Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1991-02-23 / 53. szám
1991. február 23., szombat uj Dunántúli napló 11 Ismét szaporodott eggyel a pécsi kötődésű kormányzati fötisztviselök száma: február 15-i hatállyal környezetvédelmi helyettes államtitkárrá nevezték ki Szabó Gábort (48), a közgazdaságtudomány (környezet- gazdaságtan) doktorát, aki tíz éven át — 1975-től 1985-ig - volt a JPTE Köz- gazdasági Karának docense, azóta pedig a Kertészeti Egyetem tanszékvezetője. A környezet védelme ossznemzeti ügy Beszélgetés dr. Szabó Gáborral A dolgok ritka egybeesése, hogy 24 órán belül - február 7-én és 8-án - vehette át az akadémiai doktorrá nyilvánításáról és a helyettes államtitkári kinevezéséről tanúskodó okiratot. A beszélgetésben először is arra kértünk választ: melyiknek örült jobban? — Nehéz erre válaszolni. A nagydoktori diploma sokéves tudományos kutatómunkám egy szakaszának lezárása, míg a kinevezés egy teljesen új területen végzendő munka kezdete. Az egyikben már eredményről adhatok számot, a másikban csak tervekről és reményekről lehet szó. de a kettő szorosan összefügg egymással. — A tanszékvezetői szék bizonyára ' sokkal kényelmesebb lehetett, mint az államtitkárhelyettesi. Miért vállalta? — Nincsenek illúzióim. Valóbba kényelmes — bár szerényen megfizetett - tanszékvezetői pozíciót hagytam el — hosszú vívódás után -, de úgy érzem, kötelességem, hogy a több mint két évtized alatt felhalmozott kutatói tapasztalataimat a gyakorlatban próbáljam hasznosítani. (Dr. Szabó Gábor érdeklődése - agrár közgazdászként - a hetvenes évek elején fordult a környezetgazdálkodás felé. A közgazdasági karon elsőként kezdett környezetvé- vedmi kérdésekkel foglalkozni és ennek gazdaságtanát oktatni. 1981-1985 között a közgazdasági kar, a Dunántúli Tudományos Intézet és az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal 5 éves kutatási projektjét vezette, amelynek tárgyköre a természeti erőforrások optimális hasznosítása volt. Bár sok kutatóhellyel működtek együtt, még ma is szívesen emlegeti azt az izgalmas szellemi műhelyt, amely az egyetemen létrejött. Budapestre kerülése után kutatómunkája sokoldalúbbá vált, ezt tükrözi a nagydoktori disszertáció is, amely a környezetgazdálkodás főbb elméleti és gyakorlati kérdéseit vizsgálta, különös tekintettel a mezőgazdasági összefüggésekre. A fejlett piacgazdaságok tapasztalatait elemezve arra is igyekezett választ találni: miiként egyeztethetők össze a környezetvédelem szempontjai a piacgazdasággal.)- Vajon valaha is összeegyeztethető lesz-e ez a kettő: az ökonómia és az ökológia?- össze kell egyeztetni. Az eddigi pazarló-szennyező gazlyozni, hogy Ólalu térségében épüljön meg az „atomtemető". Ám a kérdés ezzel nem oldódott meg . . . — Akkor én két dolgot kifogásoltam. Egyrészt mind geológiái. mind hidrogeológiai szempontból magam is alkalmatlannak találtam ezt a területet, másrészt nem helyeseltem, hogy — rosszul értelmezett takarékossági okokból - a lelszinen akarták elhelyezni a tárolót. Az atomerő- frnű-ügynek ma is ez a legsebezhetőbb pontja, és én ma is azt vallom: amíg nem taláEgyre kevesebb káros anyag kerül ki a levegőbe a Pécsi Hőerőmű kéményeiből. A teljes rekonstrukció során a 6 régi kazánblokkból már 3 új üzemel, a negyediket az év végén indítják. Képünkön az új elektrofilterek. Fotó: Proksza László dálkodósi módról át kell térni egy harmonikus fejlesztésre. Nem szabad úgy felélni a természeti erőforrásokat, úgy terhelni a környezetet, bogy az utódaink számára okozzon megoldhatatlan gondokat. Emellett a környezet pusztulása maga is közvetlen akadálya a gazdasági lejlödésnek - gondoljunk csak a talaj eróziójára vagy a vizek elszennyeződésére.- Ön korábban közgazdászszakértőként vett részt annak a lüggetlen szakértői bizottságnak a munkájában, amelynek állásfoglalása nyomán végül is sikerült megakadálunk megnyugtató megoldást a radioaktiv hulladékok elhelyezésére, nincs értelme az atomerőmű bővítéséről beszélni.- Ezt úgy is érthetem, hogy új beosztásában is lüggetlen szakértőnek tartja magát?- Olyan értelemben igen, hogy a környezetvédelmet se ágazati, se pártügyként nem lehet kezelni, csak ossznemzeti ügyként. Az azonban, hogy a megbízást elfogadtam, természetesen egyben annyit jelent, hogy a kormányprogram környezetvédelemre vonatkozó részével alapvetően egyetértek.- Bizonyára számol azzal, hogy e funkciójában egyszerre lesz kitéve az ágazati lobbyk és a környezetvédő mozgalmak nyomásának. Miként vélekedik erről?- A zöld mozgalmak - minden jelenlegi feszültség ellenére - természetes szövetségeseink, egyebek mellett abban is, hogy közös erővel megakadályozzuk a különféle lobbyk környezetkárosító törekvéseit. Én éppen azt sajnálom, hogy Magyarországon - gazdasági fejlettségüknél és helyzetüknél fogva - ma még nincs tömeges társadalmi támogatása a környezetvédelemnek, vagyis: a gazdagabb országok „zöldebbek".- A minisztérium nemrég a kormány számára adott jelentésében egyenesen katasztro- lálisnak nevezte környezetünk állapotát, ön szerint melyek a legsürgősebb tennivalók?- A jelentésben foglalt feladatokat nem szeretném megismételni, inkább a saját véleményemet tenném hozzá. Az egyik éppen az: mindent meg kell tenni azért, hogy a környezetvédelem a köztudatban megleleló módon legyen jelen. A másik dolog, hogy a tiszta, egészséges, szép környezet ma mór szerves része kell hogy legyen az emberek életmódjának. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a gazdasági válság ne járhasson együtt környezetszennyező üzemek letelepítésével, vagy akár külföldről származó hulladék elhelyezésével - ezt mindenképpen meg kell akadályozni. A harmadik, amit nagyon fontosnak tartok, az anyag- és energiatakarékosság. Szerintem ez a legkézenfekvőbb környezetvédelem. Végül - bár nem szeretnék nagy szavakat használni - én küldetésemnek érzem, hogy az óvodától az egyetemig megjelenjék egy szisztematikus környezetvédelmi nevelés, és meggyőződésem, hogy ez nem elsősorban pénzkérdés, ezt egy ilyen szegény országban is el lehet - és el is kell - kezdeni. Hiszek benne, hogy ehhez magam is hozzá tudok járulni, és lesznek szövetségeseim. Sóvári Gizella Diákházaspár a PMMF-en Szeder Tibor és felesége a PMMF kollégiumában Fotó: Proksza László Családi élet - kollégiumban Móniko és Tibor. Fiatalok. Mónika 21, Tibor 22 éves. Másfél éve házasok, egyébként pedig műszaki tanárnak készülnek a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. A kollégiumi szoba, ahol laknak, néhány négyzetméternyi otthon, összetolt ággyal, sajátkezűig készített polcokkal, rengeteg virággal. Főzni itt nem lehet, csak a közös konyhán. Háztartást vezetni sem, mór a megszokott értelemben. Ez azért nem családi ház és nem is albérlet, de azért jó ez így, hiszen fejenként csak 700 forintba kerül a szállás havonként. Szeder Tibor és felesége Győrből érkezett, ahol igen népszerű a pécsi iskola. Amellett, hogy általános üzemmérnöki diplomát kapnak, műszaki tanár képesítést is, ők ezért választották Pécset. Tanítani akarnak, bár ahogy Tibor mondja, nem vetik el egy kisvállalkozás gondolatát sem. amúgy a munka mellett. Sok mindenről beszélünk, de engem azért mégis az érdekel, hogy ezekben az időkben, amikor minden egyre nehezebb, s különösen az a fiataloknak, pályakezdőknek, családosoknak, milyen elképzelésekkel indul a világba ez a pór?- Letisztult terveink még nincsenek — mondja Tibor —, de tanítani szeretnénk elsősorban. Akkor is, ha tudjuk, hogy anyagilag nem járunk túl jól. Mi ezért is jöttünk ide, ha akartunk volna, már dolgozhatnánk és pénzt kereshetnénk, mint sok régi osztálytársunk a szakközépiskolából. Én tervezni is akarok, csak egyet nem: egy nagyvállalatnál elveszni a kivitelezési munkák részleteiben. Én egyébként optimista vagyok a lehetőségeket illetően. Mónika már kevésbé az. — Talán azért nem látom olyan rózsaszínben a világot, mert én már egy évet dolgoztam, mielőtt idekerültem. Borzasztó nehezen tudtam állást kapni, és amit kaptam, az sem volt igazán megfelelő. Nem sok jóval biztatják az embereket most az országban. Mégis ., . valami majd csak lesz. Valahogy eddig is volt... Mónikával arról is szót váltunk, milyen rafinált módon tud egy ügyes nő pénzt megtakarítani. Kiderül, hogy varr, Tibor boldogan meglóbálja a lábát, épp egy fekete nadrág feszül rajta. Mónika müve. Több ing is dicséri még alkotóját, sőt, egy-egy pulóver is. Igaz, az a ritkább ajándék, Tibor azonban megértő, mert szerinte a kötés valami bcfc szorkanyos dolog, lehetetlen megtanulni. A bevétel—kiadás rovatok rövid összesítésekor kiderül: egyenként 3250 forintot kapnak alanyi jogon, mint minden hallgató, Tibor pedig idén a havi 6000 forintos Pollack ösztöndíjat is. Ez nagy segítség, különösen, ha tudjuk, hogy Szederék építkeznek Győrött, egy szerencsésen olcsón vett telken. Úgy tűnik ez, mint egy mese. hiszen nem mindennapi dolog egy házépítés manapság. Saccplga- tom, hány milliócska is lehet a buli . . .- Egymillió alatt meg kell állnunk - állítja Tibor. — Mindent, amit csak lehet, magunk csinálunk, mi, a barátok, a szülők. így azért rengeteg pénzt megtakarítunk, meg azzal is, hogy közvetlenül a gyártó cégektől vesszük az alapanyagot. Tény az, segít ebben, hogy műszaki főiskolások vagyunk, jobban ismerjük a lehetőségeket. Megdöbbentene, ha kettejük keze nem lenne benne a lakástervben. Igazam van, a kétszintes, két gyerekre is tervezett ház közös álom, ha minden igaz, olyan lesz, amilyet ők akarnak maguknak. A konyhabútor is, meg a szekrények, merthogy Tibor barkácsolja majd őket. Olcsóbb is így, főként pedig jobb érzés rájuk nézni. Egyelőre még csak az alapozás van meg, és <_-n csak azt remélem, tényleg sikerül az egymillió alatt megúszni. Addig is nyaranként, szünetekben folyik a munka, évközben meg a tanulás, a diákélet. Úgy mint régen, csak már kevesebb mozival, lemez- vásárlással, koncerttel. De — szerencsére - nem kevesebb hittel és bizakodással. Hodnik I. Tavaszuaras „Kinyílottak a téltemető első virágai a Balaton-part közelében” — olvasom a hírt, s miközben olvasom, szobám tavaszi verőfényben fürdik, a heverőmről látható ég oly merészen kék, hogy a hír olvastán igazat kell adnom a hírnök ujjongó tavaszvárásának. A hír elindít bennem valamiféle nosztalgiát, amelyet sem tetten érni, sem definiálni nem tudok. Csak annyit tudok: bősz viharok, ronda-latyakos tél vé-~ gi esők, zord böjti szelek, bőr- alá-bújó dérharmatok sűrű szitáján kell még keresztülvágnia magát Tavasz tündérének, hogy meghódíthassa, elorozhassa Tél tábornok szikrázóan szép hatalmát. Hogy aztán bőkezűen, a fiatalok hányaveti könnyelműségével szórhassa, pazarolhassa válogatás nélkül örömeit, gyönyörét, gazdagságát. De most még tél van. Csonttollúnk csipegetik szerényen ablakom előtt az életük megmentésére kitett szalonnát, borzastollú verebek keresgélnek türelmetlenül, hogy éhüket koppintsák, idemerészkednek fésületlen seregélyek is. Koldusjárás van. Nem tudni, mit is kereshetnek voltaképpen. Ez a világ, itt benn, a betonkolosszusok szigorúan zárt ölében még az embernek is rideg, jellegtelen. Hogyan gondolkodhatnak rólunk kétlábú testvéreink, akik az erdők és mezők szabadlevegőjű panorámájában nőnek fel, akik a tavasz-szellőjű, nyárillatú, őszigéretű tájakon sertepertél- nek, s olyan közelről élhetik, érezhetik a világot, mint mi sohasem. S ha gondolnak valamit, vajon szánnak-e bennünket, akik rút törvények, avas koncepciók és suta geometriák közé szorítottuk életünket? Akik elfeledkeztünk a tér és szabadság mámoritó hangjáról. kiknek ínyén megkopott ezek íze, kiknek orrát nem csiklandozzák a felszabadult- ság bűvös illatai. Mert magunk kergettük magunkat ezekbe az odúkba. Hogy onnan újsághírek sokat ígérő szavai csalogassanak a visszaemlékezés, az új- raélés és újjáéledő remények ösvényeire, országútjaira. Mert ha eljön, áhítattal állok meg a pincebogarak napmelegítette tüzes avaron rendezett dísz- felvonulásának láttán, meg- részegülve szívom be az újjáéledő föld fanyarkás illatát, tömbolnivaló gyönyör, ha íriszemet az első ibolya kékje irritálja, s nyomban odapat- tantom fülem a szemtelen szarkák szüntelen cserregésére erdőjártamban. Fékezni is alig tudom fényképezőgépem toporzékoló ob- jektivét, .ha barka nyílik, korai dongó döngicsél és virágpompás nagyestélyit öltenek a tulipánfák. Szeretem a Tavaszt. Valószínűleg azért, mert megejtően csalfa, s mert csupa csodálatos külsőséggel és tarka, jótékony hazugságaival elzsongít- ja minden szépre szomjas énemet. ■Könnyű neki!, — mondanám — a szürke után pompás ruhát produkálni, s didergető tél után kigomboltatni a fázósan összehúzott téli gúnyákat, a hangtalon tél után pompás allegrettót fuvoláztat- ni ittas dalosmadarakkal. De mit ad még a Tavasz? Reményt, hitet és erőt a gyümölcsérlelő nyárhoz, türelmet és bölcsességet a csendesléptű őszhöz és lélek-energia tartalékot a csak itt-ott megejtő tél zordságához. Most megmelegedett a lelkem, mert „kinyílottak a téltemető első virágai”. De ha füttyögve kabátom alá bújik a sarki szél, újra begubózom, ha hasamról lecsúszik az ingerlő napsugár, s szobám falait homály vendégli meg, újra kérem sorsom: hozza vissza, adja vissza a tavaszt minden csalárdságával, ifjonti merészségével, pazarló könnyelműségével. Várom hát, várjuk hát a Tavaszt. Amelyet már annyi-annyi jelzővel társítottak. Volt új Tavasz, forradalom Tavasza, sőt volt már az emberiség Tavasza is. Én most az emberiesség tavaszát várom. Bokrétás András A gazdagabb országok „zöldebbek"
