Új Dunántúli Napló, 1991. február (2. évfolyam, 31-58. szám)
1991-02-10 / 40. szám
Előkészületi mérkőzés PMSC-Szekszárdi Dózsa 2-0 (0-0) Havas pályán Fotó: Löffler Gábor Üjmecsékalja, 50 néző. V.: Kovács N. PMSC: Bodnár (Ko- vócsevics) — Tomka, Balog, Crérna, Vókó - Megyeri, Medgyes (Takács), Palaczky — lovász (Lehota), Czéh, Be- lansiky. Edző: Garami József. Szekszárd: Mausz (Berta!) - Pető, Kalmár, Varga, Nagyfa- Tusi — Máté, Dienes (Kvan- duik), Kasza, Horváth Cs. (Szabó) — Kálmán (Jelusics), Horváth P. (Bóka). Edző:Tesz- ler Vendel. A pécsieknél most játszott először a Szlovákiából frissen igazolt Medgyes, akiből még lehet valaki. Sokat mozgott, rengeteg labdát szedett ösz- sze, rossz átadásainak száma sem kétségbeejtő. Kapura ugyan nem veszélyes, de lehet, hogy ez csak tegnap volt ígyAz idő jó volt, a pálya elfogadható, a játék az első félidőben hajtás. Legfeljebb az igazi kapura lövési kísérleteket hiányoltuk akkor. A szünet után rögtön két érdekes látnivaló akadt: a fehér labda helyett mutatósabb sárgát rugdaltak a játékosok, és Palaczky rövidnadrágra vetkőzött, mintha május lenne. A két gól a 70. és a 76. percben esett, az elsőt Balog lőtte 11-esből, a másodikat a szemfüles Czéh emelte be közelről. Tetszett Czérna teljesítménye beállásként. A szekszárdiak lelkesen futballoztak, csak éppen nem adtak munkát egyik hazai kapusnak sem. H. L. Ökölvívás PVSK-Paks II. 17-11. NB lles csb-mérközés, Pécs. Pécsi győztesek: Nagy, Mészáros, Katies, Csernus, Pesti, Her- czeg, Mecseki, Beck. Döntetlent ért el Arnold. Nemzetközi súlylökő viadal Nemzetközi súlylökő viadalt rendeztek a németországi Sassnitzban, és ezen két magyar atléta is indult. Közülük Kóczián Jenő szerepelt jobban, 4. helyezésével. A nők között 6. Horváth Viktória (magyar) — eredményéről nem érkezett jelentés. M® fImypómt Heti videobérlet váltható, amellyel 10 db 99 Ft-os film kölcsönözhető, mindössze 500 Ft-ért. Heti premierfilmjeink: Vakvégzet Erik a viking Halállista A medve MIKROFÉNYPONTVideoszalon Pécs, Sarohin t. u. 55. Nyitva: mindennap 0-24 óráig. (764) Labdarúgó Új VDN Kupa Komlói Bányász-PMSC junior 5-0 (1-0). Komló, 100 néző. V.: Szinger. Komló: Tábit (Szigeti) — Stemler, Lajos, Tigyi, Andreidesz — Nagy (Szatmári), Katona (Schuszter), Torna, Dö- mény — Pörsch (Kiszely), Pál- csa. Edző: Kresz László. PMSC: Bogyay (László) - Somogyvá- ri, Bárány (Vészi), Lőrincz, Paizs - Tallósi, Mink (Báli), Nagy T. (Farkas), Tóth — Kné- zics, Teszárik (Kulcsár). Edző: Guzsvány János. Ilyen arányban is megérdemelt a hazai győzelem. Góllövők: Pálcsa (2), Torna, Andreidesz (11-es- ből), Kiszely. Barcs-Rákóczi FC 1-1 (1-0). Barcs, 200 néző. V.: Fodor. Barcs: Szlovák — Papp T., Kovács, Bolhái, Mangult — Tóth E., Nagy I. G., Hajmási A. (Bencsik) — Minor, Nagy II. G., Hajmási B. (Berta). Edző: Radics József. Kaposvár: Házi (Udvarácz) — Göbölös (Takács), Zsirai, Balassa (Bognár), Barna (Horváth) - Ju- rin, Gilitsch (Szabó), Hanusz, Fritter (Király) - Gyurics, Neubauer. Edző: Bőzsöny János. Győzelmet is arathatott volna a Barcs a helyzetei alapján. G.: Nagy II. G., ill. Gyurics. Bonyhád-Kaposvári Honvéd 2-2 (1-0). Bonyhád, 200 néző. V.: Kovácsi. Bonyhád: Bogaras - Szabó, Pozsár, Stumpf, Palkó - Szlama, Kiss, Mészáros (Incze), Darabos - Pfeiffer (Bíró), Kecskeméti. Edző: Lo- sonczy István. K. Honvéd: Adóm - Jékl, Csokona, Gulyás, Priol - Sellei (Kovács), Kárpáti, Horváth (Harsányi), Csák - Vas, Béres (Tököli). Edző: Köves László. Két ellentétes félidő. Az elsőben a hazaiak, a szünet után a honvédek játszottak jobban. G.: Kiss (2), ill. Harsányi, Csák. Somberek-Siklós 4-1 (2-0). Somberek, 100 néző. V.: Berki. Somberek: Gergely - dr. Bendes, Illés, Honvéd, Héhl - Bernáth, Szeitz, Komli, Szabó (Csernik) — Jakab (Burján), Tábori. Edző: Dárdai Pál. Siklós: Safarik - Gellén (Zen- gai), Kovács, Keresztes, Mim - Weinert, Kolompár (Kiss), Demhardt (Nyirő), Szabó - Lajtmann, Szrimácz. Edző: Lovász János. Több helyzete volt a Sombereknek, nem vitás a győzelme. G.: Bernáth, Tábori, Szeitz, Csernik, ill. Keresztes. A PVSK-Sellye mérkőzés elmaradt. A vendégek a találkozó kezdete előtt telefonon jelezték, hogy autóbuszuk elromlott, és nem tudnak a meccs helyszínére utazni. így a találkozót későbbi időpontra halasztottak. A-csoport állása 1. Bonyhád 3 2 1 — 7-2 5 2. Somberek 4 2 — 2 8-10 4 3. Boly 3 1 1 1 4-3 3 4. Siklós 3 1 1 1 4-6 3 5. Mohács 3 1 — 2 4-5 2 6. K. Honvéd 2 — 1 1 4-5 1 B-csoport állása 1. Rákóczi FC 3 1 2 — 10-2 4 2. Barcs 3 1 2 — 3-1 4 3. Komló 2 1 1 — 7-2 3 4. PVSK 1 — 1 — 0-0 1 5. PMSC II. 3 — 1 2 0-7 1 6. Sellye 2 — 1 1 3-11 1 Evander Holyfield világbajnok Amióta a profi nehézsúlyú bajnoki cím elhóditásával Evander Holyfield került a bokszvilág csúcsára, a három hivatásos ökölvívó szervezet között igencsak kiéleződött az üzleti harc. A legutóbbi vitát az váltotta ki, hogy a legbefolyásosabb szövetség, a Boksz Világtanács (WBC) úgy határozott, csak abban az esetben ismeri el Holyfield elsőségét, amennyiben áprilisban nem a veterán, 42 éves George Foreman, hanem a jóval fiatalabb és veszélyesebb Mike Tyson ellen lép szőri tóba. Egy New Jersey állambeli bíróság is megerősítette a WBC döntését, tehát úgy tűnt, hogy az ápA Ferencvárosnak fizetnie kell Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ellenőrzési és fegyelmi bizottsága elutasította az FTC fellebbezését, így a zöld-fehéreknek 45 ezer svájci frankos büntetést kell befizetniük az UEFA pénztárába. A bírságot azért szabták ki a magyar kupacsapatra, mert a ferencvárosi szurkolók sorozatos rendbontásokkal zavarták meg a dán Bröndby elleni UEFA Kupa találkozókat. vasárnapi lÜllilp ▼ VAL Dl FIEMME: A 15 km-es szabad stílusú férfi sífutással folytatódott az északi sízők világbajnoksága. A versenyen Björn Dehlie ért a leggyorsabban célba, s ezzel megszerezte Norvégia első aranyérmét. Második Swan (Svédország), 3. Szmirnov (Szovjetunió). ▼ KALUNDBORG: Megkezdődött a dániai nemzetközi férfi kézilabda torna. Az első fordulóban a magyar válogatott (benne 3 PMSC-jótékos- sal) hatalmas küzdelemben, 22-21 (11-11) arányban győzött Románia ellen. A másik mérkőzésen a házigazda dánok 23-22-re (12-7) nyertek a finnekkel szemben. V PÁRIZS: A hagyományos nemzetközi cselgáncs versenyen a magyar Wágner a döntőig jutott, a fináléban azonban ippon-vereséqet szenvedett a francia Harismedy-től. Wágner eredménye elismerésre méltó, hiszen a 60 kq-os kategóriában csaknem világibajnoki mezőny lépett tatamira. ▼ BUDAPEST: Sikerrel végződött Csorba Simon, 48 éves grafikus, festőművész nem mindennapi vállalkozása. A hobbiból, egészséqmegőrzési céllal sportoló amatőr hosszútávfutó elhatározta, hogy futva teszi meg a Párizs—Budapest. közötti 1785 km-es távot. A nagy ,,kalandról' január 13- ón indult a francia fővárosból, és az érte aggódó hozzátartozók, ismerősök és az egyszerű sportrajongók nagy örömére február 9-én célba ért. Csorba szombat délután három órakor érkezett meg a célba, a hármashatárhegyi Udvarház fogadóba. maradhat? rilis 19-re tervezett Holyfield—Foreman összecsapáson csupán a két másik világszervezet, a WBA és az <BF címe lesz a tét. Dán Duva menedzser azonban a napokban bejelentette: minden esély megvan a nézeteltérések tisztázására, s igy arra, hogy a nagy érdeklődéssel várt találkozó győztesét mindhárom szövetség világbajnoknak ismerje el. vasárnapi UJ| ________ D unántúlt napló Uj Vasárnapi Dunántúli Napló, az Axel Springer-Budapest Kiadó Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja: az AS-B Kft. Baranya Megyei Irodája, MOLNÁR GYÖRGY irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.:134 Telefon: 15-000. Szerkesztőségi telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadói telex: 12-320. Engel János út 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: DR. FARKAS GÁBOR Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármelyik hírlapkézbesltő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással Postabank Rt 219-98636 021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 37 forint, negyedévre 111 forint, félévre 222 forint, egy évre 444 forint ISSN 0865-9125 Sztojkovics (balról) ziccerezik a szombathelyi játékosok asszisz- tálása mellett Fotó: Proksza László Soha rosszabb ellenfeleket! PVSK-Csőszerelő 119-65 (64-35) Magyar Kupa, férfiak. Pécs, városi sportcsarnok, 300 néző. V.: Farkas, Mustos. PVSK: Vitári (3), Venclovas (19), Czigler (22), Szamosi (14), Grigas (24). Csere: Hofmann (19), Kövecses (4), Búzás (14), Varazsdi (—). Edző: Rab Gyula. Szimpatikus kis csapat a Csőszerelő, mert a játékosai kedvtelésből, sok mindent a saját zsebből fizetve kosaraznak. Az azonban rossz fényt vet a magyar férfi kosárlabdára, hogy ez az együttes veretlenül vezeti az NB II. egyik csoportját. Merthogy szerény képességű, az biztos. Mivel az első mérkőzésen a PVSK Budapesten 15 ponttal nyert, a pécsi visszavágónak már nem volt jelentősége. A vasutasok lépésben győztek, akkor dobtak kosarat, amikor akartak a számukra edzőmeccsnek minősülő találkozón. A Csőszerelő legjobb dobói: Huszár (13), Lugosi (12) és Banna (10) voltak. PVSK-Sabaria Carbon 86-43 (50-21) Magyar Kupa, nők. Pécs, városi sportcsarnok, 300 néző. V.: Valovics, Gedeon. PVSK: Halász (10), Sztojkovics (18), Horváth (16), Veres (6), Vilutyte (24). Csere: Budai (4), Ábrahám I. (4), Ábrahám E. (4). Edző: Vertetics István. Csak 4-4-ig volt együtt a két csapat, aztán a PVSK leiskolázta az ellenfelét. A vasutasok jól védekeztek, nem engedték dobóhelyzetbe kerülni a Sabariát, támadásban pedig szétfutották a vendégeket. Percről percre nőtt a hazai előny, csodálkoztak is ezen a szombathelyiek. Egyikük valamelyik támadásuknál kétség- beesetten tette fel a kérdést: „Hol vagytok, gyerekek?" Ez is a tanácstalanságukat tükrözte. Arra, hogy mit lehetne kitalálni a PVSK ellen, a szünet után sem jöttek rá. Pe- diq a második félidőben már több hiba csúszott a vasutasok játékába, könnyelműbben is kosaraztak. De megtehették, mert a Sabaria Carbon nem volt egy súlycsoportban velük. Még akkor sem, amikor a PVSK-ban a tartalékok játszottak. A Sabaria Carbon legjobb dobói: Viszket (10), Kalamár és Balogh (8—8) voltak. Vertetics István: - örülök neki, hogy összetudtuk szedni magunkat a szerdai szombathelyi vereség után. Horváth László GŰLTOTO Most, hogy innen kezdve a tavaszi bajnoki nyitányig minden szombaton lesznek már különféle labdarúgó kupamérkőzések, újra beindítjuk a Góltotónkat. Ezen eleinte az Üj Vasárnapi Dunántúli Napló Kupa meccseire lehet tippelni, majd a március 2-i Magyar Kupa találkozóira, aztán pedig majd március 9-től a bajnokira. A szabályaink a régiek: tippelni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet, amelyet szerkesztőségünk címére (7601 Pécs, Hunyadi út 11.) kell beküldeni péntek déli 12 óráig. A nyeremény továbbra is 200 forintos vásárlási utalvány. Fömérközés: Kaposvári Honvéd-Bóly ........................................... P ótmérközés: Siklós-Bonyhád ............................................................. A pályázó neve: ................................................................................... L akcíme: ................................................................................................. KÖZÜLETEK ÉS MAGÁNÉPÍTKEZŐK! Horganyzott és fekete csövek, gázkészülékek, szerelvények, valamint betonacélok, idomacélok nagy választékával várjuk vásárlóinkat NÁLUNK A LEGOLCSÓBBAN! ALBATROSZ BT. Pécs, Engel J. u. 6. Tel.: 10-044 ______________________________________(612)