Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)
1991-04-22 / 109. szám
a tu Dunántúli napló 1991. április 22., hétfő Megújulásra szorul a történelemoktatás sért — az 1945 utáni egyeteTóbb kollégáimmal ,m eg vi - tattuk az 1991. má rcius 26-án megjelent dr. Horváth Csabával ikésrült „'Felkészítő, teszt- és segédkönyvét” és a történelemoktatás mai helyzetét bemutató cikket. iBár gondolatai valós — a történelemtarrá roklban egyébként imár évek óta érzékéit és megfogalmazott — problémákra ibívlják tel a figyelmet, mégis a kolléga állításai túlságosan is sommásak, általa- nosítéak, bántóan Jeegyszerű- sitőék, így félő, hogy a közvéleményben, különösen o történelmet tanuló diákokiban és azok szüleiben téves megítélés alakul ki. Miközben üdvözöljük a közeljövőben ímegljelenő „felkészítő segédkönyvét", amely tovább gazdagíthatja az utóbbi időiben megjelentek körét —, elszomorítónak tartjuk, ihogy munkájának iskolai terjesztéséhez azoknak a pedagógusaiknak a segítségét (is) kéri, akikről ilyen lesújtó véleménye ‘vain. 'Hisz, mit .is állít? Történelemórán „egy-egy lecke felolvasása folyik”, „elszigetelten, részekre osztva oktatunk", „a ,pun háborúk ele- fánjtinak száma", „véres csütörtök, péntek, szómbat", azaz „a mennyiségi szemlélet az uralkodó és nem a minőség”. Na persze, tisztelet a kisebbségnek, állítja H. Cs.: de hisz épp ez ellen tiltakozunk! Ugyan .nem tudjuk, (hogy o kisebbséget vagy a többséget alkotjuk, ahogy azt sem, hogy löhet-e Objektiv képet kapni és adni a középiskola mai állapotáról, mert még azok sem láthatnak tisztám, akik nap mint nap a saját bőrükön, nem pedig közvetett információkon keresztül érzékelik a mai iskolát. Mi osák azt tudjuk, hogy sokan vagyunk (korosztályaiktól függetlenül), akik évek óta minőséget adunk, magunk kezdeményezünk. Tavaly ősszel például többnapos, nagy érdeklődéssel kimes és magyar történelem tanításához kézikönyvet is adó — konferencia zajlott. Néhány iskolában az ún. „humán tudományokat” integráló kísérleti ökotatás folyik. 'Bibliográfiát készített a Baranya Megyei Könyvtár is, a történelemtanítás „legneuralgikusabb" témáinak feldolgozásához. Nem tanítjuk a történelmet folyamatában? fuV sok adatot, évszáimot aVo r ri<? Hiszen erre kényszerülünk már évek óta, éppen az «egyetemi felvételi vizsgák (ill. a középiskolai tanulmányi versenyek) adatcentrikus, részletező feladatai miatt! Ezeket a feladatsorokat nem mi állítjuk össze, csupán alkalmazkodni vagyunk kénytelenek, ha azt akarjuk, hogy tanítványaink sikerrel bejussanak az egyetemékre. És tesszük mindezt ilyen-olyan szemléletű tankönyvekkel, vagy éppen anélkül, támaszkodva azért az utóbbi egy-két évben megjelent új szemléletű, korszerű, o diáik számára is közérthető könyvekre. Mi tehát nem a történelemtanítás gondjait tagadjuk, csupán annak komplex, a magyar közoktatás egészében gyökerező voltát hangsúlyozzuk. Történelemoktatás pedig van, s mint minden, ez is megújulásra szőrűi. Ezt nevezhetjük a történelem megírásának, de átírásának is. Ebhez azonban nemcsak az általános és közép iskolai tanároknak, hanem az egyetemeknek, főiskoláiknak, valamint az oktatásügy egészének is meg kell újulnia. Végezetül: tudják, hogy a jó bornak is kell a cégér, de talán nem kellene át nem gondolt véleményékkel a potenciális vevőik körét szűkíteni. A Janus Ponnonius Gimnázium történelemtanárainak nevében Dr. Dárdai Ágnes Objektivitás és szakmai tisztesség Úgy vélem - sajna szokásos sarkító, éles stílusomon kívül — alapvető nézeteltérések közöttünk nincsenek: egyformán vezérel bennünket a történelemtanítás Iránti vonzalom és aggodalom. Kérdés: van-e, s milyen joga a magamfajtának bírálni a történelemoktatást, annak, aki nem alsó és középszinten tanít. Igaz, mindössze 13 év oktatási tapasztalatom van, és azt is jó részt a felsőoktatás terén szereztem. Egy olyan tárgyat tanítottam ez ideig - Magyarország XX. századi történelme —, aminek a helye a gimnáziumokban lenne! A döbbenetes számomra az volt, hogy ennek ellenére még is meghatározóvá vált az oktatásban, hiszen óriási hiányokat pótolt ismeretelméletben és történetszemléletben egyaránt. Talán cinikusan hangzik: felülről jobban látni az erdőt, igaz részleteit nem. De ebhez hozzájárultak felvé- teliztető tapasztalataim, előkészítő és továbbképző tanfolyamaim, egyéb tanítványaim és gimnazistákról és egyetemistáikról felvett kérdőíveim és tanulmányaim. Nem sok persze, az a 4-5 ezer ember, akitől ez idő alatt némi tapasztalatot szereztem (a felét vizsgáztattam is). Igaz, sommás megállapításaim nem a jelennek szóltak, hanem a 13 év tapasztalataiból leszűrődő „eredménynek". Valamennyien tudjuk, hogy o történelem nemcsak egy tárgy a sok közül, hiszen nemcsak ismeretközlő, hanem tudatformáló szerepe van. A történelmi tudat meghatározó politikai kultúránkra és döntő szerepe van nemzettudatunk kialakításában is. Akármennyire is küzdünk, mindig a végeredmény a fontos, s így lesz sajnos szükségképpen sommás és általánosító a megítélés is. Évek óta jelennék meg felmérések a történelemérettségiről és felvételiről, évek óta azonos pesszimista kicsengéssel. Tessék kollégáik részt venni egy felvételi procedúrán, annak figyelembevételével, hogy oda az „elit" jelentkezik (l). Az írásbeliknél majdnem totális csődöt eredményez egy-egy olyan esszékérdés, mely nem képezi le egy fejezet címét, hanem hosszabb folyamatokra vagy összefüggésekre kérdez. Szóbeliknél pedig sokszor gondot okoz egy téma önálló kifejtése. Dehát keseredhetem magam is. Szellemi leépülésünk néhány éve elérte az egyetem falait is. Csőd? Igen, ha arra az egyre növekvő néhány százalékra gondolok, amely az utóbbi időkben már Rákosi, Horthy, Szállási személyének felismerési képtelenségénél és kortévesztésnél tart. (!) A történeti ismeretek hiánya, a folyamatokban gondolkodás képtelensége, a törvényszerűségek, összefüggések felismerésének nehézsége csak az egyik oldal. Előbbit lexikonokból, utóbbit szakikönyvekből lehet tán pótolni. A történelemszemlélet eltorzulását, sematikussá válását már nehezebb kijavítani. Ez elsősorban a 20. század oktatására vonatkozott, a fekete-fehér, illetve a vörös—fekete ábrázolásokra. Magamnak kell elsősorban önkritikusnak lennem: a puha diktatúra éveiben vajon minden hozzá- és „hozzá nem férhető" szakirodalmat átnéztem, elsajátítottam és alkalmaztam? A lelkiismeretemtől vezérelve objektív szemlélettel tanítottam? Az egyetemen közvetve nagyon sok középiskolai kollégát megismertem „névjegyükről", tanítványukról. Számomra a lelkiismeret élő szimbóluma Raijczi Péter tanár úr, bár nem voltam tanítványa. És tudok már új, leendő szimbólumokról is. Ma már talán könnyebb, de akkor bizonyosan sokan féltünk. Na persze, a NOSZF-at senki nem merte KNBP-nek („Kis novemberi bolsevik puccs”) nevezni, de valóban annyian voltak, akik, akár ha sörök körött is, de árnyalt és objektív történetszemlélettel oktattak? Nem is szólva az 1945 utáni történelemről. Ha rma dik következni ény: a nemzettudatzavarok. Középiskolai és egyetemi felméréseim mór lassan azt feltételezték, létezik-e egyáltalában a deheroizálás politikájának következtében. Az eredménytelenségek nem adhatnak felmentést nekünk. Talán nem ismerem a középiskolai történelemoktatás gondjait, azt viszont jól tudom, hogy az utóbbi években mekkora erőfeszítéseket tetettek és még kell tennünk. Igen, igaz: egyedül a mi ön- osforozásuink viselje csak terheit az elmúlt évtizedek oktatás- és kultúrpolitikájának? Már is sorolhatnánk: nyelv- oktatás — főleg orosz —, irodalom stb. A felelősség alól persze nem ment fel, de az értelmiség sem kerülhette el a szellemi leépülés folyamatát. Ez lecsapódott az oktatás meg nem becsülésében is. (Külön megemlítendő a történelemérettségi néhány éves szünete.) Igaz a történelemoktatásra is: „mi sem vagyunk büdösebbek a többi népnél”, csak nekünk sokkal nehezebb dolgunk volt. Most, hogy remélhetőleg megszabadultunk a politika befolyásolásától ismét az objektivitás és a szakmai tisztesség legyen a mérce. Ebben — őszinte kézfogással — a legteljesebb együttműködést felajánlva maradok (néha azért továbbra is esetleg cinikus, talán rosszul általánosító, akaratán kívül is sokakat megbántó, de azért az igazi változást óhajtó) őszinte hívetek. Horváth Csaba * Véleményünk a világkiállításról A világkiállítás megrendezése az ország alapvető érdeke, vissza nem térő lehetőség a gazdasági élet fellendítésére, az egész magyarság 'nemzetközi '(elismertségének növelésére és önlbiZoliménak helyreállítására. A hazai vállalkozások megerősödése és hosszabb távon is hasznosítható beruházások megvalósulása várható tőle. Becslések szerint a világkiállítás megrendezhető a költségvetés komolyabb megterhelése nélkül. A múlt század végi építkezések Budaipest arculatának kialakulását jelentették, és ebben fontos szerepe volt az akkori világkiállításnak. Az ifjúságinak bizakodva és nem kishitűséggel kell tekinteni a jövőbe! A világkiállítás a fiatalok számára egyrészt perspektívát, megvalósítandó feladatot, másrészt munkalehetőséget jelent, ami a várt fellendülés esetén az esemény utáni időszakiban is meglesz. A megrendezés tehát az ifjúság számára — amely részesülni fog a később bekövetkező előnyökből is — mindenképpen alapvető érdek. A világkiállítást a legszigorúbb környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével kell megrendezni. El keli kerülni a .nagyobb szabású környezetátalakítá-sokat, gondoskodni kell a naipi, várhatóan 100—500 ezer turista által okozott környezeti terhelés levezetéséről. Az esemény ugyanakkor .nagyon jól felhasználható a környezet érdekében történő beruházások és intézkedések megvalósítására, pl.: utak, hidak építése, tömegközlekedés javítása, P+R rendszerek kialakítása, személygépkocsik kiállítása egyes városrészekből, telefonhálázat fejlesztése stb. A viliág kiállítás jó alkalom az ország környezeti arculatának rendbetételére, ami enélkül még évtizedekig nem történne meg. A kiállítást ellenzők érvei lényegében a következők: Nem vagyunk képesek a megrendezésre. Ez a kishitűség szándékos elültetése, ami igen veszélyes hatású. Az 1896-os millennium mát megmutatta, hogy az ország képes ilyen feladatok megoldására, nem is beszélve a háborúk utáni újjá- építke résekről. Nagy költségvetési hiányt okoz a rendezés. Becslések szerint a rendezéshez szükséges pénz többszöröse áll rendelkezésre ígéretként különböző hazai és külföldi beruházóktól. A világkiállítás vállalkozási alapon, a költségvetés nagyobb érvágása nélkül is megrendezhető. Aránytalan budapesti fejlődés a vidék kárára. A világkiállítás előnyei az egész ország számára megjelennek, nemcsak a fővárosban. Bizonyos, hogy az idelátogató milliók nem Budapesten töltik majd összes idejüket, így a vidéki városok és a falusi turizmus révén a kisébb települések is részesülnek úgy a látogatások hasznából, mint a beruházásokból. Érdekes módon, a vidékre való hivatkozás eddig többnyire a főváros vezetése szájából hangzott el, melynek éppen Budapest fejlődése lenne érdeke. Súlyos környezeti károsodások lesznek. A környezeti károsodások megakadályozhatok és a világkiállítás a környezet- védelem érdekében felhasználható. A világ kiállítást ellenzők érvei ürügyként szolgálnak a valódi cél elfedésére, az ország érdekeivel szembeforduló szűk látókörű pártszem pontok érvényesítésére. Nyilvánvaló, hogy az 1996-'ra halasztás terve mögött is ez van, hiszen akkor a megrendezésnek már az olimpiával való egybeesés miatt sincs értelme. A fentiek alapján az Ifjúsági Demokrata Fórum és az MDF Barainya Megyei Szervezete támogatja a világ- kiállítás vállalkozói alapon való megrendezését. Farkas Attila, Beck József Ifjúsági Demokrata Fórum Baranya megyéi irodavezető dél-dunántúli régióvezető Egy szót a „bányászokért”! Figyelembe kellene venni... Mint köhögő, rosszul adagolt motor, rázkódik a magyar gazdaság. A gazdaságnak az a területe, ahonnan az energiát várják, a „bányászat” válságágazattá vált. Egy dolgot azért nem szabad elfeletjeni: ezt a válságot nem a bányászok okozták. Ök ma is ikem ényen dolgoznak, ugyanúgy, mimt eddig. Éppen ezért, mi komlói bányászok követeljük a magyar bányászok erkölcsi kártérítését. Az utóbbi időikben több újságcikk, rádió- és telezívió- műsor az ország közvéleményét szembefo rd ította a bányászokkal, mint veszteségtermelőkkel, nagymértékben rombolva ezzel a bányász önbecsülését is. A bánya soha nem volt gazdaságos üzem, ezt kellene végre tudomásul venni. Arról nem a ibányász tehet, hogy az egykori vezetők a termelési eredményeket szívesen maszkírozták egy-két csillagos érdemrendért. Ma a teljesítmények valóban magasabbak, mint pl. öt évvel ezelőtt, és ezt már igenis a piacgazdaság felé való törekvés hozza magával. Az ország gazdasági vezetése 1—2 mi Ili ócska után kotorászik az üres álla mikasszá- an, önlfinamszírozó szénbányászatról ibeszél atkkor, amikor az egész ország nem önfinanszírozó, hiszen különböző kölcsönökkel próbálják úgy- ahogy stabilizálni. iBáinyafoezá résről beszélnek akkor, amikor a szomszédiban polgárháborús viszonyok vannak, bányászok százezrei sztrájkolnak, pedig onnan várnánk az energia közel 70 százalékát, ami az országnak szükséges. Az a német gazdaság, amely nem csupán Európa, de a világ gazdaságának is stabil pontja, évente 27 milliárd márkát fordít bányászatának támogatására. Ezeket a dolgokat sem ártana talán a közvéleménnyel tudatni. iMi ugyanolyan becsülettel dolgozunk ma is, mint eddig, s ha valaki kíváncsi lenne a ,,kiváltságaink"-na, álljon közénk, szívesen látjuk. Azért, ha meg akarnak követni minket, ne akikor tegyék, mikor jégvirág lesz az ablakon, mert akkor már lőhet, hogy nem lesz magyar bányász. Komló Bányaüzem Munkástanácsa MSZDP Pécs-Baranya Megyei Szervezete egyetértőén támogatja a Lakásbérlő és Tulajdonosok Egyesülete helyi szervezetének a Pécs Városi önkormányzathoz benyújtandó petícióját. Álláspontunk szerint is módosítani szükséges Pécs Megyei Város Tanácsa 1989. évi 5. számú rendeletének azt a rendelkezését, amely a pécsi lakások meg- vásrlásánál a kormány és a miniszteri rendeletekben foglaltaknál nagyobb százalékú vételáitfizetési kötelezettséget ír elő. A petíciót aláírók sérelmezik az önkormányzatnak azt a döntését, hogy a nemrég elfogad ott lakó skance p ció -ter- vezetben szó sem esett a me- szesi lakások értékét és a lakók helyzetét egyrészt sajátosan, másrészt hátrányosan befolyásoló körülményekről. A meszesi lakások jó részét a szénbánya építette a ‘dolgozói részére. Ma is az itteni lakások többségét bányászok lakják. Igazságosnak és szükségesnek látjuk ezért, hogy az ő vonatkozásukban szüntessék meg a lakás megvásárlási kötelezettségét. Ezt indokolja, a meszesi városrészen, de az egész város területén is a kisjövedelmű, a nagy családú, az alacsony nyugdíjé, a munkanélküli lakók vonatkozásában fennálló, létminimum körüli vagy az alatti gazdasági helyzet. Nem engedhető meg, hogy azoknak a lakásbiztonsága is még megszűnjön, akik jövedelmének a vásárlóereje az infláció folytán napról napra jelentősén csökken, így anyagi helyzetüknél fogva egyértelműen képtelenek a lakásukat megvásárolni. A meszesi lakások vételárának megállapításánál a következő hátrányos körülményeket figyelembe kéne venni: a meszesi terület a szükséges üzlethálózat nélkül igen hátrányos peremterület, lakásai alacsony komfortfoikozatúak, a lakások jó részének életkora 40 év körüli, a lakások felújítása vagy nem történt meg, vagy sok hibával történt, az itteni lakások iránti kereslet egyre csökken.. Mindezek indokolttá teszik, hogy az önkormányzat e tények jelentős értékcsökkentő hatását a lakáskoncepció-tervezetben is lerögzítse. Pataki György elnök
