Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-23 / 80. szám
aj Dunántúli napló 1991. március 23., szombat Berták László Tele sejtekkel a kavics Fáj hozzá a dereka is talán csak ennyi a titok jajgat mint aki újra hisz hogy mégis van valami jobb hogy lennie kell mert sajog tele sejtekkel a kavics csak el kell zárni a csapot hogy mindenütt folyjon a viz csak érezni hogy oda visz aki maga is nekifog s hogy jönnek a többiek is mert mindenkinek sok a sok kibirni a pillanatot álmoktól az emlékekig. ATLANTISZ. Süllyedő Atlantisznak nevezi az erdélyi magyar képzőművészetet Banner Zoltán, a néhány évvel ezelőtt Magyarországra települt művészeti író: könyve Erdélyi magyar művészet a XX. században címmel most jelent meg. Utószavában leírja, hogy milyen nehézségek tornyosultak kutatásai elé: számos mű hozzáférhetetlen, másokat tilos fényképezni. A rendkívüli állapotok között is olyon könyv született Banner keze nyomán, amely forrásként használható későbbi korok kutatói számára. A Mentség című bevezetőben olvashatjuk: „Sem vidékisé- günket, sem európaiságunkat nem kívánjuk védőpajzsként magunk elé tartani." Erdélyt sajátos földrajzi fekvése, történelrhe és népei sorsa sajátos közösségi szerepre késztette: ilyen művészete is. Mint a szerző összefoglalja: a XX. századi áramlatok kissé késve és elfáradva megjelentek Erdélyben: az itteni művészet alapvetően természetelvű, látványközpontú és közérthető, dekoratívórnyalt realizmust kedvelő. A szép színes és fekete-fehér képek is meggyőzik erről az olvasót: a Képzőművészeti Kiadó szép könyvét ajánljuk az erdélyi történelmet, művészetet kedvelők polcára. I. T. EZREDVÉG. Három éve jelenik meg az Ezredvég című folyóirat. Igaz, hogy inkább almanachnak lehetett eddig tekinteni ritka megjelenése miatt. Talán a legsikerültebb száma az elmúlt évi volt, melyet a Mátyás-centenáriumnak szenteltek. Az elmúlt három év alatt a folyóirat köré tömörült alkotók elkötelezték magukat a baloldali gondolkodás mellett. A kulturális kormányzat nem kívánja a jövőben a folyóiratot támogatni. Ugyanakkor szerkesztői, munkatársai azt szeretnék, ha mielőbb havonta rendszeresen megjelenhetnének. Mint a közelmúltban megtartott pécsi bemutatkozásukon Baranyi Ferenc, Simor András és Tabók András megfogalmazták: számítanak a baloldali gondolkodásúak személyes támogatására, várják, hogy akik velük azonosulni tudnak, azok fizessék elő a megújuló folyóiratot. Eddig a baloldali pártok közül a Munkáspárt vállalta, hogy alapszervezetein keresztül előfizetőket toboroz. Ma, amikor a baloldali érzelmű művészek helyzete igazán nehéz, csak az áldozatkészség, ösz- szefogás teheti lehetővé, hogy a magát baloldalinak valló Ezredév, a szerkesztő reményei szerint, májustól havonta megjelenhessen. Pécsi bemutatkozásuk azt bizonyította, hogy a folyóirat elkötelezett, igazságkereső, felelős alkotásokat kínál leendő új olvasóinak. M. E. Utassy József Magamnak írok Mit bánom én, ha olvassa, ha nem verseimet a Nyájas olvasó! Magamnak irok. Nem csábit siker. Átlényegit az ég alatt a szó. Tudom: hazudni nem hazudtam. Minden betű ragyog. Arany sisakot hord a toliam, s fényes gondolatot. Színházi helyzetkép tildékről Válságban — átalakulás felé? Nehéz az önkormányzatok élete Az anyagi olcsóság sokszor művészi olcsóság is Ne egy, hanem több társulat határozza meg a választékot! Szeged, Veszprém, Miskolc, Kecskemét, Pécs — vidéki városok, ahöl az elmúlt egy év alatt kisebb-nagydbb zajjal valami történt a színház körül: személyi változások, pénzügyi nehézsége ., :oncep- cionqlis viták. De a fővárosi színházaikban is elég zaklatott a hangulat hasonló okokból - bőséggel olvashattunk erről a lapokban. Válságban van-e a színház ma Magyar- országon, s mit tehetnek az önkormányzatok saját színházukért, a társulatokért, a közönségért? Erről beszélgettünk Kottái Tamás kritikussal, a Színház című szakmai folyóirat főszerkesztőjével, a Magyar Színházművészeti Szövetség vezetőségi tagjával. — A válság alkut válság, örököltük a jelenlegi konfliktusokat — mondja. — A létező struktúra és támogatási rendszer más tá rsadaim i -politika i körülmények között alakult ki, ami nem jelenti ugyan az azonnali és teljes újrakezdés kötelességét, de azt igen, hogy a színház, működését hozzáigazítsuk a megváltozott körülményekhez.- A legnagyobb vihart az igazgatók, lőrendezök körüli döntések, viták keltették a vidéki és I óvárosi színházakban. — Nem véletlenül, hiszen például Budapesten 17 olyan színházi .vezető van, akinek megbízatása ebben az évadban léjár. A vezetők utánpótlására nincs egyedül üdvözítő recept: egyes helyeken a pályázat 'lehet jó, másutt ugyonez nem hoz megoldást. Ahol van egy működőképes vezetői gárda, örülni kell, hiszen országos a hiány jó szakemberekben. Színházak, önkormányzatok felkérésére rendszeresen olvasok pályázatokat. Azt kell mondanom, szinte mindenhova ugyanazok pályáznak, s közöttük nincsenek rejtett tehetségek — tmór rég előjöttek volna,, 'ha lennének. Vannak olyan neves művészek, vezetésre alkalmas emberek, akik nem is pályáznák, őket fel kellene kérni. Tapasztalatom szerint o pályázat sokszor áldemokratikus vagy egyenesen hipokrita: egyes személyek beemelésére vagy kiejtésére 'használják fel csupán. Elképzelhetetlen egyébként, hogy például Giorgio Strehlert ,felkérik: pályázzon, mert csak így kaphatja meg a Piccolo Teatro igazgatóságát. — iMásrészt o pályázat — papír, amelyen egy színházzal nem rendelkező ember is tud csodálatos színházat csinálni, üzleti alapokon működő színházaknál természetesen az övé a kockázat, de egy olyan társulatnál, amelyet a helyhatóság vagy az állam támogat, nem szabad csupán pályázat alapján dönteni és Így vállalni véle együtt o kockázatot. A pályázat alkalmas felmérni az erőket, de merni kell dönteni enélkül is.- A pályázatokban az aktuális gondoknak meglelelően nagy helyet foglalnak el az anyagi-pénzügyi tervek, ígéretek, és alkalomadtán ezek döntőek lehetnek a mérlegelésnél.- Nagyon veszélyesnek tartom, ha o pályázatot kiíró szervek elsősorban gazdasági szempontok szerint döntenek a nehézségekre hivatkozva. Nem szabad a legolcsóbb ajánlatot elfogadni, mert ezekben nagyon sok a hatás- vadászat, a fedezet nélküli ígérgetés, sőt blöff — a döntéshozók ne tévesszék szem elől, hogy az anyagi olcsóság gyakran jelent szellemi olcsóságot is. Én nem szeretem azt a színházi vezetőt, aki krokodilkönnyeket hullatva „megérti, hogy kevés a pénz". Az ő dolga nem a megértés, hanem a művészi igények felkeltése, kielégítése és az ehhez szükséges anyagiak kiharcolása. Az önkormányzat pedig lásson túl a napi gondokon : a reformkor óta a kultúra — a színház különösen — továbblendítő erő volt minden nehéz politikai, gazdasági helyzetben — még ha ez mindig csak utólag igazo- zolódott is.- Sokan vitatják a színházi struktúra célszerűségét, sőt működőképességét, hatékonyságát.- A struktúrát nem szabad változatlannak tekinteni, de az elhamarkodott intézkedések inkább ártanak, mint használnak. Pécsett is ekörül röbbant ki a vita. Elméletileg lehetsé- gesnék tartom, hogy ne egy nagy, hanem több kis intézmény működjön és tegye színesebbé a város színházi életét. De amennyire én ismerem a 'pécsi helyzetet: o rekonstrukció tervezésékor elkövették azt a hibát, hogy a kama-ra- és a nagyszínházát közös működtetésre tervezték, s emiatt ma nem lehet a két épületet külön üzemeltetni. A szétválasztás érveivel sem tudok egyetérteni. Mert nem igaz az például, hogy a kiisszínházak eleve jobban működnek vagy alkalmasabbak művészi teljesítményre, mint a nagyok. Vannak rendezők, okik jobban tudnak nagyszínházakban gondolkodni. 'Pécsett 'többféle műfaj van 'jelen: nem lehet szétválasztani ezeket már csak a szírtészállomány miatt sem. Ha Magyarországon színészi túltermelés lenne, ha válogatni lehetne a prózához, énekhez, tánchoz egyaránt jól értő színészekben, akkor igen. Ma azonban — különösen vidéken — kevés a jó minőségű színész, ezeket egy többtago- zatú színház jobban ki tudja használni, mint a csak prózai vagy csak zenés színház.- Hogyan képzelhető el a színházi szerkezet változása. átalakítása egy vidéki városban? — Nem jó, ha a városban o szírfházi életet csak egyetlen hivatásos társulat képviseli, amely A SZÍNHÁZ. Pécs nagyon szerencsés helyzetben van, hiszen a Nemzeti mellett működik a Nyári Színház, az Egyetemi Színpad, a Harmadik Színház. A Nemzeti önmagáiban is többféle igény kielégítésére alkalmas: a nagyszinpadi, látványos produkcióktól az avantgárd iránt érzékeny stúdiószínházi előadásokig. A többi színházi alakulat is - jóllehet, állandó társulat nélkül — más és más nézői réteghez ér el, más és más rendezői stílusban —, vagyis nagyon jó, hogy nem egy, hanem több ízlés határozza meg a színházi választékot. A színházművészet egységes: nincs amatőr rendező és nincs profi rendező — valaki vagy rendező vagy nem. A lényeg az, hogy a különböző intézmények között legyen átjárás: Pécsett van erre példa. Szükségesnek tartom, hogy az önkormányzat támogassa ezeket o hivatásos színházon kívüli törekvéseket is. — A imái szerkezetből a továbblépés elképzelhető úgyis, ahogyan az például Kaposváron történt: az igazgafó a színházon belül teremtette meg a saját maga művészi ellenzékét (Lázár Kati, Jordán Tamás és köre) mintegy belső versenyt létrehozva. De úgy is, mint ahogyan az a pécsi színházi vitában elhangzott - e tekintetben V/ncze János elképzelése áll hozzám közel —: az alapvető szemléletbeli azonosságon, egységes vezetésen túl létrejöhet egy belső szellemi-strukturális megosztottság, az egyes tagozatok fokozatosan megtehetik lépéseiket az önállósodás felé. — Hogy viselkedjen az ön- kormányzat „okosan" színházi ügyekben, vagyis hogyan döntsön jól a társulat, a nézők javára és a maga hasznára? — Senki sem vitatja az ön- kormányzatok jószándékát. Sok esetben azonban nincs köz- igazgatási gyakorlatuk, sem színházi szakmai ismeretük. Ezt 'különbözőképpen élik meg: néhol személyes presztizs- vagy pártérdekek szerint döntenek. Szerencsére a legtöbb helyen meghallgatják a szakmai véleményeket. A tájékozódás első lépése lenne: akik vannak és működnek a színházakban, azokkal szót érteni. Ez vonatkozik a személyi döntésekre és a müsorpoliti'kára egyaránt. Az önkormányzatnak joga van meghatározni, milyen színházat kíván. De a társulattal együtt tegye ezt: a színházat a szellemisége és a szakmaisága együtt minősiti. — El tudom képzelni, hogy az egyik városban szórakoztató színházat, a másikban intellektuális színházat akarnak — vagy ahol erre kereslet van, mindkettőt, és ehhez az orientációhoz szabja meg a pénzt az önkormányzat. Az országos és helyi támogatás rendszerére egyébként Babar- czy László, a kaposvári színház igazgatója modellt dolgozott ki, amely a Színház januári számában olvasható. Eszerint — kissé leegyszerűsítve — három fő pénzforrás képzelhető el: amit az állam ad, amit az önkormányzat megajánl és amit maga a szinlház állít elő a jegybevételből és a szponzorok támogatásából. — Ha megvan a pénz. minden gondunk megoldódik? — Ha egy színház működése anyagilag biztosítva van, akkor sem könnyű az önkormányzat élete: úgy kell döntenie számtalan kis- és nagy ügyben, hogy ne kérdőjelezze meg o színházi vezetés függetlenségét. Két szélsőséget mindenképpen jó lenne elkerülni. Az egyik presztízsokok- 'ból, gőgösen, a szakma meghallgatása nélkül dönteni, a ■másik: gondolkodás nélkül, Ijedten „lefeküdni" a társulatokban. Ez utóbbi különösen a társulatvezetői kinevezésekkel kapcsolatban érvényes. Le kell szögezni: a színház nem demokratikus intézmény. A világon mindenütt nagy diktátoregyéniségek csináltak, illetve csinálnak jó színházat. — És szükség van jó „kul- túrbivatalnókokra" is. Ismerek ilyeneket. Akik hagyják, igénylik, hogy a szakma artikulálja saját igényeit, maguk pedig mint a közigazgatás dolgozói azt tartják feladatuknak, hogy a színház számára megteremtsék o pszichológiai, személyi, pénzügyi feltételeket. — Ha az önkormányzatok tagjai, tisztségviselői büszkék akarnak lenni a színházukra, figyeljenek rá oda, és ezt a figyelmet demonstrálják személyes jelenlétükkel is az előadásokon. A vidéki színházak pedig ne felejtsék: jövőjük nem kis mértékben attól függ, eddig milyen művészi pozíciót vívtak ki maguknak. 6. T. X Durkó Gábor rajza
