Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-16 / 132. szám
Meghalt Gerevich Aladár Súlyos veszteség érte a hazai és a nemzetközi vivóspor- tot: 81 éves korában elhunyt Gerevich Aladár, minden idők egyik legkiválóbb és legeredményesebb kardvivója. Életének 82. évében elhunyt Gerevich Aladár, minden idők legeredményesebb magyar olimpiai résztvevője, aki több magas 'kitüntetésben, elismerésiben részesült. A Nemzetiközi Olimpiai Érdemrend tulajdonosát tavaly nemzetközi Fair Play-díjjal tüntették ki kiemelkedő pályafutásának elismeréseként. Az elsők között ítélték neki az újonnan alapított Magyar Olimpiai Érdemérmet, amelyet a közelmúft- bon betegsége miatt már nem vehetett át személyesen. Gerevi eh Aladár halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar sportot. A MOB, at OTSH, a Magyar Vivő Szövetség és a Vasas Sport Club saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés. Visszakapta a két győzelmét a Pécsi Postás Helyt adtak a fellebbezésnek, és visszakapta a 'két győzelmet a Pécsi Postás NB Jl-es férfi kosárlabda csapata. Lapunk keddi számában bővebben foglalkoztunk a postások ellen benyújtott óvással, illetve beadvánnyal, aminék nyomán a szövetség akikor jogosulatlan szereplés miatt két mérkőzésen vesztesnek 'nyilvánította az egyébként győztes pécsi csapatot. Most a Magyar Kosárlabda Szövetségben megállapították, hogy Rab Gyula jogosan játszott a Pécsi Postásban, ezért a versenybíróság azt a két mécsesét a pályán elért eredménynyel igazolta. így a Postás visszakerült az első helyre. Érdemes sietni a gólszerzéssel! A pénzszűkében élő magyar sportéletben mindig örömöt It ki, ha akadnak újabb szponzorok,, felajánlók:, vagy akik jutalmat tűznek ki bizonyos teljesitményékért. Ebbe a „sorba" állt most be a Corso Cipőkereskedelmi Vállalat, omely a labdarúgó bajnokságot, illetve annak szereplőit „vette célba". A vállalat hétről hétre 10 ezer forintos vásárlási utalványt ajánl fel annak a játékosnak, aki a bajnoki fordulóban leggyorsabban szerez gólt. Egyértelmű: érdemes sietni a lövéssel vagy fejeléssel . . . Az első vásárlási utalványt már át is nyújtották, a 25. fordulóban Galaschék Péter (Vasas) szerezte a forduló „legfrissebb" gólját. A Corso más vonatkozásban is gáláns lesz, a bajnoki idény legkorábbi találatát elérő futballistáját külön is megjutalmazza. Reménysugár a pécsi vívóknak Több más, árván maradt sportághoz hasonlóan anyagiak hiányában a vívókat is megérintette az ellehetetlenülés szele. A sportiskola megszüntette a vívást az iskolában, ami a sportágnak az utánpótlást biztosította. Több havi huzavona után úgy látszik - ha szerény anyagi körülmények között is —, hogy életben marad a nagy hagyományokkal rendelkező pécsi vivás. A bázisegyesület továbbra is a PEAC vívó- szakosztálya lesz, míg az utánpótlás megsegítésére a Jókai Úti Általános Iskola tantestülete sietett, és a létrehozott diáksportegyesület keretében beindították a ví- vószokosztólyt. Az alig néhány hónapos munka máris eredményeket hozott, mert sikerrel szerepeltek a vivópalánták a paksi, a nagykanizsai és a zalaegerszegi versenyeken. A zalaegerszegi versenyen a lányoknál Kanti negyedik lett, míg a fiúknál Balassa, Árvái és Szegedi (mind Jókai DSC- PEAC) a döntőig verekedte magát. A legszebb eredményt egy meghívásos ausztriai versenyen gyűjtötték be az utánpótláskorú fiatalok, ahol a házigazdák mellett német, olasz, szovjet, francia, cseh és szlovák, jugoszláv vívók mellett a magyarok, az MTK-VM és o PEAC sportolói indultak. A nemzetközi mezőnyben a fiú tőrben Petrus, párbajtőrben Vágó ötödik lett. Mindez biztatás lehet arra, hogy a három elsőosztál.yú csapattal rendelkező PEAC - megfelelő támogatással — életben marad és tovább gyarapítja sikereit a vidék egyik legeredményesebb szakosztálya. Labdarúgó Magyar Kupa Munkában ax egyetemisták kapusa, dr. Váradi. Nem rajta múlott, hogy búcsúzott a PEAC. Fotó: Horváth Norbert PVSK—PEAC 2-1 (0-0) Egyetemi stadion, 100 néző. V.: Bata. PVSK: Tihanyvári — Reith, Brezniczky dr. (Berdó), Merkler, Kauffmann (Szőke) — Brúder, Bedker, Szabó — Németh (Balati- nácz), Takács (Fülöp), Szirtes (Eckert). Edző: Rónai István. PEAC: Váradi dr. —- Tóth L, Jancsik, Szőcs, Tiszai — Túri, Vojko- vics (Fodróczi), Tóth A. — Vincze, Labdarúgás. Megyei l/B osztály 22. fordulójának eredményei: Pécsi Gázmű-Olasz 5-0, Hidas-Hetve- hely 6-1, Felsőszentmárton-Szabad- szentkirály 4-2, Kémes-Görcsöny 2-0, Villány-Dunaszekcső 4-0. A bajnokság állása 1. Kémes 22 18 1 3 51-18 37 2. Hidas 22 17 1 4 72-27 35 3. F.-sz.-márton 22 16 3 3 44-16 35 4. P. Gázmű 22 13 5 4 52-22 31 5. Pécsvárad 21 12 2 7 56-34 26 6. Kishárságy 21 10 4 7 48-43 24 7. Bükkösd 21 7 6 8 37-31 20 8. Görcsöny 21 9 2 10 30-50 20 9. Olasz 22 913 46-43 18 10. Villány 22 6 2 14 35-49 14 11. Sz.-sz.-király 21 4 6 11 20-38 14 12. Drávafok 22 4 5 13 30-42 13 13. Hetvehely 22 3 3 16 29-87 9 14. Dunaszekcsö 23 3 2 18 21-72 8 Természetjárás. A Baranya Megyei Természetbarát Bizottság nyílt túrát indít május 18-án, szombaton a következő útvonalon: Mandulás- Remeterét—Jakabhegy-Abaliget. Találkozás a MÁV főpályaudvaron 8.20-kor a 34-es buszmegállóban. Túravezető: Kovács Zoltán. Pesti, (Petresevics), László. Edző: Botos Antal. A sok helyzetet kihagyott vasutasok o 90. percben büntetésből lőtt góllal jutottak tovább. .Góílövők: Eckert, Becker (11-esből), LM. Merkler (öngól). További eredmények: Beremend— Bicsérd 3-2 (2-1), Siklósi TenkesSellye 3-2 (1-1). Kézilabda. NB II. férfimérkőzés: Zalaszentgrót—PEAC 34-33 (17-14). A Zalaszentgróton lejátszott találkozón a pécsi góllövők a következők voltak: Duga 9, Kőszegi 7, Kemenes 4, Danyi 4, Fehér 3, Horváth 3, Heckenberger 3. Cselgáncs. A körzeti versenyen szerepelt beremendi sportolók eredményei, súlycsoportonként: első helyen végzett: Halász, Kutyncsánin, Zádori F., második lett: Miedziák, Dulánszky, Zádori Z., Katona, Diana, harmadik helyen végzett: Borsos, Zádori A. Bécs felszabadulása emlékére megrendezett nemzc ‘közi versenyen szerepelt beremendi versenyzők helyezései: 1. Molnár, 5. Tóth, 9. Kőműves. Judo. A Baján rendezett területi versenyen szerepelt PVSK-s utánpótláskorú versenyzők súlycsoportjukban a következő helyen végeztek: 1. Móricz és Müller, 2. Um- hauser, Boda, Hartlib, a lányoknál Fekete első, Perényi a második lett. Vivás. Budapesten rendezték meg az idei főiskolás bajnokságot, ahol pástra léptek a pécsi vívók is. A POTE női tőrcsapata ezüstérmet szerzett, míg az összetett rangsorban a POTE az 5. helyen végzett. „ Fantommérkőzés” Tolnán Eltiltások - csalásért Rendhagyó mérkőzést ,.játszott" néhány héttel ezelőtt a Tolnai SE és a Borsodi Kinizsi női asztalitenisz-csapata. A dunántúli városban vendégeskedő miskolciak, miután a házigazdák második csapatától már vereséget szenvedtek, közös megegyezéssel nem játszották le a másnap esedékes Tolna I. elleni találkozót. De hogy hitelesítsék cselekedetüket, a két klub képviselői fantommérkőzésre vállalkoztak, kitöltöttek egy üres versenylapot, s gondosan ügyeltek arra, hogy a játszmák aránya is szerepeljen benne. Ezt követően megnyerték o három játékvezetőt, aláírásukkal tegyék hivatalossá a mérkőzést. Ez meg is történt, a tolnaiak 20-5 arányban „nyertek". Már-már mindenki el is felejtette a történteket (közben a Borsodi Kinizsi visszalépett a bajnokságtól), amikor „robbant a bomba", nyilvánosságra került az egyértelmű csalás. Az országos szövetség fegyelmi bizottsága foglalkozott az üggyel, s a következő döntést hozta : Jánosi György, Németh István és Mandler Ervin játékvezetők 1992. április 30-ig nem bíráskodhatnak. Dankovics József, a Borsodi Kinizsi edzője ez év december 31-ig, Pálinkás János, a Tolna szakosztályvezetője pedig október 31-ig nem folytathat tevékenységet a sportágban. Mai sportműsor Kosárlabda. Magyar Kupa, férfiak: PVSK—TFSE, Pécs városi sportcsarnok, 17.00. 9. EP mWm Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. 7601 Hunyadi út 11. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadói telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630 Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírtapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hiriapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, félévre 1194 forint, egy évre 2388 forint ISSN 0865-9133 Dunántúli napló A PVSK atlétái külföldön Sikerrel szerepeltek az elmúlt napokban a PVSK atlé* tái. Az első állomásuk Salzburg volt, ahol a 10. gaisber- gi hegyi futóversenyen vettek részt, omely egyben a CÍME Hegyifutó Európa Bajnokság futama is volt. A 8980 méter hosszú, 629 méter szintkülönbségű pályán Kardos István a második, míg Csoboth Klára és Szabó Gábor a negyedik helyen végzett. A mostoha időjárási körülményeik között lezajlott verseny után 'háromnapos edzőtáborozás következett Zusmarshau senben, ahol a falu műanyag borítású pályáján, ideális körülmények között készülhettek a következő versenyekre. A zusmarshauseni utcai futóversenyen (kb. 7,6 km) Kardos István az első, míg Szabó Gábor a második helyet szerezte meg. Az elfáradt versenyzőket a híres schwarcz- boui sörgyár látta vendégül. A mór említett két verseny után került sor a legnagyobb versenyre Pfafferthofenben, ahol a sok kifúló futó között a legnagyobb esélye a múlt évi német maratoni bajnoknők, Josef Oefelének volt. A kitűnő formában versenyző pécsi Kardos azonban — ha szoros küzdelemben is — a véghajrában megszerezte a győzelmet. Kardos végig zuhogó esőben tfutvo 30:16-ot futott 10 kilométeren, öt másodperccel megjavítva az útvonalcsúcsot. A fáradtan mozgó Szabó Gábor az ötödik •lett. Mindkét pécsi futót meghívták a jövő évi versenyre is. Csak a kosárkülönbség kérdéses Ha van országos fix, akkor a PVSK-TFSE Magyar Kupa férfi mérkőzés 1-ese az. Az első mérkőzésen '55 ponttal győzött idegenben a pécsi csapat, úgyhogy a mai visszavágó már csak formaság. Csa'k az lehet kérdéses, hogy hány pontos különbséggel nyer a PVSK. Mivel előre lefutott a találkozó, azon Rab Gyula, a vasutasok vezető edzője játéklehetőséget ad azoknak, akik a bajnokság során kevesebbet játszottak. A 'korábban sokat pihenők most főszereplőkké (épnek elő. A TFSE ellen továbbjutó PVSK a kupában utána a Csepel—Paksi Atomerőmű győztesével kerül szembe. A mai kupameccs 17.00- kar kezdődik a Pécs városi sportcsarnokban. Ferencváros-Veszprém 2-2 (1-1). üllői út, 10 000 néző. V.: Puhl. Gólszerzők: Keresztúri (22. p.), Dukon (67.), illetve Le- hota (19.), Sülé (86.). Sárga lap: Topor (79.), illetve Csík (42.), Bognár (67.), Lehota (75.). Jók: Telek, Keller, illetve Végh, Csornai. Az FTC biztosnak tűnő győzelmet engedett ki a kezéből, a végén annak is örülhetett, hogy nem úszott el mindkét bajnoki pont. t.v.’.'.v mm 1. Debrecen—MTK-VM 2. Siófok—Pécs 3. Szeged—Bp. Honvéd 4. Tatabánya—Vác 5. Bochum-Karlsruhe 6. Düsseldorf-Kaiserslauten 7: Schalke 04-Freiburg 8. Havelse-Darmstadt 9. Atalanta-Genoa 10. Bari—Milan 11. Bologna-Cagliari 12. Ancona-Ascoli 13. Reggina—Barletta 14. Roma—Napoli Népsport Képes Újság 2 Új DM nyitva^csütörtök, péntek,szombat 21 “03-ig * kvíz játékok DANCE* <0/ Pécs,Szántó Kovács J.u. 1 ☆* , fT GoGo ést i Topless^ lányokul '/SC°* «FE ** r 1 i ecs,szántó jvovacsj.u. í. < .csütörtökönként sztárvendég^ 16~Ón EX0TlC\$^ v* Üjcíme május21 -tői: skandináv * __ .... bútorbolt Pécs,Megyeriut4. és, hogy könnyebb legyen megtalálni, május 21 -25-ig teljes bútorválasztékunkat 10%engedménnyel ajánljuk Nyitvatartás: kedd 10-17 óráig, szerda 10-17 óráig, csütörtök 10-18 óráig, péntek 10-17 óráig, szóm bal 8-12 óráig Az AGROKER Rt. Üzletházban lévő boltunk a költözés miatt május 16-tól zárva lesz. (3218) Labdarugó IUB I.