Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)

1991-03-30 / 87. szám

1991. március 30., szombat aj Dunántúli napló 11 Húsvétok Ausztria Mozartot ünnepli M inden életképes Ha­talom igyekszik képére formálni az ünnepe­ket. Ezekben önmagát akarja megtalálni és legitimizálni. És a húsvét. Ez az ember ünne­pe. A mindenségben és a vi­lágban helyét és helyzetét, önmagát megérteni, sorsát ér­telmezni akaró ember kikerül­hetetlenül szembesül az ün­neppel: ősi pogány hagyo­mányvilágával, keresztény tar­talmával egyaránt. Nemcsak a természet folyvást megújuló körforgását látja, hanem egy optimista életigenlést Jézus­ban, ami személyre szóló üze­net. Oldódik társtalanságának érzete, ki tudja, van-e a miénkhez hasonló élet bárhol is a mindenségben. Szenvedé­se, értelmetlennek tűnő halá­la új dimenziót kap az élet utáni élet realitásával. Ennek hogyanja és mikéntje titok, de a föltámasztás ténye valós re­ményre jogosít. A föltámasz­tás, amennyiben életterünk­ben ment végbe tapasztalha­tó történelmi tény. Ugyanak­kor Isten üdvtörténeti tette, mi átvezet a másik partra, a föl­dön élők számára rejett di­menzióba. Mi voltaképpen a húsvét? Hadüzenet a fátumnak. Min­den élő halálra szánt létező: növény, állót, ember egyaránt. A testi halál életünk szerves része, elkerülhetetlen. A húsvét az új teremtés. Az Istenből áradó élet újjáteremti Jézust, aki egyszerre egészen az övé és a miénk. Ő nem személy­válogató. Ezért minden sírba- szállónak valós sánsza van az új kezdetre. — E jeles nap a remény diadala. Az emmauszi tanítványok ugyan leverten mentek a hittestvéri közösség­re fittyet hányva, de a Jézus­sal való találkozásuk igaz örömöt, lendületet hozott. A húsvét a jellemformálás ide­je. A Jézus elfogatásakor gyá­ván viselkedő tanítványok most mindent föltesznek egy lapra: életüket is készek oda­adni Mesterükért. E nap egy forradalmi felismerés lehető­ségei az ember nem csupán életre ítélt, szerencsétlen léte­ző, hisz sorsa átível egy má­sik valóságba, ahol nincs szenvedés, fájdalom és halál. Emberi intrikák sincsenek. A húsvét annak tudatosulása, hogy a halál ugyan a földi élet vége, de egyben égi szü­letésnap is. Jól tudták ezt Nérótól Nagy Konstantinig, a hitlerizmus, a bolsevizmus és egyéb rémuralmak alatt vér­tanúvá lett férfiak és nők egyaránt. A húsvét a hűség, a szolgáló szeretet napja. Hogyan is mondta és tette Jézus? „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja barátaiért." E nap az ember fölértékelése, nemességének bizonyossága. Nagy volt a mi váltságunk. Az Istenember adta életét érettünk. A szent vállalta a halált érettünk, bűnösökért, kik önerőnkből soha ki nem keveredhettünk volna a bűn következményeiből, nevezete­sen az egymás iránti bizal­matlanságainkból, az Istennel szembeni hitetlenségünkből, pesszimista életfelfogásunkból. Nos, azóta „megváltott je­lentben élünk, legalábbis a hit szemével látva. H úsvétjaink, azok meg- és és átélése a történelmi korok, az egyes ember, illetve közösség életének függvénye. Mást él meg belő­le a gyermek és megint mást a maga kálváriáját megjárt felnőtt. A struccmentalitást félre kell tennünk. Rá kell éb­rednünk arra, hogy életünket ha akarjuk, ha nem, átszövi a szenvedés. De mindezek mögött ott van Ö, aki úgy szerette a világot és benne az embert, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem élete legyen, méghoz­zá, el nem fogyó élete. Jézus nemcsak szóban és tettben bizonyult nagyhatású prófétá­nak, hanem életének oda­adásával. Isten ereje és nagy­sága itt ragadható meg a legjobban . . . A húsvétok függvényei a mindenkori jelennék. A lényeg ugyan marad, miszerint a te­remtő és megváltó Úr erősebb az enyészetnél, de az ember életkörülményei sok mindenre kihatással lehetnek. Van hús- vétja a hajléktalannak, a munkanélkülinek, a hontalan­nak, az abortuszra éppen ké­szülő anyának? E kérdésfölve­tést szinte vég nélkül folytat­hatnánk. ünnepünk az Élet győzelme és egyúttal az anyag megdicsőülése. Isten az egész embert támasztja föl. A test tehát nem a lélek börtöne, melytől ez utóbbinak szaba­dulnia kellene. A föltámasztott testben már nem működik a halálgén, az nincs többé a tér és idő keresztjére fölfeszítve, mint volt annak előtte. (A hús­véti eseményeket megörökítő evangéliumi beszámolók egyéb­ként jól tükrözik mindezt: Jé­zus vízen járása, váratlan meg­jelenése a zárt ajtón keresz­tül, a kenyértörés utáni „eltű­nése” stb.) E szent nap minden jószán­dékú embert az újrakez­désre ösztökél, önerőnk­ből sokat tehetünk, Istennel pedig legyőzhetetlenné válunk. A húsvétban kiegyenlítődnek dolgaink: a péterek vehemens elszántsága, a többiek Utolsó vacsorán tanúsított önhittsége és magabiztossága már a múl­té. Valamennyien csődöt mon­dottak ugyan, most mégis föl- kínálkoZi'k a kezdés lehetősé­ge. E kezdés ellenben nem valaminek a folytatása. A ta­nítványok önállósodnak. Mes­terük a mennybemenetel után magukra hagyja őket. Ekkor születik az egyház, nem kevés áldozattal és szervező munká­val. Mostani ünnepünk egyút­tal figyelmeztetés is. Újra kell gondolni eddigi életünket egyéni és közösségi szinten egyaránt. A múltbéli sebeket végre hagynunk kellene be­gyógyulni. A szájhősködést fel kell végre váltani az egész nemzetet fölvirógoztató csele­kedeteknek. Ama bizonyos da­maszkuszi utat valamennyiünk­nek végig kell járnunk párt­állásra, felekezeti hovatarto­zásra való tekintet nélkül. Mindez egy nagyon hosszú fo­lyamat és nem kevés kitartást, bátorságot igényel. Egyikünk sem néz szívesen szembe sa­ját maga nyomorúságaival. Föl kell hagynunk a merő múltba nézéssel. Múltunk érté­keit úgy kell beleágyarni mos­tani jelenünkbe, hogy közben újabb valóban időtálló érté­keket alkotunk mai jelenünk­nek és a jövőnek. Újra kell tanulnunk az életet, a gondol­kodást. Felelősségteljes dönté­seket és tetteket kell terem­nünk, többé nem burkolózha­tunk a kollektív vezetés kínál­ta kétes értékű névtelenségbe. Bűnbánatot tartva testvéri sze­retettel meg kell kezdenünk egymás gyógyítását, önzésün­ket, egyéni haszonlelésünket legyőzve el kell jutnunk az egymást szolgálni akaró tette­kig. Meg kell tanulnunk a be­csületet, a gerinces életvitelt. Újra kell szervezni életünk minden területét, embertár­sainkkal való kapcsolatainkat. Pál apostol üzenete ma való­ban időszerű: „Nem tekintem a múltat, ami mögöttem van, hanem teljes erővel nekifeszü­lök annak, ami előttem áll". És mit tehet eme összetett újjászületési kísérletben az egyház, a hívők sokasága? Mi­vel az egyház Istenben gyöke­rezik, „szent",, de mivel mi emberek élünk benne, „bű­nös" is. Komoly erőfeszítések árán nekünk istenkeresőknek életre kellene váltani az evan­géliumot. Mi nem várhatunk mindent a gazdasági refor­moktól, a külső körülmények jobbra fordulásától. Mindezek­nek örülhetünk, de mindenek­előtt önmagunkat kell megre- noválnunk. Meg kell újulnunk „lélekben és gondolkozásban”. Bátorságra úgyszintén szüksé­günk van. A falak közé be- kényszerített egyháznak újólag vállalnia kell a köz szolgála­tát: az elesettek ápolását, az oktatás sokszínűvé tételét stb. Ehhez pedig életüket oda­szánni tudó és akaró emberek kellenek. „A megnyesett fa” tesak akkor tud kizöldülni, ha ismét lesznek szerzeteseink, élő közösségeink. Az egyház túlélte az egykori nagy biro­dalmakat, még ha néha ér­dek- vagy kényszerházasságot kötött is azokkal. Jézus életét, tanítását nem kell a szere- csenmosdátás szándékával nagyító alá venni, nincs mit rajta átszínezni, sminkelni, amint az más emberek élet­művével oly gyakran megtör­ténik. M i a húsvét? Több mint ideológia, világnézet. Ez ti. nem szükségszerűen hat egy ember vagy egy kö­zösség életére. A hitismeretek azonban meghatározó erejűek, ha valóban életté váltódnak. Az áldozatoktól sem Visszaria­dó szolgáló szeretet követke­zetes magatartásra sarkall. Nem számításból fakadnak a dolgok és nem is az esetleg megnyíló kiskapuk reményé­ben. A húsvétban újraéled a ter­mészet, megint megpezsdülnek az emberi szívek, meglódulnak a képzeletek, meggyorsulnak a gondolatok. 1991 mostani ün­nepének -nagy lehetősége a valódi társadalmi és ténylege­sen működőképes konszenzus megteremtése. Nemzetünk nagyjait már-már mind újra­temettük, Így megadva a ne­kik kijáró tiszteletet és szere- tetet. Most kérjük közösen a békét. Hitmeggyőződésének, vi­lágszemléletének megfelelő módon megteheti ezt minden­ki. A szabadság bontakozik, remélhetőleg nem fogja elti­porni egy hirtelen jött és nem várt „tél". Éljünk vele okosan, hogy eljuthassunk egy félelem nélküli, boldogabb holnapba. Dr. Molnár János Zenei találós kérdés: mi a közös egy pár sílécben, egy üveg parfümben, s egy fod­rász szalonban? Válasz: mind pénzt csinálnak Mo­zartból. Ausztria és a világ az idén ünnepli a klasszikus zene egyik legnagyobb ze­neszerzője, Wolfgang Ama­deus Mozart halálának 200. évfordulóját. A szervezők igyekeznek elkerülni az ízet­lenséget, abszurditást annak érdekében, hogy az ünnep­ségsorozat kulturális ese­mény maradjon. Ennek elle­nére a „Mozart mánia” a vállalkozókat is hatalmába kerítette. A kétszázéves évfordulón az egész világ tiszteleg a zeneszerző emlékének. A bi- oentenáriumi ünnepségek két ifő színhelye — már az év eleje óta — Salzburg és Bécs; ahol Mozart 1756. ja­nuár 27-én született, s ahol 1791. december 5-én meg­halt. Mozart zenéjét mindkét városban egész éven át ope­rafesztiválokon, hangverse­nyeken és templomi koncer­teken lehet hallani. Kiállító sokon mutatják be Mozart életének összes moz­zanatát, kezdve attól, hogy a szabadkőművesség miként hatott zenéjére, egészen ad­dig a titokzatos kérdésig, hogy vajon mi okozta korai halálát: reumatikus láz, szi­filisz vagy netán legfőbb ve- télytársa, Antonio Salieri mérgezte-e meg. Az ünnepségsorozat csúcs­pontja december 5-én lesz Becsben, amikor a Stephans- domban felcsendül Requiem- je. Kétszáz évvel ezelőtt ezen a napon itt ravatalozták fel, mielőtt egy jelöletlen közös sírban eltemették. Az ünnepségek azonban nem csak a zene jegyében telnek. Egy salzburgi par­fümkészítő új terméksoroza­tának azt a nevet adta, hogy „Mozart... egy új szimfónia”. Egy sílécgyártó a nagy komponistáról ne­vezte el új termékét, amely­re portréját és életének kronológiáját festette fel. Mint mondja, ezekkel a sí- lécekkel a japán piacot sze­retné meghódítani. „Az ilyen évfordulók során a kereskedők mindig megta­lálták számításaikat” — mondta Wolfgong Rehm, a minden télen Salzburgban megrendezett fesztivál fő szervezője, s hozzátette: „Nem hiszem, hogy a vilá­gon máshol ez nem így tör­ténik". Rehms irodája egyéb­ként Salzburgban éppen ab­ban az utcában van, ahol Mozart szülőháza áll, s amely évente nem kevesebb, mint fél millió zenerajongó látogatót vonz. A környék arra szakosodott, hogy „el­adják” Mozartot: a kerület tele van Mozart-kávézókkal, gyógyszertárakkal, Figaro- fodrászatokkal, s megszám­lálhatatlan' üzlettel, amelyek-: ben ezerféle emléket, így a zeneszerző mellszobrocskáit •is kapni lehet. Nem éppen újdonság, de az évforduló tán különös za­matot kölcsönöz a csokolá­dé •bevonatú nugátos és marcipános golyóknak, ame­lyeket Mozart Kugel néven ismer a világ. Nem csak a „Mozart Likőr” emlékeztet a zeneszerzőre, hanem a he­gedűn lakú üvegbe töltött „Nannerl” pálinka is, ame­lyet a komponista lánytest­vére után neveznek így. A salzburgi utazási irodák különleges programokat szer­veznek a külföldi látogatók­nak, amelyekhez opera- és r koncertjegyek is tartoznak. Az ajánlatok között akad olyan is, amelynek során a vendégek ellátogathatnak a Salzburg melletti Klessheim palotába, ahol az esti va­csorát egy 18. századi kosz­tümbe öltözött vonósnégyes játékát hallgatva lehet el­költeni. Az este egy főre í 1500 schillingbe kerül. A Bécsbe látogatók sem maradnak választék nélkül. Szeptemberben egy lovasko­csi utazás keretében nyomon követhetik Mozart 1787-es prágai utazását. A zeneszer­ző azért hagyta el Bécset, mert a város hátat fordított neki, Prága viszont annyira rajongott zenéjéért, hogy so­kan az utcán is Mozart-dal- j lomokat fütyörésztek. Egyébként sem Salzburg, sem pedig Bécs nem volt különösen kedves Mozarthoz a zeneszerző életében. Salz­burgiból azért jött el, mert munkaadójával, az érsekkel — aki az ifjú zsenit 13 éve­sen hangversenymesternek nevezte ki — összerúgta a port, mivel Mozart már ak­kor gyakran indult barango­lásokra Európában édesap­jával. Hatéves korában a bécsi udvar hódolatát vívta ki az­zal, hogy miután a Schön- brunn palotában gyermek­méretű hegedűjén előadást tartott, Mária Terézia csá- j szárnő ölébe pattant. De a felnőtt Mozartot a főváros­ban már kudarcok érték, operáit, a Figaro házassá­gát, a Varázsfuvolát vagy a Don Giovannit nem fogad­ták lelkesen. Állandó pénz­szűkében volt, krónikák sze- . rint azért, mert sokat biliár- dozott és kártyázott. Egyes birálák szerint a bicentenáriumi bombaüzlet komoly kárt okozhat Mozart zenéjének, Rehm szerint azonban nem kell félni at­tól, hogy „kulturális gyo- j morrontást” okoz a túlfűtött hangulat. „Ha lenne ilyen veszély, ez már régen bekö­vetkezett volna, hiszen csak be kell kapcsolni a tévét, s még a reklámokban is Mo- , zart zenéjét hallani.” Élutfáf farag Födi Tibor tanár a harkányi katoüáui templomban Ai alapanyagul jiolgáló platánfát ai alkotó a harkányi önkormány! attól kapta. A corpus faragásában Bot Gábor volt rádfalvai tanítványa segít a mesternek. Fotó: Balog Nándor Bordeaux - a bor világfővárosa Kell-e a jó bornak cégér? A bordeaux-i bor igazán jó - mégis úgy vélik a helyi szőlőtermesztők, s főként a Vinexpo, az idén már ötö­dik alkalommal megrende­zésre kerülő borászati világ- kiállítás szervezői, hogy en­nek is kell „cégér", mint általában a bornak, amely­ből a világon manapság je­lentős a túltermelés. S hogy az alkoholellenes mozgal­mak hívei se hördüljenek fel, a bordeaux-i szervezők még egy gondolattal gazda­gítják a jelszavakat: vala­hogy így fogalmazva meg ajánlatukat: igyunk keveseb­bet, de jobbat. Kétségtelen, hogy a bor piaca telített, a termelés jó­val meghaladja a keresletet. A világ bortermelő országai hozzávetőlegesen évi 340 millió hektolitert produkál­nak, ez nagyjából 40 mil­liárd hét és fél decis üveget jelent. Ebből azonban ötven milliárd hektó eladhatatlan, főként a gyengébb minőség. Az európai közösség egyma­gában harmincmillió hektót vásárol fel, amelynek jó ré­szét megpróbálja ipari cé­lokra hasznosítani, de - s ebben az alkoholellenes had­járatoknak is része van — a felesleg növekvő tendenciát mutat. Ezért a bortermelők — nemcsak a francia szőlős­gazdák - érdeke az, hogy új piacokat találjanak és főként a minőségi borok fo­gyasztását próbálják nép­szerűsíteni, ami korántsem könnyű feladat. Bordeaux - szinte az első számú érdekelt a világpia­con — ezért akarja magára vállalni a borászat világ­központjának szerepét, bele­értve a bor fogyasztásának józan népszerűsítését is. A városban természetesen rég­óta működik szőlészeti és borászati szakközépiskola, főiskola, kutatóintézet, de emellett számos új szakosí­tott feladatot is magára akar vállalni a francia bo­rászat e jelentős központja. Az egyetem jogi karán pél­dául szaktanfolyamot indí­tottak azoknak a diákoknak, akik kifejezetten a szőlészet és a borászat jogi kérdé­seivel kívánnak foglalkozni. Nemzetközi kereskedelmi központot, az egész világot átfogó számítógépes adat­bázist szerveznek, sőt olyan „teleportot”, mesterséges holdak közbeiktatásával mű­ködő számítóközpontot, amely kifejezetten a bortermelés és a borkereskedelem világ­központja lenne. A Vinexpo, a borászati vi­lágkiállítás is ennek az át­fogó programnak része. Bor- deaux-ban tíz évvel ezelőtt nyitotta meg először kapu't ez a hatalmas világkiállítás, amelyet azóta minden má­sodik évben rendeznek meg. Akkor még csak 524 kiállító volt, az ideire, amelyet im­már ötvenezer négyzetméte­res fedett és klimatizált ki­állítócsarnokban tartanak meg, több mint kétezer kiál­lító jelentkezett, köztük több magyar vállalat is — Ma­gyarország egyébként már régóta képviselteti magát Bordeaux-ban. 38 ország bo­rászata és szeszesitalgyártá­sa lesz jelen, mert a bor mellett a különböző szeszes italok gyártói, forgalmazói is helyet kapnak a csarno­kokban. Kis Csaba (Párizs)

Next

/
Thumbnails
Contents