Új Dunántúli Napló, 1991. március (2. évfolyam, 59-88. szám)
1991-03-09 / 67. szám
1991. március 9., szombat aj Dunántúli napló ti fi* öshoxátől csx I. világháborúig Szekszárd „Kelj fel, lelkem, keresd meg hazámat!" (Babits: Hazám. A város.) A szekszárdi Tanítóképző Főiskola épülete, Illyés Gyula szobrával. Fotó: Lauter László Emlékek, olvasott, hallott, tanult ismeretanyag tömege rohan meg, amikor az elmúlt hónapokban megjelent, és Szekszárd város azóta megszűnt Tanácsa által talán hattyúdalként kiadott Szekszárd város történeti monográfiája I. kötet című könyvét olvasom. Hálás és nehéz feladatot vállaltam, amikor ennek a kiemelkedően értékes könyvnek ismertetésére meg- megtisztelö megbízást kaptam. Hálás, mert szülőföldem és fiatalságom, iskoláskorom városáról írok, de ugyanakkor nehéz is, mert éppen ezért szinte lehetetlen elfogulatlannak és rövidnek lennem. Hatalmas munkát vállalt magára az a történészgárda, amely a város és közvetlen környékének történetét az őskortól kezdve egészen az első világháború végéig - 1918-ig - hét fejezetre osztva megírta. Hat tudós kutatómunkája ez a könyv, mégis töretlen egységet képez. A város története iránt érdeklődő olvasmányos formában folyamatosan haladhat végig a történelmen, ugyanakkor a kutató a bőséges dokumentáció révén forrásként használhatja fel a munkát. Ez utóbbi teszi lehetővé — sőt, szükségessé —, hogy egyes esetekben szerény észrevételemet is megtegyem. Dr. Rosner Gyula Szekszárd korai történetét foqlalja össze. Az a kb. 10 000 esztendő, amelyre Szekszárd környékén embercsoportok nyomai vannak, kevésnek mondható. Gya- korlatilaq a kelták megjelenésétől (Kr. e. IV. sz.) a rómaiaknak a Kr. e. I. században történt megjelenéséig ismerjük a kor emberének történetét. Elősegíti a mai kutatómunkáját az a tény is, hogy éppen ezt a kort kutatta behatóbban a szekszárdi múzeumalapitó tudós-régész, Wosinszky Mór szekszárdi apát. V. Péterli Zsuzsanna a római kori Szekszórdot mutatja be. Izgalmas a téma, mert hisz az Alta Ripa (Tolna) melletti Alisca (Szekszárd) pontos helymeghatározása vitatott. Kisiskoláskori emlékem, hogy — ha jól emlékszem - 1925- ben, amikor a város csatornázását végezték és a fő útvonalak árkokkal voltak felszántva, mi, gyerekek azzal versenyeztünk, ki tud több római pénzt összeszedni a kiásott földben. Valószínűleg már a gyermek Babits is nyaranta gyűjthette a Séd völgyében az ilyen emlékeket, hisz mindig büszkén vallotta, hogy az ő szülővárosa - Alisca — éppúgy hét halomra épült, mint Róma. Dr. Rosner Gyula a római uralom végnapjaival folytatja a munkát Szekszárd a nép- vándorlás korában c. részben. Barbár „szövetségesek” harcait látjuk. Attila népe, mojd a különböző germán népek mellett a VI. században megjelennek a sokak által vitatott eredetű avarok, majd az avar birodalom bukása után az ugyancsak vitatott eredetű magyarok. Igen értékes képanyaggal szemlélteti a kutató az avar és a honfoglaláskori magyar kultúrát. Tagadja az egyes kutatóknál mai napig meglevő „nomódcentrikus" szemléletet, valamint az ugyancsak a mai napig divatos — és a honfoglaláskori magyarsággal kapcsolatban is érvként felhasznált „katasztrófa- elméletet”. Sem az avarok, sem a magyarok már nem nevezhetők nomádnak, és a honfoglalást megelőző besenyő támadás csak meggyorsította azt a folyamatot, amely egyébként is bekövetkezett volna. A honfoglaló magyarok már lakott helyet szálltak meg. Nem lehet véletlen, hogy f. Béla 1061-ben kelt oklevelével éppen Szekszárdon alapit bencés apátságot. Az építkezési maradványok bizonyítják, hogy a kereszténységnek is voltak már előzményei, hisz annak ellenére, hogy 1054-ben már megtörtént a nagy egyház- szakadás, a szekszárdi akkori templom mégis erősen bizánci építészeti hatást tükröz. Dr. Vass Előd Szekszárd és az apátság alapításától a török kiveréséig címen foglalja össze a következő hatszáz évet. Szinte lehetetlen, hogy ennek a kornak részleteibe belemenjek, mert hisz ebben a korban alakult ki Szekszárd városa, az apátság a maga gazdasági és jogi - hiteles helyi — szerepével. Ekkor lesz a török szultán szandzsák - székhelye, ez alatt terjed a reformáció és bontakozik ki az ellenreformáció és az állandó csatározások következtében pusztul a lakosság, megváltozik annak összetétele és gazdálkodása. Tolnán a reformációnak már főiskolája is volt, és éppen Tolnán tanult az a Meliusz Juhász Péter is, aki mint „debreceni pápa" a magyarországi reformációt a kálvini felé fordította. Valószínűleg oz „ágostai" helyett elírásnak tekinthető a tanulmányban az a megállapítás, hogy a „helvét" reformációt váltotta tel a „kálvini". Szekszárd kései feudalizmus kori történetét vizsgálja dr. Szilágyi Mihály. Ez a korszak (1686-1847) foglalja magába a tulajdonképpeni mai Szekszárd kialakulását, betelepítését, gazdálkodásának kibontakozását. Olyan nevekkel találkozunk, amilyenek mai napig ott élnek, illetve iskoláskorom osztálytársai voltak. Ekkor volt az a borzalmas tűzvész, amely után kialakult az a városszerkezet, amely a legújabb időkig fennállt, és amelyet — véleményem szerint — kár volt az elmúlt években megbontani. Az alsóvárosi betelepítésekkel kapcsolatban megint szabad legyen szerénytelenül megemlítenem, hogy Szekszárdon még a múlt században használták — Holub József professzor, akadémikus szerint — a „francia sváb" kifejezést, mint származásra utaló szót. Ugyanis nemcsak a francia háborúk során kerültek ide hadifoglyok, vagy mint iparosok, francia eredetű (elzászi vagy frank) személyek (pl. Debulay), hanem Holub professzor szerint a betelepítéssel is. így egykori osztálytársaimra gondolva eszembe jut Bóvári Jóska, Bodri Feri, Háry, Patton stb. nevek, amelyek szerintem nem magyar eredetűek. Azt csak megemlítem, hogy a felsővárosi református iskolában működő „triviális" tanító - véleményem szerint — az egytanitó iskolára jellemző elemi oktatásra utal, szemben a többtanítós „belvárosi” nemzeti iskolára. Dr. Glosz lázsel Szekszárd a forradalom és a szabadságharc, valamint az önkény- uralom éveiben, dr. Tóth Zoltán pedig Szekszárd a dualizmus korában címen foglalja össze a város történetét. Ez az a kor, amely már összeköt a mával, a csatolt fényképek már az „én Szekszárdom”-at mutatják, azét, amely — Babits szavaival - „mint egy álmos eb hever domb alatt sik felett". Dr. Rajczi Péter Típuswőltás a központi szerveknél Milyen autókba ülnek a főnökök? Évente 700 kocsit cserélnek le Az ország vezetői - a köz- társasági elnök, az Ország- gyűlés elnöke, a miniszterelnök, a miniszterek — továbbra is Mercedeseken járnak. A központi államigazgatási és költségvetési szervek vezető emberei azonban típust váltanak: Ladákból Volkswagenekbe ülnek. Ki választotta ki a wolfsburgi gyár termékeit? — kérdeztem Szilvás y Györgytől, o Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkárától.- Bizonyára ismert, hogy a rendőrautók cseréjére nemzetközi pályázatot hirdettek. Mór ezt megelőzően jelentkeztek hivatalunknál a központi szervek - minisztériumok, legfelsőbb ügyészség, versenyhivatal, Magyar Rádió stb. -, hogy legyünk segítségükre o személygépkocsipark megújításában. (Azt tudni kell, hogy eddig külön-külön vásárolták a kocsikat...) Mi összegyűjtöttük oz igényeket, mór csők őzért is, mert nagyobb meny- nyiség esetén előnyösebb tárgyalási pozícióban léphettünk fel, s úgy döntöttünk, őzt a típust preferáljuk, mely a rendőrautó-pályázat nyertese lesz.- Ez pedig a Volkswagen lelt!- Igen. A kocsikat a Porsche Hungária hozza be oz országba. de mi megállapodunk egy vállalkozással - nevet azért nem szeretnék mondani, mert a szerződés aláírás még visszavon melynek értelmében évente mintegy 700 Volkswagent kapnak a központi államigazgatási és költségvetési szervek. A megállapodás várhatóan öt évre szól, ami azt jelenti, hogy egy évig használatba adják mondjuk az Állami Vagyonügynökségnek az autókat, egy év után ezeket elviszik és újakat hoznak. A költségvetésnek ez egy fillérjébe nem kerül...- Ezt értem, de mi az üzlet ebben az egyelőre anonim cégnek?- Roppant kedvező áron kerülnek az országba, Így egy év után az értékcsökkenés jelentéktelen, ami azt jelenti, hogy ezeket az autókat még igen jó áron értékesíteni tudják a szabadpiacon. Nem feledhető szempont, hogy kiváló alkatrész- és szervizellátás épül ki az egész országban — éppen a több ezres VW rendőr- autópark révén is, s talán az sem utolsó szempont, hogy a központi szervek szállítójának lenni még reklámnak sem rossz . . .- Milyen tipusok lesznek? ■ — Háromnegyed részük Golf, a többi Jetta, valamint protokoll célokra Passat. Hozzá kell tennem, hogy év.ente olyan 100 darabot meg is vásárolnak a szervek, a többi,kerül hozzájuk ingyenes használatba.- Az önkormányzatok nem kapnak ezekből az autókból? Hiszen a Ladák, Volgák ott is kifutnak!- Azt az önkormányzatok döntik el, hogy milyen autókot vásárolnak, ebbe nem szólunk bele. — De a Miniszterelnöki Hivatal segítene abban, hogy ilyen előnyös módon juthassanak autókhoz? — Természetesen azt nem tudom megígérni, hogy a mostanihoz hasonló konstrukció bővithetö-e. Azt azonban igen, hogy ha az önkormányzatok összefognak, s kérik, akkor segítséget adunk.- Belejezésül meg kell kérdeznem: csak üzleti szempontok játszottak szerepet abban, hogy a Volkswagen „udvari szállító" lett?- Kizárólag, s ez a Porsche Hungáriát dicséri! Talán sikerül meggyőznöm, ha elmondom — azzal, hogy a 36 központi szerv ilyen módon jut autókhoz, félmillíárd forint kiadásától kíméli meg a költségvetést. Egyébként nekem jobban tetszenek a Fordok, de o Volkswagen mellett kellett dönteni . . . Roszprim Nándor Hit és kötődés S orsunk e tájon, mit egy évezrednél is hosszabb ideje hazánknak ismerünk, sosem volt kegyes hozzánk. A történelem fölöttünk át-átcsapó viharai oly sokszor tarolták le földjeink termését, s oly gyakorta kényszerültünk újrakezdeni mindazt, amit be sem fejezhettünk, hogy jószerével szárba is alig szökkenő reményeinket temettük minduntalan . . . Batu kán hordáinak pusztítását két évszázad alatt hevertük ki; a másfél évszázados török hódoltságot mindössze kétmillió polgára e honnak élte túl; évtizedek telnek csak el az oszmán birodalom seregeinek kivonulása utón, hogy Rákóczi föladni kényszerül Szatmáron a nemzet Habsburgok ellenében vívott szabadságharcát, majd százharmincnyolc . év múltán követi őt Görgey, Világosnál téve le fegyverét egy augusztusi napon, amely egy népnek a nyári nap hevénél is forróbb szabadság- vágyát pecsételte meg, s vett utána elégtételt a császári hatalom bitóval és qa- Ivóval, tömlőccel és száműzetéssel . . . A századforduló második évtizedében már a monarchia érdekeiért ontja vérét a magyar, hogy aztán Trianonnal „jutalmazza" meg a győztes antant függőségünket azzal a hatalommal, amely ellen két évszázadon át hiába hadakoztunk. A békeszerződés csaknem halálos amputációjával testén, egy gazdasági világválság terheivel a vállán, az alig ocsúdás lélegzetvételnyi megpihenése után, már a 2. magyar hadsereg százötven- ezer katonáját temeti a donparti orosz tél . . . A második világháború „zárszámadása" a nemzeti vagyonnak mintegy a felét, lélekszámának közel tíz százalékát könyvelhette el veszteségként, nem említve a már békeidőben elhurcolt százezreket, a bosszú áldozatául esett ártatlan tízezrek életét Székelyföldön és a délvidéki magyar falvakban . . . Aztán a fájón közeli múlt: egy koncnak odavetett nép reménytelen lázadása zsarnokai ellen, amelyet a történelem gonosz fintoraként ugyanannak a birodalomnak a katonái fojtanak vérbe, omely kerek százhét esztendővel elébb adta meg a kegyelemdöfést szabadságvágyunknak, bár akkor népe Atyuskának félte mindenható élet-halál urát. . . És megint a bosszú, a megtorlás: börtön, bitó és kétszázezer önként vagy kényszerből vállalt száműzetés.. . És időrendünkben az utolsó keserű számvetés, amelynek egyetlen, súlyos tétele mór bizonyosság: jóvátehetetlen kiszakittatósunk Európából, annak minden szellemi, anyagi vonzatúval egyetemben. Ezek után, hogy mégis „él nemzet e hazán" sőkkal inkább csoda, mintsem lenne az teljes kipusztulásunk ... Mi hát az a megtartó erő. oz „oly szent akarat", amely nemzedékeknek adott bizakodást az évszázadok során? Mi táplálhatta a reményt a föltámadáshoz magyaroknak és azoknak a németeknek, szerbéknek, szlovákoknak, ruszinoknak. románoknak, vendeknek vogy zsidóknak, okik osztozva kínjainkban, e hazához tartozónak vallották magukat, és akik mindig képesek voltak arra, hogy föltápászkodván, Lever-. jék bizonytalan létükről a történelem véres sarát, hogy újraépítsék lerombolt otthonaikat, bevessék földjeiket, hogy asszonyaik gyerekeket szüljenek? A felelet alig megfogalmazható; a szó kevés, a mondat túl sok, mert ez az erő egyfajta érzés. Ritka és csodálatos szellemi kisugárzásnak és emberi tartásnak az egymásratalólósa,- amelynek legmélyén hit van és kötődés. És mondjuk ki bátran: szeretet is. A haza szeretete. A hazát szeretni közeli történelmünkben nem volt kívánatos. Oly soká nem volt az, és oly gyakorta torzították el szándékosan szélsőséges érzelmi, indulati töltésű magatartásnak, hogy hazaszeretetről beszélnünk csak lesütött szemmel, széqyen- kezve lehetett, mint o bűnökről általában. Pedig csak az becsülheti mások nemzeti érzéseit, aki saiát hazája szeretetén tanulta meg, mit is jelent ez valóban . . . Mert a hazát szeretni nem más, mint önmagunkon fölülemelkedve, alázottal és a legtisztább szándékkal szolaálni azt. ami vagyunk, és azokat, akikhez tartozunk. Szolgálni azt a hazát, amély nem pártviszályok, eszmék kusza és változékony politikai szövedéke; mégcsak nem is az ismerős táiak be- lénkivódott rajzolata, a megszokott utcák unalmas kacskaringói vagy a szomszéd köszönése. A haza más. Több. A haza a viz, a levegő, az égbolt kékje, mi fölénk borul, a föld, a szülőház. A haza? Eszmélés: anyánk ölelése, szavaink zenéje; önfeledt gyermeki játékaink és érett korunk csalódásai; az első találkozások és az utolsó búcsúk meghatott mondatai; csókjaink öröme, szeretteink halálának szomorúsága, vágyaink, eleink génjeinkbe oltott tapasztalata, a nyelv, amelyen álmodunk . . . Igen. Ez mind-mind a haza! És a haza szellemiség: Arany balladái. Kosztolányi novellái, Krúdy regényei, Ady versei, Márai vallomásai, Bartók és Kodály muzsikája . . . A haza kultúra és magatartás, emlék és életérzés egyszerre, amelyet az évszázadok formáltak, csiszolgat- tak azzá, ami, miként sebes folyású vizek a bennük sodródó köveket. A haza, akár sorsunk, mindvégig velünk marad. A hazát elhagyni is csak földrajzi értelemben lehet, mert bárhol a világban ugyanaz az erő köt hozzá, ami a csillagok járását is igazítja. A haza megismételhetetlen. Egyszeri. Mint az élet. M eg kell hát tanulnunk ismét a történelmi leckét: hazaszeretet nélkül nemcsak a haza vész el, hanem mi magunk is. Mert a világ bankjainak a dollárhegyei sem menthetnek meg, ha elfeledjük, hová tartozunk és mivel tartozunk . . . Márai Sándor irta 1943- ban: „A haza mindig olyan nagy és gazdag, amennyire egy szellem és oz anyanyelv meg tud hódítani valamit a világból." Az üzenet ma igazabb és fontosabb, mint bármikor. Hinnünk kell igazságában, hogy hihessünk újra önmagunkban. Mert az embert hite erősebbé teheti végzeténél. Búsbarna László
