Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)

1991-05-15 / 131. szám

10 uj Dunántúli napló 1991. május 15., szerda Anglia a leg­biztonságosabb Anglia a világ legbiztonsá­gosabb országa. Legalábbis ezt bizonyítja a • Nemzetközi Büntetésvizsgáló Bizottság ti­zennégy országban folytatott, a napokban nyilvánosságra ho­zott vizsgálata. A bűnügyi szakemberek megállapították, hogy Nagy- Britannia polgárai még na­gyobb biztonságban élnek mint a svájciak, vagy a belgák. Ugyanakkor a fanatikus ter­rorizmus sújtotta Írországban a politikai gyilkosságokat, a bombamerényieteket leszámít­va, a legkevesebb közönséges bűntényt követik el. A nem­zetközi vizsgálat azt is meg­állapította, hogy az emberek többsége nincsen tisztában a tényekkel. Az angolok hatvan­nyolc százalékának fogalma sincsen milyen viszonylagos biztonságban élnek és a bul­vársajtó szenzációs gyilkossá­gairól, rablásairól olvasva, sokkal sötétebben látják a helyzetet mint amilyent most a statisztika tudományos tükre mutat. A brit kormány most hadjá­ratot indított a fiatalkori bűnö­zés ellen és meghirdetésekor a bűnözés megelőzésére egy­behívott bizottság elnöknője, a királynő leánya Anna her­cegnő hangsúlyozta: a bűnö­zés terjedéséhez nagyban hoz­zájárult az emberek nagyfokú közömbössége és könnyelmű­sége. John Pekus belügyi államtit­kár szerint pedig sok esetben igaza van annak a közmon­dásnak, hogy alkalom szüli a tolvajt, és az olyan alkalmi félrelépések, mint például öz áruházi lopások, gyakran tönk­re tehetik a tizenévesek, a tinik egész életét. Az angol tizenöt és húsz­évesek között egyre nagyobb divat a tulajdonos tudta nél­küli, idegen kocsin való autó­zás és ezt az autóhuliganiz­must a hatóságoknak az ifjú tettesek korának figyelembevé­tele nélkül, most már drákói eszközökkel kell megakadá­lyozni és büntetni. A bűnüldözési kampány megnyitása alkalmával, egy hatvanhat éves nyugdíjas öz­vegyember, Peter Campion be­számolt róla, frogy amióta pár hete kirabolták, milyen körülte­kintő elővigyázatossági eszkö­zöket, riasztóberendezéseket rendszeresített a házában, úgyhogy most mór nem na­gyon érheti kellemetlen meg­lepetés. Nyilvános nagy taps­sal kísért bejelentése után a minden eshetőségre felkészült Mister Campion alig tért haza otthonába, rémülten kellett megállapítania, hogy lakásá­nak ajtaját ismeretlen tettesek feltörték, magukkal vitték té­véjét, rádióját, mikrohullámú sütőjét és ruháinak nagy ré­szét. Fusiban készült a paragrafus? Kő a kövön maradjon Mi válthatja fel az építéstervezési szakértői bizottságokat? „Az Afkotmónybiróság meg­állapítja. hogy az Építésterve­zési Szakértői Bizottságokról szóló 4/1986. (III. 20.) ÉVM- rendelet alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti." Az Építéstervezői Szakértői Bizottság és jogelődje, a Ta­nácsi Építési Hatóság munká­ját segítette az építési enge­délyek kiadásának procedúrá­ja során. Feladata a tervező munkájának szakvéleményezé­se volt. de részben státusának jogi tisztázatlanságai és más okok miatt csak felemásan tölthette be hivatását. Hatás­köre, döntési joga nem volt ugyan, de mint az Alkotmány­bíróság megállapítja: „A gya­korlatban azonban általában nagymértékben figyelembe ve­szik a hatóságok az ÉSZB-k minősítését, és csak kivételes esetben hoznak azzal ellenté­tes határozatot." Ugyanakkor . . . "Az ÉSZB szakvéleménye beszerzésének elmaradásához jogszabály jogkövetkezménye­ket nem fűz." A bizottságról szóló rendelkezés megsemmi­sítését indítványozók megálla­píthatták, hogy „az R. szabá­lyai szerződéskötési kötelezett­séget írnak elő, nem biztosí­tanak jogorvoslati lehetőséget az ismeretlen összetételű bi­zottságok véleményével szem­ben és ezzel hátrányos meg­különböztetést eredményeznek a tervezők helyzetében." Ez a* Magyar Közlönyből vett szemelgetés csak ízelítőt nyújt a'nem törvényi felhatal­mazáson alapuló, államigaz­gatási jogviszony nélkül mű­ködtetett ÉSZB-röl, amelynek a véleményét az engedélyez­tető építési hatóságnak sem volt kötelező figyelembe venni. Fogalmazhatunk akár úgy is, hogy jól. vagy rosszul, de te­kintélyelven működött, és ter­mészetesen a szakhatóságok (OMF, Köjál, tűzrendészet stb.) kötelező közreműködését Szakmai berkekben érthető türelmetlenséggel vetődik fel a kérdés, mi váltsa fel az ESZB-t, hiszen jobbára milliós beruházások leendő sorsáról kell dönteni a korábbiaknál demokratikusabb keretek kö­zött. Megoldásra vár ez a ki­sebb településeken, de a kis­városokban is, ahol a meg­felelő, magasan képzett épí­tész szakemberek is többnyire hiányoznak.- önként adódik a kérdés — fordultunk dr. Tóth Zoltán, megyei főépítészhez -, egyál­talán szükség van-e a tervező és a hatóság közt még egy közvetítő láncszemre - egy bizottságra -, amikor egysze­rűen magának a hatóságnak kellene a lelelös döntéshez szükséges szakértelmet is meg­testesítenie? — Az egyik megoldás való­ban ez lenne — megerősíteni a hatóságokat! A falvakban ezeket a jogköröket nagy való­színűséggel a jegyzők fogják betölteni, de melléjük akkor is szükség volna egy építész- hatóságra, hogy az joga sze­rint szakértőket vonjon be. Ezeket a hatóságokat a kör­jegyzőség mintájára több falu összefogásával lehetne létre­hozni, kérdés, mennyire mű­ködnének hatékonyan. A Par­lamentben most két megköze­lítés vitázik: az egyik állás­pont szerint az önkormány­zatnak minden jogot meg kell adni, a másik szerint a szak- szerűséget kívülről, például pártatlan szakmai testületként kell bevinni ezekbe o helyi döntésekbe. így kialakult egy elképzelés egy kistelepülése­ket is átfogó főépítészi rend-' szerről is. Ha ez utóbbit fo­gadja el a parlament, ez is megoldást kínál.- Milyen szakmai háttere van ehhez a megye városai­nak, településeinek, és egy löépitésznek mennyire kell majd megosztania a szakmai lelelősséget, hogy döntését demokratikusnak tekinthessék? — A kérdés nem azonos mó­don vetődik fel egy kistelepü­lésen és egy akkora városnál, mint Pécs. A történelmi me­gyeközpont mellett csak Komlónak van főépítésze Ba­ranyában, tudomásom szerint Siklóson és Szigetváron sincs építész erre a feladatra. Mo­hács helyzete jobb, ott a volt építési osztályvezető korábban főépítészi feladatokat látott el. Az nyilvánvaló, hogy egy főépítésznek a szakma által is megerősített tekintéllyel kell rendelkeznie. Az 'óhatatlan szakmai vitákba be lehet ugyan vinni a többségi egyet­értést, a közmegegyezés ele­mét, de nem szabad elfelej­teni, hogy tervező és az en­gedélyező főépítész között megkerülhetetlenül adódnak konfliktusok. A főépítész a saját testületével, érdekeivel is gyakran vitázik a lelkiismerete és tudása szerinti leghelye­sebb döntés érdekében. Egyébként ezt a szakmaiságot fogja védeni és felügyelni az építészek alakuló kamarája is. A szakértői döntések garan­tálását és a hatósági munkát is megkönnyíti a Nyugat- Európában honos gyakorlat: ha a terveket jóelőre és meg­felelő módon készítik elő! Az önkormányzatok joga és kö­telessége, hogy rendezési ter­veket készíttessen, olyanokot, amelyekben szigorúan, építé­szetileg rendkívül gondosan ki vannak dolgozva a környezet­nek megfelelő lehetséges be­építési módozatok. Erre példa a hamburgi kikötő egy part­szakasza, beépítésére vállal­kozni csak az előírt, környe­zetbarát paraméterek betartá­sával lehet. Bóka Róbert Döntő szerepe lesz oz új építési hatóságnak is az esztétikus falukép kiala­kításában. Felvételünkön: új családi házak épülnek Bogádon. Fotó.: Proksza László Szombaton nagyvásár Mohácson Mohácson minden hónap harmadik szombatján tartják a nagyszabású állat- és kirako­dó vásárt, hivatalosan vasár­napokon autó-, motorvásár van. A területre száműzték még tavaly a folyamatosan árusító külföldieket is. igaz, az utóbbi időben, ahogy fogyatkozik a számuk, megint visszaszivárog­tak a belváros zárt piacterére. Több mint egy évvel ezelőtt tanulmányterv készült,négy kü­lönböző helyszín megjelölésé­vel új vásártérre, óm amikor a leendő vállalkozók megis­merték a kialakítás költségeit, már nem láttak fantáziát a megvalósításban. Mérlegházat, mérleget, közlekedő utakat, kerítést, szociális helyiségeket építeni bizony sokba kerülne, így változatlanul, nem o leg­kedvezőbb helyen fogadja a vásározókat Mohács. Az áthe­lyezést napirenden tartják, vi­szont a végleges megoldásig az önkormányzatnak nagyobb gondot kellene fordítania o vásártér illemhelyére. Régóta áldatlan állapotok fogadják a tér közepén álló épületbe be­térni szándékozókat, tulajdon­képpen használhatatlan a vécé. Talán akadna vállalkozó, aki használati díj ellenében rend­ben tartaná. B. M. Új személyi igazolvány - más adatszolgáltatás Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala tájé­koztatja az állampolgárokat, hogy a belügyminiszter 25/ 1990. (IX. 12.) BM-rendeletével módosította a személyi igazol­ványról szóló 5 1985. (XII. 22.) BM-rendeletet. E rendelet hatályba lépésé­től — azaz 1991. április 1-jétől - a régi személyi igazolvány „Anyakönyvi rész" rovatai nem tekinthetők hitelesnek. A fokozatosan kiadásra ke­rülő új személyi igazolvány a tulajdonosra vonatkozó szemé­lyi adatokat csak korlátozott mértékben tartalmazza ' (pl. nem tartalmazza az anya csa­ládi és utónevét, családi álla­potát, gyermekek adatait), így ezen adatok nem elégségesek az anyakönyvi eljárás lefolyta­tásához. A fenti változásokra való tekintettel az anyakönyvi események bejelentéséhez az alább felsgrolt okmányok be­szerzése szükséges: /. A születés bejelentéséhez szükséges okmányok: a) ha a szülők házasságban élnek: — az apa és az anya sze­mélyi igazolványa, — házassági anyakönyvi ki­vonatuk, b) ha a szülők nem élnek házasságban: — az apa és az anya sze­mélyi igazolványa vagy teljes­hatályú apai elismerő nyilat­kozat és az anya személyi iga­zolványa, továbbá — ha az anya hajadon csa­ládi állapotú: a népességnyil­vántartás igazolása (csak nem pécsi állandó lakos esetén), ■ ho az anya elvált családi állapotú: a házasságát felbon­tó jogerős ítélet, — ha az anya özvegy csalá­di állapotú: a volt férj halotti anyakönyvi kivonata. II. A haláleset bejelentésé­hez szükséges okmányok - a haláleset bejelentőn és a halottvizsgálati bizonyítványon kívül: „ a) ha az elhalt nőtlen, vagy hgjadon családi állapotú: — személyi igazolványa, — születési anyakönyvi kivo­nata, — a népességnyilvántartás igazolása, b) ha az elhalt házas csa­ládi állapotú: — az elhalt és a túlélő há­zastárs személyi igazolványa, — az elhalt születési anya­könyvi kivonata, — házassági anyakönyvi ki­vonatuk, c) ha az elhalt elvált, vagy özvegy családi állapotú: — személyi igazolványa, — születési anyakönyvi kivo­naté, — ha elvált, a jogerős bon­tó ítélet, ha özvecfy volt, há­zastárs halotti anyakönyvi ki­vonata. III. Házasságkötés bejelen­téséhez szükséges okmányok: — személyi igazolvány, — születési anyakönyvi kivo­nat, — nőtlen és hajadon családi állapotú nem pécsi lakosoknál népességnyilvántartás igazo­lása, ' - ha a családi állapot el­vált, jogerős bontó ítélet, — ho a családi állapot öz­vegy, a volt házastárs halotti anyakönyvi kivonata. A családi állapot igazolá­sára 30 napnál nem régebbi anyakönyvi okiratot vagy né­pességnyilvántartási igazoláso­kat kell benyújtani. Természetesen nem hívható fel az állampolgár olyan ok­irat (anyakönyvi kivonat, né­pességnyilvántartási igazolás) bemutatására, amelyet a helyi önkormányzati hivatal nyilván­tartása tartalmaz. E fent ismertetett jogszabály- változás miatt felkérjük a hoz­zátartozókat, hogy haláleset anyakönyvezése ügyében a to­vábbiakban ne a Temetkezési Vállalatot, hanem a Pécs, Vá- rady Antal utcában található Anyakönyvi Hivatalt keressék fel. Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Pécsi szakember Floridában Szanatóriumban az alkoholisták A pécsi orvos csattanós sze­rencsével érkezett Floridába. Rögtön az első nap - útban a kórház felé — a kocsijukba rohant egy másik autó. A négy utas közül egyedül dr. Kele­men Gábor pszichiáter maradt sértetlen. Szerencsére a töb­biek is könnyű, de azonnali ellátását igénylő sérüléseket szenvedtek. így a pécsi ven­dégnek alkalma volt tapasz­talni, milyen is az ottatii be­tegbiztosítási rendszer. Mire a sérültek a kezelőbe értek, már le is ellenőrizték a biztosítási kártyájukat. De nemcsak baleseti ellá­tásnál, vagy más, kórházi keze­lésnél, hanem az alkoholisták gyógyításában is meghatározó a biztosítás. Dr. Kelemen Gá­bor egy olyan- floridai intézet­ben töltött két hónapot, ahol alkoholistákat kezelnek. — Kizárólag önkéntes jelent­kezés alapján, szigorú feltéte­lek mellett, rendkívül eredmé­nyesen dolgoznak — mondja. — Amíg nem győződtem meg róla személyesen, magam is kételkedtem abban, hogy ez lehetséges. Igaz, az Egyesült Államokban senki sem beszél gyógyult, csak felépült alkoho­listákról. A pécsi pszichiáter lengyel- országi tanulmányútja során ismerkedett meg az USA-ban ma meghatározó kezelési eljá­rással, az úgynevezett Minne­sota modellel. Lényege, hogy azok, akik egykor az alkohol béklyójában vergődtek, de erős akarattal és részben mások tá­mogatásával megszabadultak tőle, ma már szervezetten, cso­portokban segítenek alkoholis­táknak és szenvedélybetegek­nek talpra állni. A szakembe­rek megteremtették a feltéte­leket a munkájukhoz és együtt dolgoznak a „laikusokkal”. .Az Egyesült Állomokban 7000 olyan intézmény van, amelyek egyikében a pécsi szakember is járt. Véleménye szerint sok­kal inkább szanatóriumhoz, mint kórházhoz hasonlítanak. Szigorú napirend szerint zajlik a gyógykezelés. Aki vállalja, de nem tartja be, elküldik. Az PARKSIDE LODGE OF FLORIDA alapkezelés 28 napos, s napi 500 dollárba kerül, amit a biz­tosító fizet. Ezt követi az utó­gondozás, ami a visszaesés elkerülése érdekében — évekig tart. Alkoholtól, kábítószertől, illetve gyakran mindkettőtől függő . embereket kezelnek. Az utógondozás keretében spiri­tuális programokkal igyekez­nek kapaszkodót nyújtani ne­kik. Magyarországon a névtelen alkoholisták önsegítő csoport­jaiban kezdődött valami ha­sonló, de a pécsi szakember szerint még nagyon messze vagyunk az amerikai gyakor­lattól. Legjobban azok a kariz­matikus egyének hiányoznok, akik kitalálva az alkoholizmus útvesztőiből másokat is meg­próbálnak kivezetni. ‘ T. É.

Next

/
Thumbnails
Contents