Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)

1991-03-25 / 82. szám

1991. március 25., hétfő aj Dunántúli napio 15 Nagy Tamás senkire sem haragszik, sőt ... Nem eppen békés körülmé- myek között vált meg a PMSC labdarúgó csapatától Nagy Tamás, aki’ a tavaszi szezon kezdete óta a Vasas középpá­lyás sorát erősíti. Mielőtt a fővárosi klubhoz igazolt volna — fegyelmi okok miatt — a juniorokkal készült, de sokak szerint már jóideje „harcban állt" edzőjével, Garami József­jei. Mikor a középpályást az elmúlt két és fél" év értékelé­sére kértük, nem kis megle­petésünkre „csak a szépre emlékezett":- Valóban voltak olyan dol­gok, melyek miatt nem mindig sikerült kijönnöm Garami Jó­zseffel, de az ügyeim többsé­gét a kívülállók fújták fel. Ga­raminak egyébként sokat kö­szönhetek, s azért, hogy néha meggondolatlanul nyilatkoz­tom, utólag is szeretnék elné­zést kérni. Jó volt Pécsett játszani, kedvelem a várost és kedvelem volt vezetőimet is, hiszen amiben tudtak, segítet­ték. Remélem, ők sem harag­szanak rám. Ami a pécsi sze­replésemet illeti. maradjunk annyiban: lehetett volna jobb is. időnként nem éreztem a bizalmat, már pedig olyan tí­pusú futballista vagyok, akinek kell, hogy higgyenek benne. De hát fátylat rá . . . Én tényleg csak a szépre emlé­kezem.- pauska ­Szergej Bubka már a fellegekben... A 27 éves szovjet rúdugró szinte sorozatban ugorja a világcsúcsokat, de ami az el­múlt nyolc napban sikerült neki, az valóban ritkaság. Az általa tartott 608 cm-es fe­dett pályás világcsúcsot előbb San Sébastianlbain 610-re, majd négy nappal később Donyeck'ben 611-re, szombaton késő este pedig a Grenoble-i nemzetközi viadalon 612 cen­tire 'javította. A vert mezőny­ben volt többek között a francia színekben induló Sal- bert Ferenc is, aki 70 centi­vel maradt el a 24. világcsú­csát elérő (fedett és szabad pályán együttvéve) Bubka mö­gött. Labdarűaó MB I. A pécsiek szerencsére lábtörés nélkül megúszták A kép csalóka: Lovász nincs olyan nagy helyzetben, mint a fotó alapján hinnénk. Kisod­ródva végül is mellé durrantott. Szundi György felvétele Emberre mentek a volánosok Láttam már jó pár futball­meccset életemben, de ilyet, mint a Volán FC—PMSC, még nem. Ennyi durvaságot, mint amennyit a hazaiak elkövet­tek, még nem tapasztaltam. Tudtuk, tudták a piros-feke­te játékosok is, hogy a Volán túlontúl kemény csapat, ezt legutóbb ősszel, Pécsett is be­bizonyították a közlekedésiek. Akkor is kiállítottak egyet kö­zülük, éppen Baloghot, akivel ugyanez a dolog most is meg­esett. Akkor 3 sárga lapot gyűjtöttek be, most is annyit. Akkor Pillér játékvezető kapta meg tőlük a magáét, amiért megefegyelmezte őket, most Kurmai. Azt persze mondani sem kell, hogy akkor is, most is kikapott a Volán. Elveszítették a fejüket nem­csak a játékosok. Bálint László, a volánosok edzője a lelátó felé fordulva a közönséget her­gelte a biró és a pécsiek el­len. Az első kiállításnál bero­hant a pályára, magából ki­kelve kérte számon a játék­vezetőtől az ítéletét. Ha pedig az edző megengedhette ma­gának a sportszerűtlenséget, akkor ezzel csak bátorítást adott a labdarúgóinak is ah­hoz, amit tettek. Ha azt Írom, csiptek, rúg­tak, haraptak - finom va­gyok. De hogy rúgtak? Alat­tomosan, kíméletlenül, szándé­kosan emberre mentek.- Agyonrúgják a lél NB l et, és még ők vannak lei­háborodva! — fakadt ki ezzel kapcsolatban Bodnár kapus a lefújás után a pécsiek öltö­zőjében. Palaczky a bal térdére mu­tatott, amit rossz volt nézni.- Csontot ért a rúgás, amit a végén Urbántól kaptam. Na­gyon fájt. Hál' Istennek, a szalagokat nem érte káro­sodás. Lovász annak örült, hogy ko­molyabb, több napos pihenő­vel járó „csomag" nélkül meg­úszta, csupán ennyit tett hoz­zá a látottakhoz: — A 14. menetben leléptet­ték ellenünk az ellenlelet. Az ökölvívó hasonlat ül is, de szerencsére a „ringbeli" csata súlyos sérüléssel nem végződött. Palaczky, Balog és Belansky lába szombatra meg­gyógyul, azok a lelki sebek is behegednek, amiket az a megaláztatás ejtett, amiben a piros-feketéknek részük volt a Czabán Samu téren. Elég, ha csak a köpködésre gondolok, amit a volánosok végig mű­veltek. Az, hogy elszántak voltak a hazaiak, szinte nem mond sem­mit. Garami József szerint — aki a kispadról, tehát köze­lebbről figyelhette meg őket — furcsán csillogott a Volán­játékosok szeme. Ami ugyebár lehet a számukra nagy téttől, a bizonyára beigért nagy győ­zelmi prémiumtól, a hatványo­zott nyerni akarástól, vagy va­lami mástól, ami már orvosi eset. Kurmai játékvezetőt egy ki­sebb, 20—30 fős szurkolói cso­port várta a mérkőzés után. Nem kezet rázni akartak vele. Amikor a pécsiek busza haza­indult, a bírók még mindig az öltözőjükben várakoztak. Egy ideig nem volt tanácsos számukra onnan kijönni. Hogy mikor és hogyan értek haza, nem tudni. De, hogy örökké emlékezetes marad számukra ez a találkozó, annyi szent. Azon túl, hogy győztesen, lábtörés nélkül átvészelték a 90 percet a piros-feketék, to­vábbi örömöt Lörincz játéka jelenthetett számukra. A fia­tal emberfogó hátvéd kimon­dottan jól játszott.- Nagyon örülök a győzel­münknek. Kemény meccs volt. Azt a feladatot próbáltam megoldani, amit a mester rám bízott. Ha kívülről úgy lát­szott, hogy sikerült, örömmel tölt el — mondotta már az öl­tözőben. A volánosok jóvoltából bot­rányos jelenetekkel tarkított mérkőzésnek lesz folytatása. A fegyelmi bizottság előtt bizto­san, mert, hogy a kiállítottak, oda kerülnek. De azon sem csodálkoznék, ha Bólint László edző feljelentené a játékve­zetőt. Amennyire habzott a szakvezető szája, kitelik tőle. Pedig szegény bíró semmiről sem tehet. Csak a szabályok szellemében bíráskodott. Leg­feljebb az a bűne, hogy ké­sőn nyúlt a kiállítás eszkö­zéhez. Horváth László Volán FC 1-0 (fl-0) Pécsi MSC Czabán Samu tér, 1000 néző, V.: Kurmai. PMSC: Bodnár - Braun, Ba­log, Lőrinc — Tomika, Megyeri, Medgyes, Czéh, Palaczky - 'Lovász, Belansky (Lehota 78. p.). Volán FC: Mázi — Urbán — Kalmár, Varga L. - Schneider, Farkas J., Varga I., Bücs, Si- Jrion (Németh Z. 73. p.), Ba­logh I., Kajdy (Coco-Aries a szünetben). A 9. percben Palaczkyt a 16-oson belül Schneide/ lerán­totta, a megítélt 11-est Balog a jobb alsó sarokba helyezte (1-0). A 33. percben Varga I. csú­nyán felvágta a róla leforduló Volán FC—Pécsi Budapest, 100 néző. V.: László Gy. PMSC: Bogyay (László) — Báli, Samogyvári (Dózsa), Kerék, Paizs — Far­kas, Minik, Tallósi, Tóth K. — Teszárik, Tóth. Edző: Guzs- vány János. G.: Honnyák. Sár­ga laip: Verbőssy, Hornyák, il­letve Farkas. Jóik: Kerék, Te- szárik, Ml. a Volánból Tóth, Füzesi, Urbán, Hornyák. NB l-es ifjúságiak: PMSC-Volán FC 2-1 (2-0). Pécsújhegy, 100 néző. V, : Szőke. PMSC: Kerényi — Tóth, iBekmskyt, amiért megkapta a sárga Tápját. A 64. percben Balogh fel­rúgta Lőrinczet, és mivel volt már egy sárgája, Kurmai kiál­lította. A 93. percben volt még egy újabb kiállítás: Urbán felrúg­ta a partvonal mellett elfutó Palaczkyt, ezért mehetett idő előtt zuhanyozni. Kíméletlen, alattomos játékot lmutatott be a Volán, a PMSC a győzelem mellett annak is örülhetett, hogy nem történt komolyabb sérülés. A pécsiek taktikusan futballoztak, megér­demelték a győzelmet, amihez /úgy jutottak, hogy mindössze egy komolyabb lövést küldtek kapura, azt is 11-esből. MSC 1-0 (0-0) Rózsavölgyi, Hasenhauer, Pál — Kaiser, Nagy B., Nágl (Ko- vacsics), Kovács — Nagy Cs., Benkovics. Edző: Fertőszegi Béla. G.: Nagy B., Nagy Cs. (11-esből), illetve Hegyi. Jók: PMSC-Veszprém FC 15, jSiófok-Bé'késcsaba 17, Sze- ged-Ferencváros 11 (a tévé •közvetíti), Bp. Honvéd—Volán Jók: Bodnár, Lörincz, Tomka, illetve Urbán. Garami József: - Magyaror­szágon ritkán látható harcmo­dorban küzdő csapat ellen játszottunk. Nagyon sok volt a tisztátalan belemenés, csoda, Ihogy nem történt sérülés. A győzelem mellett ma ennek is inagyon kellett örülnünk. Bálint László: - A mérkőzés összképét a játékvezető döntő­en befolyásolta a 9. percben, amikor véleményem szerint jogtalan büntetőt ítélt elle­nünk. Véletlenül nem lehet így tévedni. Aki pedig szándéko­san teszi ezt, nem alkalmas NB l-es mérkőzés vezetésére. Rózsavölgyi, Hasenhauer, Ben­kovics, illetve Végh. NB |-es serdülők: PMSC-Volán FC 8-1 (3-1). Kovácstelep, 100 .néző. V.: Ke­lemen. Góllövők: Thököly 2, Schwaríkopf 2, Dárdai, Pigel, Fehér, Uhrik, illetve' Németh. FC 15, Vasqs—Tatabánya 15, Debrecen-UTE 15, Vác—Video- ton-Waltham 15, MTK-VM-Rá- ba ETO 17. További eredmények Váci Izzó-Vasas 2-0 (2-0). Vác, 5000 néző. V.: Puhl. G.: Répási, illetve Füle. Videoton-Waltham—MTK-VM 3-0 (0-0). Székesféhérvár, 5000 néző. V.: Roxim. G.: Földes, Máriási, Sallói. Ferencváros—Debreceni VSC 3-2 (2-2). üllői út, 12 000 né­ző. V.: Huták. G.: Pintér (ön­gól), Fischer (2, egyik 11-es­ből), Dukon, ill. Vancsa. Rába ETO-Bp. Honvéd 1-1 (1-0). Győr, 8000 néző. V.: Molnár L. G.: Csepregi (ön­gól), Csehi. Veszprém FC-Siófok 4-0 (1-0). Veszprém, 5000 néző. V.: Vad. G.: Rugovics 2, Kiss, Claude. Szeged-Békéscsaba 2-1 (0-0). Békéscsaba, 5000 néző. V.: Stornier. G.: Cigan, Ko­vács J. (11-esből), illetve dr. Kovács. Tatabánya-UTE 1-0 (1-0). Megyeri út, 4000 néző. V. : Nagy L. G.: Süveges. Kiállít­va: Tő'kés. Az NB I. átlósa: 1. Bp. Honvéd 18 13 3 2 33-13 29 2. Ferencváros 18 12 3 3 36-12 27 3. Váci Izzó 18 12 2 4 27-18 26 4. Veszprémi FC 18 8 7 3 22-14 23 5. Pécsi MSC 18 10 2 6 22-13 22 6. Tatabánya 18 7 7 4 19-16 21 7. VideotovW. 18 6 4 8 23-25 16 8. Békéscsaba 18 7 2 9 21-24 16 9. MTK-VM 18 6 4 8 22-27 16 10. Siófok 18 4 8 6 13-19 16 11. Rába ETO 18 5 5 8 22-25 15 12. Szeged SC 18 5 5 8 12-21 15 13. Debr. VSC 18 4 4 10 14-23 12 14. Vasas 18 5 2 11 21-31 12 15. UTE 18 5 2 11 19-29 12 16. Volán FC 18 4 2 12 18-34 10 ............—.............— * ' N B l-es tartalékbajnokság fi következő forduló (március 30.1 műsora: Héttői jegyzet Debrecenbe kéne menni... Legalábbis ha én ma pécsi sportoló lennék, na­gyon arrafelé húzna a szívem, még Inkább az eszem. A cívisváros ön- kormányzata ugyanis úgy döntött, 66 millió forin­tot ér meg neki ebben az esztendőben, hogy sportolói a jövőben, ha nem is felhőtlen gondta­lanságban, de az eddigi­hez hasonló szinten ké­szülhessenek. Azt, hogy a Hajdúság Pécsnél alig nagyobb fővárosában mi­ből telt ennyi, nem tu­dom, tény, hogy telt. Azt pedig, hogy ez az összeg sok-e vagy kevés, külön­féle nézőpontból lehet megítélni. A debreceni sportolók, és főleg azök szerint, akiknek a legké­sőbb jut belőle, bizonyá­ra kevés. Ugyanakkor, talán nem is kevesen le­hetnek olyanok is, akik szerint a sportra költött minden fillér kidobott pénz. Szerencsére a deb­receni városatyák között, ha egyáltalán akadt ilyen, nem sok lehetett. Debrecen kivételével — mondhatná bárki, és egé­szen addia, amíg meg nem hallottam, hogy Győrben 35, Szegeden 36, Miskolcon pedig 55 millió jut a sportra, talán még engem is meg lehetett volna győzni erről. Már ez is gyanús volt ugyan, de amikor azt is nyilvá- nossáara hozták, hogy a kis Békéscsabán 20 millió fö'öt1' összeget kanvari- totta'k ki költségvetésükből a testkultúrára, meghűlt az ereimben a vér. No nem attól, mintha ezeket a számokat túlzottnak tar­tanám, sókkal inkább, mert a napokban már az is kiderült, mennvi jut ugyanerre a célra Pécsett. Aki számára még nem is­mert ez az összeg: több­szöri vita, módosítás és ellenjavaslat után nyolc és fél milliót szavaztak ■meg a város szabadidő-, diák- és versenysportjára, további kilenccel járul a város a sportcsarnok üze­meltetési költségeihez. A sportvezetők és az egye­sületek előbb 30-at kér­tek, majd „eskü alatt” vallották, hogy 20 millió alatt jó pár klubnál ha- maroson kapuzárás lesz. A többször is elnapolt költségvetési vita legvé­gén született még egy 'olyan döntés is, hogy a még pontosan meg nem nevezett idei várható be­vételekből további 10 mil­lió erejéig a kérőlista ele­jén várakozhat a sport, Így tehát a már biztos 17,5-ből jó esetben 27,5 millió is lehet. Ehhez az összeghez _ különösebbet nem is kell hozzáfűzni, írninősítse a fenti váro­sokkal való összehasonlí­tás. Talán még annyit, hogy Pécs idei költségve­tése 4,67 milliárd forint­ra rúg. Akinek van ked­ve, ne kiál I hat a százalék- számításnak . . . Szűcs Zsolt

Next

/
Thumbnails
Contents