy sem jelentős dolgokról. Mondjuk, nem venni tíz deka sajtot, beérni negyed kiló kenyérrel, néhány napig kibírni tej nélkül, nem öltözni még a kilóra mért használt ruházati „szalonokból'' sem .. . Mindez egy gazdag számára elképzelhetetlen. De nem lehetetlen. Már, ami a jövőt illeti . . . Nézzük csak: lassan elfogy a vásárlóképes kereslet, miként a szegénységet tapintatosan érzékeltetni lehet. És akkor? Akkor: a sarki boltos átugrik a henteshez három kiló bélszínért, a hentes neje hazatértében bekukkant a belvárosi butikoshoz, hogy: „ugyan, drágám, csak nem képzeli? Azt a vacakot, hogy aztán szembe jöjjön velem az Izénén? Talán ezt? Azt mondja, jól megy a hajszínemhez? Húszezret mondott? Most látom, csalk tizenöt van nálam, nem baj, ha csak holnap adom be az aprót?” Aztán a butikos elmegy az autószalonba, unja már a Toyotát, a szomszéd boltosnak is olyan van, pedig alig egy hónapja nyitott... Az autó- kupec pedig beugrik a fűszereshez, vásárol néhány üveg márkás italt, néhány rúd szalámit, Hertzet természetesen ... Szóval, így valahogy. Már csak a gazdagok adnak, vesznek, csereberélnek egymás között. A plebs meg számolgatja, mire nem futja megint... Aztán egy szép napon megkezdődik a visszaszámlálás. És akkor egy kárörvendő Átlag úr szorítja majd orrát az utolsó étterem ablakához, hogy lássa, miként fogyasztja el az utolsó gazdag, az utolsó adag bélszínt á fa parnevü módra. Aztán hazamegy, befalja paprikásikrumpliját ó la pauvre módon elkészítve, fölhajt rá egy pohár frissen csapolt, klórízű fairnél lékit és azon tűnődik, ismét szegényebb lett valamivel. Mór irigykednie sincs kire. Úgy szívből, igazán. Búsbarna László A pécsi zsinagóga belső képe Fotó: Proksza László Egyre több fiat?l jár az izraelita istentiszteletekre fi pécsi főrabbi szerkesztőségünkben Hitéletről, asszimilációról, kárpótlásról Vannak, akik nyolcvan-százezerre becsülik, vannak viszont olyanok is, akik ötven-hatvanezernél húzzák meg a hazai zsidóság létszámát. Abban viszont nemigen van vita, hogy a Holocaust utáni, hol spontán, hol erőltetett asszimiláció s egyidejűleg demográfiai-életkori okok következtében az izraelita hitközségek száma, s azok tagjainak létszáma is erősen megcsappant. Jól példázza ezt a pécsi hitközség, melynek jelenlegi 110-120 fős létszáma egy közel kétszáz- ezres városban természetellenesen kicsinek mondható. Igaz, az arány máshol sem jobb, de a rendszerváltás óta a kedvezőtlen, csökkenést jelző tendencia megfordult, s remény van rá, hogy az izraelita hitélet újra fejlődésnek indul. E véleménynek adott hangot Berger István pécsi főrabbi is, aki szerkesztőségünk vendége volt, s akit a hazai zsidóságot foglalkoztató kérdésekről, s az izraelita hitközségek helyzetéről kérdeztünk. — Főrabbi úr! Ön hatodik éve vezeti a pécsi hitközség életét, milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt esztendők során? — Nyolcvannégy őszétől járok Budapestről Pécsre, általában kéthetente, a hétvégeken vágyók itt. Időm nagyobb részét tehát a fővárosiban töltöm, a rabbiképző intézetben oktatok. Nos, hogy milyenek a tapasztalataim? Munkánk jó része az ünnepek megtartására, a kulturális eseményekre, vendégek, csoportok érkezésére és természetesen a fájdalmas, de. szükségszerű eseményékre, a temetésekre koncentrálódik. A helyi közélet vezetőivel, s a helyi egyházi képviselőkkel teljesen esetleges és alkalomszerű a kapcsolatom. — A laikus ez esetben azt gondolná, hogy ha ön kéthetente van Pécsett, akkor hivei csak kéthetente . .. — Ne is mondja! Sokszor megkérdezik tőlem: és ha te nem vagy itt? Nos, tudni kell, a zsidó istentisztelet nem a rabbin alapul, inkább talán a kántoron, de ha valaki á szentleckék hagyományos hangrendjét, melódiavilágát ismeri, még a kántorra sincs szükség az imádságokhoz. Timár Károly, a pécsi hitközség főkántora egyébként kitűnően ért mindehhez, mi több, bár nyugdíjas, de a mai napig végez rituális vágásokat is. Öt több külföldi országba is rendszeresen meghívják. — A hitközségben nagyobb részt idősek vannak. Lát-e az istentiszteleten fiatal arcokat is? — Igen, főleg az utóbbi két évben. Az idősebbek nagyobbik része eljár az istentiszteletekre, de mostanság a fiatalok jelenléte is jellemző. — Van-e adatuk arról, hogy a hazai zsidóság hány százaléka tartotta meg hitét? — Ha azt mondom, húszharminc százalék körül van ez az arány, már optimista vagyok. — Talán azért is érdekes lehet e kérdés, mert az utóbbi hónapokban kisebb vita alakult ki a társadalomban arról, hogy a lakosság hány százaléka hivő, s mennyi közöttünk az ateista? Nos, hallani olyan hangokat, hogy a tiz és lél millió magyar állampolgár több mint kétharmada valamelyik lelekezethez tartozik. S ha ez igaz, az izraeliták húsz-harminc százalékos aránya eléggé kevés . . . — Nem hinném, hogy a magyar állampolgároknak akárcsak kétharmada is vallásos lenne... Furcsa kérdés ez, hiszen teljesen elvilágiasodott szellemben élő családok is gyakran kerülnek életük során vallási jellegű aktusok kapcsán a vallás közelségébe. Gondoljunk csak a keresztelőkre, vagy például a templomi esküvőkre! Melyeknek, hogy azt ne mondjam: jelenleg igencsak divatját éljük, öt-hat évvel ezelőtt az ilyen rituálékat a hagyományok számlájára írták, manapság viszont az egyházak örömmel jegyzik be az ezeken résztvevőket, mint vallási életet élő polgárokat. Szávai, nemigen hiszek én abban, hogy kétharmados lenne a hívők aránya az ateistákkal szemben. Potenciálisan, később ez az arány akár igaz is lehet... — Főrabbi úr! Kérem, véletlenül se feltételezzen sanda- ságot a kérdésben, mégis miért van az, hogy a hazai zsidóság a mai napig nem döntött, s úgy tűnik, nem is log dönteni abban, hogy etnikumként, nemzetiségként avagy más kategóriaként határozza meg önmagát? A történelmi tapasztalatok, a lélelem miatt? — Azt hiszem, nem annyira a történelmi tapasztalatok, mint inkább a történelmi folyamatok miatt. A magyar- országi, úgynevezett neológ, tehát nem ortodox zsidók mindig is igyekeztek beolvadni, asszimilálódni a magyarságba. S ez ma sincs másként. Van, aki büszke zsidóságára és olyan is akad, aki tagadja, c többség számára ez magától értetődő adottság. Hogy o félelem szerepet játszik-e abban, amit kérdezett? Bizonyára. De nem ezt tartom az elsődlegesnek. — Kérdezem ezt elsősorban Berger István főrabbi azért, mert a nemzetiségeknek bizonyos jogaik is vannak. A kisebbségiek úgymond „plusz" jogaira gondolok elsősorban.- Nézze, itt történelmi példára is utalhatok: a zsidó- törvények bevezetésékor Nyu- gat-Európóban felvetették, hogy valamiféle érdekképviselet segítségével szívesen pro- testálnónak a magyarországi zsidóság érdékében — a. nyugatiak ötletét azonban a hazai zsidóság elvetette. Mondván: magyarok vagyunk, bennünket nem kell úgy védeni, mint a nemzetiségeket. Mint később kiderült, ez több volt, mint hiba, de a magyarországi zsidóságra a történet mindenképpen jellemző.- Érdekes az is, hogy — bár állítólag csak egyelőre, de — a németekhez hasonlóan a zsidóságot is „kihagyták" a kárpótlásból, mig a németség tiltakozott ez ellen, a zsidóság nem emelte lel szavát.- Ehhez nem tudók hozzászólni, hisz az az állampolgárok, az egyének joga, hogy egyetértenek-e egy törvénnyel, avagy tiltakoznak ellene. A magam részéről: ha mód van rá, úgy ezt természetesnek kell tekinteni, tiltakozás nélkül is.- A volt egyházi ingatlanok visszaadásáról szóló törvény- tervezet viszont érinti az izraelita egyházat is. Van-e már listájuk arról, hogy Pécsett, Baranyában mit kérnének visz- sza?- Konkrét lista tudomásom szerint nincsen, de nem tartom kizártnak, sőt valószínűnek gondolom, hogy azon ingatlanokat, melyeket az egyház nasználni tud, a többi egyházhoz hasonlóan visszakérjük mi is. Konkrétumokról viszont tényleg nem tudok beszámolni, annál is inkább, mert nem volt még időm arra, hogy e kérdésben a budapesti központban érdeklődjek Pauska Zsolt
