Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)

1991-04-13 / 100. szám

uj Dunántúli napló 1991. április 13., szombat Arcok a múltból... Vadas Gábor, a karnagy, az orgonaművész, a tanár Vadas Gábor arcképe „Vájjon hiú ábránd len- szívesen kottáztam Bitter Illés ne-e az, ha arra töreked- énektanár részére. Én kísér­nénk, hogy zenei életünk tem a belvárosi plébánia megjavításával Pécs minta- templomban az éneket, és kép gyanánt ismét a vidéki szorgalmasan jártam a vá- városok élére kerüljön?" — rosi zeneiskolába, ahol Ha­tette fel a kérdést Vadas nák Árpád volt a tanárom.") Gábor zenepedagógus, kar- Neves tanárok oktatták az nagy, orgonaművész a Pécsi ígéretes tehetségű fiatalem- Napló 1941. március 2-i szá- bért a pécsi zeneiskolában, mában. Terjedelmes vitacik- majd a budapesti Zeneaka- kében a város zenei életé- démián. („1921. okt. 22-én ÁLLAMILAG ENGEDÉLYEZETT __________D C_ M AIJÁN XEYEEL1IELETI ISKOLA 1923. okt 1-től 8 hónapra terjedő zeneelméleti tanszakot nyitok Keli 2 órában 5 évfolyammal. A tananyag cursive megegyezik a budapesti Zeneműv. Főisk. zeneelméleti anyagával I. évfolyam: Zeneelméleti alapismeretéit. Zenediktálás, soll égé, *tb. IL r Hangköztan (elméletileg és énekelve), kromatika, enharmonia, stb. III. . Akkordtan (elméletileg és énekelve). A* összhangzattan alapfogalmai, stb. •v- x Összhangzattan. Modulatio. Egyszerű harmonizálás. V. „ Formatan Bach invencióinak, Beethoven szonátáinak elemzése. jelentkezés s felvételi vizsga az egyes évfolyamokra a városi zeneiskolában szent 24-től 29-ig bezárólag d. u. Vj6—Vj7. Felvételi vizsgadíj és beiratkozás 4000 kor. Tandíj havonként V« I T*n,tA* dé,utAn »-tói, keltő számú jelentkezés esetén délelőtt Is. Pécs, 1923. évi szeptember hó. VADAS GÁBOR orvonamQváaz, váron lanalakolal tanár. A zeneelméleti iskola plakátja Napoleon. nek fellendítésével kapcso­latos elgondolásairól írt, kezdve a zenei óvodától, az iskolai énektanításon, a diák- hangversenyeken, a felnőttek magánének-tanulásán át a reprezentatív városi ének- és zenekar problémájáig az ak­kor 48 esztendős, a városban nagy népszerűségnek örven­dő művész. („Pécsett szület­tem, 1893. dec. 12-én. Elemi iskolába a Király utca vé­gén lévő tanitóképzö gya­korló iskolájába jártam ...") A századforduló táján kez­dett ismerkedni a hangsze­rek, a zene világával. Édes­apja ültette először a zon­gora mellé. („Már kis ele­mista koromban sok időt töl­töttem a székesegyház kóru­sán, az akkori orgonista, Jaksch bácsi mellett. Bol­dog voltam, ha megengedte a regisztereket kezelni... A ciszterciek gimnáziumában adtam első önálló hangver­senyemet a Főiskola nagy­termében . . . Megszereztem az énektanitói oklevelet is, valamint a zongora tanítá­sára jogosító vizsgát tet­tem.") Amikor tanára, An- talffy Zsíros Dezső orgona­művész hosszabb szabadság­ra az Egyesült Államokba utazott, a főváros tanácsa Vadas Gábort bízta meg a Szent István Bazilika orgonis­tái teendőinek ellátásával. Gyakran orgonáit a Mátyás templomban is. („Ilyen előz­mények után meglepetést keltett, hogy 1923 őszén el­fogadtam a pécsi városi ze­neiskola tanári állását. Azon év nov. 3-án mutatkoztam be az Izgalmasok templomában tartott hangversenyemen Pé­csett.") Ettől kezdve nélkü­lözhetetlen résztvevője lett a város zenei életének. Nyolc- hónapos zeneelméleti tan­szakot nyitott, heti 2 órában, 5 évfolyammal. („A tan­anyag cursive megegyezik a budapesti Zeneműv. Főisk. zeneelmélei anyagával. Fel­vételi vizsgadij és beiratko­zás 4000 kor. Tandíj havon­ként 1/4 Napoleon." - ol­vasható a felhívásban. Életútjának legfőbb érde­me, hogy neki köszönhető a magas színvonalú orgona­hangversenyek népszerűsíté­se, meghonosítása a város­ban. Orgonaművészként köz­reműködött a Pécsi ünnepi Játékok szabadtéri hangver­senyein (hangszórók közvetí­tették a dóm-térre játékát), és több szereplését az egész ország hallhatta a Rádió Budapest I. hullámhosszán. Az ő nevéhez fűződik a Pé­csi Karének Egyesület meg­alapítása, 1927-41. között vezette a Pécsi Egyetemi Énekkart. Úgy tisztelte a hagyomá­nyokat, hogy minden újjal meg akart ismerkedni. Ezért nem maradt számára idegen az a zenei erjedés sem, mely végül is Bartók, Kodály mű­vészetének tisztelőjévé tette őt. A Legány Dezső szer­kesztette Kodály levelei c. kiadvány nyolc, Vadas Gábor­nak címzett Kodály-levelet jelez a 30-as évekből, de ezek tartalma, sajnos, isme­retlen. Zenepedagógusként átmenetileg a városi zene­iskola megbízott igazgatója­ként is tevékenykedett. Szinte élete utolsó napjáig tanított, fáradhatatlanul a zeneisko­lában, a szakiskolában. „Mint Bach Wohltemperier- tese, végtelenül puritán volt, pontos és lelkiismeretes — írtam nekrológjában 1969. február 12-én Vadas Gábor­ról. - Élete csendes elmé- lyültségben telt el. Kerülte a zajos crescendókat, a vá­ratlan disszonanciákat, akár a hatásvadászó színkeverést hangszerén - az orgonán." Dr. Nádor Tamás Milyen üzlet a kultúra? Kulturális életünk minden megnyilvánulása — a színház, a film, a múzeumügy, a mű­emlékvédelem, a könyvtár és a könyvkiadás —, a teljes re­ménytelenség állapotában van. Miközben az állam egy­re inkább kivonul a kulturális életből, egy koldussá szegé­nyedett intézményi rendszert hagy maga mögött. A piaci viszonyok megjelenése e terü­leten még jobban összekuszál­ta a helyzetet. A kultúra nincs felkészülve a piaci megmére­tésre, versenyre, s az sem tisztázott, mi is a szerepe a piacnak a kultúrában. Ezért aztán rendeltetésüktől merő­ben idegen feladatok vállalá­sára kényszerülnek a kulturá­lis intézmények. A művelődé­si házak kocsmát nyitnak, a múzeumok vásárokat, bálokat rendeznek, a könyvtárak fagy­laltot árulnak. összehasonlító tanulmány készült nemrégiben egy ame­rikai és egy hazai múzeum támogatási és önfinanszírozási rendszeréről. Az derült ki, hogy az USA-beli intézmény­nek fele akkora a vállalkozási tevékenységből származó jöve­delme, mint a magyar mú­zeumé, de kisebb Amerikában az állami és a regionális tá­mogatás is. Jelentős viszont, ami nálunk szinte teljességgel hiányzik, az állami szférán kí­vüli —, vállalati, banki, egyéni — alapítványi támogatás mér­téke. Manapság a kultúrának igen szűk az érdekképviselete, ezért még a maradékelv alapján juttatott pénzeit is megcsa­polja, lefaragja a költség- vetés. Jack Lang francia kultusz- miniszter igen szemléletesen érzékeltette a minap a tele­vízióban, hogy a művészetek, a kultúra a nyugati világban jó üzlet. A befektetés busásan kamatozik, legfeljebb nem rögtön. Vegyünk például egy jól megóvott műemléket —, így a francia miniszter —, szépségével örömet szerez a környezetében élőknek, egy- egy műemlék kedvéért szíve­sen utazik (lakik, eszik, költ) a turista. S hasonló a helyzet a színház, a film, a zene, a képzőművészetek esetében. A művészetek többet adnak a társadalomnak, mint amennyi­be kerülnek. Nálunk egyre olyan gazda­sági tervék készüítek-készülnek, amelybe nem épült be a kul­turális tervezés. Mind ez ideig politikai meggondolások dön­tötték el, hogy kultúrára, egészségügyre, oktatásra meny­nyit költünk. Ezért aztán nehe­zen ítélhető meg, hogy most mennyi a nemzetgazdaságban a kultúrára fordítható összeg. S hogy amennyit előirányoz a költségvetés, az sok-e, vagy kevés. Csak annyit tudunk, veszélyhelyzet van. No, nem a kultúra van válságban, ha­nem a feltételrendszer, amely működteti, befolyásolja. Per­sze átmenetileg ezért háttérbe is szorulhat a kultúra. Külö­nösen, hogy a közfigyelem se kultúrapárti mostanában. Pedig a tudásiparba, az oktatásba, a kutatásba, a kul­turális televízióba még profit reményében is érdemes befek­tetni. Az NSZK-ban egy sta­tisztika szerint, a 4,2 milliárd márka kulturális befektetés 6 milliárd márka bevételt ho­zott! A bankvilágtól — sze­rencsére — itthon sem idegen a művészet-támogatás, a kul­turális célú alapítványi részvét (Magyar Hitel Bank, Posta Bank). Újabban a külföldi tőke számára is vonzó a magyar kultúra, amolyan tájékozódási pontnak, előőrsnek tekinti. Szí­vesen beszáll alapítványokba, kulturális üzletekbe, s ha az együttműködés sikeres, tovább lép a gazdaság más területei felé. K. M. Pálinkás György: Hermina Lehetséges, hogy a Hermi­na név már régóta létezik. Ki tudja? Pálinkás Hermina min­denesetre van a világon. Vi­lágra jött. Fiktív teremtmény. Meg persze, valóságos is. Barnult-fakult, századfor­dulós, intim fotók sejtelmes mosolyé leányát képzelhetjük magunk elé. Valószínű, hogy a könyvbéli Hermina, e lá­gyan omló, muzsikáló nevű hajadon, magának a nőiség- nek a szimbóluma, a férfiben megbúvó nő szubsztrátuma. A Hölgy éppen ezt a feminin tartalmat jelképezi. Pálinkás írásának műfaját és műnemét meglehetősen ne­héz megjelölni. - Állapotok, helyzetek, mozdulatok lírai rajzát szemlélhetjük itten. Az igen aprólékosan, cizelláltan megformált figura tájakban, tereken, szobákban mutatkozik meg. Hermina mozdulatlan, felette áll az elmúlásnak. Az író szálítja-szólaltatja meg őt, aki ezáltal válik e képzelt le­velek (fejezetek) címzettjévé és főszereplőjévé. A szerző szövegformálása igen sajátos. A nagyobb, tá­gasabb jelenetek kisebb, szű­kített képegységekből, hangu­lati reflexiókból mozaikszerűen épülnek föl. Pálinkás költé­szetet művel, jellegzetes rit­mikájával a vers és a próza határán bűvészkedik. És ez bi­zonyára nem véletlen, hisz még emlékezhetünk az író la­za ritmusú, kötetlen verseire, melyeknek állandó megszólí­tottja egy bizonyos rejtélyes „Asszonyom" volt. Ebben a prózában olyan lí­rai szerepet talált Pálinkás, amely kellőképpen távol áll — nemben és időben — a nar­rátortól. Az író a „nő-anyag" öntudatlan erotikus megnyil­vánulásait, az eredendő naivi­tását enyhe iróniával kezeli. A költő-prózaíró különleges nyelvezetet alakított ki: műhe­lyében kikísérletezte a „Pá­linkás-mondatot". Ez a mon­dat többszörösen összetett, ba­rokkos-szecessziós indázatú szövegelem. A sűrítettség, a felfokozott képszerűség két­ségkívül líraivá teszi a szöve­get, amely azonban néhol oly bonyolult, hogy az már zava­ró. íme: „Mint mondta, apjá­tól rámaradt színek ezek, aki a behívó parancsot kézbe­véve, most — szökevény — le­gyek-e, vagy hadifogoly, s menyasszonyom - szerelmi — félbehagyottságát - vállal- jam-e helyzetet próbálta me­sélni önnek, már-már tűrhe­tetlen se-lány — se-hölgy »; selkedése miatt." — Olyan ez, mintha valaki egy tejszagú babaszobát súlyos, sötét búto­rokkal rendezne be . . . De álljon itt mindjárt ellenpélda is: „Mert hitt benne, mint a megtalált lét metaforájában, drága Hermina, ahogy egy volt Karácsonyon, mikor fel­derült arca a fűtött szobában felejtett hóemberen." — Sze­rencsére az efféle, finoman le­begtetett, meglepő képzettár­sításokkal gazdagított monda­tok dominálnak a könyvben. Különös alkotás ez. Olvas­ható pusztán romantikus való­ságmegtagadásnak is. Ám en­nél mélyebb rétegei is föltá­rulhatnak a műnek, ha jól odafigyelünk. - A lelki való­ság titkos rezdüléseit, meló­diáit láthatjuk-hallhatjuk meg Pálinkástól. Herminául. (Jelenkor Irodalmi és Mű­vészeti Kiadó, Pécs) Mihalik Zsolt Egy nagyapa tűnődései Arató Károly • • Üzenetek B. l.-nek Győzhetetlen vagyok — de eltemethető I • Idegvégződéseim észlelnek cipőtalpamban isi • Kiszenvedlek magamnak: gyöngyét a kagyló. • Zuhogj csak legbelül szomjas tájaim üdíteni I • Szitkaimmal betakarlak: ne fázz!... Tavad vagyok: bukj alá és merülj fél ­lubickolj bennem! • Mióta veled - aszinkronban az elmúlással I Egyetlen nap alatt három olyan cikk került a kezembe, amely arról igyekszik meg­győzni: ne avatkozzanak bele a felnőtt korosztályok a fia­talok dolgába. Ha szertelenek, ha különcködnek, ha viselettik- kel-viselkedésükkel meg akar­nak hökkenteni, ne törődjünk velük, és főképp ne hökken- jünk meg. Majd belátják, hogy minden erőfeszítésük hiábava­ló, s beleúnnak a meghökken- tésbe. Az idősebbek úgy zsör­tölődnek —, érvel a másik cikk —, mintha ők sosem let­tek volna fiatalok, és mintha nekik nem okozott volna bosz- szúságot szüleik és nagyszüle- ik zsörtölődése. Törődjünk végre bele —, int a harmadik -, hogy más az élményviláguk, más az életérzésük a mai fiataloknak; hagyjuk őket sza­badon érlelődni, hogy korlá­tozások, megalkuvások nélkül valósíthassák meg önmagukat. Ezekben az érvekben sok a rokonszenves vonás, nem szól­va arról, milyen célirányosak: a felnőtt korosztályok felelős­ségét a nevelésben a praktikus be nem avatkozásra korlátoz­zák. Találkoztam én e nevelési elv fejlettebb — mondhatni: tudományosan megalapozott - formájával is; ifjúkori bará­tom annak idején — miközben apai örömökre készülődött —, csinos kiselőadást tartott ne­kem a „rousseau-i pedagó­giáról", melyet majd apai mi­nőségében alkalmazni fog. A dolog lényege — magyarázta -, hogy a gyereket saját ta­pasztalatai és személyes élmé­nyei nevelik a leghatásosab­ban. A tilalmakat száműzni kell a pedagógiából, mert a legtöbbször visszájára sülnek el: ami tilos, az lesz a vonzó. Ha a gyerek meg akarja fog­ni például a gyertya lángját, ám fogja meg. Ne féltsük at­tól a kis égéstől; egész éle­tére okul belőle, jobban, mint akárhány tilalomból. Az ilyen és hasonló neve­lési elvek kétségkívül jogosan vitatkoznak azzal a pedagó­giával, amely szapora tilal­makra, szigorú rendszabályok­ra, kaszárnyái fegyelemre bíz­za a nevelést. De mintha függvényévé is válnának az­által, hogy olyan kiszámítottan betájolják magukat minden vaskalapos tétel ellenkezőjére. Pedig hát - rongyos ingnek a visszája sem új. Kényelmes viselet persze ez a rongyos ing a színén is, meg a visszáján is; akár pa- ranccsal-tilalommal nevelünk, akár ráhagyással, be nem avatkozással. Vajon nem éppen azért fordítják-e ki olyan so­kan, mert ragaszkodnak a ké­nyelmes viselethez? Ha e kényelmes módszerek bármelyike célra vezető volna, akkor a pedagógia volna a legegyszerűbb tudomány. Ho­lott elég bonyolult tudomány­nak tartják -, pedig az még a legegyszerűbb benne, ami csak tudomány. Említett bará­tom is később, mint gyakorló apa, kénytelen volt engedni kristálytiszta és logikusnak tetsző elveiből. Mert a gyertya lángját ugyan még életveszély nélkül kipróbálhatja a kezén a gyerek, de mi van akkor, ha a függönyön próbálja ki. A személyes élmények, tapaszta­latok valóban a legjobb ha­tásfokkal nevelnek, de a bo­rotva, a szublimát, a konnek­tor, a gázcsap mégsem kívá­natos kellék a tapasztalat­szerzésre. Vagy — következetesen el­veihez — vallhatta volna ezt is: hadd mászkáljon csak a gyerek az ötödik emeleti er­kély rácsán; ha netán kiesik, majd okul belőle egész életé­re...? Végigpásztázhatnám az elöljáróban idézett cikkeket, s ugyanerre az eredményre jutnék. A meghökkentésnek is van gyertyalángja, de gáz­csapja is, s a kamaszkori virtuskodás ötödik emeletéről semmivel sem biztonságosabb lebukfencezni, mint a pende- lyes köréről. Úgy tetszik, a nagyon kényelmes és pofon- egyszerű receptek a pedagó­giában használhatatlanok; az utódnemzedékek fölnevelése nem fenékig gyönyörűség sem a társadalomban, sem a csa­ládban, s a velejáró felelős­séget semmilyen kényelmes praktikával nem válthatják meg a felnőtt korosztályok. Tegnap sem válthatták meg, ma annál kevésbé. Meg íra - modott a technikai, a civili­zációs fejlődés, átalakult s még egyre átalakulóban — o társadalmi szerkezet. Valami­kor a nemzedékek egymás sarkát taposták, egymás nyo­mába léptek, gyerekek a szü­lők nyomába, miint a távfűtők az első körökben. De széthú­zódik lassan a mezőny; min­den új nemzedék megválto­zott élményvilággal, tervekkel, vágyakkal, feltételekkel indul. Nemcsak a szülők és gyere­keik közt nőtt meg a távol­ság, a testvérek közt is imár az öt-tíz éves különbségek ér­zékelhetők. Az a pedagógia, mellyel az 'idősebb korosztá­lyok — jól, rosszul — a salját képükre és hasonlatosságukra igyekeztek meggyúrni a fiata­lokat, végképp talaját veszti, s aki ma az crtyai verdikt ké­nyelmeiről nem képes lemon­dani, az a .hagyományos drá­mai főszerepből előbb-utóbb egy kabaré közepébe csöp­pen. Marad tehát a másik vég-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents