Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-17 / 133. szám
Sporthétvége Kétszer a Győri Keksz ellen Mósfél hete még egymást „gyapálta" a két NB I. B-s pécsi női kézilabdacsapat, most a hét végén pedig ismét összemérhetik erejüket. Igaz, most nem egymásnak lesznek ellenfelei a lányok, hanem a megmérettetés egy közös ellenfélen történik. Történt ugyanis, hogy a sorsolás szeszélyéből következően a Győri Keksz csapatának egymást követő két hétvégén kellett volna Pécsre utaznia. Gondolták: időt, fáradságot, no és nem utolsósorban költséget takarítanak meg, ha megkérik a baranyaiakat, hogy egymást követő két napon játsszák le bajnoki találkozóikat. így történik most, hogy ma délután fél 5 órai kezdettel a Pécs városi sportcsarnokban a PMSC lesz a Rába- partiak ellenfele, míg szombaton délután 3 órakor a Pécsi Hunorral mérkőznek a Vadász utcai bitumenes pályán. Szársomlyó kupa Szombaton az ünnepélyes megnyitóval kezdődik és május 26-án az eredményhirdetéssel ér véget a hagyományos Szór- somlyó Kupa sárkányrepülő verseny, amelyet most Siklós város Nagydíjáért rendeznek meg. Hat-hét klubból körülbelül 30 sportoló indulására számítanak a szervezők. Naponta 10—17 óra között lesznek a repülések, a teljes válogatott keret részvételével. Minden nap más és más feladat vár az indulókra. Tervezik, hogy Szársomlyóról Zalaegerszeg érintésével Körmendre, egy másik napon Kecskemétet érintve Debrecenbe és megint máskor Veszprémet beiktatva Győrbe repülnek. A jelenlegi magyar távolsági rekord sárkányrepülésben 162 km, ennek megdöntése várható. Az első rajtra vasárnap délelőtt kerül sor. Autósfesztivál Somogybabodon Május 17—19-én ismét Somogy- babod ad otthont a Nemzetközi OFF ROAD autósfesztiválnak. A fesztivál ünnepélyes megnyitójára ma este 20 órakor kerül sor, majd azt követően country és dixilend zenekarok szórakoztatják a közönséget egészen 21 óráig, amikoris startolnak az éjszakai tájékozódó futom résztvevői. A nevezők a verseny előtt egy órával kapják meg az útvonalleirást. Az alapján - a mitfahrer és elemlómpa, valamint iránytű segítségével - kell megtenniük egy 40 kilométeres terepszakaszt. Az első autó visszaérkezése kb. hajnali 2 óra körül várható. Szombaton reggel 8 órakor kezdődik a program egy újdonsággal: a terepjáró autók 200 méteres pályán szupersprint néven start-cél gyorsasági futamon mérik össze ,,erejüket”. Vasárnap reggel 8.30-től folytatják a versenyt. Az autósfesztiválra a rendezők a magyar versenyzőkön kívül 750-800 autót várnak Nyugat-Európáből, de leginkább Németországból, Ausztriából és Svájcból. Mai sportműsor Kézilabda. NB I. B női mérkőzés: PMSC—Győri Keksz, Pécs városi sportcsarnok. 16.30. NB II. nők: Székszárd—Babits DSK, Szek- szórd, 17.00. Kosárlabda. NB II. férfiak: Pécsi Postás-Zalaegerszegi Főiskola, Babits Gimn. 19.00. Tenisz. DEMISZ Kupa. DÉDÁSZ- pályák, 15.00. Aaztalltanisz Zöldért Kupa Pécsett maradt a díj Német versenyzők részvételével rendezte meg a PEAC-Zöldért NB l-es férfi csapata a Zöldért Kupa csapatversenyt. Eredmények: PEAC-Zöldért I.— SVF (Fellbach) I. 15-10. A pécsi győztesek: dr. Szita 3. dr. Davido'vics 3. Bocz 3, dr. Szederkényi 3, Gyén 3. PEAC-Zöldért II—SVF (Fellbach) II. 13-12. A pécsi győztesek: Diófósi 3, Túri 3. dr. Koronics 3, Sulyok 2, Csónyi 2, A tornát a PEAC- Zöldért I. csapata nyerte. Fotó: Kóródi Gábor A válás igazi okáról nem beszélnek Kiss benn tartotta a csapatot és megy Egyéves NB l-es tagsága alatt két edzője volt a Komló férfi kézilabdázóinak, és biztos, hogy az őszre ismét változik az első számú szakvezető. Az NB l-es tagságért sikeresen megvívott bajnoki vég- hajrá utón egy héttel a Hornim- pex Kupa nyitómérkőzése után ösz- szezördült o szakosztályvezetés és az edző, Kiss Szilárd. A szakosztályvezetés az egyik játékos fegyelmezetlenségét látva, utasította az edzőt, hogy a kupa többi találkozóján ne szerepeltesse Papp Gábort. Kiss Szilárd váloszul közölte, tudomása szerint az összeállítás az edző feladata, s ha ebbe bele akarnak szólni, ő inkább távozik. Első felindulásában megírta a felmondást, s bár azóta többször tárgyaltak egymással, a végeredmény: június 30-ával közös megegyezéssel felbontják az edző még két évre szóló szerződését. A sokak áltol utolsó vocsprának titulált kedd esti évzáró összejövetelen csak dicsérő szót kapott a Veszprémből januárban megváltóként érkezett szakember. Az értékelés szerint, remekül készítette fel a csapatot a tavaszi folytatásra, az őszi héttel szemben 10 pontot gyűjtöttek Ambrusicsék és Kiss Szilárd állta a szavát, az NB l-ben tartotta a Bányászt. A magasztaló jelzők után érthetetlennek tűnhet a héttagú szakosztályvezetés egyhangú döntése o szerződésbontásról és pusmogják is városszerte, nem az említett összezördülés és a hirtelen haraggal megírt fefmondó- levél a válás igazi oka. Ám érről ..közös megegyezéssel" nem hajlandó beszélni senki. Redden egyébként Komlón járt az egyik lehetséges utód. A közel 10 éve Magyarországon élő, Kárpátaljáról származó Zsupanyin István - akárcsak elődje - Veszprémből érkezhet Komlóra, ahol eddig Valerij Melnyik mellett dolgozott. Megegyezés még nincs. Von idő az alapos döntésre, hiszen o játékosok július elsejéig szabadságot kaptak. Hogy a jelenleg szerződtetettek közül, kik folytatják Komlón, ma lehetetlen megválaszolni, de a zuhanyhíradó és o szakosztályvezető által megerősített információk szerint többeknek csők fél prof is státuszt kívánnak biztosítani. néhány játékos végleges, vagy kölcsönbe történő elengedése is elképzelhető, és még az is sokat változtathat o jelenlegi elképzeléseken, m.i lesz a bentmarodás- ban döntő szerepet játszott szovjet idegenlégiósak sorsa, június 30- ig tartó szerződésük lejártával. G. G. Világ spartja V MAGNY-COURS: A Forma-1-es autóversenyzők o franciaországi új pályát tesztelték. A szerdai edzésnap legjobb időeredményét a francia Jean Alesi (Ferrari) érte el 1:15,52 perccel Meglepetés, hogy a, világbajnoki pontversenyben nagy fölénnyel vezető brazil Ayrton Senna (McLaren) 1:18,71 perccel csak hatodik lett. c7.------------------------■—■— -------\ Ú j marketingrendszer a pécsi régió számára Mindenkinek az eszményit Pótlólagos jövedelem! Saját üzlet kockázat nélkül ■ Nem kell tőkebefektetés ■ Szabadon oszthatja be idejét ■ Otthonról is intézhető ■ Házaspároknak és teameknek való Ha érdekli, küldje el pályázatát még ma táblázatos életrajzzal és fényképpel a következő címre: (3189) MARKETING & VERTRIEB Az üzletvezetőség kezéhez Postafiók 452 és 456 7601 Pécs, Magyarország __________________________________________________________________/ t u i Dunántúlt napiö Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ . Főszerkesztő-helyettesek: BALING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421, Telefax: 22-301. Kiadói telex: 12-320. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hiriapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, félévre 1194 forint, egy évre 2388 forint ISSN 0865-9133 „A Pécs a harmadik legjobb csapat Európában A Barcelona ellen nagyobb lölényben játszott szerdán a Manchester. mint ellenünk ónnak idején, és le is győzte őket a KEK-döntőn 2-1 arányban. Mi következik ebből? A harmadik legjobb csapat Európában a PMSC - mondta tréfásan dr. Tüske Csaba technikai /vezető, amikor ki piros-fekete klubnál a MU kapugyőzelme tükrében a korábbi pécsi ellenfélről kérdeztük a csapat tagjainak véleményét. Balogh is megbocsátott már Blackmore-nak, akivel Pécsett a mérkőzés hevében összefejelt, és .aminek következtében a pécsi 'játékosnak föl repedt a szemöldöke:- Szerdán természetesen a Manchesternek drukkoltam, ha »» már egyszer kivertek bennünket, reméltem, hogy legalább meg nyárik a döntőt.- Hogyan látja ezt Kincses Józsel doktor, a csapat orvosa is:- Akkor nem a legjobb csapatával tudott kiállni a PMSC, a gyorsan bekapott gól pedig végleg megpecsételte a sorsunkat. E rövid véleménycsokorból is látszik, hogy bár korábban is nagyon .jó csapatnak tartották Pécsett a Manchestert, azért igy utólag visszagondolva a találkozóra, mégis némi gyógyírt jelent hogy éppen attól a csapattól szenvedett a PMSC vereséget, aki végül a bajnoki trófeát is elhódította. És ez érthető is. Gratulálunk MU! Sz. Zs. Kosa r la beles PVSK-TFSE 120-78(55-38) Magyar Kupa, férfiak. Pécs, városi sportcsarnok, 35 (!!). V.: Farkas, Mustos. PVSK: Füzy (16), Szamosi (5), Búzás (14), Czigler (22), Hoffmann (13). Csere: Dull - (2), Bán 4-), Vitári (11), Venclovas (23), Grigas (14). Edző: Rab Gyula. Jobbfajta nápolyi családoknál többen ülik körül a vasárnapi ünnepi asztalt, mint ahány néző, most szinte elveszett a lehangolóan üres csarnokban. (35 nézőből 17 volt fizető, az összbevétel 460 forintra rúgott.) Hiába, már lefutott volt a továbbjutás, szükséges rossz mindkét együttesnek a visszavágó. A vasutasok akkor dobtak kosarat, amikor csak akartak, annyira gyenge volt a TFSE ellenállása. Czigler triplát is szórt, amit tétmeccsen talán még soha, ez is hűen tükrözi a két csapat közötti klassziskülö'nbséget. Mindenki szerepelhetett a pécsieknél, a korábbi „perememberek” sokkal többet játszottak, mint a bajnokságban. A vége 42 pontos hazai győzelem lett, de lehetett volna 80 pont különbségű is. A TFSE legjobb do-bói: Boros (28) és Kosa (25) voltak. Ezzel a győzelemmel a PVSK továbbjutott o Magyar Kupában. A következő ellenfele oda-visszavágó alapon a Paksi Atomerőmű—Csepel találkozó győztese lesz. H. L. ___________FŐKU5Z A számok tükrében 12. SIÓFOK—PMSC TALÁLKOZÓ Ai eddig lejátszott mérkőzések össiesitett eredménye a PMSC szemszögéből: 11 6 5 - 22-7 19 Csak Siófokon: 5 2 3 - 9-4 8 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1985/86: 3-0, 1986/ 87: 2-0, 1987/88: 1-1, 1988/89: 1-1, 1989/90: 2-2. A PMSC az utolsó győzelmét 1986. augusztus 30-án a következő összeállításban érte el: Bodnár - Kónya, Torna, Brezniczky — Megyeri, Bérczy, Róth, Lőrincz (Csoboth) - Lovász (Dobány), Mészáros. Gólszerző: Csoboth, Mészáros. Siófokon a következő játékosok szereztek gólt. 2 gólos: Túri, 1 gólos: Lőrincz, Megyeri, Mészáros, Csoboth, Hámori, Czéh, Lovász. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: Siófok (otthon) : Bp. Honvéd 1-0, Váci Izzó 1-0, Volán FC 0-0, Békéscsaba 0-0, ÚTÉ 3-0, Debrecen 2-1. PMSC (idegenben) : Váci Izzó 4-1, Videoton-Waltham 0-0, Volán FC 1-0, Békéscsaba 1-0, ÚTÉ 1-2, Debrecen 0-0. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: A Siófok jelenlegi hazai mérlege : 12 561 11-5 16 A PMSC jelenlegi idegenbeli mérlege: 12 4 1 6 11-10 10 JUBILEUM: 150. mérkőzését játszotta Lovász a 24. fordulóban. 26. BMTE-TORLEY-KOMLÓ TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Komló szemszögéből: 15 11 59 51-40 26 Csak Budafokon : 12 2 4 6 14-25 8 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1974/75: 0-0, 1975/ 76: 1-7, 1976/77: 2-3, 1977/78: 0-0, 1986/87: 1-2, 1989/90: 0-2. Budafokon a következő játékosok szereztek gólt. 2 gólos: Bordács, Solymosi, 1 gólos: Kiss, Cziráki, Perényi, Molnár I., Sós, Takács I., Radics, Hohmann, Róth, Réfi. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: BMTE (otthon) : Ajka Hungalu 2-1, Oroszlány 0-0, III. kér. TTVE 1-1, Dunafezr 1-3, Sabaria-Tipo 2-1, Paksi Atom 0-2. Komló (idegenben) : Oroszlány 0- 0, Székszárd 1-3, III. kér. TTVE 1- 2, Dunaferr 1-2, Sabaria-Tipo 0- 0, Paksi Atom 1-5. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: A BMTE jelenlegi hazai mérlege: 12 5 3 4 15-19 13 A Komló jelenlegi idegenbeli mérlege: 12 - 2 10 11-28 2 6. MOHÁCSI ÚJ BARÁZDA TSZ SE HALADAS TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Mohács szemszögéből: 5 - 2 3 5-11 12 Csak Mohácson: 2-112-3 1 Az eddig lejátszott, mérkőzések eredményei: 1979/80: 2-3, 1980/81: 0-0. Mohácson Schwarczkopf és Komi* szereztek gólt. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: Mohács (otthon) : Sopron 1-0, Paksi Atom 0-0, BMTE-Törley 3-0, Ajka Hungalu 0-0, Oroszlány 2-0, ZTE 0-0. Haladás (idegenben) : Ajka Hungalu 2-0, Sabaria-Tipo 2-2, Oroszlány 1-1, Székszárd 1-0, ZTE 1- 0, III. kér. TTVE 0-2. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: A Mohács jelenlegi hazai mér* lege: 12 4 7 1 8-2 15 A Haladás jelenlegi idegenbeli mérlege: 12 7 2 3 19-14 16 Lehel Jenőné ucmnywi rruTDiiM CENTRUM Centrum hétfő 30% visszatérítés 1991. május 20-án Mintás és egyszínű padlószőnyeg 1600 Ft - 5400 Ft-ig Amíg a készlet tart! (3215) %