Új Dunántúli Napló, 1991. május (2. évfolyam, 118-147. szám)

1991-05-09 / 125. szám

1991. május 9., csütörtök uj Dunántúli napló 5 Amerikai cégek versengenek a pécsi tévénézőkért Szeptembertől házimozi Pécsi Kábeltelevízió Kft. né­ven május elsejével egy ame­rikai—magyar cég kezdte meg működését Pécsett azzal a cél­lal, hogy mindent elhozzanak ide, amit a kábeltelevíziózás­ban az amerikai családok már jó ideje élveznek. Ezzel a ke­csegtető ígérettel jelentették be megalakulásukat a cég ve­zetői tegnap, a pécsi Hotel Palatinusban tartott tájékoz­tatón. Valóban világcégek versen­genek immár a pécsi és kom­lói polgárokért Mint W. Gene Musselmantól, a Kábelkom Kft. ügyvezető igazgatójától meqtudtuk, ennek a magyar cégnek az United Communi­cations International (UCI) és a Time Warner (TW) a tulaj­donosa, mindkettő elismert a telekkommunikációs világ­piacon. Nos, a Kábelkom Kft.-ből és a pécsi HIRGÉP-ből - amely az 53 milliós antennaüzemét vitte a vállalkozásba — alakult az 50—50 százalékban amerikai és magyar tulajdonú Pécsi Ká­beltelevízió Kft. Terveiről Bá- gyai Istvántól, a HIRGÉP igaz­gatóiától és Szigeti Rudolftól, a kft. ügyvezető igazgatójától, valamint Musselman úrtól rész­letes tájékoztatást kaptunk. Mindenekelőtt összekötik az öt pécsi fejállomást, korszerű­sítik a hálózatot és a házi be­kötéseket úgy, hogy csak azok kapcsolódhassanak a rendszer­be. akik vállalni tudják az előfizetői díjakat. A továbbiak­ban olyan rendszert építenek ki Pécsett és Komlón, amely a mostani 20 helyett 40—50 csa­tornát nyújt. Ezek közül az egyik közszolgálati, az önkor­mányzatoknak ad lehetőséget a helyi információk továbbítá­sára. Ezt a tájékoztatón részt­vevő dr. Mikes Éva alpolgár­mester nagy örömmel fogadta, mert a képviselőtestület, az önkormányzati bizottságok és a polgármesteri hivatal is töre­kednek arra, hogy a munkáju­kat minél jobban áttekinthesse a város polgársága. A rendszer korszerűsítésére 90 napot szentel a cég, és szeptembertől moziprogrammal is jelentkezik. Robert M. Leigh­ton, a Home Box (HBO) igaz­gatója elmondta, ez a házi­mozi csatorna 1972-ben mind­össze 300 előfizetővel indult az USÁ-ban, ma 24 millióan né­zik. Nálunk szeptembertől ha­vonta húsz filmet vetítenek többszöri ismétléssel, hogy az előfizető választhasson a szá­mára kedvező időpontok között. (Megjegyezzük, a várható havi előfizetési díj nem lesz több, mint egy család egy-két mozi­látogatása.) A Kábelkom mielőbb szeret­ne a 9 magyar nagyvárosban jelen lenni, Debrecenben már egy hónapja dolgozik vegyes­vállalata, Pécs után Veszprém, Nagykanizsa, Nyíregyháza kö­vetkezik. A mostani fejlesztések termé­szetesen nem érintik az előfi­zetők pénztárcáját, viszont az előfizetési díjakat differenciál­ják aszerint, ki milyen szolgál­tatást igényel az alapdíjon fe­lül. Gáldonyi M. A Philips játszóteret telepített Pécsett is A játszótér átadásán még nem tudtak játszani a gyerekek, talán ma ténylegesen birtokukba vehetik Fotó: Kóródi Gábor Utcarendezés Sásdon Kétezer méter .szegélykövet ásnak le a Sásdot átszelő két főutca mindkét oldalára a szigetvári Dél-dunántúli Melio­rációs Társaság szakemberei, az önkormányzat megbízásá­ból. Az intézmények előtt le- állósávot, parkolót alakítanak ki, füvesítenek, és mindezt má­jus 31-ig szeretnék befejezni, de ősszel fásítanak is. Ifjúsági kultúregyleti ügynökség Amatőr írók, költők segítésé­re a Pest-budai Ifjúsági Kultúr Egylet keretében megalakult az az irodalmi ügynökség, mely ezentúl az Eötvös utca 1. szám alatt várja írók, költők jelent­kezését. Az egylet ígéri, hogy a beküldött kéziratokat elbírál­ja, a válaszadást pedig garan­tálja. A budapesti székhelyű intézményről bővebb informá­ciókkal szolgálnak az érdeklő­dőknek a 169-5011-es számon. Közel 200 óvodás és iskolás gyermek várta, hogy a szem­látomást igen serényen dolgo­zó munkások átadható álla­potba helyezzék az Öz utcai 2. Sz. Gyakorló Általános Isko­la mögötti játszóteret. Az ün­nepélyes átadás a hétfői—keddi eső okozta kényszerű munka­szünet miatt közel félórát csú­szott. Dr. Krippl Zoltán polgár- mester és dr. Rudnay János, a magyarországi Philips cég ügyvezető igazgatója így a még nem teljesen kialakított játszóteret avatta fel. A Phi­lips cég által szponzorált épít­kezés utolsó szabadtéri játék- kellékei két hét múlva kerül­nek a helyükre. — Sokan fordulnak szponzo­rálási kéréssel a Philipshez, sajnos nem tudunk eleget ten­ni ezeknek, de segíteni aka­runk, hiszen sem a kormány­nak, sem az önkormányzatok­nak nincs pénze. Gondolkod­tunk, mi lenne az a segítség, ami ellen senki nem szól, az ország tíz nagyvárosában ala­kítunk ki játszótereket — nyi­latkozta dr. Rudnay János. — Megkísérlünk egyre több céget Pécsre csábítani, vállal­kozóbarát önkormányzat kívá­nunk lenni. Az külön öröm, hogy olyan cég, mint a Philips, ezen a területen is tevékenyke­dik, példát mutatva, hogy így is lehet egy várost segíteni — mondta lapunknak dr. Krippl Zoltán. A hivatalos megnyitó után egy negyedórás bohócszám után a gyermekek ajándék- csomagokat kaptak. Ezután az önkormányzat és a Philips képviselői facsemetéket ültet­tek, majd a legkisebbek nagy örömmel birtokba vették a játszóteret. Sz. J. Kis beruházással nagy hatékonyság Kistelepüléseknél tavi tisztítórendszer A szennyvízkezelésben is fel kell zárkóznunk Lopás - rablás - lopás Élíszerrablás fényes nappal Egy baranyai rendőr szerint „ jogosulatlan ” a, leiszivkíirgotl információ Szombaton délelőtt, Pécs belvárosában majdnem egy­millió forint értékű ékszert loptak el az Intergold ék­szerüzletből. Az ügyről la­punk is szeretett volna rész­gyeimét, harmadik társuk ki­emelte a pultból a milliós ékszert, és zsákmányukkal futásnak eredtek. A szemta­núk elég pontos személy­leírást tudtak adni az elkö­A Népszava hétfői szá­mában az Új Dunántúli Naplóra hivatkozva közöl­te, hogy kiraboltak egy ékszerüzletet Pécsett. Majd, miután szánkba adta a rablás kifejezést, ezt cáfolta, mintha mi ír­tuk volna, holott nem ír­tuk. Szerdai számában ki­osztotta az igazságot, idézte cikkünket. Csak­hogy a mi címünket meg­változtatta, és lopás he­lyett rablást írt - igazol­va saját tévedését. Mel­lékelten közöljük a . két Népszava-cikket és az Új Vasárnapi Dunántúli Napló eredeti cikkét fény­másolatban. ítéljen az ol­vasó. Mi a nyilvános vitát befejeztük — a vélemé­nyünk megvan. Milliós ékszerlopás Pécsen Fényes nappal, nyitvatartási időben, csaknem egymillió fo­rint értékű ékszert loptak el szombaton 11 és 11.30 óra között, Pécsett, a Kossuth Lajos utca 51. sz. alatt lévő , Intergold ékszerüzletből. Míg ketten lekötötték az eladó fi­gyelmét, társuk benyúlt a pult mögé és egy 900 000 forint értékű aranyékszert tartalmazó dobozt magához véve (társai­val együtt) futásnak eredt. A boltban tucatnyi vásárló tar­tózkodott. Az elkövetők fegy­vert nem használtak, megvár­ták azt a pillanatot, amikor az üzlet biztonsági embere be­ment egy mellékhelyiségbe az eladótérből. Bár a vakmerő férfiaknak nyoma veszett, a személyleirások alapján van esély kézrekeritésükre. (Balog) Meg egyszer a pécsi ékszerlopásról A Népszava hétfői és ked­di számában cikkek jelen­tek meg a pécsi ékszerlo­pásról. Megyei tudósítónk hivatkozott a Dunántúli Napló beszámolójára és azt írta, fegyveres rablás történt. A további vitákat elkerülendő most közread­juk a Dunántúli Napló ominózus cikkét, hozzáté­ve, hogy keddi számunk­ban az ORFK illetékese a zsákmányolt értéket 400 ezer forintban jelölte meg. „Milliós ékszerrablás Pé­csett. ------------­~ Fenyes nappal, nyitva tar­tási időben, csaknem egymil­lió forint értékű ékszert lop­tak el szombaton 11 és 11.30 óra között Pécsett, a Kossuth Lajos utca 51. sz. alatt lévő Intergold ékszerüzletből. Míg ketten lekötötték az eladó figyelmét, társuk henyúlt a pult mögé, és egy 900 000 fo­rint értékű arany ékszert tar­talmazó dobozt magához vé­ve (társával együtt) futásnak eredt. A boltban tucatnyi vá­sárló tartózkodott. Az elkö­vetők fegyvert nem használ­tak, megvárták azt a pillana­tot, amikor az üzlet bizton­sági embere bement egy mel­lékhelyiségbe az eladótérből.. Bár a vakmerő férfiaknak nyoma veszett, a személyle­írások alapján van esély kéz- rekerítésükre.” Útkorrekció a vásártérnél Útkorrekciót végeznek Pé­csett, a Megyeri út-Móra Fe­renc utca csomópontjában. A mintegy 5 millió forint értékű útkorrekció kivitelezője a Pécsi Épitő Kft. A munka ‘elkészülte után lényegesen enyhülni fog­nak a forgalmi akadályok a vásártér közelében. Biztosításunk garancia GARANCIA BIZTOSÍTÓ RT. s. ___ , . _______J A pécsi MTESZ-székházban a Magyar Hidrológiai Társa­ság baranyai szervezete és a Pécsi Vízmű szerdán előadó­ülést szervezett a vízgazdálko­dás témakörében a tavas szennyvíztisztítás szerepéről és jelentőségéről. Hazánkban a szennyvíznek e természetes úton történő tisztításának a módszere még nem terjedt el. A nálunk sokkal gazdagabb nyugati országokban a kistele­püléseknél nem épített szenny­víztisztító telepeken, hanem a természeti lehetőségek kihasz­nálásával tisztítják a szenny­vizet. Az önkormányzati törvény ki­mondja, hogy Magyarországon 1994-ig az összes települést egészséges ivóvízzel kell ellát­ni. így egyre több szennyvízzel lehet majd számolni, viszont a jövőben csak a legjobban tisz­tított használt vizet lehet a ter­mészetbe bocsátani. Az Euró­pai Közösség ugyanis elhatá­rozta, hogy tagállamaiban 1998-ig megoldja a szennyvíz- tisztítást. Az ötezer lakosnál kisebb településeknél Magyar- országon is alkalmazni lehet a tavas szennyvíztisztítást. Az európai gyakorlatról és tapasztalatokról dr. öllős De­zső professzor, a Budapesti Műszaki Egyetem vízellátási és csatornázási tanszékének a ve­zetője beszélt témanyitó elő­adásában. Az Országos Vízügyi Felügyelőség és a Műszaki Egyetem szakemberei mellett Pécsről dr. Solti Dezső levezető elnök, a Pécsi Vízmű igazga­tója, valamint munkatársa, dr. Kádár Béla és Kovács Árpád, a Dél-dunántúli Környezetvé­delmi Felügyelőség kutatója vett részt felkért hozzászólóként az előadóülésen. Dr. Kádár Géza, az MTA és a Pécsi Víz­mű egy közös, ötéves kutatási programjáról számolt be. Egy kis költségű, de nagy' haté­konyságú háromlépcsős tavi utókezelésről volt szó. Ez a módszer nemcsak arra jó, hogy kis beruházással lehet szennyvíztisztító rendszert ki­alakítani, de a helybeli kezer lés sem igényel nagy szakér­telmet. Ezenkívül a kisebb te­lepülések melletti tisztítótava- kat.elég hetente ellenőrizniük a felügyelő szerveknek. A kö­zeljövőben a pellérdi tavaknak a természetes tisztítószerepét felhasználja a helyi szennyvíz- tisztító telep, így Baranyában is kezdetét veheti a tavi utó tisztítás. Szíjártó J. Minden kedves vásárlónak, aki egy kézi szerszámgépet vásárol, ezt az ötszáz forintot készpénzben visszatérítjük. Ebből a szelvényből egy személy csak egyet használhat fel. Felhasználható: 1991. június 9-ig. __________________ (2729/1)

Next

/
Thumbnails
Contents