Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)
1991-05-16 / 132. szám
Baranya is az Expo ’95 mellett Hét megye a világkiállítás megrendezése mellett döntött A Budapest—Bécs Világkiállítás megrendezése mellett foglaltak állást a Duna Menti Országok Munkaközösségének az Expo-.val (foglalkozó munkabizottsága. A Szentendrén szerdán ‘befejeződött háromnapos ülés résztvevői: ihét magyarországi megye Győr-Moson-Sopron, Komá- rom-Esztergom, Fejér, Bács- Kiskun, Tolna, Baranya, Pest —, valamint öt osztrák tartomány és Bajorország képviselői vettek részt. Állásfoglalásuk szerint az Expo '95 nemcsak Budapest és Bécs ügye: a rendezvény hídként szolgálhat az országok és régiók között, előmozdíthatja a kulturális kapcsolatok kibővítését, a szomszédos országok közeledését. Kasza Péter, a munka- bizottság magyar társelnöke az MTI-nek elmondta: az érintett 'hét magyar megye különös jelentőséget tulajdonit a kiállításnak. Ettől várják az infrastruktúra fejlesztésének meggyorsitását, az idegenforgalom fellendítését, amiből hosszú távon is profitálni tudnak az érintett területek. Hiszen ez egy vissza nem térő alkalmat kínál arra, hogy az eddig kevésbé ismert, ám jó adottságú települések, tájak végérvényesen bekerüljenek a nemzetközi turizmus vérkeringésébe, ami pedig bevételi forrásokat eredményez az Önkormányzatoknak. E lehetőségeket felismerve egyes megyék osztrák tartományokkal máris megkezdték a kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzését, Így például Győr-Moson- Sopron és Burgenland külön egyezséget kötött az Expo '95 alkalmából a két határmenti terület kulturális idegenforgalmi kapcsolatainak közös fejlesztésére. Bajorország elsősorban azért szorgalmazza az Expo megrendezését, mert különböző beruházásokkal, üzleti vállalkozásokkal szeretné képviseltetni magát a kiállításon. Tegnap ünnepélyesen átadták a pécsi FEMA bevásárlóközpontot. Képünkön: a véméndi gyermek néptáncosok műsora az ünnepségen. (Tudósítás a 3. oldalon.) Fotó: Proksza László Felújították a pécsi Bazilika orgonáját Csaknem két év után befejeződött a pécsi Bazilika Angster orgonájának a felújítása Koloss István orgonaépítő és zenei előadóművész útmutatásával, és így ismét alkalmas az orgona versenyművek előadására. A Filharmónia bérletes hangversenyei ezentúl újból itt lesznek. A nyitó hangversenyre május 20-án, 19.30- kor kerül sor, amikor Koloss István koncertezik. Olasz-magyar vasúti megállapodás Július 1-jétől olcsóbbá válik a vasúti áruszállítás Olaszország és Magyarország között. Az erről szóló megállapodást Triesztben írták alá több ország kormányzati illetékesei. A megállapodás a trieszti újkikötő igénybe vételét is előirányozza. II román nagykiivet Pécsett Simion Pop, a Román Köztársaság budapesti nagykövete nem hivatalos látogatást tesz május 77-én, pénteken Pécsett. A diplomata a Magyar-Román Baráti Társaság vendégeként részt vesz a fél 5-kor kezdődő társasági ülésen a Lenau-ház- ban, ahol megemlékezik a két háború közötti neves román politikusról, Titulescu külügyminiszterről, majd saját írói munkásságáról szól. Simion Popban ugyanis a kortárs román próza- irodalom jeles alakját is tisztelhetjük. A nagykövet kiválóan beszél magyarul, így tolmács nélkül tartja meg az előadását. A rendezvény nyitott, minden érdeklődőt szívesen lát a társaság. Antall József befejezte izraeli látogatását A magyar kormány támogatja James Baker amerikai külügyminiszter közel-keleti békeerőfeszítéseit — jelentette ki szerda este Tel-Avivban Antall József magyar miniszterelnök izraeli látogatását záró sajtó- értekezletén. Hozzátette: - Magyarország egyensúlyozott politikára törekszik a térségben, a békefolyamat módozataira nézve nem kíván állást foglalni, hanem azt a megoldást támogatja - akár egy rendezési konferencia összehívását, akár a közvetlen tárgyalásokat -, amely célravezetőnek bizonyul. Antall József háromnapos hivatalos látogatásának utolsó programpontjaként válaszolt az őt kísérő magyar újságírók és izraeli kollégáik kérdéseire. A (Folytatás a 2. oldalon) A Szentatyára várva Komoly gond lesz a közlekedés A pogányi misehelyszínt csak belépővel lehet megközelíteni előkészítésére önkormányzati Már kevesebb, mint 100 nap van vissza II. János Pál pápa pécsi látogatásáig, így sűrűsödnek a teendői a méltó fogadtatás alakult városi bizottságnak, amely tegnap is ülésezett városházán. A legfőbb bizonytalansági tényező továbbra is az, hogy hányán szeretnének részt venni az augusztus 17-i pogányi szentmisén. Mint ismeretes, belépőjegyet csak a plébániahivataloknál lehet kapni. A határidő május vége, s ez idáig 90—100 ezer igényt regisztráltak. Ez a szám tízezrekkel növekedhet a (Folytatás a 2. oldalon) Szombat-vasárnap Pécsi pünkösdi fesztivál A hét végén o hagyományok- játszik: a sombereki Gayer és nak megfelelően idén is meg- a tarjáni Schneider együttes, rendezik a Duna menti néme- Vasárnap 9.30-kor német tek pécsi pünkösdi fesztiválját, nyelvű mise lesz a Belvárosi A rendezvény szombat este templomban. Közreműködik a fél 9-kor svábbállal kezdődik a sportcsarnokban. Két zenekar (Folytatás a 2. oldalon) Szovjet- kínai csúcs A szovjet—kínai kapcsolatok szorosabbra fűzéséről, a két kommunista nagyhatalom közötti stratégiai együttműködés kialakításáról kezdett tárgyalásokat szerdán Moszkvában a Kínai Kommunista Párt főtitkára. Csiang Cö-min a néhai Mao Ce-tung elnök látogatása óta a legmagasabb rangú kínai politikus, aki a Szovjetunióba látogat. Kína első emberének mostani moszkvai .látogatása Mihail Gorbacsov két évvel ezelőtti pekingi útjának viszonzása. Várható, hogy a moszkvai látogatás során a két fél újabb közös lépéseket irányoz elő az ázsiai és csendes-óceáni térség biztonsági rendszerének létrehozása érdekében. Helikopteres szerelés a Pécsi Hőerőműben Több tonnás hangtompító berendezéseket emeltek be a helyükre tegnap Pécsett a Hőerőműben egy katonai helikopter segítségével. Katonák, munkások dolgoztak együtt. A helikopter is néha meg-megingott az efősödő szélben, és ha vadabbá válik a széljárás, akkor félbeszakad a munka. De erre nem került sor és fél óra alatt végeztek a feladattal. Kamarás Béla műszaki igazgató elmondta, hogy az egyik hangtompító a kazáninduláskor a szabadra menő gőz zajhatását csökkenti, mig a másik a kazán biztonsági szelepeinek működése esetén csökkenti a zajszintet. Az erőmű régi kazánjainál csupán a szabadra menő vezetékre volt felszerelve a hangtompító, de most a rekonstrukcióval egy- időben megoldódik, hogy a biztonsági szelepek működésekor sem zavarja az erőmű a lakosság nyugalmát. (A kinyomuló gőz hangereje megközelíti a száz bárt és messze kilométerekre hallható.) Cs. J. Fotó: Läufer László Szociális kerekasztal Pécsett Elsüllyedni a menedékhelyen, vagy megkapaszkodni a szálláson A vita miatt lassan halad a krízis intézmények iműködé- sét szabályozó rendelet alkotása. A nézetkülönbségek jórészt abból fakadnak, hogy miként és kik pénzeljék ezeket. Márpedig népkonyhákra, éjjeli menedékhelyekre és átmeneti szállásokra szükség lesz — hallottuk Martonné Tamás Mártától, a Népjóléti Minisztérium válságirodájának ifőmunkatársától, aki tegnap Pécsett járt. Részben arra volt kíváncsi, hogy a város mire használta fel azt a pályázati támogatást, amit az ilyen intézmények kialakitá'sjára kapott a minisztériumtól, illetve arra, hogy miként működnek ezek az intézmények. A néhány hónappal ezelőtt itt járt munkatársai ugyanis — a kedvezőtlen tapasztalatok alapján — rendkívül rossz véleményt alakíthattak ki a Gom(Folytatás a 2. oldalon) Vállalkozások - üzlet Jó tanácsok az Új miniszterelnök Franciaországban Michel Rocard eddigi miniszterelnököt — saját kérésére - felmentették tisztségéből — jelentette be az Elysée- palota szerdán délután hivatalosan is a hírt. Francois Mitterrand köztársasági elnök az 57 éves Edith Cressont, az európai ügyek volt miniszterét bízta meg a kormányfői teendőkkel. Cresson Franciaország történetének első női miniszterelnöke lesz. SCS érdekében, lapunk 7-8-9-10. oldalain KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúlt napló II. évfolyam, 132. szám 11991. május 16., csütörtök Ara: 7,90 Ft