Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-18 / 134. szám
1991. május 18., szombat üj Dunántúli napló e A mi Urunk festője Karol Wojtyla — ff. János Pál pápa — drámája Pécsett menfogalmazza kételyeit, és párbeszédes formában, hittételek egymásnak feszítésével próbálja kikristályosítani saját igazságát. A dramaturgnak, a rendezőnek tehát olyan színpadi formát kellett találnia, amelyben nem vesznek el az eszmék, de élő emberek s a lehetőség szerint drámai helyzetek hordozzák azokat. Szikora János nagy gonddal és sok ötlettel öltöztette színpadi ruhába a darabot: a helyenként túlságosan elvont, helyenként epikus szöveg, a gyakori színváltozás és a kisméretű színpad miatt nem volt könnyű dolga. Megtalálta azonban azokat a látványelemeket, amelyek „megemelik" a cselekményt, de nem szorítják háttérbe a gondolatot. A festő barátai például egy ízben a zsinórpadlásról ereszkednek alá, s a levegőben lebegve végzik szokásos műteremlátogatásukat. A megoldás - beilleszkedve az előadás szürre- aljsztikus világába - jelképnek sem utolsó, és a rendező megtakarított egy színváltozást is. Az pedig egyenesen frappíroz- za a nézőt, amikor Adam — egy koldust használva modellül - gyötrődve megpróbálja festői nyélven megragadni a benne élő istenképet, s keze nyomón a színpad közepére kifeszített óriási fehér vászonra mintegy magától felrajzolódik egy stilizált színes portré. (A jelmezeket Csik György tervezte, a puritán díszletek tervezésében és a festői látomások kivitelezésében Csík György és a Janus Pannonius Tudományegyetem rajzszakos hallgatói voltak a rendező segítségére.) Szikora különböző színpadi és hangtechnikai megoldásokkal tette változatosabbá a sok belső monológot, a főszereplő képzeletében lezajlott vitát, •öprengést, hogy az előadás statikusságát elkerülje. Ezt a törekvését a legtöbb esetben siker koronázta, néhol azonban — mint Adam és_ a rendbe jelentkező hegedűművész filozófiai eszmefuttatásakor — nem tudott elkerülni némi nehézkességet. A mi Urunk festőjét érdeklődéssel fogadta a közönség. Az előadás végén a leghosszabb taps Kőszegi Ákost köszönti, aki Adamot játssza. A fiatal színész már eddig is tanúságot tett drámai erejéről, finomságáról és eleganciájáról. Most szép ivét rajzolja meg annak a folyamatnak, miként válik a felszínes entellektüelek közül már kezdetben is kirívó festőből a szociális igazságtalanságokat átérző, a valláshoz szinte megszállottan odaforduló, de döntésében egészen soha meg nem nyugvó szerzetes. Vívódásainak legfőbb társai: Karczag Ferenc (Ismeretlen), Nádházy Péter (Maks), Héjjá Sándor (Gyóntató), ülés Györgyi (Maryna), Vincze Gábor Péter (Huber), Bánky Gábor (Antoni testvér). Ök is, a többi, kisebb szerep alakítói is kiegyensúlyozott, szép együttes játék részesei. A mi Urunk festőjét a lengyel irodalom kiváló ismerője, Gimes Romána fordította, az egyáltalán nem könnyű dramaturgiai munkálatokat Szakonyi Károly végezte. Karol Wojtyla darabjának bemutatója (az előadás talán- az anyagiaktól függően - a pápa látogatásának napjaiban is színre kerül) érdekes színházi esemény. Lehet vitatkozni azon, filozófiai általánosításai megállják-e helyüket és miként, de azt a nemes humanista eszmét, amely soraiból árad, elfogadhatja hivő és ateista egyaránt. Akiben van beleérzőképesség és tolerancia más világképek, más nézetrendszerek és Ízlések iránt. Gárdonyi Tamás A színpad közepére kiteszitett fehér vászonra mintegy magától felrajzolódik egy stilizált színes portré. Proksza László felvételei csoportok munkájában — kézenfekvő volt tehát, hogy drámában írja meg azt a konfliktust, amelyben - egy megrendítő élmény hatására - úgy érezte, a vallás segítségével többet tehet a szegényekért, elesettekért, mint művészként. (Az elmélkedő, vallási tételeket illusztráló didaktikus iskoladrámák műfaji hagyományai is erre késztethették). A szerző hőséül a múlt század második felében élt lengyel festőt, Adam Chmielowskit választotta, aki sikeresen induló művészi pályáját hagyta oda egy nyo- mortanyón tett látogatása utón, s jezsuita szerzetes, majd az általa alapított albertinus testvérek rendjének tagja lett, és menhelyeket, kórházakat létesített. (Adam Chmielowskit Albert barát néven II. János Pál szentté avatta 1989-ben.) Életrajzi ihletésű is tehát A mi Urunk festője, amelyet Karol Wojtyla a negyvenes évek második felében írt. A keretbe foglalt történet szerint a barátok által szeniorként tiszteltje Adamot felkeresi egy muzsikus: szeretne a rendbe belépni, hogy a szegények gyámolítá- sának szentelje életét. Adam előtt megelevenedik a maga festői pályája, találkozása a menhely lakói adják tudtára nyers őszinteséggel, hanem az Ismeretlen is, akinek képében a forradalom (a forradalom gőgje és a szociális demagógia is) megjelenik. Adam nem tudja céljainak megnyerni értelmiségi barátait, és kétségeire egyre inkább csak a vallás felöl kap válaszokat. Ezektől azonban nem tud megnyugodni, a művészet mint kapaszkodó, mint tevékenységének értelme elveszti jelentőségét. Nem hallgat az értelem szavára, nem a gyermekkor visszahívó harmóniájára — a nyomorgókból kolduló szerzetesrendet hoz létre. Itt is kirobbannak azonban konfliktusok: a barátok nem egyformán viselik a szegénység, az önfeláldozás terheit, a falakon kívül pedig kitör a forradalom, amelynek eljövetele nem érte váratlanul Adamot. Ügy érzi: nem marad más lehetőség számára, mint teljesen átadnia magát az egyháznak, a vallásnak, az elmélkedésnek. Wojtyla, színpadán nem emberek, hanem eszmék mozognak, írhatnánk, ha a szerző bármiféle utalást tett volna a színpadi előadásra. De nem tett — könyvdráma ez tipikuson: alkalom orra. hogy a szerző kiirja magából vívódásait, Vannak művek, amelyeket utólag hitelesít vagy tesz érdekessé az idő; amelyek nem önmagukban, esztétikai értékeik révén érdemesek figyelemre, hanem szerzőjük személye, a téma hirtelen aktualitása miatt — vagy éppen egy életmű megértéséhez segítenek hozzá. Ezért olvassuk kíváncsian nagy költők egykor kiadásra nem méltatott zsengéit, klasszikus színpadi szerzők drámakisérle- teit. És ezért érdekes Karol Wojtyla párbeszédes formában megírt elmélkedése a hitről és a művészetről, hiszen az egykori amatőr színjátszó és sze- minarista ma II. János Pál néven többszázmillió hívő gondolkodását befolyásolja, állam- és kormányfők sokasága figyel megnyilatkozásaira. A Pécsi Nemzeti Színház a pápa közelgő magyarországi - és pécsi — látogatása alkalmából tűzte műsorra Wojtyla drámáját: szép gesztus ez a vendéglátó várostól és elgon- dolkodni-vitatkozni való a színház barátainak és az alkalmi nézőknek is. Wojtyla életrajzából tudjuk, hogy nem készült papi pályára, fiatalkorában aktívan közreműködött világi színjátszószegénységgel, a nyomorgókkal. Kezdetben adományokkal próbálkozik, de ró kell jönnie, hogy „a súlyos beteg társadalom” szociális gondjait nem oldhatja meg akárhány lelkes adakozó sem. Ezt nemcsak a Illyés Gyula Munka a munkával Egy szeg miatt Reszelek, alakul a szeg, mit majd a tragacsba teszek. Tengelyszegét koptatta el; féloldalán ezért hever. No de még öt perc és - felül! Reszelek türelmetlenül. Mint az orvos meg a beteg, úgy vagyunk, én meg ez a szeg, amit reszelek, - szinte már nekem is fáj, mi neki fáj. Mintha országnyi szerkezet forgása bénult volna meg. • Mintha kibillent volna, - mit nekem kell helyreütnöm itt! Nekem kell rendbetennem azt,- mit nem szolgálni: kárhozat! Elkap, mint mindig elragad a munka, - ez a vasdarab. Szűkül, e szegbe tömörül a világ s - ellenemszegül! Kezem között is csupa dac, konok akarat, buta agy. Nemcsak én öt: ö is, a szeg reszel, alakit engemet. Láz önt el és - no nem! - Igen: valamiféle szerelem. Egy szeg miatt? Egy szeg miatt fog szorul, lélekzet kihagy. Kényes, elpuhult kezemen vad szomjatokat érezem,- hagynátok csúfot vallani? - kovács apám hős ujjai! Kész! Beütöm. S mi eddig állt, forog megint a tág világ. Tőkés László ^ I n / • •• rr | •• Elősző a jovohoz (Emlékkönyvbe) „Midőn ezt irtom, tiszta volt az ég,” Majd: „A vész kitört" . . . sivár jelen. „Jókedvet és ifjúságot hazud" a Nehéz múlt, szükségszerűségek és Napfényes múlt. hazug jövő. kényszerűségek oltották belé közös tudatunkba ezt a gondolkodásmódot, mely számára mindig a múlt a legédesebb, csak mint szép emlékezet válik majd Sokat emlegetett sírva vigadozásunkban is a vigadozás a múltnak szól s a sir a jövő is érdemessé. s a jelen. Vörösmarty is három REGÉHEZ irt keserű előszót: véres jelent s cinikus jövőt. „Midőn ezt írom, tiszta még az ég” valahogy igy másítanám meg a költői emlékezetet. Hogy benne legyen ne csak a múlt, hanem a jövő szép „emlékezete” is. Hogy a dolgokat ne visszasírjuk, hanem előre örvendjünk nekik. Könnyes emlékezet helyett éber emlékezel. „Vigyázó szemetek vessétek!" Ó, örök életű Batsányi János! Es sokértelmü üzeneted - a jövőből. (1979) Hamary Dénes Alom az álomban Csöpög nagy fekete tálba nyála az éjszakának. Csillagok. Vágyakból lesöpört apró morzsák. Ülünk, váltunkra hullt a sötét. Még ma is tart az elsötétítés, Szönyegbombázzák mindennapjainkat. Gyomrunkban rum világit, házakban áramtalanitott áramszolgáltatás. És csöndes kérdések görbítik váltóinkat. Kőszegi Ákos (Adam) és Vincié Gábor Péter (Huber) Karczag Ferenc (Ismeretlen)
