Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1991-02-07 / 37. szám

ű] Dunántúli napló 1991. február 7., csütörtök A pásztor jön a nyájhoz (Folytatás az 1. oldalról) pa a papokkal szeretne külön találkozni. Az országjárásának első állomása a pécs-pogányi reptér, ahova 17-én - szom­baton - 9 óra 35-kor ér­kezik. 10 órakor kezdődik itt a szentmise, 15 óra 15-kor látogatás a pécsi Székes- egyházban, majd este Bu­dapest: találkozó a tudo­mány és a művészet képvi­selőivel. 18-án Máriapócs, délután Nyíregyháza, majd Debrecen következik: itt a Református Nagytemplomban ökumenikus istentisztelet kezdődik 17 óra 15-kor. 19-én Szombathely, délután ismét Budapest — a Mátyás-templom — majd este a Népstadion következik a helyszínek sorában, s a láto­gatás zárónapja augusztus 20- án, Szent István napján lesz. Ezen a napon 8 óra 15-kor a Szent István bazilikában a pápa öregekkel és betegekkel találkozik, 9 óra 15-kor elin­dul a Szent Jobbal a Hősök terére, 10 órakor szentmisét tart, s 16 óra 45-kor lesz Feri­hegyen a búcsúzás. Mint látható, igen szoros, sok munkát fölvállaló program sűrűsödött az öt napba. Dr. Diós István elmondotta, a rendezvényekre csak belépő­jegyekkel lehet eljutni, s e jegyeket - ingyenes belépők­ről van szó -, a közel 2500 hazai plébánián lehet meg­kérni. A jegyek á rendezés fegyelme miatt szükségesek, hogy ki-ki a megfelelő szek­torban foglalhasson helyet. Óriási tömegek várhatók — határainkon kívülről is —, így akár a félmilliót is meghalad­hatja egy-egy szentmise, ren­dezvény résztvevőinek száma. Hasznos tudnivaló: botot, er­nyőt, üveget stb. biztonsági okokból nem lehet a kijelölt szektorokba bevinni, ülőhely nem lesz, így ki-ki vigyen ma­gával összecsukható széket. (Ezekből a helyszínen is lehet sokhelyütt vásárolni majd.) A látogatást a Pápalátogatást Előkészítő Püspökkari Iroda koor­dinálja, s bármilyen problémával kapcsolatban szívesen ad felvilá­gosítást. Címe: Bp., V. kér., Eöt­vös Loránd u. 7. Az előzetes szá­mítások szerint a pápailátogatás költsége 1,5 milliárd forint — eny- nyi kell az infrastruktúrára, par­kolók kiépítésére, telefon-, teiex- és telefax-vonalak kiépítésére stb. —, s a pénz nagy része még nincs együtt. Ezért bárki — cégek és magánemberek — felajánlásait is várják a Kereskedelmi Bank Rt. 440-10830 számlára. Mindenki neve, aki felajánlását elküldte, vagy kö­zös kiadványba kerül, amit a Va­tikánba is megküldenek. Másrészt — korábbi külhoni tapasztalatok állapján — várható, hogy a pápa látogatása kapcsán giccsáradat is ellepi az országot, az iroda kér mindenkit, aki képeslapot, kegy- és emléktárgyat vásárol, az keresse rajta az iroda hitelesítő jegyét. (A jel Magyarország, Mária és a ke­reszt egysége.) Az iroda kiváló ha­zai iparművészeket kért föl emlék­tárgyak tervezésére, s az ő mun­káik kerülnek méltányos áron áru­sításra, s aki ebből vásárol, az a látogatás költségeinek fedezéséhez is hozzájárul. A kegytárgyakat, ké­peslapokat az e célra alakult Visitat Kft. forgalmazza majd. Végül még annyit: a láto­gatás — és ami azt övezi — rendkívül szépnek, látványos­nak, felemelőnek ígérkezik, s mint azt a sajtótájékoztatón hallhattuk, a televízió az elő­zetes elképzelések szerint a szentmiséket élőben-egyenes- ben közvetíti, mindennap ad a látogatásról összefoglalókat. A rádió szintúgy. Kozma Ferenc r Átadták a nagybani piacot Pécsett (Folytatás az 1. oldalról) nócstól kapott területen, és decemberben már elkészült a raktár- és az ABC-áruház. A második ütemben adják át — március végéig — az emeleti részen az irodákat, a földszinten Kertvárosra néző oldalon a büfét és a vető­magboltot. A nagybani piac területére bárki behajthat au­tóval, íqy könnyebb a nagyobb bevásárlások lebonyolítása. A raktáráruházba szintén be le­het menni gépjárművel, ezál­tal sokkal egyszerűbb a ra­kodás. Az ünnepélyes megnyitón részt vett dr. Vajda László, a Földművelésügyi Minisztérium Kereskedelmi Főosztályának osztályvezető-helyettese. Töb­bek között elmondta: a Pé­csett megnyílott nagybani piac és raktáráruház jól pél­dázza, hogy vannak még vál­lalkozó szellemű emberek, akik igyekeznek felmérni a piaci igényeket, és mernek kockáz­tatni A Magyarországon élő 10,5 miflió ember mind-mind egyéni fogyasztó. Ha szép, tiszta, esztétikusán csomagolt árut találnak a boltokban, akkor örömimel mennek vásá­rolni, és nem lesznek eladat­lan termékek. A világ agrár­exportjának a 0,6 százalékát Magyarország adja. Lehet, hogy egy ideig gond lesz a zöldség-, gyümölcsexporttal, a boreladással, hiszen megvál­tozott a kelet-európai piac, de a gabonát, a tejterméket, ha változó áron 'is, el lehet adni külföldre. Keresni és be­folyásolni kell a piacot. Sz. K. Kemény fagyokkal tartja magát a tél (Folytatás az 1. oldalról) Ezért a Volán két javítóko­csit vezényelt ki, amelyek azon­nal munkába álltak, és igye­keztek elhárítani a hibát. Az elhárítás, vagyis az elő- vagy Inkább felmelegítés 15—30 per­cig is eltartott, bár mentesítő­busz is indult, mégis több já­ratna sokat vártak az utasok. Sok bosszúságot okozott a 6-, 7-, a 2-es és a 30-as járat. A távolsági buszok némelyiké­nél ugyanígy a fagy miatt műszaki zavar adódott, és mentesitőbuszt irányítottak pél­dául a keszüi, gyódi, komlói és a kozánmislenyi járathoz. Az említett 7 baranyai föld­gázfogyasztó, köztük a Pécsi Sörgyár, az ÉPFU, a KÉV, a Tejipari Vállalat, a MOFA, a iPOTE a DDGáz Baranya Me­gyei üzemigazgatóságának közvetítésével a Gáz- és Olaj- szállító Vállalat siófoki 32. szá­mú üzeméből kapta az érte­sítést, hogy meghatározatlan ideig nem használhat fel földgázt. Egyébként nem mind­egyiknél teljes a korlátozás, de mindegyik köteles földgáz helyett pakurával vagy gáz­olajjal dolgozni. Az átállás idején üzemzavar nem adó­dott. A Tejipari Vállalat pél­dául 9.25-től délig állt át. A GOV siófoki diszpécserszol­gálatánál elmondták, bogy szigorúan be kell tartani a tiltást (korlátozást), ugyanezt hangsúlyozták az Országos Ene rgiaiéi ügyelet diszpécserei is. Az utasítás betartásáért a DDGáz megyei üzemigaz­gatósága felel. Baranyán kí­vül még 15 hazai nagyfo­gyasztónál rendeltek el tiltást, illetve korlátozást, amire me­gyénkben legutoljára bárom éve került sor, és akkor két hétig tartott. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Irak megszakította diplomáciai kapcsolatait a koalíció tagállamaival lezuhanásáról (Folytatás az 1. oldalról) Ismét harcba lépett az amerikai Missouri csatahajó is: az éjszaka folyamán el­pusztított egy kuvaiti területen lévő iraki radarállomást, majd tüzérségi állásokra és megerősített bunkerekre zúdí­tott ágyútüzet. A legújabb iraki hadijelen­tés szerint a szövetségesek szerdára virradó éjszaka 263 berepülést hajtottak végre, és az iraki légvédelem megsem­misített két ellenséges repülő­gépet és egy rakétát. Bagdad állítása szerint ezzel a lelőtt szövetséges gépek és rakéták száma megközelíti a három­százat. A koalíciós erők 30 re­pülőgép elvesztését jelentet­ték. A Sri Lanka-i kormány szer­dán bejelentette, hogy enge­délyezi a koalíciós haderő számára az ország kikötőinek és repülőtereinek igénybevé­telét „pusztító célokra nem al­kalmas anyagok szállítására". Az öböl-háború kirobbanása óta ez volt az első olyan hi­vatalos állásfoglalás, amely­ben Colombo egyértelműen el­kötelezte magát a szövetsége­sek és az általuk kitűzött há­borús célok mellett. A szerdai nyilatkozat leszögezi, hogy Sri Lanka továbbra sem fogad olyan hajókat és repülőgépe­ket, amelyek fedélzetén nuk­leáris fegyverek vannak, és csapatokat sem fog küldeni a hadműveletekben való rész­vételre. * Irak az ellene három hete hadat viselő koalíció hat tagállamával szerdán megszakította a diplomá­ciai kapcsolatokat. Mint este az iraki hírügynökség jelentette, az Egyesült Államokkal, Franciaország­gal, Nagy-Britanniával, Olaszország­gal, Egyiptommal és Szaúd-Arábiá- wal fenntartott diplomáciai viszonyt azonnali hatállyal megszüntették. Az Öböl-háború a hadszíntéren is mindinkább közeledni látszik újabb szakaszához, a koalíció számára az eddiginél jóval súlyosabb ember- áldozatokat követelő szárazföldi hadműveletekhez. Bush amerikai elnök az offenziva elindításáról hozandó végső dön­tés előtt — mint kedd este bejelen­tette — Szaúd-Arábiába küldi vé­delmi miniszterét, Richard Cheneyt és a vezérkari főnököt, Collinn Powell tábornokot. A Szaljut-7 űrállomásból és a Kormosz-1686 mesterséges holdból álló űrfcomplexum a szovjet repü­lésirányítók szerda délutáni előre­jelzése szerint csütörtökön, közép- európai idő szerint hajnalban érik el a légikör sűrűbb rétegeit. Az 1982 áprilisában felbocsátott Szaljut-7 és a hozzákapcsolt Koz- mosz-1686 együttes tömege csaknem negyven tonna. A földi irányítók néhány hónap­ja elveszítették a kapcsolatot az űrkomplexummal, ezért nem tudják oly módon irányítani annak vissza­térését, hogy bizonyosan lakatlan terület, lehetőség szerint valame­lyik óceán felett jusson be a lég­körbe. Ezért a visszatérés helyét csak a legutolsó néhány földkörüli fordulat ideién tudják majd ki­számítani. Szakértők véleménye szerint csak a Kozmosz-1686 visszatérő egysége jelenthet veszélyt, amelynek tömege — a’.tól függően, mennyire ég el a légkörben — 1,2 és 2 tonna között lesz majd. Előzetes számi­* Budapest: Sydney Pollack világhírű amerikai filmrendező leg­újabb alkotása, A Havana című film február 21-i európai és magyarországi bemutatója alkalmából tartott sajtótájékoztatót február 6-án Hyatt Szállóban (MTI TELEFOTO) Nyereményjegyzék a február 5-én megtartott havi lottó tárgynyere- mény-sorsolásról, amelyen a 3. heti szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rö­vidítéseket használták: A Vásárlási utalvány (5000 Ft) B Mitsubishi Lancer 1,5 GLXi tip. személygépkocsira szóló utal­vány C Varia-utalvány (75 000 Ft) D Otthon lakberendezési utaivány (100 000 Ft) E Hang-fény utalvány (50 000 Ft) F Szerencse-utalvány (40 000 Ft) G Iparcikk-utalvány (25 000 Ft) 2 156 044 k 2 606 952 h 2 161 977 d 2 612 885 j 2 167 910 j 2 618 818 f 2 173 843 i 2 624 751 k 2 179 776 f 2 630 684 i 2 185 709 j 2 636 617 d 2 197 575 i 2 642 550 g i 2 203 508 k 2 648 483 2 209 441 k 2 660 349 g 2 221 307 j 2 666 282 k 2 233 173 k 2 672 215 f 2 245 039 f 2 684 081 k 2 262 838 k 2 690 014 1 2 268 771 k 2 701 880 1 2 274 704 k 2 749 344 e 2 280 637 i 2 755 277 1 2 292 503 | 2 761 210 1 2 310 302 i 2 773 076 g 2 316 235 d 2 779 009 f 2 322 168 g 2 784 942 i 2 334 034-e 2 796 808 j 2 339 967 e 2 802 741 k 2 345 900 d 2 808 674 i 2 351 833 i 2 820 540 g i 2 357 766 j 2 826 473 2 369 632 f 2 844 272 f 2 375 565 f 2 862 071 k 2 399 297 i 2 868 004 k 2 405 230 j 2 873 937 i 2 411 163 k 2 879 870 | 2 417 096 h 2 897 669 c 2 434 895 g 2 921 401 j 2 440 828 i 2 939 200 h 2 446 761 k 2 951 066 e 2 452 694 k 2 956 999 k 2 458 627 h 2 968 865 | 2 464 560 e 2 974 798 e 2 470 493 k 61 011 404 e 2 482 359 k 61 017 337 g 2 488 292 1 61 029 203 e 2 506 091 k 61 035 136 h 2 512 024 1 61 041 069 i 2 517 957 d 61 047 002 i 2 523 890 e 61 058 868 g 2 529 823 d 61 070 734 h 2 535 756 i 61 076 667 d 2 541 689 g 61 088 533 f 2 547 622 h 61 094 466 h 2 553 555 f 61 106 332 f 2 559 488 j 61 112 265 j 2 565 421 f 61 124 13Í1 d 2 577 287 g i 61 130 064 k 2 595 086 61 141 930 k 2 601 019 h 61 147 863 k H Zenesarok-utalvány (20 000 Ft) I Bonusbreaks szállodacsekk (9800 Ft) J Vásárlási utalvány (10 000 Ft) K Vásárlási utalvány (9000 Ft) L Vásárlási utalvány (7000 Ft) A nyertes szelvényeket február 25-ig kell a totó-lottó kirendeltsé­gek, az OTP-fiókok vagy posta út­ján a Szerencsejáték Rt. címére (1875 Budapest, V., Nádor u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyeremény-jegy- zék február 12-től megtekinthető az OTP-fiókokban, a totó-lottó kiren­deltségekben és a postahivatalok­ban. 61 153 796 I 61 159 729 I 61 165 662 I 61 171 595 h 61 177 528 I 61 183 461 f 61 189 394 I 61 195 327 I 61 207 193 k 61 213 126 i 61 219 059 d 61 224 992 f 61 230 925 g 61 236 858 i 61 248 724 i 61 260 590 i 61 272 456 i 61 278 389 I 61 284 322 i 61 290 255 e 61 296 188 g 61 302 121 h 61 319 920 h 61 325 853 e 61 331 786 i 61 337 719 j 61 343 652 d 61 355 518 k 61 361 451 i 61 379 250 e 61 397 049 i 61 402 982 I 61 432 647 i 61 456 379 k 61 462 312 f 61 468 245 g 61 480 111 g 61 486 044 h 61 491 977 h 61 497 910 k 61 503 843 k 61 515 709 d 61 527 575 c 61 533 508 f 61 539 441 k 61 545 374 k 61 569 106 j 61 575 039 k 61 580 972 I 61 586 905 k 61 592 838 j 61 598 771 j Fegyvereladási botrány Az Országgyűlés Külügyi és Honvédelmi Bizottságának ülése Este öt órakor még javában tartott az Országgyűlés Hon­védelmi és Külügyi Bizottsá­gának együttes ülése, amely azzal a céllal ült össze dél­után egy órakor, hogy meg­hallgassa a kormány illetéke­seinek részletes tájékoztatását a fegyvereladási botrányról. Az ülésről távozóban Labor- czi Géza (SZDSZ) képviselő a mind nagyobb számban vára­kozó újságírók gyűrűjében el­mondta: az ügy vizsgálatával megbízott két tárca, a Kül­ügyminisztérium és a Belügy­minisztérium tájékoztatta a testület tagjait az eddigi fej­leményekről. Személyi konzek­venciákról egyelőre nem esett szó, ám a képviselő szemé­lyes álláspontja szerint a kor­mány komoly baklövést köve­tett el azzal, hogy nem adott azonnal egyértelmű választ a felmerült kérdésekre az ügy kipattanásakor. A probléma tehát nem magában a fegy­verszállítás tényében, hanem abban van, hogy a kormány a botrány kirobbanásakor nem merte felvállalni saját állás­pontját. Ami az ügylet engedélyezé­sével kapcsolatos kérdéseket illeti, a képviselő közölte: az engedélyezési eljárásokban il­letékes államtitkán bizottság több tagja is tudott az el­adásról. Igaz ugyan, hogy kül­földi utak és egyéb „techni­kai jellegű" problémák miatt nem minden államtitkár vett részt a döntési folyamatban. Tisztelt gépkocsivezetők! Minden eddiginél vigasztalanabb a közlekedési helyzetkép. Mit tehet a rendőrség? Fokozzuk ü közúti és gépjármű-ellenőrzést, szigo­rítjuk a felelősségrevonást. Az ellenőrzések során körültekintőbbek vagyunk, több olyan szempontra is figyelmet fordítunk, amire — a baj megelőzése végett — ezúton kívánjuk a gépjárművezetők figyelmét felhívni. — Propán-butángáz jármű-tüzelőanyagként nem használható. Ilyen tüzelőanyag-ellátó berendezés járműben nem lehet. Ezért a közúti rendőri ellenőrzések során a gáznemű tüzelőanyag-ellátó berendezések meglétét fokozottan figyelemmel kísérjük. Azzal szemben, aki a pro­pánbutángáz tüzelőanyagként! használatának tilalmát megszegi, a szabálysértési eljárás során — a ‘jogszabályok keretei között — követ­kezetesebben és szigorúbban járunk el. — Fokozottabban ellenőrizzük a rendszám nélkül közlekedő gépjár­műveket, ezek tulajdonjogát, eredetét. A rendszám és útvonalengedély nélkül közlekedőkkel szemben eljárást kezdeményezünk. — A tilalom ellenére terjed a pótféklámpák, sőt a különböző fény­játékok divatja. Gépjárműre csak 2 db féklámpát szabad felszerelni. Egyéb más, gyárilag felszerelt világító berendezés használata tiltott. — A személygépkocsi első üléseit — >a taxi vezetőülését kivéve — biztonsági övvel kell felszerelni. Gépjárművel csak abban az esetben szabad közlekedni, ha az ott ülő személy biztonsági öve be van csatolva. — Gépjárművön — ’lakófelépítmény kivételével — menet közben az átláthatatlan függöny- vagy fóliataJcarás nem engedélyezett. — Téli időszakban fokozott jelentőséggel bír a világító és jelző- berendezések, valamint gumiabroncsok állapota. Az ellenőrzések során fokozott figyelmet fordítunk a világító és jelzőberendezések állapotára, működésére. Felhívjuk a járművezetők figyelmét arra, ha csökkent gépkocsijukon a világító és jelzőberendezések felületének átláthatósá­ga, illetve, hogy a kopott, közlekedésre nem alkalmas, nem meg­felelően szerelt gumiabroncsok a közlekedésben veszélyt jelentenek. A forgalom-ellenőrzés és az előírások betartása mindannyiunk biz­tonságát szolgálja! Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Cs. J. Közlemény a jugoszláviai fegyvereladásról fegyverüzlet engedélyezése során eljá­rási mulasztás történt, majd az ügy nyilvánosságra kerülése után annak kezeléséiben hibák fordultak elő. Felkérte a kormányt, hogy a jövő­ben fokozott gondossággal igyekez­zen elkerülni az ilyen eseteket. A Külügyi Bizottság és a Hon­védelmi Bizottság egyetértését fe­jezte ki a kormánynak azzal a szándékával, hogy diplomáciai úton tesz erőfeszítéseket az üggyel, és annak jugoszláviai megítélésével kapcsolatos problémák rendezése, Magyarország és Jugoszlávia, illetve Magyarország és Jugoszlávia tag- köztársaságai közötti kapcsolatok erősítése érdekében. Szerdán az esti órákban, csak­nem hatórás tanácskozás eredmé­nyeként közleményt szövegezett meg az Országgyűlés Külügyi és Hon­védelmi Bizottsága. A közlemény hangoztatja: az Or- szággyülés Külügyi Bizottsága és Honvédelmi Bizottsága Göncz Ár­pád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök jelenlétében meghallgatta a kormány illetékes minisztereinek tájékoztatását a ju­goszláviai fegyvereladásról, illetve annak következményeiről. A két bizottság tudomásul vette, hogy a kormány elismerte: az ille­tékesek által szokásosnak tekintett

Next

/
Thumbnails
Contents