Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-10 / 9. szám
IO tu Dunántúli napló 1991. január 10., csütörtök Előzzük meg a bűncselekményeket! Kifosztás Káosz nélkül átalakulni A kacsamájnak jó ára van a nyugati piacon. A sombereki tsi talponmaradásának egyik záloga a görcsönydobokai mulardkacsa (képünk). Márton János a mezőgazdaság kitörési pontjairól Átmeneti időszaknak minősítette az előttünk álló két-három esztendőt dr. Márton János, az ismert agrárközgazda, az Agrárgazdasági Kutatóintézet nyugalmazott tőigazgatója, amikor azzal a kérdéssel kerestem föl: vajon mi vár sanyarú sorsra 'jutott mezőgazdaságunkra? Röpke tűnődés után négy nagy csoportra osztotta az elkövetkező esztendőkben várható fejleményeket: az államiból a magántulajdon túlsúlyába, a gigantomániából az ésszerű követelmények irányába, a keleti piacról a nyugati felé, s végül a működőképességből a szétzilálódás felé visz az út. . . Az utóbbi években a csökkenő életszínvonallal párhuzamosan elszaporodtak a társadalomra viszonylag kisebb veszélyességű üzleti lopások. Azokra elsősorban városok és jelentősebb helységek nagy- forgalmú és alapvetően önki- szolgáló rendszerű kereskedelmi egységeiben kerül sor. E cselekmények mindinkább — és ez is az életszínvonallal hozható összefüggésbe — az alapvető élelmiszerekre és ruházati cikkekre irányulnak. Az elkövetői körbe nemcsak a perifériára szorult, többszörösen 'büntetett személyek tartoznak, hanem a társadalmi „ranglétrán" maqasabban álló, egzisztenciálisan biztosabb helyzetben lévök is. Az elkövetési módszereket elemezve meqá'lapítható, hogy a tolvaiok rendkívül nagy fantáziával keresik azokat a lehetőségeket, amelyek révén a kereskedelmi dolaozók és a vagyonvédelemmel megbízott rendészek fiqyelme kijátszható, létezik olyan kereskedelmi 'szakkönyv, amelv csak a pénztáros becsapásának 30 példáját sorolja fel fényképpel illusztrálva. A lopott áruk többsége táskában, szatyorban, vagy kosárban tűnik el, kivéve a ruházati cikkeket, amelyeket általában magára véve tulajdonít el a tolvaj. E lopásfajta megelőzése, megakadályozása alapvetően az adott kereskedelmi egység dolgozóinak feladata. Ahol a vagyon megőrzésre nagyobb figyelmet fordítanak, ott természetesen kisebb a tolvaj esélye. Véleményünk szerint azonban e tekintetben is a társadalmi szintű fellépés hozhat alapvető változást. A sértett elhárításra képtelen állapotának (pl. ittasság, rosszullét, baleset stb.) kihasználásával elkövetett lopás a kifosztás. E lopásfajtánál megelőzési szempontból leginkább említésre érdemes az ittas ember kifosztása, speciális elnevezéssel a markecolás. Amar- kecolók az éjszakai szórakozóhelyeken tartózkodó, többnyire a fiatalabb korosztályhoz tartozó bűnözők, akik felfigyelnek az ittas betérőre. Simulékony, kellemes modorukkal igyekeznek bizalmába férkőzni. Bűn- cselekményük elkövetése céljából gyakran társulnak „köny- nyű lányokkal”. Általában a nagyobb összeggel rendelkező személyekre „hajtanak ró”, de többször tapasztaltunk jelentéktelen kárértékű kifosztást is. A kifosztás gyakran párosul brutális fellépéssel, különösen akkor, ha az áldozatról kiderül, hogy védekezésre képes. E bűncselekményfajta kivédése tulajdonképpen egyszerű. Lényege, hogy ne jöjjön létre az annak lehetőségét biztosító alapszituáció. Vagyis tartózkodjunk a nyilvános helyeken történő mértéktelen ita- ■lozóstól, ne tartsunk magunknál ilyen helyeken (sem) nagyobb összeget, ne kössünk italozáson alapuló ismeretségeket addig általunk nem ismert kétes egzisztenciákkal E bűncselekmény elkövetőinek felderítését gyakran nehezíti az a tény, hogy a sértet félre- lépési szándéka miatt áll el a feljelentéstől, mivel felesége, közeli hozzátartozói előtt nem akar kompromittálódni. Büntetőjogi szempontból - kis kárérték esetén - külön kategóriát képeznek a házon, illetve munkahelyen belüli lopások. Ennek indoka, hogy a tolvaj számára a lakó- és munkatársak vagyontárgyai könnyen hozzáférhetőek. A munkahelyi lopások többsége öltözői lopás, melyet az öltözők állapotával, elrendezésével és őrzésével összefüggő hiányosságok, illetve a dolgozóknak a saját javaikkal szembeni hanyagsága, nemtörődömsége tesz lehetővé elsősorban. Az előbb említett lopással, illetve az azt előidéző okokkal némileg rokon a fürdőhelyi lopás és az azt biztosító tényezők. A nyár, a napfény, a pihenés és gondtalanság, a víz csábítása a legtöbb embert a szokásosnál könyelműbbé, figyelmetlenebbé tesz. Erre alapoz a fürdőhelyi tolvaj is, aki áldozatát előre kiszemeli. Órákon át képes feküdni, napozni, játszadozni körülötte, amíg számára megteremtődik az alkalmas pillanat. Sok esetben olyan helyzetet is teremt, hogy az éppen kiszemelt fürdővendég őt bízza meg holmija őrzésével arra az időre, amíg fürödni, vagy máshová eltávozik. A holmik között pedig ott vannak értékei, pénze, esetleg kabinkulcsa, vagy gépkocsija kulcsai. E lopásfajta megelőzése érdekében vegyük igénybe a fürdők értéktárgy megőrzőit; fürdés, napozás közben ne hagyjuk felügyelet nélkül ruházatunkat, és más értéktárgyunkat, azok őrzését csak ismert, megbízhatónak tartott személyekre bízzuk; a strandra, a partra csak a szükséges tárgyakat vigyék magukkal! A megyei rendőr-főkapitányság megelőzési alosztálya- Ésszerűség egyfe/ő/, szétzilálódás másfelől. Nincs ebben ellentmondás? — Máris látható, hogy nem egymással párhuzamos, hanem ellentétes folyamatok tanúi vagyurtk, és ezeket kénytelenek leszünk elszenvedni. Ezt azért is hangsúlyoznom kell, mert mindeddig sem a mezőgazdaság, sem az élelmiszeripar vezetői, sem a gazdaságpolitika irányító szervezetei nem az ország általános fejlődése szempontjából foglalkoztak ezzel az ágazattal. Igaz, eddig sem beszélhettünk homogén ágazatról, hiszen az egyes részek eltérő eredménynyel működtek. E nagyfokú differenciáltság sajnos most, az átmenet időszakában tovább nő. Az alacsony hatékonyságú vállalatok, illetve azok részei nagy sebességgel szorulnak ki a gazdálkodós köréből, csődbe jutnak, ellehetetlenülnek, felszámolják őket. Ezek a gazdaságok nem is elsősorban pénzügyi, hanem főleg társadalmi gondot jelentenek, hiszen az úgynevezett elmaradott térségekben, ahol a legtöbb a mezőgazda- sági csőd, ott vannak a legsúlyosabb szociális problémák is. Ez a helyzet az egész keleti és északkeleti részen. A Dunántúlon, s annak is legnyugatibb tájain, így Vasban, Zalában viszont már találni példát a hatékony magángazdálkodás terjedésére.- Mi a véleménye a termelőszövetkezetek jövőjéről?- A szövetkezeti tulajdon - minden jogi csűrés-csavarás ellenére - a pártállamban állami tulajdonként működött és a hatalom semmivel sem nyújtott több önállóságot a szövetkezetnek, mint az állami vállalatnak. Ezért erkölcstelen minden olyan elképzelés, amely a téeszekre korábban rákény- szerített állami hiteleket és adósságterheket most tényleges, visszafizetendő bevételi forrásként akarja kezelni. De még ha erkölcsös volna, akkor is reménytelen ezek behajtása . . . Szerintem a szegény körzetekben a szövetkezetek vagyonát tehermentesen kell azok magántulajdonába adni, akik a községekben laknak, s továbbra is a mezőgazdaságból akarnak megélni. Klyugat-európai színvonalú farmokkal csak évtizedes távlatban számolhatunk.- Hogyan látja a nagy- és a kisebb üzemek viszonyát?- Nálunk is a tobzódott gigantománia, amit nem a gazdasági törvényszerűség, hanem a politikai hatalom működtetett. Nekünk a jövőben a társadalomnak jelentős forrást adó gazdasági racionalitás jegyében kell privatizálni, végképp elfeledve a kisüzem- nagyüzem tévutakra vezető vitáit. Csakis az agrárkérdésekben járatlanok tagadják, hogy a mezőgazdasági fejlődés az egész világban a szakosítás és a koncentráció jegyében megy végbe, s ez áll még a legkorszerűbb biotermesztésre is. Ugyanakkor a ha tékonyságot nem a vállalkozás méretei, hanem egymáshoz való arányuk szabja meg. A gazdaság mindenütt ott fejlődött, ahol jelen voltak a kicsiny, a közepes és az óriás cégek, s ezek kiegészítették egymást. Nem tudunk Európába bekapcsolódni, ha csak törpegazdaságokban gondolkodunk. De úgy sem, hogy nagyok ugyan a birtokok, de a föld megműveletlen, mert a poroszlók a kor szakismereteitől régen elszakadtak, idősek is, és a reprivatizálás során az esetleges új tulajdonosok a földet kizárólag tőkéként kívánják hasznosítani. Én fő feladatnak az agrárpiaci rendtartás, valamint a szilárd adó- és hitel- rendszer megteremtését tartom. Ha ezekben a kérdésekben megfontoltan alakítja ki álláspontját a kormány, akkor a mór ma is tapasztalható szétzilálódás megáll, s remélhetőleg nem okoz számottevő belső élelmiszerhiányt. K. N. Pécsi utcák - hires emberek Rákóczi Ferenc halála Az 1990-es esztendő bővelkedett kerek évfordulókban. •Ezek közül néhányat azért is ki kell emelnünk, mert nem 'mindig kísérte a megemlékezés életútjukat. Még Mátyás Király fél évezredes (1490. április 6.) haláláról sókfelé és többféle módon lobogtattuk az elismerés zászlajait, addig Mikes Kelemen 300 éves, Kölcsey Ferenc 200 éves, Dugonics András 250 esztendős születési évfordulójára kevés feltáró fényt fogant értéke lésre. Az ötös végződésű évfordulók közül (Vörösmarty, József Attila stb.) ki kell emelnünk II. Rákóczi Ferenc halálának 255. évfordulóját. Adataink hitelességeit erősíti az a körülmény, hogy két egykorú — egymást kiegészítő - forrásból is meríthetünk. Az egyik Mikes Kelemennek, a fejedelem kamarásának török- országi leveleiben rögzitett leírása, amelyben képzelt, „édes ménjének” meséli el a fejedelem utolsó napjait, és élethűen, még a halál napján (1735. április 8-án) „mind télutóval, mind könnyhullatá- simma'l leírom miként téve Isten árvaságra bennünket". Másik forrásuk César de Saussure, dki a konstantinápolyi angol nagykövet melletti állását cserélte fel Rákóczi szolgálatával. A fejedelem haláláról 1742-ben (!) irt levelében foglaltak részben kiegészítő jellegűek, részben eltérnek Mikes adataitól. Szerinte ugyanis Rákóczi 1735. április 9-én, szombaton hajnali 3 óra tájban hunyt el. Mikes Kelemen szerint viszont a fejedelem halála 1735. április 8-án „3 óra utón reggel, nagypéntek napján" következett be. Nyilvánvaló, hogy a hitelesebb tanúnak kell igazat adnunk. Mikes egyébként már két héttel előbb írt levelében bizonyos főkig diagnosztizál; leírja ugyanis, hogy a fejedelem, aki a természet szerint mindenkor piros á'brázatú volt, úgy elsárgult, „valamint ha sáfránnyal megkenték volna". Két napon át nagy gyengeséget érzett, szüntelenül a hi- deglelelés gyötörte és, „mintha az egész vére sárrá változott volna, úgy elsárgult az egész teste". (CXI. levél.) Saussure szerint epeömlés- ben halt meg. „Ez az év elején őt ért nagy bánat, a gyötrő gondok okozták, amelyeket hosszú időn át eltitkolt és a szívébe zárt.” Rákóczi holttestét a borbélyok füvekkel látták el, majd a bújdosók a török porta engedélyével koporsóba rejtve Konstanti nápolyba szállították, és az ottani jezsuita templomba temették el. Szívét egy arany szelencében a fejedelem végrendelete szerint a franciaországi Grosboisba küldték, ahol Rákóczi Ferenc egy ideig a kolostor vendégszeretetét élvezte. Azóta a szelence eltűnt, és Rákóczi szive valahol grosbois-i földben porladozik. Hamvait 1906- ban hazaszállították és a kassai székesegyházban helyezték el. A vezérlő fejedelemnek politikai, társadalmi és hadászati kérdésekben vallott magatartása tekintetében az idők során ellentétes, Szekfü Gyula részéről leértékelő felfogások alakultak ki. Történetíróink többsége azonban, a maiak is, világosan látják a függetlenségi harc és a társadalmi haladás közötti összefüggéseket. A magunk részéről csak Kossuthot idézzük, aki száműzetésében, 1883. május 25-én ezt írta: „A roppant áldozatok, melyeket elveiért hozott, emelik a nem alkudozó száműzött emlékét oly ma-, gasra, hogy az ily parányi ember, mint magam szédeleg, ha hozzá feltekint." Tóth István dr. Kikezdte Svájcot az idő? Ma kezdődik és június közepén tetőzik az az ünnepségsorozat, amely- lyel Svájc születésének 700. évfordulójára, s Téli Vilmosra, az ország alapítójára emlékezik. Svájc megalakítása 1291-re nyúlik vissza, amikor három hegyi kanton, Schwyz, Uri és Unterwalden egyezségre lépett a Habsburgok egyre növekvő hatalmi törekvéseivel szemben. Teli Vilmos akkor az egyik „ellenálló" 'hős volt. Az ünnepségsorozat hivatalos szervezői szerint a szövetség megkötésével a későbbi svájci politikai kultúra alapjait fektették le a német, a francia, az olasz és a rétoromán nemzet között. Sokan ma úgy vélik, Svájcot kikezdte az idő, többé már nem számit a gond nélkül meggazdagodó polgárok paradicsomának. A nemzet összetartó ereje, a „polgári hadsereg" több csapást szenvedett az elmúlt időszakban. A parlamentben tavaly novemberben például az derült ki, hogy a szövetségi védelmi minisztérium titkos katonai szervezeteket tartott fenn. A P-26-os csoportot az ellenállás megszervezésére hozták létre env esetleges invázióval szemben, a P-27-es pedig különleges hírszerző szolgálatként működött. A két katonai árnyékszervezet teljesen kívül esett a politikai ellenőrzésen. A „Hadsereg nélküli Svájcról" 1989 végén U-ir- tott népszavazás pedig arra mutatott rá, hogy a lakosság nem várt arányban (35,6 százalékban) anti mill tarista. Sokan — különösen a kelet—nyugati enyhülés időszakában - indokolatlannak tartják azt, hogy a 6,6 milliós ország 625 ezres hadi- létszámú hadsereget tartson fenn. 'Forradalmi változást jelent, hogy a banktitok sem teljes már és, hogy a bankoknak igazolni kellő pénzék eredetét. Hétszázadik évfordulóján Svájcnak döntenie kell az Európához fűződő kapcsolatairól. Bern „Európai Gazdasági Térség" létrehozását sürgeti az EK-val, amely átmenetként szolgálna a teljes körű tagsághoz. Brüsszel és Bern egyebek mellett nem ért egyet például a kamionok súlyának és nagyságának korlátozását illetően; a kérdés különösen érzékenyen érinti Svájcot, amely egyrészt tranzitország, másrészt viszont a környezetvédelemnek kiemelt jelentőséget tulajdonit. Svájc esetében szinte hihetetlen: gazdasági és társadalmi problémák is léteznek. A gazdasági előrejelzések svájci mértékkel mérve lehangolóak, az infláció tavaly meghaladta a 6 százalékot. A szegénység a lakosság jó részét érinti, a szociális védelem és a nyugdíjak szintje alatta marad a szomszédos országokénak. Flavio Cotti - aki 1991- től a konföderáció elnöke - nemrég arra kérte honfitársait, hogy mondjanak le az elzárkózástól. (Svájc nem sokkal korábban az ENSZ-be történő belépés ellen szavazott.) Cotti utalt a különböző kulturális közösségek között a nemzeti identitással kapcsolatos „repedésekre".
