Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)
1991-04-25 / 112. szám
1991. április 25., csütörtök uj Dunántúlt napló Hírek- Majális. A Pécsi Nyugdíjasok Egyesülete és a . Körösi Csorna Sándor utcai nyugdí- jasklub közös majális szervez a nyugdíjasoknak és hozzátartozóiknak május 25-én, szombaton 14 órától az urán- városi parkban. (A buszvégállomástól kb. 300 méterre, délnyugatra található.) Várják az előzetes jelentkezéseket, amelyek alapján büfét és kedvezményes áron hallét biztosítanak. Jelentkezni lehet május 17-ig az egyesületben: Pécs, Geisler Eta u. 15., hétfő, kedd, szerda 14—16 óra között és a Körösi Csorna Sándor utcai klubban, hétfőtől péntekig mindennap 15-17 óra között.- Fórum. A Vasutas Szak- szervezet Pécsi Nyugdíjas Egyesülete értesíti a MÁV nyugdíjasait, hogy május 3-án de. 10 órai kezdettel Pécs, vasútállomás szociális épület oktatótermében nyugdíjasfórumot rendez. A fórum előadója a MÁV Nyugdíjintézet igazgatója. •- Gyógyítási lehetőségek. A Vasutas Művelődési Házban május 6-án de. 10 órakor a Vasutas Szakszervezet Nyugdíjas Egyesülete egészségügyi előadást szervez. Téma a modern gyógyítási lehetőségek alkalmazása — acu- punktúra, acupressure -, természeti gyógymódok ismertetése, különféle gyógynövénykivonatok (Herbaria által forgalmazott) használata. Az előadást a MÁV Egészségügyi Központ orvosai tartják.- Kirándulás Csokonyavi- sontára. Családi kirándulást szervez a Vasutas Szakszervezet Pécsi Nyugdíjas Egyesülete május 22-én Csokonyavi- sontára. A kirándulók 6.57 órakor indulnak. Találkozás a pécsi vasútállomáson, a vonatindulás előtt 20 perccel. 108 OOO A nagy társadalmi ajándék, az ún. nyugdíjemelés eufóriájában a kormány megfeledkezett (?) egy fontos lépés megtételéről. Nevezetesen arról, hogy egyidejűleg felemelje az adómentesség bűvös 108 000 forintos határát. De vajon valóban megfeledkezett-e? Tartok tőle, hogy nem. A magyarázatát pedig abban látom, hogy — legalábbis 1991-ben — rengeteg nyugdíjast lehetett adófizető polgárrá változtatni, és - legnagyobb sajnálatunkra, de úgy tűnik —, az általuk befizetendő adó nem jelentéktelen tétele pénzügyeinknek. Mi is történt? A 108 000 forint 9000 forintos havi nyugdíjat feltételez, ami az „emelés” előtti helyzetben ún. középszintű javadalomnak számított, ám ugyanez az „emelés” után az alsóbb régióba csúszott. Ez azt is jelenti, hogy a kiegészítő jövedelem megszerzésére kényszerülő nyugdíjasok túlnyomó többségének jelentékeny adó- növekedéssel kell számolnia. Vegyük pl. azt, aki a nyugdíja 9000 forintra emelkedése előtt 7000 forintot kapott, s emellett • tegyük fel, 6000 forintos mellékállást vállalt — a 108 000 forint figyelembevételével -, 14 400 forint személyi jövedelemadót fizetett. Most 9000 forintra emelkedvén, a nyugdíja, s a mellékjövedelme változatlan maradván, 20 760 forint adó fizetésére „jogosult”. A 6360 forintos különbözet tehát a havi 2000 forintos „emelésből" máris elvisz 530 forintot. A számszerű példa - 9000 forint nyugdíj -j- 6000 forint mellékjövedelem = 15 000 forint — azt is jelenti, hogy az ugyanilyen nyugdíjösszegű nyugdíjas a 180 000 forintot kitevő éves nyugdíja után semmit sem fizet, és ez így van jól! Az összehasonlítás a napnál világosabban mutatja, hogy az „emelés" révén a nyugdíjasok újabb tömege került hátrányos helyzetbe. Igazi emelés lehetett volna az „emelés”, ha a kormányzat egyidejűleg az adómentes összeghatárt is felemelte volna 108 000-ről 160 000-180 000- re. Világos azonban, hogy ha az év elején az „emeléssel” egyidőben ezt nem lépte meg a kormány, év közben már nem fogja ezt megtenni, hiszen jó néhány milliónyi kieső adó pótlását kellene megtalálni a költségvetés számára. De már az is megnyugvást jelentene, ha mihamarabb nyilatkozatot tenne a kormány, hogy 1992. január 1-jétől megteszi ezt az elmaradt lépést, sőt azt is kijelentené, hogy a jövőben minden nyugdíjemelés ellentételezéseként megfelelő mértékben növeli az adómentesség összeghatárát. (Csak zárójelben merem megjegyezni, hogy az igazi az lenne, ha a nyugdíj mellett végzett munka díja teljes egészében adómentes lenne. De talán eljő egyszer még ennek az ideje is!) H. I. Pihentető padok Ha én gazdag lennék; először is sok-sok padot vennék Pécs városának. Állok az autóbuszra várva, szeretném én is élvezni egy kicsit a tavaszt. Két karomat lehúzzák a nehéz csomagok és keresem a padokat, de nem találom. Jó lenne leülni egy kicsit, de hova? I^y hát állok, és gyönyörködöm a szép Zsolnay-szoborban. Akaratlanul is elfog egy kis irigység, amikor látom, hogy a túloldalon, szemben velem legalább négy-öt pad sorakozik. Várják a kertvárosiak az autóbuszt, ők többnyire ülve. Igaz, ezeket a padokat rögzítették, nem lehet elvinni. Kis nyugdíjas öregek toporognak, várják a 38-as, 40-es, 43-as, 20-as járatokat, melyek ritkán járnak. Néha egy-egy átmegy a túloldalra, felszáll a nagy csomagokkal, az állomásig egy megálló, tehát lemegy vele. Bérlete van, egyébként is a hetvenévesek már ingyen utazhatnak. Hogy nehéz fel- és leszállni? Legalább az állomáson leülhetnek, mert ott is rögzített padok vannak, de az autóbuszok induláskor gondoskodnak a „jó” levegőről. A hosszú tél a lakásokba szorította őket és bizony sok sápadt arcú emberrel találkozunk kora tavasszal. Nekik egy kis nap, s jó levegő kellene. Leülni és beszélgetni egymással, esetleg egy-egy újságot is elolvasni kint a napon. így hát nézzük a tv-t a besötétített szobákban. Lassan a beszélgetésről is leszokunk. Elszigetelődünk egymástól és megtanulunk hallgatni. Most már a tv-nézés 400 Ft- ba kerül, ezt is meg kell gondolnunk. Elmennénk a Balatonra, ráérünk így nyugdíjason. De a vonatok ára is felemelkedett 80%-kal. így ez is meggondolandó. Néha felmegyünk a Mecsekre, ott még tiszta a levegő és padok is vannak. Nézzük szép városunkat és gondolatban ismét fiatalok vagyunk. Fiatalok, amikor még nem volt szükségünk a pihentető padokra. Némethné Benkő Erzsébet Pécs A pécsi Kórház téri fedett autóbuszváróban három ülőke van. Ha valahol, itt nagyon szükség lenne padokra. Hisz a látogatók is szívesebben várakoznának ülve. Biológiai óra Felhívás Alapítvány a nyugdíjasokért Baranya és Pécs város időskorú lakosságának helyzete egyre kilátástalanabb. A lakosság életszínvonalának jelentős csökkenése miatt a nyugdíjasok problémáinak megoldására kevesebb idő és anyagi támogatás jut a családoknak. Az ország gazdasági helyzete rendkívül rossz és a közeljövőben inkább romlás, mint javulás várható. Ilyen helyzetben a rászorultak alig remélhetik, hogy a kormány vagy az önkormányzatok a legégetőbb szociális gondok enyhítésén túl biztosítani tudnák egy-egy átmeneti jellegű vagy egyedi humán probléma megoldását. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a nyugdíjasok különböző korú, helyzetű és képességű tagjai az eddigieknél többet tehetnének egymás gondjainak megoldásában. Annak érdekében, hogy a segítséget nyújtók és igénylők érdekei találkozhassanak, a nyugdíjasok pécsi egyesülete létrehozta a „Baranyai és Pécsi Nyugdíjasokért" Alapítványt. Az alapítvány célja olyan humán tevékenység megszervezése és működtetése, amelynek keretében szociális jellegű szolgáltatásokat, házi betegápolást, a rászorulók átmeneti ellátását, az időskorúak egészséges életvitelének elősegítését, kulturális igényeinek támogatását biztosítaná. Kérjük mindazokat az egyéneket, vállalatokat, szövetkezeteket, vállalkozókat és szervezeteket, akik ismerik és átérzik az időskorúak problémáit, támogassák az alapítványt, a Budapest Bank Rt.- nél vezetett 244-10874 számú számlára befizetett adományokkal. Várjuk továbbá azok jelentkezését, a Geisler Eta u. 15. sz. alatt, minden hétfőn és szerdán 14-16 óra között, akik személyes közreműködésükkel tudják és akarják az alapítványt támogatni. A kuratórium vezetősége Pályázat A Népjóléti Minisztérium idén is pályázatot hirdet az idősek támogatását, gondozását szolgáló intézmények létesítésére. Ilyen célra 80 millió forintot különítettek el. Elsősorban a szociális otthoni elhelyezést kiváltó, helyi igényekre épülő, az eredeti lakóhelyhez közeli, kisebb létszámú intézmények - panzió, idősek háza, gondozó otthonok — létrehozását szeretnék ily módon segíteni. A részletes pályázati feltételeket a Népjóléti Közlöny 5. száma tartalmazza. A pályázatok benyújtásának határideje: május 15. „Tanítsd meg őket, hogy kell élni, és ami nehezebb, hogy meghalni hogy!11 (B. Porteous) Örkény István nagyszerű művének, a „Rózsalciállítás” című regényéneik mottóját kölcsönöztem a mö-i témáihoz. Az elmúlás kérdése megkülönböztetett figyelmet érdemel, hiszen változó erővel, de szinte állandóan jelen van gando- latrendszerünkben. 'Igaz, úgy vagyunk ezzel is, imli-nf az öregedés kérdésével, ahogy a ,,'kls halálokat”, az életfolyamatok biológiai veszteségeit és az egzisztenciális veszteségeiket igyekszünk kirekeszteni tudatunkból, hasonlóképpen nem tudjuk elfogadni a 'halált, és erős félelmek élnek bennünk vele kapcsolatosan. íFélelime- ink általában a következők: írni történik majd szeretteiimmel? Milyen módon és körülmények között halók meg? 'Lesznek-e fájdalmaim? llCi fog állni mellettem? Ki segít maijd a nóhéz óráiirmbo-n? Nem keli-e majd otthoni környezeteimből kiszakítva, kórházi ágyon, rideg körülmények között, teljes el hagyatottságban lennem? Meg tudom-e őrizni azt az errtber-képet magamról, ami kialakult rólam életem folyamán? !Kii fog eltemetni? Lesz-e, aki egy-egy szál virágot hoz a síromra és gyertyát gyújt értem halottak napján? Az emberiség az évezredek során kiérlelte azokat a szokásokat, ritusókat, amelyekkel a halál kegyetlenségét szelídíteni lehet, de a modernizálódott, erkölcsi válságban szenvedő társadalomiban ezek elszürkültek, tartalmatlanná váltóik, vagy teljesen megszűntek. Gondoljunk a imái temetések meahanizált, személytelen voltára vagy gyászolási szokásaink felszínességére. Mennyire -rnásók voltak még azok a falusi temetések is, amelyekre gyermekkoromból emlékezem, 'hasonlítva a mai nagyvárosiakhoz. Néhány évvel ezelőtt jutottam el Görögországba és Athén mellett, a keramei'kosi temető több ezer éves sírkövein számomra meghatározó jelentőségű ábrázolásokat láttam. A halálra készülőt körülveszi családja, barátai, búcsúznák egymástól. Megbeszélik dolgaikat, útravaiát készítenek. Megbékélés, nyugalom látszik arcúkon. Sdkszor tapasztalom, hogy az elvesztett feletti gyász is elmarad. A mai társadalomban egy kollektív elfojtás hat a gyász ellen, a gyászoló hozzátartozóknak nem i Iliik sírniok, csak esetleg, ha senki sem látja, lebeszélik őket a temetőlátogatásról, azt akarják, ne gondoljanak veszteségükre — holott az elmaradt, a „Iki nem hordott" gyász feszültségként 'bennünk marad és későbbi lelki zavar és betegség forrása iéhet. Érzelmi veszteségeinket nem lehet egyszerűen eltemetni. A gyász kötelezősé- ge nem véletlenül alakult ki, segítségével o halott iránti szeretetünk, ragaszkodásunk megnyilvánulhat és ez feloldást, megnyugvást adhat számunkra, azt az érzést, 'hogyan tudtunk emberként viselkedni a legnéhezébb helyzetben is. A 'halál elkerülhetetlen tényét, amely életünk lényeges tartozékai születésünk pillanatától, nem tekinthetjük tabunak, nem száműzhetjük tudatunkból és kultúránkból. Képessé kell válnunk elfogadni, mert csak így szabadulhatunk meg félelmeink rabságából. INem lehet azonban egyetlen, mindenki számára elfogadható megoldást találni. A megbékélést keresztényként és nem hivőként egyaránt keresni kell. A 'keresztény, mélyen hivő ember földi életének befejezését nyugalommal képes tudomásul venni, a túlvilági élet reményében és Isten segítségére számítva. Bármilyen úton is közelítünk a megbékélésihez, nem nélkülözhetjük az emberiség ezzel 'kapcsolatos évezredes tapasztó la fairt, a vallási és kulturális hagyományókat. önmagunkról predig tudnunk kell, hogy az Idős kor .nemcsak a lehetőségek és képességek 'beszűkülésének vagy elvesztésének folyamata, hanem o lelki fejlődés, növekedés újabb szakasza, mely betetőzése és ösz- szegzése lehet az addigi életünknek. A lelki mechanizmusokra nem érvényes ugyanis o leépülésnek az a 'kegyetlen törvénye, amely a test tekintetében megfigyelhető. 'Bár ez a -fejlődés lelassulhat, -sőt megállhat kedvezőtlen társadalmi Viszonyok, a -mindennapi életért folytatott küzdelem miatt, de a körülményeik változásával, a környezet ambicionáló hatására, új élmények és új emberi 'kapcsolatok segítségével sikerülhet huzamosabb stagnálást követően is továbblépni. A lelki gazdagodásnak ezt az útját végigjárva íköny- nyebben tudjak az elmúlás gondolatát elfogadni és képesek leszünk a -báláira felkészülni. A -haldoklás kérdéséről is szólni kell, amelynek lelki támogatásával óltalálba-n baj van, de egészségügyi intézményeinkben különösen felkészületlenek vagyunk e feladatra. többnyire csak a biológiai igények kielégítésére szorítkozunk. A végső órá-ilban kivétel nélkül -minden ember lel'k-i segítségre szorul. Az utolsó meghitt párbeszédekre, a dolgok valamilyen folyamatosságának és -betetőzésének megtalálására 'hatalmas szükséglet él az életet elhagyni készülőben. Amennyiben módot adu-nk arra, hogy 'helyzetével szembenézzen, 'ha léhefásége van életútját értékelni, Iha tisztázhatja emberi kapcsolatait, elbúcsúzhat szeretteitől, akkor megadtuk a tehetőséget az emelkedett, humanizált, emberhez méltó -meg'haláshoz. A haldoklás lelki támogatásában -részt vállalhatnak mindazok, akik a Ibeteggel szoros, őszinte, együttérző kapcsolatban állnak: családtag, lelkipásztor, pszidhiá-ter, -barát, orvos, nővér, 'betegtárs. . . Aki-k e párbeszédben társai tudnak lenni a -magára imaradotta'k- -nak, az önmagukat elvesztőknek, azoknak -saját élete is sók egyéb vonatkozásban teljesebbé válhat és a halál elkerülhetetlenségét is nyűgöd- tabb szívvel tudják tudomásul venni. Dr. Hazafi Klára yugdíjeloleg - minimumbér alapján? Amióta központosított állami nyugdíjintézés van, azóta él a nagyon is sokak által jól ismert probléma. Az ti., hogy a dolgozó eléri a nyugdíj- korhatárt, a munkahelyén elbúcsúztatják, aztán hónapokig vár, míg végre megkapja az első nyugdíját, s addig feléli szinte minden tartalékát, vagy kölcsönöket kérincsél, mert hát valamiből, valahogyan mégis csak meg kell élni. De miért nem kaphat tüstént valamit a nyugdíjas? Erre is megvan természetesen a magyarázat, csak éppen elfogadni nehéz. Mivelhogy élni, megélni a nyugdíjaslét első percétől fogva kell. Mi volna hát a megoldás? Tulajdonképpen ez is Kolumbus tojása. Nem tudom, ismeri-e a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság azt a mostanában sűrűn emlegetett fogalmat, hogy „minimumbér”? Ami manapság — ugyebár — havi 7000 forint. Hát miért ne lehetne rögtön nyugdíjelőleget folyósítani a nyugdíjba vonultnak a mindenkori minimumbér szerint, s akkor nyugodtan el tehetne bíbelődni a tényleges nyugdíj összegének a megállapításával, a nyugdíjas is nyugodtan ki tudná várni azt. Valóban nyugodtan? Hát erre azért mégsem mernék megesküdni, de azért ez is jóval több lenne a semminél. H. I.
