Új Dunántúli Napló, 1991. április (2. évfolyam, 89-117. szám)

1991-04-12 / 99. szám

Kom pszerencsétlenség Olaszországban Csütörtökre virradó éjszaka összeütközött a tengeren, Livor­no kikötőjétől mintegy három mérföldre egy komphajó és az Agip Olajtársaság 98 ezer ton­nás tartályhajója. A komphajó a szardíniái Olbia kikötőjébe tartott 72 utassal és 68 főnyi személyzettel, valamint 31 gép­kocsival a fedélzetén. Az ütkö­zés nyomán robbanás is be­következett, az Abruzzo tartály­hajó kigyulladt, a szállított nyersolaj a tengerbe ömlött, és sűrű füstöt eresztve égett a vizen. A tűzoltó- és mentőegységek nehezen közelíthették meg éj­szaka az égő hajókat, és csak a hajnali órákra sikerült elol­taniuk a tüzet. A tartályhajó személyzetének nagy részét si­került partra szállítani, míg a komphajó utasairól és személy­zetéről nincs végleges hír. A szerencsétlenségben töb­ben megsérültek, és a tenger­be veszhettek, leugrálva az égő hajókról. A mentőhelikop­terek egész éjszaka kutattak reflektorokkal a tengerben em­berek után, de a tűz miatt nem tudtak leereszkedni, és segítséget nyújtani. A mentésben részt vevők an­nak a feltételezésnek adtak hangot, hogy a két hajó irá­nyítói az esti labdarúgó- kupamérkőzéseket (az Inter és a Juventus mérkőzéseit) kö­vették a televízión és ez a figyelmetlenség vezetett a sú­lyos szerencsétlenséghez. Csorba Győző és Csuhay István beszélget Pécsett, a Művészetek Házában megrendezett költészet napi esten (Tudósítás az 5. oldalon) Fotó: Läufer László Minden pénteken Szabadegyetem képviselőknek Pécsett A Baranya Megyei Művelő­dési Központ a megyei önkor­mányzat képviselőinek szabad- egyetemet szervezett ismeret­terjesztési, ismeretelmélyítési céllal Pécsett, a Művelődési Központban. A megyei önkor­mányzati képviselők első alka­lommal április 4-én a telepü­lésfejlesztésről és -tervezésről hallgattak előadásokat. Elő­adók voltak Dr. Laczkó László egyetemi tanár a Magyar Köz- igazgatási Főiskoláról, valamint Dr. Hruba László, az MTA Regionális Kutatási Központ tudományos munkatársa. Teg­nap az egyetem zárórendezvé­nyén Dr. Sárközi Tamás, a Budapesti Közgazdasági Egye­tem egyetemi tanára tartott előadást egyebek között a gazdaság és a jog kapcsolatá­ról, a tulajdonról, valamint az önkormányzatról. Divatbemutató Pécsett, a Tri- texnél (5. oldal) Fotó: Läufer László Épül a templom Pogányban A Pécs melletti Pogányban most épül a település első katolikus temploma, amelynek a falai már állnak. A helybé­liek szeretnék elérni, hogy a pápalátogatásra elkészüljön és a pápa avassa fel. A faluban jelenleg csak egy evangélikus imaház található. Falnszépítők Magyaregregyta (5. oldal) Még elfogadnak jelentkezé­seket a július 5-től 14-ig meg­rendezendő Pécsi Ipari Vá­sárra, melynek színhelye a Ne­velési Központ. Annak elle­nére, hogy többen még nem döntöttek a részvétel körülmé­nyeiről, az eddig beérkezett igények alapján máris össze­hasonlítható a mostani és az 1989. évi érdeklődés. A két évvel ezelőtti rendez­vény szervezésének azonos időszakával összemérve úgy tű­nik, nagyobb az érdeklődés. Most közel 30 százalékkal több (Folytatás a 3. oldalon) Rendeletmódosítást kérnek a meszesiek Még lehet Jelentkezni A korábbinál több résztvevő a Pécsi Ipari Vásáron 140 vállalat és szövetkezet állítja ki termékeit Bemutatják az EXPO terveit, makettjeit „Kirándultam egyet a diplomáciába...” Zwack Péter nyilatkozott lapunknak leváltásáról, terveiről (3. oldal) Petíció az önkormányzathoz 290 aláírás a beadványon Fórummal egybekötött előadói esten vett részt tegnap este a Pécs-baranyai Értelmiségi Klubban Emilia Balia Brunner Ju­goszlávia és Hanns Rehfeld Németország pécsi főkonzulja. A két országot Pécsett képviselő politikusok bevezető előadásuk után a résztvevők kérdéseire válaszoltak, érintve a hazai dél­szláv és német nemzetiségek problémáit, helyzetét, majd kép­viseleteik feladatairól, szerepéről tájékoztatták az Értelmiségi Klub tagjait, s a megjelent vendégeket. Fotó: Läufer László A Harmadik Színház sikere Tatán A meszesiek olcsóbban akar­ják megvenni a PIK-lakásokat, ezért a Lakásbérlők és -tulaj­donosok Egyesületének helyi szervezete aláírásgyűjtést szer­vezett Pécsett, a József Attila Művelődési Házban. Az itt élők petíciót kívánnak benyújtani a következő önkor­mányzati ülés elé. Ebben ké­rik, a Pécs Megyei Város Ta­nácsa 1989. évi 5. számú ren­deletének módosítását, ami szigorúbb az állami tulajdonr ban álló házingatlanok elide­genítésénél, mint az erre vo­Az indiai nemzet atyjaként tisztelt Mahatma Gandhi em­lékhelyen rendezett koszorúzási ünnepséggel kezdődött csütör­tökön Göncz Árpád köztársa­sági elnök indiai látogatásá­nak második napja. A magyar delegáció ezt követően látoga­tást tett a delhi egyetemen, ahol Göncz Árpádot irodalmi munkássága - ezen belül is indiai irodalmi művek magyar­ra fordítása terén szerzett ér­demei — elismeréseként az egyetem díszdoktorává avatták. natkozó 32/1969. kormány-, il­letve a 16/1969. számú ÉVM- MM—PM-rendeletek. Ezek a vételár alsó határát 15 és nem 25, valamint a felsőt is 70 és nem 80 százalékban határoz­zák meg, és nem tesznek kü­lönbséget, hogy az ingatlan peremterületen vagy egyéb helyen fekszik-e. A pécsi ren­deletből a leghátrányosabb peremterület, Meszes ki is ma­radt. A beadványban — amit Még a délelőtti órákban ke­rült sor az államfő csütörtöki programjának talán legkevésbé protokolláris részére: Göncz Árpád látogatást tett Moham­med A. Rahman nyugalmazott nagykövetnél, akivel az 1956-os forradalom idején, majd a fel­kelés leverését követően is szoros baráti kapcsolatban állt, s akinek bizonyos értelemben az életét köszönheti. (Folytatás a 2. oldalon) 290-en írtak alá — a mesze­siek sérelmezik, hogy a nem­rég elfogadott lakáskoncepció­tervezetben szó sem esett az őket hátrányosan érintő kér­désekről. Meszesen a lakásokat csak­nem teljes mértékben a bá­nya építtette. Ezeket később átvette a PIK. Az épületek karbantartásával nem törőd­(Folytatás a 2. oldalon) Magyar—osztrák határátkelők A magyar-osztrák ha­táron a jövő hétfőn az október 15. óta tartó téli szünet után újra megnyílik a Fertő-tó melletti átke­lőhely Pamhagen (Pomogy) és Fertőd, valamint Mör­bisch (Fertőmeggyes) és Fertőrákos között. Mind­kettő a vasfüggöny lebon­tása óta jött létre gyalo­gosok és kerékpárosok ré­szére, s tavasztól őszig reggel 8, este 8 óra kö­zött tart nyitva. Az átkelő­helyeket magyarokon és osztrákokon kívül azok a más állampolgárságú tu­risták is használhatják, akikre nem vonatkozik ví­zumkötelezettség. Szabad Színházak Találko­zóját rendezték meg az elmúlt hét végén Tatán, ahol a Pécsi Harmadik Színház is képvisel­tette magát. A zsűri három nívódíjat adott ki, így érté­kelték a Stúdió „K” előadá­sát, akik Szilágyi Andor Szűz Tíz tagú, őrnagyokból és századosokból álló magyar tiszti csoport kap megbízást arra, hogy vegyen részt ' az ENSZ iraki megfigyelőcsoport­jában, az UNIKOM-ban. A részletekről várhatóan csütör­tökön tárgyalnak New York­ban — miután aznap hivatalo­san is érvénybe lépett a fegy­verszünet. Erről értesült ENSZ- forrásból az MTI tudósítója. A magyar tisztek 290, más országokból származó társuk­tíz tojással című darabját mu­tatták be, a Térszínház pro­dukcióját, ahonnan Lezsák Sándor Nyolcvan vödör levegő című darabjával érkeztek, és a pécsiek Vincze János ren­dezte bemutatkozását, akik Nádas-Vidovszky: Találkozás című művét adták elő. kai az iraki-kuvaiti határon ki­alakított fegyverszüneti övezet­ben teljesítenek majd szolgá­latot. Az UNIKOM parancsnok­sága egyébként Kuvait-város- ban lesz. A tisztek mellett ösz- szesen 1140 fős, több ENSZ- tagállam által rendelkezésre bocsátott fegyveres katonai egységek őrködnek majd a fegyverszüneten. Az ENSZ-erők- ben helyet kap aknamentesitő-, hírközlési- és légi egység is. Göncz Árpádot díszdoktorrá avatták Tíz magyar tiszt az iraki ENSZ-erőkben Ha unantúii MAGAZIN 1991. április 15-21. KÖZÉLETI NAPILAP Dur läntüli napló il. évfolyam, 99. szám 1991. április 12., péntek Ára: 7,90 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents