Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)
1991-04-26 / 113. szám
I F6kmi A számok tükrében 64. PMSC-TATABÄNYA TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a PMSC szemszögéből: Győzelem a szovjet férfi és a csehszlovák női asztalitenisz válogatott ellen Németh Károly és Wirth Gabriella volt a két főszereplője a magyar asztaliteniszezők csütörtöki - budapesti idő szerint hajnali — mérkőzéseinek a chibai világbajnokságon. Mintha kicserélték volna a férfi válogatottat, nyoma sem volt a lengyelek elleni etőző napi nem is értékelhető teljesítményének, bravúros győzelmet arattak az ellen a szovjet válogatott ellen, amelytől néhány hónapja az Európai Nemzetek Kupájában 3-1 arányú vereséget szenvedtek. A nők sokkal nagyobb csatát vívtak a csehszlovákok ellen, s Wirth Gabriella mór-mór csúcsformában mind a két mérkőzését megnyerte, s ezzel oroszlánrészt vállalt a nagyon fontos győzelemből. Ezen a napon a férfiaknak kellett korábban kelniük, ők álltak asztalhoz a helyi idő szerinti reggeli programban, s a magyarokat a Szovjetunió elleni találkozó előtt Bérezik Zoltán szövetségi kapitány arra kérte: „Felejtsétek el a lengyelek elleni vereséget, valójában nem is számítottunk győzelemre. Itt a lehetőség, hogy javítsatok.” Németh játszotta az első mérkőzést a három évvel ezelőtti egyéni Európa-bajnoki ezüstérmes Andrej Mazunov ellen. Bár a két játszmában nem a legjobban sikerült a rajt, mert Mazunov az elsőben 20-17-re vezetett, a másodikban pedig 15-6-ra, de Németh nem ismert elveszett labdát, mindkét esetben fordított és győzött. — Mazunov ellen még soha nem tudtam nyerni, talán ez is közrejátszott mostani sikeremben — mondta az idei magyar bajnok. - Felszabadultan játszottam, úgy, mint akinek nincs mit veszíteni, s ezért tudtam fordítani is. Nagyon örülök a győzelmemnek. Harczi a fiatalabb Mazunov ellen hozta a második mérkőzést, aztán a Németh, Vargapáros sem engedett át játszmagyőzelmet sem ellenfelének, s így lett 3-0 a végeredmény. Bérezik Zoltán véleménye ez volt: — Az első mérkőzés mindig nehéz, így volt ez szerdán a lengyelek ellen is. Ráadásul néhány játékosunk hosszabb ideje nem vett részt tétmérkőzésen, s elég sokat bizonytalankodott. Azzal viszont nagyon elégedett vagyok, hogy csütörtökre mintha kicserélték volna őket, és győztek. Célunk változatlan, az első hat között akarunk végezni csoportunkban, ami a továbbjutást jelenti a legjobb 16 között. A bronzérem a tét Ma 17 órakor lesz Pécsett, a városi sportcsarnokban a PVSK-BEAC GÉPSZEV VILLÉRT NB l-es női kosárlabda-mérkőzés. Ezt a harmadik helyért játsszák, és visszavágó lesz. Az első találkozón, Budapesten nyertek a vasutasok, úgyhogy ezzel lépéselőnybe kerültek. Ha most ismét győznek — bronzérmesek. — Meg is kellene tartanunk azt a lépéselőnyt. Az első négy között minden mérkőzésen, minden eredmény előfordulhat. Itt egyenrangúak a csapatok, a pillanatnyi forma, és még Hetek óta egyértelmű a férfikézilabda NB I. két utolsó helyén végző és ezáltal az NB l/B. csoport másodikjaival osz- tályozót játszani köteles együttes a Szolnoki Olajbányász, a Dunaferr és a Komlói Bányász közül kerül ki. A vasárnapi utolsó forduló előtt egyformán 15 ponttal állnak. Látszólag a Komló helyzete a legnehezebb, hiszen holtverseny esetén a Bányász biztos osztályozás, mert eqymás elleni eredménye kedvezőtlen a Szolnokkal és a Dunaferr-rel szemben is. Amb- rusicséknak tehát mindenképpen pontot-pontokat kell szerezniük az utolsó fordulóban, ha el akarják kerülni az osztá- lyozót. Erre minden esélyük meg is van: zárásként a Várpalotai Bányászt fogadják. Otthonukban sorsdöntő mecsJó néhány éve megszűnt Komlón az ökölvívó szakosztály, a sportág hívei mégsem maradnak boksz nélkül, hiszen évről évre megrendezik a városi sportcsarnokban a Panno- lit Baranya Kupát. Tavaly a 12 súlycsoportban összesen 32-en álltak kötelek közé, az idén 7 egyesület 43 öklözője jelezte részvételét, de nagy kérdés, hányán jönnek el Komlóra. Az Újpesti TE, a Borsodi Bányász és a Paks közel teljes csapattal indul, rajtuk kívül Kecskemétről, Kiskunfélegyházáról, Veszprémből inkább a pszichikai állapot dönt. Ahogy mi össze tudtuk magunkat szedni két nap alatt a szombati mérkőzésre, úgy megteheti ugyanezt a BEAC is. Biztos vagyok benne, hogy komoly ellenállást fog kifejteni. Es még ott van a Balogh, az extraklasszis kosaras, aki egymaga képes meccseket eldönteni. Ha szervezetten védekezünk, ha jól szedjük a lepattanó labdákat, ha gyorsan játszunk, akkor nyerhetünk - latolgatta az esélyeket Vertexes István, a PVSK vezető edzője. H. L. csen pedig mindenképpen le kell győzniük a „testvércsapatot." Az előzetes esélylatolgatás a komlóiak bentmaradását ígéri. A szakosztály vezetői a bajnokság kezdete előtt 16 pontról álmodoztak, annyit láttak elegendőnek az NB. l-es tagság megőrzéséhez. A Várpalota legyőzésével túl is teljesíthetik az elvárást a fiúk, de még siker esetén is marad izgulni valójuk, egészen addig a pillanatig, amíg be nem fut az eredmény a solymári és a debreceni sportcsarnokból. Utána pedig lehet önfeledten örülni, vagy ne adj isten bánkódni, és utóbbi esetben megkezdeni a készülődést a jó egyhónapos szünet után megrendezésre kerülő osztályozóra. és Pécsről érkeznek. A borsodiak közül Isaszegi, Szűcs és Porubjánszki a nagyágyúk, Paksról Bognár, Petrovics, Ri- móczi és Szabó Loránd részvétele jelenthet eseményt. Újpestről Karika és Hegedűs, Kiskunfélegyházáról Szannadi tartozik a jobbak közé. A Pécsi VSK-t Beck, Papp, Herczeg, Katies és Molnár képviseli. Pénteken 17 órakor, szombaton 16 órakor, vasárnap pedig délelőtt 9 órakor kezdődnek a küzdelmek a komlói sportcsarnokban. G. G. 63 21 12 30 67-95 55 Csak Pécsett: 32 17 8 7 40-25 43 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1984—85 3-2, 1985— 86 3-1; 1986-87 0-1, 1987-88 2-1, 1988-89 1-2, 1989-90 1-0. A PMSC az utolsó győzelmét 1989. október 14-én a következő összeállításban érte el: Bodnár — Bérczy, Márton (Tomka), Bódog — Kónya, Megyeri, Túri, Czéh, Pa- laczky — Lovász, Lehota (Nagy T.). Gólszerző: Bérczy. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből. PMSC (otthon): Siófok 2-1, Vasas 1-0, MTK-VM 2-2, Győri Rába ETO 3-0, Veszprém FC 0-0. FTC 1-1. Tatabánya (idegenben): Győri Rába ETO 1-1, Veszprém 1-1, Békéscsaba 0-1, Újpesti TE 1-0, Vasas 2-1. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege. A PMSC jelenlegi hazai mérlege: 11 7 3 1 14-6 17 A Tatabánya jelenlegi idegenbeli mérlege. 11 3 4 4 10-12 10 * 12. SZEKSZARDMOHACSI ÚJ BARAZDA TSZ SE TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Mohács szemszögéből: 11 4 5 2 7-5 15 Csak Szekszárdon: 5 1 2 2 2-3 5 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményei: 1979-80 0-1, 1980—81 0- 0, 1981-82 0-1, 1988-89 1-1, 1989- 90 1-0. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből. Szekszárd (otthon): BMTE-Törley 1- 1, Sabaria-Tipo 0-1, Komló 3-1, Dorog 0-2, Haladás 0-1, ZTE 1-3. Mohács (idegenben) : Dunaferr 0-2, Sabaria-Tipo 3-0, Haladás 1-1, Nagykanizsa 0-2, Komló 0-1, Dorog 0-4. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege. A Szekszárd jelenlegi hazai mérlege: 11 2 4 5 9-14 8 A Mohács jelenlegi idegenbeli mérlege: 11 2 2 7 6-16 6 * 16. KOMLÓ-SOPRON TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Komló szemszögéből: 15 5 6 4 19-16 17 Csak Komlón: 7 5 2 - 14-3 13 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1979—80 2-0, 1980— 81 0-0, 1981-82 2-0, 1985-86 3-1, 1988-89 2-2, 1989-90 3-0. A Komló az utolsó győzelmét 1990. március 10-én a következő összeállításban érte el: Tábit — Miklós, Torna, Vukmann, Andrei- desz — Katona, Szatmári, Jurin (Ti- gyi) — Takács Z.. Hüber (Szirtes), Lukács. Gólszerzők: Katona, Lukács (2). A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: Komló (otthon): BMTE-Törley 3-0, Haladás 0-2, Dorog 2-0, ZTE 1-0, Új Barázda Tsz SE 1-0, BKV Előre 0-2. Sopron (idegenben) : Új Barázda Tsz SE 0-1, Oroszlány 0-0, Dunaferr 0-0, Sabaria-Tipo 0-4, Haladás 0-3, N. Olajbányász 1-3. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege. A Komló jelenlegi hazai mérlege : 11 6 1 4 13-9 13 A Sopron jelenlegi idegenbeli mérlege: 11 2 2 7 8-22 6 Lehel Jenőné Labdarúgó Magyar Kupa Eredmények: Mohácsi TESzajk 0-4, Baksa-PEAC 3-7, Drávafok-Sellye 1-5, Egerág— Újpetre 0-4, Hetvehely—P. Zsol- nay 1-7, Kémes—Harkány 1-2, Bogádmindszent—Bicsérd 1-5, Sza badszentkirály—Szentlőrinc 0-1, Bükkösd—Sásd 2-7, Pécs- várad-Hidas 4-5, Vokány- Olasz elmaradt, Somogyapáti— Kishárságy 1-0, Hóból—Szigetvár 0-2, Alfa SC-PBTC 4-3, Ko- zármisleny-P. Kinizsi 2-1, Sá- torhely-Töttös 0-1, Gyód-P. Postás 2-3, Kétűjfalu—Felső- szentmárton 0-5, Vajszló-P. Gázmű 2-1, Villány-Beremend 0-2, Görcsöny-Vasasi Bányász 2-1, Lánycsók—Dunaszekcső elmaradt. A következő fordulóra május elsején, 15 órakor kerül sor. Atlétaválogató Olaszországba Kedves meghívót kapott a Baranya Megyei Atlétikai Szövetség az olaszországi Goriziából. Az Alpok- Adria Közösségek 18 tartományából — köztük öt dunántúli megyéből — hívtak meg válogatott csapatot az olasz szervezők a május 19-én megtartandó találkozóra. A műsorban 11 férfi- és 7 női szám szerepel, s a csapatok versenyszámonként 1-1 atlétát indíthatnak. A baranyai szövetség elfogadta a meghívást, s a hét végén — szombaton és vasárnap — válogató versenyt rendez a Bázis SC Tüzér utcai pályáján. A válogató számok: férfiaknál 100, 4x100, 400, 800, 5000, 110 gát, magas-, és távolugrás, súlylökés, díszkoszvetés, gerelyhajítás, nők: 100, 4x100, 400, 1500, 100 gát, magasugrás, súlylökés. Labdarúgó kupaszerda eredményei BEK: Crvena Zvezda (jugoszláv) — Bayern München (német) 2-2 (1-0), Olympique Marseille (francia) — Szpartak Moszkva (szovjet) 2-1 (1-0). A döntőbe jutott a Crvena Zvezda és a Marseille. KEK: Juventus (olasz)—Barcelona (spanyol) 1-0 (0-0), Manchester United (angol)—Legia Varsó (lengyel) 1-1 (1-0). A döntőbe jutott a Barcelona és a Manchester. UEFA; Internazionale (olasz) — Sporting Lisboa (portugál) 2-0 (2-0), AS Roma—IF Bröndby (dán) 2-1 (1-0). A döntőbe jutott az Internazionale és a Roma. „Csak" le kell győzni a Várpalotát és... Gyérülő mezőnyük a Pannollt Kupán Új Dunántúli Napló, az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENÓ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. 7601 Hunyadi út 11. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadói telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hirtapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, félévre 1194 forint, egy évre 2388 forint ISSN 0865-9133 Dunántúli napló John Player Special pamut férfi alsónadrág _____csak 75 Ft S A MÍG A ____J KÉSZLET TART! K ONZUM PÉCS, KOSSUTH TÉR ^ÍÚÁás. Atlétika. Tatabánya térségében megrendezett tájfutó Typográfia Kupán szerepelt pécsi sportolók eredményei: férfi elit: 1. Pavlovics (PVSK). II. o.: 3. Ifj. Nagy (PVM). Női felnőtt I. o.: 2. Kovács I., juniorok: 1. Kovács B. ifjúsági III. o.: 3. Kresz, serdülők: 2. Dátári, 3. Benedek, úttörő fiúk: 2. Gyurina (mind PVSK). A Semmelweis Kupán elért eredményeik: férfi elit: 1. Pavlovics (PVSK), II. o.: 2. ifj. Nagy (PVM), női I. o.: 3. Kovács I., juniorok: 2. Kovács B., ifjúságiak: 2. Benedek, serdülők: 3. Kopár, ifjúsági III. o.: 1. Kresz (mind PVSK). A romániai Vointa Kupán, férfi elit: 1. Rankasz, úttörő lány: 2. Kopár, serdülők: 2. Benedek, nyílt: 1. Kresz, Arany, tájoló kupán: serdülő lány: 1. Kopár, úttörők: 2. Kopár (mind PVSK). A Budapesten megrendezett kis- maratonin szerepelt PVSK futók eredményei, lányok serdülő ,,B’' (6 km) : 2. Kiss E., serdüld ,,B" (8 km): 3. Csupár, 4. Vönöczky A. (mindketten aranyjelvényesek lettek), 6. Vönöczky H., ifjúságiak (15 km) : 6. Czene, fiú serdülő ..B" (10 km) : 1. Mentzel (aranyjelvényes), ifjúságiak (20 km) : 7. Semelyácz, 8. Mentzel, csapatban: 3. PVSK (Semelyácz, Mentzel, Sárics). Birkózás. Országos I. o. ifjúsági CSB-jének első fordulójában a pécsi, csapat (Szalay, Schmidt, Par- ragi, Szilágyi, Haiser, Vass összeállításban) a 6. helyen végzett. Duatlon. A Siófokon megrendezett Aranypart duatlon (2 km futás, 10 km kerékpár) a serdülő fiúk versenyében 2. Rozgonyi (Tritex Pécs), hosszú táv (7 km futás, 30 km kerékpár) junioroknál: 2. Tóth (Tritex, Pécs). Tenisz. Tanfolyamot indít a Mecsek LSE a műjégpályán május 6-tól gyermek kezdő és haladó, valamint felnőtt kezdő és haladó turnusokban. Jelentkezni lehet naponta 16—18.30 között a műjégpálya pénztáránál, illetve a 24-923-as telefonon. A Budapesten megrendezett serdülő íányok országos tizennégyek bajnokságán Reisz A. (Pécsi Spartacus) a 7. helyen végzett. Sakk. Megyei csapatbajnokság 6. fordulójának eredményei: Mohácsi TE—PEAC 11,5-1,5, P. Zsolnay—Pécsi liga 1Í),5-1,5, Szentlőrinc—PBTC 2,59.5, Pécsvárad—Mázaszászvári Bányász 6,5-5,5. Az élmezőny állása: 1. Mohácsi TE 52,5, 2. P. Zsolnay 50.5, 3. PBTC 48.5. Tömegsport. Idén — immár hetedik alkalommal — április 29-én rendezik meg Mohácson a Mini Maratonit (4 kilométer). A futás rajtja április 29-én 15.50-kor lesz a Széchenyi téren. Minden távot teljesítő emléklapot kap, amelynek számsorsolásával értékes sportfelszereléseket lehet nyerni. Mai sportműsor KOSÁRLABDA. NB I. nők. a 3. helyért: PVSK-BEAC-Gépszer, Pécs városi sportcsarnok, 17.00. ÖKÖLVÍVÁS. Pannolit—Baranya Kupa. Komló városi sportcsarnok, 17.00. TENISZ. Pécs város II. osztályú felnőtt férfi, női és korosztályos egyéni bajnoksága, Balokány- liget, 9.00. Fehér pamut sportzokni férfiaknak csak 75 Ft Repül a labda, ki tudja hol áll meg? No és az is kérdés: bronzérmes lehet-e ma a PVSK?