Új Dunántúli Napló, 1991. január (2. évfolyam, 1-30. szám)
1991-01-07 / 6. szám
1991. január 7., hétfő uj Dunántúli napló 7 Falusi iskolák téli labdarúgó teremtornája A Szederkényé lett a trófea idén immár 15. alkalommal rendezték meg január első szombatján a Falusi Iskolák Téli Teremtornájának döntőit. A labdarúgó-gálának a Pécs városi Sportcsarnok adott otthont, itt mérhette össze erejét az a hat együttes, amelyik a 40 induló közül körzetenként a legjobbnak bizonyult. Ezen a megmérettetésen immár hagyományosan az 5-6. osztályos labdarúgó-palánták vesznek részt, és a torna egyik célja, hogy a szakemberek itt tudják kiválogatni azokat a tehetséges gyerekeket, akik majd a korosztályos megyeválogatottat alkotják. Körülbelül tízen pályázhatnak ebből a mezőnyből erre a megtisztelő címre, és ugyanennyien a városi iskolák diákjai közül, így tesz teljes a létszám. A legjobbak január 26-án, Szentlőrincen mérhetik össze legközelebb erejüket. Csík Jenő, a torna mindenkori rendezőjének, a Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség Utánpótlás Bizottságának vezetője elmondta, hogy a versennyel kapcsolatos csaknem valamennyi vágya teljesült. Minden mérkőzés sportszerűen és sérülés nélkül fejeződött be. Az előző évékkel összehasonlítva a játékosok technikai tudása, felkészültsége is nőtt. Ezzel talán elérték a verseny- kiírásban megfogalmazott célokat, köztük a talán legfontosabbat is, ami úgy hangzott: emberformálás labdarúgással. Az egyetlen, ami valamelyest szomorúságra adhat okot, hogy míg nagyon sok igazán kis iskola jelen volt, a megye nagyobb iskolái közül több olyan, ahol pedig a gyerekek bizonyára ugyanannyira szeretnek focizni, mint másutt, be sem nevezett. Igaz, hogy a testnevelőknek ez többletmunkát jelent, de aki játék közben látta a gyerekeket, csak azt mondhatja, ezért megéri dolgozni. A győzteseknek kijáró kupán és okleveleken kívül további különdíjak is gazdára találtak, így a gólkirály Nagy Imre (a vajszlói iskolából, de döntőn a Szederkény színeiben), a legjobb mezőnyjátékos Zámbó Józsel (Újpetre), a leqjobb kapus pedig Légrády Zoltán (Szederkény) lett. Mellettük Szászfái Attila (Hosszúhetény), Bogos Csaba (Hímeshóza), Sulteisz Emil (Somberek) és Péter József kapus (Hímeshá- za) iátéka tűnt ki a többieké közül. A torna végeredménye: 1. Szederkény, 2. Hímesháza, 3. Hosszúhetény, 4. Somogy- apáti, 5. Újpetre, 6. Bikái. Sz. Zs. Kicsik focija. Pillanatkép a Hosszúhetény-Hi mesháza teremlabdarúgó mérkőzésről. Fotó: Szundi György „Barátságos” vereség A hétvégi vivónagyüzem keretében Strassbourgban meghívásos férfi-párbajtőrversenyt rendeztek, amelyen barátságos találkozón mérte össze tudósát a magyar csapat a vendéglátókkal. A Hegedűs Ferenc, Kovács Iván, Pap Szabolcs, Szikrai István összetételű gárda 9-7 arányú vereséget szenvedett. A mindent eldöntő utolsó asszóban Pap minimális arányban, 5-4-re maradt alul Herve Faget-val szemben. Férfi párbajtőr-válogatott találkozón: Franciaország-Magyarország 9-7. Győzelmek: Di Martino 4, Fogét, Leroux 2-2, Srecki 1, illetve Kovács 3, Hegedűs 2, Pap, Szikrai 1-1. PRÁGA: Az év legjobb csehszlovák labdarúgója szavazáson az első tíz helyezett mind idegenlégiósként külföldön „kergeti a labdát". A győztes St. Pauli 32 éves középhátvédje lett. A szavazás végeredménye: 1. Jan Kocian (St. Pauli — német) 551 pont, 2. Tomas Skuh- ravy (Genoa - olasz) 503 p., 3. Lubomir Moravcik (St. Etienne — francia) 443 pont. * BERLIN: Fedettpályás atlétikai versenyen a német Carsten Köhrbrück 61,06 mp-cel a kontinens eddigi legjobb eredményét érte el a férfi 500 m-es síkfutásban. Az eddigi rekord 61,51 mp volt. Egyetfillallöiin ai országban __________________ _____________ M ohács • r §r jo híre függ a szereplésüktől Hrotfcó (balról) az ellenfél kapusa nők keze között lövi az Üj Barázda TSZ SE gólját a hálóba Reklámhordozó a termelő- szövetkezet labdarúgócsapata amit a termelőszövetkezet a munkájával kivívott magának.- Az ősszel ez elég furcsán alakult. Példa nélküli a magyar Nemzeti Bajnokságban, hogy egy termelőszövetkezet neve szerepeljen hétről hétre a labdarúgó NB II. tudósításaiban. Igaz, nem volt könnyű elfogadtatni sem a Magyar Távirati Irodánál, sem a másik nagy példányszámú napilapnál a Nemzeti Sportnál. Nagyon is rabjai voltak a régi görcsöknek a hírközlő médiák, végül is megadták magukat az új időknek és elfogadták, hogy nem bántja az olvasók szemét, hogy a mohácsi labdarúgócsapat a mezén viseli az Új Barázda TSZSE feliratot. Egészen pontosan most már tudják: éppen ez szúr szemet mindenkinek, értendő ez jó és rossz oldalról is. De hát így volt ez a kezdetkor, minthogy így volt a legutóbb zárult fél bajnoki szezonban. — Annak idején sokan megmosolyogtak bennünket, és hitetlenkedtek, hogy az MTE- től „kikölcsönöztük” a labdarúgócsapatot. - Kezdte a helyzetjelentés f el g ön g y öl ít é - sét Harmatos Józsel, a mohácsi termelőszövetkezet elnöke.- Csakhogy kevesen ismerték: az MTE labdarúgócsapatának működési lehetőségeit már akkor is a város termelőszövetkezete biztosította.- Valóban így volt, csakhogy ezt ma már sokan elfelejtették, minhogy akkor sem nagyon akartak tudomást venni róla. Szerencsére mi már akkor felfedeztük azon körülményeket, amelyek most szükségszerűen végig vonulnak a magyar sportéleten, különösen a labdarúgáson. Persze az első években mások voltak a körülmények, a helyzet azóta nagyon sokat változott. . .- Minthogy változott a csapot helyzete is, hiszen a területi, illetve az NB lll-ból, a második vonalba került a pi- ros-lehér együttes.- Nem lényegtelen ez a változás, hiszen éppen ez a lehetőség biztosítja, hogy mind a rádióban, mind a televízióban és a napi sajtóban ott szerepel a város neve.-No és a termelőszövetkezeté is ...- Valóban így van, és arra törekszünk, hogy a csapatnak legalább olyan jó híre, olyan jól csengő neve legyen, mint — A nagyszerű hajrá a gárdára irányította a sportközönség figyelmét, aztán változott a kép, mert a gólnélküli eredménytelenség ismét az érdeklődés középpontjába vitte a csapatot. Szerencsére a hajrában ismét a pozitív megítélés dominált, s remélem így lesz ez a tavasszal is. — Csakhogy a magyar sportban bekövetkezett legkellemetlenebb, a legrosszabb, az elszegényedés, Így sportegyesületek szűnnek meg, pusztulnak a létesítmények. Mi vár a mohácsi labdarúgásra? — A labdarúgás nemcsak szórakozási szolgáltatás, bár kétségkívül a minősége meghatározó a reklámhordozás szempontjából. A labdarúgás az egészséges testnevelés része, s mivel nálunk nemcsak az NB ll-esek edzenek, nagy gondot fordítunk a fiatalok testi és szellemi nevelésére is. Mindezt szeretnénk biztosítani a jövőben az újvárosi sporttelepünkön, persze ehhez óhatatlanul szükség van a város önkormányzati támogatására is. Reméljük, hogy szót értünk ebben a város vezetésével. K. L. Fedettpályát idény előtt az atléták Az augusztusi, sikeres Euró- pa-bajnokság után nyilvánvaló, nőttek ez elvárások a magyar atlétákkal szemben. A jugoszláviai Splitben szerzett két ezüstérem után nemsokára ismét komoly nemzetközi megmérettetések várnak a hazai élmezőnyre: rajtol a fedettpó- Jyás idény, s közeleg a „téli” világbajnokság is, amelyet március 8. és 10. között rendeznek a spanyolországi Sevillában. Addig azonban több jelentős erőpróbára kerül sor, hazai pályán is. Az idényt nyitó verseny január . 27-én lesz az olimpiai csarnokban, majd február 14-én a válogatottak Bécsben osztrák—magyar kétfős viadalon - minden számban két-'két versenyző állhat rajthoz - vesznek részt. Ez utóbbi találkozót az Expo '95 jegyében rendezik az osztrák fővárosban. Február utolsó hetében a Budapest Sportcsarnokba költözhetnek az atléták, ahol pár napig ideális körülmények között készülhetnek a sevillai világtalálkozóra. A nemzetközi mércével is kitűnő pályán kerül sor február 23-án a magyar bajnokságra, majd 26-án a legjelentősebb hazai viadalra, a Tricotex Kupára. A téli sorozat budapesti állomására több világnagyságot várnak a szervezők, s még az sem elképzelhetetlen, hogy a két és fél éves „doppingszünet" után visszatérő, volt világcsúcstartó kanadai vágtázó, Ben Johnson is kipróbálja a BS villámgyors sprintpályáját. — Felkészülési lehetőségeink semmivel sem kedvezőbbek, mint tavaly, az anyagi gondok változatlanul behatárolják terveinket - válaszolta Mérei László szövetségi kapitány, az MTI munkatársának kérdésére. — Legutóbb Európa-bajnoki évad volt, s a glasgow-i fedett kontinenstalálkozót akkor is egy állomásnak tekintettük, főleg a spliti megmérettetésre készültünk. Jövőre is a tokiói vb lesz a legfontosabb erőpróba, ez persze nem jelenti azt, hogy Sevillában megelégednénk a mérsékeltebb szerepléssel. Minden tíz pont ezer márkát ér Borkai Zsoltról, Szöul lálen- gés-lbajnókáról az utóbbi hónapokban keveset hailloini Magyarországon. Érért is keltett nagy meglepetést az a bejelentés, hogy esetleg újra elindul 1992 tavaszán az új I ebo nyolitá sú vili ág bajnOk ság szerenikénti döntőijében. Borkai csütörtökön bemutatóra érkezett Budapestre. Pálfalvi G-bor róla írott Sérült vándor című könyvét dedikálta, és a közönség kedvéért a Hírlapkiadó Vállalat boltjában a polcok között újra bemutatta aranyérmes gyakorlatát. Ezt megelőzően nyilatkozott. — Hány edzéssel készült a szokatlan bemutatóra? — Jóformán álig edzettem, és meglehetősen van is bennem izgalom, mert reggel — talán az idegességtől — megfájdult a kezem. Igazság szerint másfél hónapja nem tornásztam, hiszen a németországi öhringehbe elsősorban edzőnek szerződtették. — Miért szállt mégis újra lóra? — Rábeszélték. Klubom a Bundesliga második osztályában szerénél és gyakorlataimmal jócskán hozzájárulhattam a hőn áhított célhoz, a felkerüléshez. — Ez már sikerült vagy még mindig csak vágyálom? — Az egyesítés miatt megváltozott a bajnoiksán lebonyolítási rendje. Májusban még ujaíbb fordulót rendeznek, és akkor dől el, hogy féljutunk-e. — Megérte újrakezdeni? — Hozzájárult a döntésemhez, hogy elmondták: Eberhard Gienger negyvenesztendősen is sikerrel szerepelt a csapatbajnoksáaban, én meg még csak huszonöt vagyok. A másik, a kézzelfoghatóbb érv, hogy a klub vezetői minden tíz pontot érő gyakorlatért ezer márka jutalmat ígéritek. Ősszel öt fordulóban háromszor kaiptam tízest, tehát mindenképpen megérte. — Milyen érzés volt újra a kápák közé lógni? — Majdnem akkora lámpaláz kerített hatalmáoa, mint amikor Szöulban a szeren- kénti döntőre összpontosítottam. Számomra világibajnoki erősségű nemzetközi verseny- nyé nemesedett hirtelen a másodosztályú csapatküzde- lem. Nem tudtam, hogy a szüleim is a nézőtéren ültek a visszatérésemkor. Ők mesélték, mennyire látszott rajtam az izgalom a gyakorlat előtt. Ahogy felmentem a szerre, akkor már csak a mozdulatokra koncentráltam. Srádko- ram óta csak a győzelem érdekelt, a második helyet már vereségnek tartottam. Ilyen okaratta'1 tornásztam a német bajnokságban is, és úgy érzem, nem vallottam szégyent sem anyagerősséqben, sem a bemutatás minőségében. — Ezek szerint újra megpályázza a magvar válogatottságot? — Még nem tudom. Csábító lenne csak eay vaa« két szerre felkészülni. Kérdés, van-e még új erőm új gyakzlotot tanulni, és végigqyötrődni egy kemény felkészülésen. Azt sem tudom, milyen ellenfelek kerülnek ki hazulról és külföldről. Mindent összevetve: még nem döntöttem. — Mit szól a könyvhöz, a Sérült vándorhoz? — Szinte hihetetlennek tartom. Mindössze 25 esztendős vagyok és máris könyv szól az eddigi életerőről: ehhez még hozzá keil szoknom egy kicsit. Az oldalakon azonban nem csupán rólam esik szó, felvetődik több kényes téma is. Arról beszél: a tornászvilóg kulisszái mögött minden megtörténhet. Kik „fúrták" meg Bordán Dezső exkapitányt? Mi állt a nevezetes tornász- puccs hátterében, amelyet olyan sokan Guczoghy György ímeg az én nyakamba varrtaik? Miért nem utazhatott velem egy világversenyre sem a klubedzőm, Gerher László? Miért kellett távoznom annak idején Győrből? Egy-egy külön fejezetet szentel a könyvben Pálfalvi Gábor dr. Magyar Zoltánnak és Guczoghy Györgynek, akik ugyancsak furcsa dolgokról számolnak ■be. — A fővárosban hosszan beszélgetett Cuczoghyval, egykori ellenfelével. Milyen most a kapcsolatuk? — Azt hiszem elég, ha aay- myit mondák: a mostani bemutatóhoz Guczoghy György szerezte a lovat, és kérésemre készíéggél működik közre a kis ünnepségen. Mindig csdlk ilyen sportszerű ellenfelékét kívánok magamnak, mint Gyuri volt — fejezte be nyilatkozatát Borkai Zsáít. I Üzletkötőket 1 I magas jutalékkal ( ( azonnal foglalkoztatunk. I Tel.: (72)24-093 BNNMM llipiilll