Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)
1991-04-30 / 117. szám
1991. április 30., kedd aj Dunántúli napló e Sárándi József Lábjegyzet történelmi Időnk értelmezéséhez Juhász Gyula A munka Én őt dicsérem csak, az élet anyját, Kitől jövendő győzelmünk ered, A munkát dalolom, ki szabadság Útjára visz gyász és romok felett. A gyárkémény harsogja diadalmát S a zengő sínen kattogó vonat. A béke ő, a haladás, igazság, Mely leigázza a villámokat. Nagy városkban, végtelen mezőkön A dala zeng és zúgni fog örökkön, Míg minden bálvány porba omol itt. Én őt dicsérem csak, az élet anyját, Kinek nővére Szépség és Szabadság, S kinek világa most hajnalodik. Szerzetesrendek Magyarországon (3.) A jezsuiták íjra visszatértek Aznap este apám izgatottan váltogatta varázsszemű világvevőnk hullámsávjait, s a keresőgombot forgatva szitkozódott a vételt zavaró erős hangszennyezés miatt. Mintha közelgő repülőgépek zúgása tépte volna foszlányokra a messziről sugárzott élőbeszédet. Eszter, Pesten történt valami — mondta a fater, foteljében elmélyülten horgoló anyámnak. Ugyan Ernő, mi történt vol- •na? - kérdezte anyám a horgolást s a horgolótűket szorongató kezét ölbe ejtve. Amennyire ki tudom venni- bökött hüvelykjével rádiónkra —, tüntetések vannak. Tüntetések? — tűnődtem csöppet el Verne: Utazás a Holdba című kötetéből föleszmélve. Tizenegy évesen halvány fogalmam sem volt, mi is az a tüntetés. Április ne- gyediki és május elsejei felvonulások mozzanatai villantak emlékezetembe: piros zászlók, nagy Sztálin-, illetve Rákosi-képek, nevüket kórusban harsogó éltetések, dögunalmas, s rögtön feledhető ünnepi beszédek. Csupán any- nyi derengett, hogy a tüntetés azért másabb lehet, mint a felvonulás. A korszakosnak aligha minősülő fölismerést követőn ismét olvasásba merültem. Éjfél felé megtörtént a villanyoltás. Vártam, míg szüleim elalszanak, és zseblámpánál olvastam tovább. Olvastam elemkimerülésig. Anyámnak köszönhettem (munkába készülve fölhúzta a csörgőórát), hogy szerdán reggel nem késtem el az iskolából. Éppen befordultam a Fő utcáról a katolikus Templom utcába, ahol oktatási intézményünk, a negyvennégyes iskola is található, mikor osztályunk nyitott ablakából meghallottam Rostás Jancsi harsány kiáltozását: Gyerekek, kitört a forradalom! SS-katonák menetelnek a Pesti utcán! Német hadsereg segít harcolni a felkelőknek . . .! Ez megőrült — gondoltam —, hogy kerülnének ide németek, hiszen föl vagyunk tőlük szabadítva. Futni kezdtem az iskola felé, miközben színes filmkockák peregtek lelki szemem előtt Berlin elestéről, és horogkeresztekkel érdesített germán csizmatalpak tapostak dübörögve a macskaköveken, egy nemrég látott dokumentumhíradóból. Iszonyú lárma és padló- ofajbűzzel elegyes oroszlánszag fogadott az osztályteremben. Azt reméltük, hogy elmaradnak az órák, ha mégsem, akkor pedig nem felelünk. Ebben valamennyien egyetértettünk. Már negyed kilenc is elmúlt, mikor nyílott az ajtó, s belépett alacsony termetű orosztanárunk. Gyermekkori betegsége következményeként csak görnyedten tudott járni. Részvétet éreztünk iránta, és emberséges magatartásáért kedveltük őt. Nem ő tehetett róla, hogy tantárgyát viszont, melyet szeretett volna elsajátíttatni velünk, nem kedveltük. Én ugyan jeles rendűségem megőrzése végett, szorgalmasan bemagoltam a leckéket, de mit sem értettem az akkor még kötelező idegen nyelv rendszeréből. Talán a kötelező, a kényszer jelleg lombo- sította bennem leckéről leckére az orosz nyelv iránti ellenszenvet. Próbáltam pedig kellemes viszonyt létesíteni vele, de kísérleteim kudarccal végződtek. Például az a fondorlatom is, mikor egyik kedves olvasmányom, a Rózsa Sándor összevonja szemöldökét című regény legizgalmasabb részleteit gyakorlásként cirill betűkkel másoltam pepita füzetembe. Ennek lett egyenes következménye, hogy a majd- nem-betyártörténetet szintén megutáltam. Ráadásul szégyelltem magam, mint akit önkielégítésen kaptak rajta, kerülvén azután személyt, tárgyat, mindent, ami a bukásra emlékeztet. Orosztanárünk katedrára lépett, asztalra helyezte az osztálynaplót, amennyire gerince engedte kiegyenesedett, s várakozón tekintett reánk. Némi szünet után elcsöndesedtünk, és a hetes, Csáthv Elek békési táiszólással jelenteni kezdett: Tavaris ucsityel, ja dak- ladivaju vám . . . Menj a helyedre, fiam — szólt Eleknek, maid felénk intve hozzátette —: üljetek le! Leültünk, de izgatott fészke- lődésünktől padrecseaéssel telt meg a terem. Recseqés haikultán ellenállhatatlan vágytól vezérelve fölálltam Rostás mellől a pádból, s az orsz nyelvkönyvvel kezemben, mintha felelni akarnék, a katedrához mentem. Tájaim együttérző pillantásaitól kísérve megálltam az asztal előtt, és oktatónk szemébe mondtam: tanár úr, mától fogva jiem tanulunk oroszt! És hoav szavaimnak nyomatékot adiak. a tankönyvet hirtelen kettétéptem. Most vaion mi lesz? — tűnődtem, alig palástolt félelmemben. Csörgött rólam a hideg veríték — akárcsak sánadt tanárunkról —, s gyönqe lábakon bár, de a sarokban izzó, nagy öntöttvas kályhához vánszorogtam. Könyvem holttestét a lenyitott ajtón keresztül tűzbe dobtam. A mealobbanó tűztől elfordulva, szembe találtam magam zavarodott oktatónkkal, akit lelkiállaoota nem gátolt abban, hogv lekeveríen egy jókora pofont. Fizikai men- ingásom lehűtötte a néldómat követni szándékozó társak harci kedvét. Nem a lázadás miatt kaptad fiam — mondta kegyes oo- fonütőm, hogy a többi is értsen belőle —, hanem, mert kárt okoztál. Gondoltál-e arra, mennyit kellett s kell apádnak dolgoznia, hogy meg- vehsed a könyvet? Érveiben igazság rejlett, a tankönyv ugyanis az akkori árfolyamon öt forintba került. Faterom a bucsai termelőszövetkezet asztalosműhelyében napi tízórai munkával keresett egy munkaegységet. Zárszámadáskor öt forintiával számolták el az év végéig összeavűlt egységeket. Ha tehát a tűzho vetett s a helyette r.ótlóHo vásárolt orosz nvelvkönvvre gondolok, rossz a lelkiismeretem, mert apám életéből két napot hiábavalóságra áldozott. Nem a lázadás miatt kaptad ... — visszhangzanak a tanári szavak történelmünk közelmúltjából. Lázadásom osztályközösség által is támogatott jogosságát oktatónk nem vitatta, csupán a pofon puszta ténye maradt „kedvező” hivatkozási alap egy esetleges későbbi ,,igazoltatás’’-hoz. Ez a „később” számára már novemberben bekövetkezett, törölve minden további esetlegest. Hatodikban (bizonyítványom tanúsága szerint) sem félévkor, sem év végén nem kaptunk oroszból érdemjegyet. „Példás" magatartásom a még megtűrt ,,jó"-ra, tanulmányi átlagom pedig teljesítményemmel fordított arányban, nagyságrenddel zuhant alacsonyabbra. Lábjegyzet a LÁBJEGYZET- hez Ezerkilencszázötvennyolc nyarán Juci nagynéném és férje Bucsán tett látogatásuk alkalmával rábeszélték a szüléimét, hogy engedjenek el néhány hétre „városi levegőt szívni”, Budapestre Újesten laktak, a- Árpád úttal párhuzamos Munkásotthon utca százegy szám alatt, szemben a bútorgyárral. Naoközben Sanyi bácsi (fiatal éveiben hazai ranglisták számontartott pehelysúlyú ök- özője) vitt magával várost nézni, vagy ladikból pecázni a Kis-Dunára. Tőle tanultam meg úszni, horgászni és verekedni. Nyugdíjas lévén, mindig ráért, de estére azért csak kifáradt. Hazaérkezve, vacsora közben beszámoltunk Juci néninek a nap eseményeiről, majd tévéztünk, néha moziba mentünk. Vakációm utolsó. estéién több felvonásos „drámá”-t láttunk az újpesti Munkásotthon színháztermében. A darab „hőse” egy a tizennégyes háborút, orosz hadifogságot megjárt, rokkant katona. Szülei, testvérei elhaltak. Felesége odaveszettnek vélve őt. másodszor is férjhez ment, gyerekeket szült, felnevelte őket, és ápolta gyermekei beteg apját. A „hazatért" első férj a közösen szerzett házban nem érezhette otthon magát. Nem elég, hogy nyomorék, de földönfutó is lett szegény. „Előadás" után szörpöt ittunk a színházterem büféiében. Miközben nénikémék az elfuserált műsorról beszélgettek, megakadt a szemem egy alacsony, hailott hátú felszolgálón. Ismerős volt valahonnan, de percekbe telt, míg rá- iöttem, hogy a pincéregyenruhás, kicsi ember nem más, mint a falunkból eltűnt orosztanár. Az asztalokon maradt üres poharakat hordta a mosogató ablakához. Megismer, tanár úr? - kérdeztem hozzálépve. Nem, fiam, nem - ismerlek — meredt rám rémülten, és szinte menekült az ujiai közé csippentett poharakkal. A Jézustórsaságot — másként [jezsuitákat — a baszik származású Inigo de Loyola (Loyolai Szent Ignác) volt katonatiszt alapította 1534-ben. A rendet először 1540-ben hagyta jóvá III. (Pál pápa, s LM. Gyula 1550-lben lismétmeg- erősítette. Alaptörvényüik szerint a jezsuiták nemcsak saját üdvösségükön és tökéletesedésükön. 'hanem a hit védelmén, és terjesztésén, valamint a leliketcnek a keresztény hitéletiben való előbbre vitelén fáradoznak. A rend tagjai a szokásos három szerzetesi fogadalmon 'kívül {szegénység, tisztaság, engedelmesség) negyedik fogadalmat is tesznek: ,még külön engedelmességet fogadnak a pápának, hogy parancsára bármely küldetésbe elmennék. A rend hivatalos neve: Societas Jesu (S. J.). Ez az a szerzet, amelynél az ünnepélyes fogadalomtételt a leghosszabb várakozási idő előzi meg: 2 év noviciátus, 2 év humanisztikus tanulmány, 3 év filozófia, 3 év nevelőskö- dés valamilyen jezsuita kollé- gium'ban, 4 év hittudományi főiiskola, 1-2 évnyi úgynevezett .harmadik próbaév. Ezt még általában követi valamilyen tanári képesítés megszerzése. A Jézustársaság tehát a szó teljes, bár nem kizárólagos értelmében tani tó rend. A rend magyarországi megtelepítésére Oláh Miklós esztergomi érsek és Bornemissza Pál erdélyi püspök tett először kísérletet.- Nagyszombati kollégiumukat 1561-ben nyitották meg, ám ez a háborús viszonyok miatt hamarosan feloszlott. Ugyanez a sors érte az erdélyi jezsuitákat is. 1579- ben Báthory István újratelepítette Erdélyben a jezsuitákat, s rájuk bízta a kolozsvári egyetemet (1581). Ezt Székely Mózes katonái rombolták le 1603-ban. Magyarországon Draskovich György bíboros Znióváralján és Vágsellyén létesít jezsuita rendházat, amelyeket Bocskai hajdúi dúlnak föl. A nagyszombati kollégiumot Forgách Ferenc .bíboros nyitotta meg újra, amelyet Pázmány Péter 1635-ben egyetemmé fejlesztett. A rend a török hódoltság és az állandó hadjáratok ellenére szépen fejlődött. A török kiűzése után rendházaik száma 36, a 18. század végére — pontosabban a rend 1773. évi feloszlatásakor — ez a szóm 52-re emelkedett. Közülük 42-ben középiskolai, hétben főiskolai oktatás folyt, a rendtagok száma meghaladta az ezret. A Jézustársaság erejének forrása a rend zseniálisan megalkotott szervezetében, a rendta- gak tudományos és aszkétikus képzésében, s hivatásuk iránti teljes odaadásában keresendő. Nagysikerű tevékenységük ellenségeket is szerzett a rendnek a katolikusok között is. A hamis vádak és rágalA jezsuiták volt Pius-gimná- ziuma és 1 temploma Pécsett (a szerző felvétele) mák egész özönét zúdították a jezsuitákra. Különösen a 18. század felvilágosult hitetlensége 'indított heves harcot a rend ellen, amelyben az egyház fő támaszát látta. Az intrikákba a Boutbon-ikirályi udvarok is bel ekapcso I ódtak. Franciaországban például az üldözés szikráját az lotíban- totta lángra, hogy a jezsuiták nem vállalták el Pompadour asszony, XV. Lajos kegyeltjének lel'kiatyai 'tisztét. A hölgy erre 'kieszközölte a 'királynál a jezsuiták kitiltását az országból. A francia példát a többi — portugál, spanyol, nápolyi — udvar is követte, majd követelték a pápától az egész rend feloszlatását. XIV. Kelemen pápa hosszú ellenállás és halogatás után engedett. 1773- ban eltörölte a Jézustársaságot, amelyet azután VII. Pius állított vissza régi szervezetébe és 'jogaiba 1814-ben. Magyarországra 1853-ban tértek vissza, mégpedig régi helyükre, Nagyszombatra, a helység azonban a trianoni békeparancs végrehajtásakor elveszett. Az 1909-ben önállóvá vált magyar jezsuita rend- tartománynak a következő helyeken voltak házai: Budapesten kettő, Kalocsán gimnáziummal és konviktussal, Pécsett gimnáziummal és konviktussal, Szegeden, Nagykapor- nakon, Mezőkövesden, Kaposvárott, Hódmezővásárhelyt és Kispesten. 1948-ban elvették az 'iskoláikat, 1950-ben pedig feloszlatták a magyar rendtar- tomá nyt. 1989-ben a magyar jezsuiták ism ét meg kezdték lelki- pásztori tevékenységüket Budapesten, Hódmezővásárhelyt, Szegeden, Kispesten és Kalocsán. Aranyi László Szüret terjed a ragály begyűjt a Mester fertőzött férgek kenyere a test erjed a sikoly teremt a fekély táplál milliárd mételyt az elfajzott emberi beszéd kehely, GRÁL vagy üst csak harminc ezüst s önműködő precíz prés alatt szőlőszemek a beavatottak begyűjt a Mester játszik a Mustőr telít a talány terjed a ragály Dr. Csonkaréti Károly Mátyás Ferenc Mosolyoddal Szétfut száján a mosoly a rózsák asszonyának, szeméből kiolvasom, mit általa a nyár ad. Nyaram idézi minden gyújtó mozdulatával, szava, ha érint, öreg szívem pirul a lázban. Rózsák asszonya, hol vagy? jelened tán segít még, oszlasd el rettegésem, mosolyoddal segítsél.