Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-03 / 2. szám
Egymásra utalt községek (3. oldal) Valutáért sorban állva Az ünnepek alatt és között sokan rohamozták meg a pécsi valutabeváltó helyeket. Többen attól a rémhírtől indíttatva keresték a valutát, hogy leértékelődik a forint, míg a személyenkénti éves 50 dolláros valutakeret összege emelkedik. Egyik kacsahír sem igaz. Mindegyik valutabeváltóhelyen cáfolták. (Folytatás az 5. oldalon) KÖZÉLETI NAPILAP Dunántúli napló II. évfolyam, 2. szám 1991. január 3., csütörtök Ara: 5,80 Ft Magyarország teljesítene az IMF-lel kötött megállapodását Magyarország teljesítette az IMF-fel 1990-re kötött egyéves megállapodását — közölte az MTI érdeklődésére Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese. Elmondta, hogy a költségvetési hiány várhatóan 10 milliárd forint körül alakul, szemben az 1989. évi 55 miWiárddal, a fizetési mérlegben pedig csekély aktívum várható, noha a vállalásban 400 millió dolláros hiány szerepelt. Ezenkívül egyensúly várható az 1990-es rubelelszámolású forgalomban is, szemben az 1989. évi je lentős aktívummal, ami kamatmentes forrás- kihelyezést jelentett. Az MNB a napokban küldi meg az IMF igazgatótanácsának a Parlament által elfogadott 1991. évi költségvetést, így várhatóan nincs akadálya annak, hogy hamarosan létrejöjjön a Nemzetközi Valutaalap és Magyar- ország közti hároméves megállapodás. Ameny- nyi'ben ez még januárban megszületik, akikor az MNB várhatóan februárban juthat hozzá az eho, 200 millió dolláros részlethez. (Folytatás az 5. oldalon) Benzinkorlátozás Bulgáriában Bulgáriában két hétre bezárják a benzinkutakat, ha a kormány nem intézkedik sürgősen a kiime- rülőféíben lévő energiahordozók pótlására. A bőiig ár Petrol Vállalat kedden nyilvánosságra hozott döntése szerint 14 napra felfüggesztik a magán- és közületi jármüvek üzemanyag-ellátását. A benzin-moratórium alól csak a mentőszolgálat, a tömegközlekedés és a teherszállítás járművei képeznek kivételt. Megkezdődött Várpalotán a szénbányászat felszámolása Baranyában menetrendszerűen közlekedtek a vénátok Mozdonyvezetősztrájk Több mint százezer szavazat A hajnali vonatok rendre kifutottak a pécsi főpályaudvarról A Pécsi Vasútigazgatóság területén összesen 92 vonatot érintett a tegnap reggeli, 5- től 7-ig tartó mozdonyvezető(Folytatás a 2. oldalon) A vártnál sokkal több, több mint 100 ezer szavazat érkezett be a „Ki volt minden idők legjobb magyar sportolója?" pályázatra. A tekintélyes súlyú szavazathegy számítógépekkel történő feldolgozása megkezdődött. Hamarosan sajtóértekezleten jelentik be, ki a legjobb 15 sportoló. A díjátadás február elsején lesz Budapesten, ünnepélyes keretek között. Akik három napon át talpon voltak és mindent elkövettek azért, hogy Pécsett a vasúti közlekedés zavartalan legyen az év első munkanapján: (balról) Sándor László, Földvári István és Gerecs László. Proksza László felvételei Tojászápor Dombóváron a pécsi szerelvényeknek? Szerda reggel 7 órakor ismét megindult a teljes forgalom a vasútnál: az új év első munkanapján hajnali 5 órától 7 óráig figyelmeztető sztrájkot tartottak a mozdonyvezetők. A Mozdonyvezetők Szakszervezete azért döntött a sztrájk mellett, mivel hosszas tárgyalások után sem sikerült kiharcolniuk a 29 százalékos béremelést. Bár a MÁV vezetése január 1-től a vasút minden dolgozójának, így a mozdony- vezetőknek is 25 százalékos alapbéremelést helyezett kilátásba, ezt a masiniszták kevésnek találták. Véleményük szerint ugyanis alapbérük ténylegesen csak 20 százalékkal emelkedne. A kétórás munkabeszüntetés idején a hajnali vonatok háromnegyede országosan nem közlekedett, így sokan csak késve jutottak el munkahelyükre. A mozdonyvezetők sztrájkja miatt az országban a szerda délelőtt becsült adatok szerint az 506 menetrendszerinti nemzetközi gyors- és személy- vonat közül 292 kényszerült kétórás veszteglésre a különböző állomásokon - tájékoztatta az MTI munkatársát szerdán reggel Földesi Sándor, a MÁV Vezérigazgatóság főme- netirányítója. A leállt személy- vonatoknak mintegy 80 százaléka, 230—240 volt munkásvonat, amelyek veszteglése miatt sok ezren késtek el munkahelyükről. A mozdonyvezetőknek mintegy 23-24 százaléka nem lépett sztrájkba, s Így a menetrend szerint a vonatok közül 122 nem állt le a kétórás sztrájk idején. A visszatartott vonatok közül 65 személyvonatot reggel 7-kor sem indítottak el, mert menetideje 2 óránál rövidebb, s így ezen a napon teljesen kiesett a menetrendből. A tehevonatok közül 88-at, kényszerítettek veszteglésre a sztrájkoló mozdony- vezetők. Megkezdődött Várpalotán a bányászat felszámolása: az eljárás várhatóan 1993-ra fejeződik be. A környéken mintegy 100 éves múltra visszatekintő szénkitermelés ma már nem gazdaságos, s a veszteség terheit nem tudja tovább viselni a Veszprémi Szénbánya Vállalat. Az idén harmadával csökkentik a létszámot, és a bánya fokozatosan igyekszik megszabadulni a különböző létesítményeitől is. (Folytatás a 3. oldalon) Mini kesztyűgyár Gyódon Német—magyar vegyesvállo- latként január második hetében kezdi meg a termelést Gyódon az Exclusiv Divat és Sportkesztyű Ipari és Kereskedelmi Kft. A 20 fős minikesz- tyügyár kizárólag nyugati piacra készíti majd termékeit, a legkorszerűbb Porkert szabászés varrógépekkel. A miniüzemben az utolsó simításokat végzik, a hétfői termelés-indításhoz helyezik üzembe a vadonatúj gépeket és berendezéseket. így év eleje táján gyakran találunk zárt ajtókra ... Fotó: Proksza László Keserű szájízzel A héten még részben a tavalyi árakon? 12-15 forinttal drágul a benzin Emeltem le az árukat a polcról, és halvány sejtés derengett bennem: mintha a múlt héten ez a szelet csoki kevesebbe került volna! A pénztárnál aztán újabb meglepetés ért - drágább lett ez is, az is. Aha, (boldog új) év eleje, ráadásul hónap eleje, a lassan megszokottá váló áremelésekkel. Már be sem jelentik? Azértsem hagyom magam felbosszantani! Néhány ellentmondó rádió- felvétel, újságcikk amúgyis összezavarja a képet, nehéz eligazodni az áremelések időpontján és mértékén. Annyi azonban bizonyos, hogy az 1991-es évre vonatkozó jóslat nem pánikkeltés volt csupán. (Folytatás az 5. oldalon) Értesítést küld és választ vár az OTP Emelkedő lakáshitel-kamatok Az Országos Takarékpénztár rendkívül nehéz helyzetbe kerül azáltal, hogy a parlament a múlt év utolsó előtti napján döntött a kedvezményes lakáshitelek kamatainak emeléséről. A hitelállomány mintegy 220 milliárd forintra tehető, s több millió számlatulajdonos van, akiket a következő hetekben, hónapokban kell kiértesíteni a jogszabály-változásokról. Az OTP-nél a Magyar Távirati Iroda munkatársának elmondották: szerdán jutottak hozzá a parlament által elfogadott törvényrészlet hatályos szövegéhez. Ennek ismeretében láthattak hozzá az előkészületekhez: csütörtökön már megkezdik azoknak a leveleknek a megszövegezését, amelyek arra szolgálnak, hogy az ügyfelek megismerkedjenek a változásokká I, lehetőségeikkel és tennivalóikkal. Hamarosan megkezdik a levelek nyomtatását is és várhatóan január közepétől már folya(Folytatás a 2. oldalon) Hitel vállalkozóknak Az ipartestület vállal garanciát tagjáért Személyenként 100—500 ezer forint hitelt igényelhetnek január 15-től az ipartestületek tagjai, s a pénzhez, mélyet piaci kamattal fél évre kölcsönöznek nekik, három napon bélül hozzájutnák. Erről állapodott meg a Budapest Bánik és az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) vezetősége. Mint Szűcs György, az IPOSZ elnöke az MTI-nek elmondta: a vállalkozások élénkítésére, illetőleg a már meglévők likviditásának megőrzésére a magánvállalkozók érdekvédelmi szervezete régóta tervezi, hogy bankot alapít. Ez azonban mindeddig nem valósulhatott meg, mert egy új pénzintézet létrehozáisáihoz-minimálisan egyimi Miá’rd forintos alaptőke szükséges. Ilyen pénzügyi forrással az IPOSZ nem rendelkezik, és erre a jövőben sincs remény. Éppen ezért kerestek olyan partnert, amely hajlandó a kisvállalkozók igényeinek' kielégítésére. Végül is a Budapest Bank -vállalta, hogly elkülönít 1 milliárd forintot a vállalkozók átmeneti pénzügyi gondjainak megoldására. 'Ez idáig a vállalkozóknak nagy gondot okozott, hogy ha hitelt igényeltek, a garanciavállalás külön költsége növelte terheiket, illetőleg nehezen találtak a bank által is elfogadható fedezetet. Most - a (Folytatás a 3. oldalon)