Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1991-02-12 / 42. szám
A pálya száléról Pécsi kézilabdázók Skandináviában A furcsa nevű Ishoj Koppenhága külvárosa. Itt rendezték meg azt a nemzetközi férfi kézilabdatornát, amelyen részt vett a magyar válogatott is. Ebben három PMSC-s, Horváth Tamás, Németh Zoltán, és Kovács Tamás is helyet kapott. Közülük hétfőn reggel a Hotel Ishojban Kovácsot sikerült telefonvégre kapni.- Milyen a torna mezőnye?- Erős. Jó kis csapatok jöttek össze.- Az eredményeiteket ismerjük: meglepetésszerű győzelem a románok ellen, aztán egy gólos vereség a dánoktól[_ és végül sajnos, a linnektől is.- A románok ellen minden összejött nekünk. A végét nem bírtuk a Dániával lejátszott meccsen, míg a finnek ellen az döntött, hogy ők az elején elhúztak, már 7 góllal is vezettek.- Mennyit játszottak a pécsiek a három találkozón?- Mi ketten Németh Zolival többet, Horváth Tamás kevesebbet. Németh Zoli a dánok ellen kimondottan jól játszott.- Még nem ér véget a skandináviai kirándulás.- Innen ma. hétfőn ebéd után Izlandro megyünk, Reykjavíkban este szerepelünk Izland válogatottja ellen, aminek kedden szintén este lesz a visszavágója. Szerdán visszatérünk Dániába, aztán csütörtökön érkezünk haza. H. L. Front volt a teremtornán Évekre visszamenően igazolható, hogy a felkészülés időszakát átfogó másfél hónapot felölelő pécsi téli teremtorna valamelyik hét végén „kiborulnak” a játékvezetők és az edzők. Az idei frontátvonulásra vasárnap került sor, mikor is egymást érték a durvábbnál durvább atrocitások a kispadon helyet foglaló és a pályán a szabályokat fenntartani kívánó edzők, illetve játékvezetők között. Jóllehet minden téli torna értékelésekor elhangzik: nemcsak a csapotoknak ajánlatos a felkészülésükbe illeszteni a teremtorna mérkőzéseit, de kötelező érvényű ez a készültségi állapot az edzőkre éppúgy, mint a játékvezetőkre, méqis mindig akadnak veszekedésbe forduló zsörtölődések. Holott? . . . Holott a játékosokkal együtt az edzőknek és a játékvezetőknek is elsődleges feladata, hogy kihasználva a sorozatmérkőzé- sek biztosította lehetőségeket, ímegfelelően felkészülve, megfelelő idegállapotban „forduljanak" o bajnoki idénybe. Vasárnap a fennen említett torzsalkodásoknak a játék itta meg a levét, mivel a sorozatos veszekedések hangulata átragadt o játékosokra is, és sorban kellett elhagyniuk rövidebb, hosz- szabb időre büntetésből a pályát. Ezen háborúskodások talán csak a hajdani BTC-s lányokat nem érintették. A VM Konzumban játszó volt ibőrgyári asszonyok - hajdani nevükön Lukács, Szomor, Németh, Tucsek - alaposan elpáholták a jelenlegi NB ll-ben játszó utódaikat. A vasárnapi teremtornán átvonuló front ezzel a meqlepő, de teljesen megérdemelt eredménnyel ért véget. K. L. A győzelem sem lenne elég az ökölvívó NB l-hez A hétvégi fordulóval véget ért az ökölvívó NB ll-es csapatbajnokság rendes sorozata. Az idén igencsak rövidre sikeredett évad korai befejezésének oka, hogy az elmúlt évben több csapat is visszalépett a küzdelmektől, így ebben a szezonban mindössze hárman maradtak versenyben az első osztályba való felkerülésért. Nos, a fordulók rendben le is zajlottak, a végleges elsőség kérdése azonban még mindig nem dőlt el. A három együttes ugyanis azonos pontszámot ért el, sőt az első két helyen álló Zalka SE es PVSK egymás elleni győzelmi aránya is megegyezik. Néhány apróságon is múlott, hogy a vasutasoknak nem sikerült megszerezni egyből o végső győzelmet. A múlt szombati Paks II. elleni találkozón például két olyan pécsi öklöző bukott el néhány deka miatt már a mérlegelésnél, akik abszolút győzelmi esélyekkel léphettek volna szoritóbo. A szabály egyébként ilyen, pontegyenlőséget hozó eredmény esetében világos, a két érdekelt félnek újra kell mérkőznie egymással. Mivel azonban az egész mezőny mindössze három együttesből áll, lehet, hogy a szövetség más értelmű döntést hoz. Mindemellett pedig a vasutas csapatnál sincs még eldöntve, hogy egyáltalán kiállnának-e egy esetleges mindent eldöntő meccsre, hiszen hiába vívnák ki a feljutás jogát az NB l-be, a mostani körülményeik nem alkalmasak az ottani eredményes szerepléshez. Akárhogy is lesz, az már biztos, hogy az országos egyéni bajnokság márciusban rajtol, és ott szintén lesz 6-7 pécsi érdekelt. Akiktől Muzslay István vezető edző több dobogós helyet is remél. Sz. Zs. II labdarúgó NB III. tavaszi sorsolása 1. forduló, március 9-10. (14.30) Szombat: Nagykanizsa —Barcs, Kap. Honvéd—Kap. Rákóczi. Vasárnap: PVSK— Dombóvár, Mázaszószvár—Kap. Építők, Csurgó—Somberek, Paksi SE—Boly, Boglárlelle- Marcali, Siklós—Kisdorog. 2. forduló, március 16-17. (15.00) Szombat: Dombóvár- Siklós. Vasárnap: Kisdorog- Kap. Honvéd, Marcali—PVSK, Bóly-Nagykanizsa, Barcs—Bog- lárlelle, Somberek—iPaksi SE, Kap. Építők—Csurgó, Kap. Építők—Máza szászvár. 3. forduló, március 23-24. (15.00) Szombat: Kap. Honvéd-Dombóvár, Nagykanizsa- Somiberek. Vasárnap: Paksi SE—Kap. Építők, Boglárlelle— Boly, PVSK—Barcs, Siklós- Marcali, Kap. Rákóczi-Kisdo- rog, Csurgó—Mázaszószvár. 4. forduló, március 30-31. (15.00) Szombat: Dombóvár- Kap. Rákóczi. Vasárnap: Marcali—Kap. Honvéd, Boly—PVSK, Kap. Építők-Nagykanizsa, Má- zaszászvár—Kisdorog, BarcsSiklós, Somberek—Boglárlelle, Csurgó-Poksi SE. 5. forduló, április 6-7. (16.30) Szombat: Kap. Honvéd —Barcs, Nagykanizsa—Csurgó. Vasárnap: Kisdorog—Dombóvár, Boglárlelle—Kap. Építők, PVSK—Somberek, Siklós—Boly, Kap. Rákóczi—Marcali, Paksi SE—Má Za szó szvá r. 6. forduló, április 14. (16.30) Vasárnap: Boly—Kap. Honvéd, Kap. Építők— PVSK, Paksi SE— Nagykanizsa, Mázaszószvár— iDom bóvá r, Ma rca I i —Ki'sdo rog, Bürcs-Kap. Rákóczi, Somberek —Siklós, Csurgó—Boglárlelle. 7. forduló, április 20-21. (17.00) Szombat: Kap. Honvéd —Somberek, Dombóvár—Marcali, Nagykanizsa—Mózaszászvár. Vasárnap: Siklós—Kap. Építők, Kap. Rákóczi—Boly, Kisdorog— Barcs, Boglárlelle—Paksi SE, PVSK-Csurgó. 8. forduló, április 27-28. (17.00) Szombat: Nagykanizsa -Boglárlelle. Vasárnap: Barcs —Dombóvár, Kap. Épitők-Kap. Honvéd, Paksi SE—PVSK, Mázaszászvár—Marcali, Boly—Kisdorog, Somberek—Kap. Rákóczi, Csurgó—Siklós. 9. forduló, május 4-5. (17.00) Szombat: Dombóvár- Bóly, Kap. Honvéd—Csurgó. Vasárnap: PVSK—Nagykanizsa, Kisdorog—Somberek, Marcali- —Barcs, Siklós—Paksi SE, Kap. Rákóczi—Kap. Építők, Boglárlelle—Mózaszászvár. 10. forduló, május 11-12. (17.00) Szombat: Nagykanizsa -Siklós. Vasárnap: Somberek —Dombóvár, Paksi SE—Kap. Honvéd, Boglárlelle—PVSK, IMázaszászvár-Barcs, . Boly— Ma rcaM, Kap. Építők-Kisdorog, Csurgó—Kap. Rákóczi. 11. forduló, május 18-19. (17.00) Szombat: Dombóvár— Kap. Építők, Kap. Honvéd- Nagykanizsa. Vasárnap: Marcali—Somberek, Barcs-Bóly, Siklós—Boglárlelle, Kap. Rákóczi—Paksi SE, Kisdorog- Csurgó, PVSK-Mázaszószvár. 12. forduló, május 25-26. (17.00) Szombat: Nagykanizsa-Kap. Rákóczi. Vasárnap: Csurgó-Dombóvár, Boglárlelle —Kap. Honvéd, Mázaszószvár —Boly, Somberek—Barcs, Kap. Építők-Marcali, Paksi SE—Kisdorog, PVSK- Siklós. 13. forduló, június 2. (17.00) Vasárnap: Kap. HonvédPVSK, Kisdorog—Nagykanizsa, Barcs—Kap. Építők, Bóly-Som- berek, Kap. Rákóczi—Boglárlelle, Marcali—Csurgó, Siklós— Mázaszószvár, Dombóvár—Paksi SE. 14. forduló, június 9. (17.00) Vasárnap: Siklós-Kop. Honvéd, Mázaszószvár—Somberek, Kaip. Építők—Boly, Csurgó— Barcs, Paksi SE—Marcali, Boglárlelle—Kisdorog, PVSK—Kap. Rákóczi, Nagykanizsa—Dombóvár. 15. forduló, június 16. (17.00) Vasárnap: Kisdorog— PVSK, Marcali—Nagykanizsa, Somberek—Kap. Építők, Kap. Rákóczi—Siklós, Barcs—Paksi SE, Bóly-Csurgó, Dombóvár— Boglárlelle, Kap. Honvéd—Máza szászvár. DIl Ml TotAnyeremények A- Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 6. játékhetére 7 640 744 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 223 darab, nyereményük egyenként 34 745 forint; 13 találatos szelvény 193 darab, nyereményük egyenként 21 423 forint; 12 találatos szelvény 7902 darab, nyereményük egyenként 752 forint; 11 találatos szelvény 68 281 darab, nyereményük egyenként 87 forint; 10 találatos szelvény 338 054 darab, nyereményük egyenként 30 forint. A sek, tart. közölt adatok nem véglege- a szelvények ellenőrzése még Magyarország indul a téli olimpián A Magyar Olimpiai Bizottság címére megérkezett a XVI. téli játékokra szóló hivatalos meghívó, amelyet Albertville- jben rendeznek 1992. február 8. lés 23. között. A meghívót a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nevében Juan Antonio Samaranch Írta alá. A meghívásra június 8-ig kell válaszolni, de a Magyar Olimpiai Bizottság már megtette. Schmitt Pál elnök és dr. (Aján Tamás főtitkár irta alá azt a levelet, amelyben a MOB közli a magyar küldöttség részvételét. Mai sportműsor Kézilabda. Előkészületi mérkőzés: Komlói Bányász-Várpalotai Bányász, Komló, városi sportcsarnok, 10.00 és 15.00 óra. Kincses Tibor emléktorna A PMSC nyerte a Pécsett megrendezett Kincses Tibor nemzetközi serdülő labdarúgó emléktornát, miután a döntőben 1-0-ra győzött az NK Osijek ellen. A további sorrend: 3. ZTE, 4. Szekszárd, 5. Kaposvár, 6. Paks. A torna gólkirálya Ulrich Roland (PMSC), a legjobb mezőnyjátékos ifj. Dárdai Pál (PMSC), a legjobb kapus Filip Susnjara (NK Osijek) lett. Képünk a PMSC-Szek- szárd (3-2) mérkőzésen készült, az egyik pécsi játékos fejel kapura. Löffler Gábor felvétele Mégis lesz Argentína— Magyarország Valószínűleg szombaton utaznak Dél-Amerikába Február 19-én, Rosarióban mégis sor kerül az Argentina— Magyarország barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzésre. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány lázasan szervezi a túrát, amelynek része még két további chilei összecsapás is. A magyar küldöttség valószínűleg szombaton utazik Dél- Amerikába. Végleges, hogy az április 3-i Ciprus elleni EB-selejtezőt Li- massolban játszók le, 17 órakor. Ugyanazon a napon, Lymbiában a két nemzet legjobb 18 évesei szintén kontinensbajnoki selejtezőt vívnak 14 órakor. Ez utóbbi találkozóra a magyarok külön is készülnek, Piski Elemér edző játékosai március 4. és 15. között olaszországi edzőtáborozáson vesznek részt. Március 6-án feladat vár a 16 évesekre is: a Ziegler János szövetségi edző irányította csapat Izraelt fogadja. Az elképzelések szerint a Ganz- MÁVAG-pályán méri össze tudását a két ifjúsági válogatott 14 órától. Időpontváltozások a labdarúgó NB l-ben Néhány héttel ezelőtt elkészült ugyan a labdarúgó NB I. tavaszi „végleges” menetrendüj Uj Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadói telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 199 forint, negyedévre 597 forint, félévre 1194 forint, egy évre 2388 forint ISSN 0865-9133 Dunántúli napló je, az MLSZ a televíziós közvetítések miatt azonban hozzájárult néhány módosításhoz, Ezek a következők: Március 30., szombat, 19. forduló: Szeged—Ferencváros, ,11 óra. Április 13., szombat, 21. forduló: Vasas-Debrecen (14 óra). Április 20., szombat, 22. forduló: Rába ETO—Vasas (13 óra). Április 27., szombat, 23. forduló: MTK VM-Ferenc- város (13 óra). Vasas—Szeged (17 óra). Május 4., szombat, 24. forduló: Tatabánya-Bp. Honvéd (13 óra). • Charlotte: Végig szoros, izgalmas és élvezetes mérkőzésen a Keleti konferencia csapata győzött az amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) „AH Stars” rangadóján. Keleti konferencia-Nyugati konferencia 116-114 (22-23, 67-58, 94-92) Legjobb dobók: Jordan 26, Ewing 18, illetve Malone, Robinson, Magic Johnson 16— 16. • Buenos Aires: A Pagina 12 című lap cikke szerint Argentína is pályázik a 2000. nyári olimpia rendezési jogára. A lap értesülése szerint a tervet Carlos Menem államfő is támogatja, és a szükséges 7 millió dollárt is biztosítani tudija. Buenos Airesnek Berlinnel és Pekinggel kell megküzdenie az olimpiáért, de még Sydney is gondolkozik. A Pagina 12 értesülése szerint az Argentin Sporttanács elnöke, Edo Galmarini tavaly augusztusban már tanácskozott a rendezési szándékról Juan Antonio Samaranch NOB-elnökkel. • Bonn: A Satl német televíziós magántársaság 500 millió márkát fizet a német labdarúgó szövetségnek, hogy 1992-től előnyt kapjon valamennyi első- és másodosztályú, valamint kupamérkőzés közvetítésére.